Tökéletesség mintaképe

Tiz év alatt, mióta nagyobbik lánykám megszületett, azóta jóformán csak itthon tengődtem a mindennapjaimat, ahová  igazából el tudtunk utazni az az Marosvásárhely volt. Ez lett volna a legkisebb gondom, ha úgy élem az életemet, hogy ne akarjak megfelelni mindenáron a férjemnek, szüleimnek, nagyszüleimnek és végül anyósomnak. Egyszerűen szólva érezhettem volna magam jobban is, csinálhattam volna azt, amihez kedvem lett volna,kiálhattam volna magamért, családomért és nem utolsósorban a gyerekeimért is. Ehelyett azt lestem, hogy igyekeztem mindenkinek megfelelni,attól való félelmemben, hogy ha nem úgy ugrok, cselekszem, teszem a dolgom vagy fejet hajtok más véleménye előtt (akkor is ha nem tetszett), akkor majd nem fognak szeretni, elfordulnak tőlem. Igazából egy ideig élveztem, hogy adok, segitek, úgy hajtom a mindennapi taposó malmot, ahogy tapsoltak nekem, de elfáradtam. Sokszor  fizikai segitségre, érzelgős együttérzésre, megértésre , barátnős beszélgetésekre, társasági kiruccanásokra, munkára lett volna szükségem a lelki feltöltődéshez, megújuláshoz. Most jutottam arra a pontra és kezdtem a gátlásaimat levetkőzni,  hogy merjek szólni bátran, ha valami nem tetszik, a férjem azon tulajdonságait természetéből adódóan kivetkőztetni, amiket anyósomtól árad.. amit tőle  el tanult.  Hál Istennek sikerült is. Rájöttem arra, hogy olyan emberek társaságában nem érzem jól magam, akik másokat kibeszélnek, oktatnak, megmondják a tutit, hogy hogyan neveld a gyerekeid, miközben fizikailag távol vannak a valóságtól,hogyan érezz, gondolkozz, illetve tervezz a jövőt. Ezeket az embereket messzire elhagytam.. pl. anyós, sógor és annak párja.  Úgy érzem nem köztük való vagyok, de a férjem hál Istennek nagyon jó ember, hogy le a kalappal és ebből a szempontból szerencsés is vagyok. Hat évig lestem anyósom minden óhaját, bátoritottam, vigasztaltam , miután apósom meghalt...de mivel egy udvaron lakunk, már nagyon sok minden nem tetszik, amit mond vagy csinál.Nagyon nem igy  működik, talán túlságosan is. Sokáig elvárta, ha ő ad, akkor mi is úgy járjunk a kedvében, ahogy szerette volna. Aztán rájöttünk a férjemmel, hogy erre se időnk, se energiánk nincsen és sokszor, majdnem a házasságunk is veszélyben került. Azt szerette volna, hogy csakis vele foglalkozzunk, aztán ne beszéljek a szomszéd nénivel, mások milyen emberek és igy tovább, csakhogy elszakitson emgem másoktól..  Olyan egyedül éreztem magam sokszor a házasságomban is, mint egy szál fa. Rájöttem, hogy attól amiért család, gyerek van ,azért az embernek szabadságát senkinek nincsen joga megfosztani a saját önzősége miatt. Anyósom ezt tette velem. Édesapám is rájött a maga módján, akkor én leintettem... pedig milyen igaza volt. Sok idő, tapasztalat kellett, hogy saját magam jöjjek rá, hogy ezzel ártok magamnak, férjemnek és a gyerekeimnek, ha nem azt csinálom, amit szeretnék a körülményekhez és a lehetőségekhez mérten. Mostantól fogva igy teszem (remélem  ezután is összejön).

Tökéletesen meg akartam felelni mindenkinek a családban. És most, amikor elmentünk a tengerre társasággal, volt a 15 éves családos osztálytalálkozó, vagy elmentünk két napos kirándulásra az öcsémmel,  ezek a kiruccanások  sok mindent átirtak bennem.  Hogy van élet a családon túl is, hogy minden múlnadó és bizony vannak vágyak, tervek az ember életében. Most döbbentem rá, hogy milyen lazán veszi mindenki a gyereknevelést,  hogy tökéletes anyák nincsenek, hogy ők is gyengék, nem tudnak erőn felül teljesiteni, bizony hibáznak és nem katona rendben viszik a háztartást, illemszabályokat, beszélgetéseket és saját öltözködési stilusukat.  Örvendtem, hogy mindenki egyedi, vidám és laza, hagyták hogy önmagam lehessek a tárasaságukban. És hogy az öcsémet mennyire nem ismerem, pedig a vérem.  Nagyon ki voltam éhezve arra, hogy újra emberek között lehessek és beszélgessek, érezzem hogy azt, hogy  valahova tartozom és hogy nem egy háztartási robot vagyok, aki lesi a családtagok minden kivánságát. Jó, ez is kell és hozzátratozik az élethez, de van egy határ, amikor változtatni kell, hogy ne legyen úrrá rajtam a szorongás érzése.Nem mondom, hogy nem voltak kellemes élményeim az elmúlt 1o évben, de azt meg kell hagyni, hogy erőn felül teljesitettem, ami alatt összetörtem... hogy leirni is hosszas lenne. Pl. most is, ha anyóst meglátom, már szorongok és soha nem tudtam a társaságában  feloldódni, mert mindenre és mindenkire volt megjegyzése. Csakis az ő szavára kellett hallgatni. Ennek vége. És nem panaszkodásképpen mondom, de mert jól esik kiirni magamból, hogy bizony, ha nem mások kedve szerint éltem, akkor kaptam verbális bántalmazást, amit egyedül kellett feldolgoznom. Bármi történt, nekem nem voltak ott a barátnőim, nem voltak ott az egyesületi anyukák (sehogy se tudtam kimozdulni a házból, mert akkor árultam) nem jött fel anyósom, ha kértem, hogy segitsen,, sokmindenben, holott egy udvaron lakunk,  mostanra eltört bennem valami! Már nem beszélek vele, semmit sem merek kérdezni, mert ott van a félelem bennem...
Azon is elgondolkoztam, hogy három évet éltünk táv házasságban, tanultam és akkor most dobjam a kukába az egyetemi diplomámat? Akkor mire volt jó az a három év? Férj nélkül és egyedül. Akkor megérte tanulni? Ebből se engedek és nem hagyom magam, aztán meglássuk mi lesz.

Azt hiszem eljutottam a lelki fejlődés következő fázisában, hogy eddig volt, eddig birtam ideje van a változásnak, csak tudjak lépni!!!

Városnapi forgatagok

Elgondolkozva és összehasonlitva: És lehet azért, mert egyik nagyobb (Marosvásárhely), másik kisebb város( Csikszereda)...és igy mások a programszervezések, mások a lehetőségek is...
A Marosvásárhelyi forgatagban inkább hasznos, fejlesztő, érdekes ,szülőkkel közösen zajló elfoglaltságok vannak kicsiknek -nagyoknak egyaránt és életkor szerint csoportositva. Ezzel szemben a Csikszeredai Városnapok már évek óta rém unalmasak(lehet nincs igazam),amit gyerekeknek találnak ki (azért vannak kézműves foglalkozások). Bezzeg jóval több jut s majdnem a város három sarkán is inkább kisebb-nagyobb játszótér van felállitva (ugrálóvár,vonatozás, körhinta, dodzsem és a többi) és ezt lássa a gyerek 3- 4 napig. Viszont a szülő pénztárcája fölöslegesen bánja. Nem is beszélve a lufi árus cigányokról (akik erőszakosak, de még azért sem kap a gyerek holmi haszontalan,csili-vili lufit, villogó kardot).

Néhányat felsorolok, amit hiányolok:
Családi forgatag: Kézműves foglalkozások, ügyességi játékok ( 2 éveseknek), Biblia – Játék.Közösen rakható óriás puzzle, bibliai kvíz, Mozgásos játékok , Nyerj egy könyvet!
Ügyességi próbák gyermekeknek, Cseperedők udvara
Alagútba bújás, hegyek-völgyek megmászása, tekenőben forgás, szabad játék, gyurmázás, pecsételés (Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztő Központ),Gipszformák festése, Hímzés, Játékos pszichoedukációs foglalkozás,Népi motívumok festése fára ,ismerkedés ütős hangszerekkel,Papírcsodák,,Segíts, hogy magam csinálhassam” (M. Montessori). Fejlesztő- és Játszóház programjai Logikai-, ügyességi- és társasjátékok (ez az amit nagyon szeretnék),Rajzverseny ,Gyermekjárgány parádé http://forgatag.ro/galeria/2013/gyermekjargany-parade

Állandó programok:

Mászófal, ládarakás, sleckline (Maros Megyei Hegyimentők Egyesülete). Gondolom vannak Hargita Megyeiek Hegyimentő Egyesület.
Játszótér: légvárak (3 éves kortól), trambulin (3-18 év), akadálypálya (5-10 éveseknek).
Székelyföldi Legendárium óriás-társasjáték (ezt is mindig máshol láttam, de sosem a városunkban).


Ez az én véleményem. És Nektek?


Ha figyelmesen végig olvassuk, itt is találunk hasznos elfoglaltságokat, amelyek által egy új világot ismerhetünk meg :http://forgatag.ro/program#vilagtalakozo

Közel a célhoz és a reményhez.....

... és tényleg ma  olyan hirt kaptam, magától az ÉLETTŐL amitől egészen elszomorodtam. Magamnak feltettem csupán azt a kérdést, hogy mikor és hogyan fogom megkapni a választ, ama kérdésemre, amit a maga egyszerűségében az Élet felkinált vagy éppen  elutasitott? Arra jutottam, hogy majd,amikor idős koromban előrepörgetem az életem filmjeit,akkor fogom igazán értékelni, hogy akkor régen miért is kellett ennek vagy annak másképpen történnie.....És hogy akkor az a történet jó vagy rossz irányba történt-e?

Megnyugtatásképpen Kányádi Sándor gyönyörű verse sokat elárul:

"építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra, s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
Nélküled föl újra nem loboghat

nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok

már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak"
(Kányádi Sándor)

Két lehetőség

Saját szavaimmal élve lassan fel kell vegyem a kesztyűt az asztalról. És bármilyen nagy árat fogok fizetni a tetteimért, eljött annak az ideje, hogy egy olyan döntést hozzak ami nagyban fogja meghatározni az életemet. Bár tudom, hogy nagyon nehéz dönteni, mert nem tudhatom mi lesz a végkimenetele egy döntésemnek , ezért mondják oly sokan: ,,Ember tervez, Isten végez,, Megint úgy érzem magam,mint 19 évesen, na most merre tovább.... hogy aztán magától csak úgy pörögjenek az események......

Köszönés

Nekem is voltak gátlásaim a köszönést illetően, mert világéletemben sosem tudtam szépen kimondani a,, Csókolomot, igy inkább mostanra nyilvánvalóvá vált, és mások szerint is, hogy jobb ha ,, Kezétcsókolomot mondok,, . Hallássérülésem miatt, mindig gátlásos voltam a köszönéssel, még most is... hogy  már alig várom, túl legyek a köszönési  formaságokon... Jó napot, szervusz,szia ezek simán mennek nálam... Igen, ám de mostanra attól tartok, hogy rosszul nevelem a már hatéves kislányomat a köszönést illetően. nem tudom eldönteni, ha biztatom, hangosan mondom Boginak az illető előtt, hogy szépen köszönjön, még azért se köszön. Tényleg, nem tudom ezt majd idővel kinövi, rájön magától ,hogy most mégis illik köszönni szülei, nagyszülei ismerőseinek, időseknek, barátoknak, rokonoknak ,sőt még alig látott szomszédnak?!. Sőt, még az ovis társainak sem köszön a lányom, ha felnőttek vannak a közelben.... nem tudom mi lehet az oka, de egy biztos: nekünk, a húgának,  nagymamájának  és az óvónéninek mindig készséggel köszön. És arra a következtetésre jutottam, hogy kizárólag, csak azoknak köszön, akik többet foglalkoznak Bogival. De másnak az ég adta világon nem szivesen köszön!!!
És amikor megkérdem a lányomat, hogy miért nem köszön, mindig az a válasza, hogy nincsen kedve. Valahol olvastam ,hogy a köszönés mindig két ember kapcsolatának a megerősitése is, de van egy illemszabály,amit illik mindenkinek betartani, ha tetszik, ha nem (még akkor is ha nem kivánt személynek szól). Régen mikor gyermek voltam, sokat voltam falun az unokatestvéreimnél és amikor láttam, hogy mindenkinek köszönnek, akkor már én  is elkezdtem mindenkinek köszönni, még akkor is ha nem tudtam kinek is köszöntem. Köszönés után, érdeklődtem hogy ki volt ez vagy az az ember?

Mégis hogyan lehetne rávenni gyermekeinket, hogy köszönjön?

Gondviselés

 Megértettem és nagyon nagy segitség számomra a Biblia nehéz helyzetekben és nem csak akkor amikor egyedül érzem magam, hanem mindig. Érdekes, hogy 30 éves fejjel (lehet érettebb vagyok, másképp látom az élet dolgait és az embereke), és rájöttem arra, de nagyon is, hogy nem szabad sem emberekben, sem körülményekben biznom. Csakis abban, amit Isten üzen nekem a szivemben.

És épp ma számoltam meg az ujjaimon, hogy kik  azok az emberek akik teljes szivükből, teljes elméjükből szeretnek, tisztelnek engem és bármikor a segitségemre vannak. Szomorúan konstatáltam, hogy csak két ember szeret engem igazán (kivülálló) és plusz a házastársam, de ővele egy fedél alatt élek, ami normális. Lehet, és valóban úgy érzem istentől megkaptam azt a kegyelmet és adottságot, hogy megfigyeljem a körülöttem lévő embereket és a saját bőrömön érezzem azt, hogy milyen emberrel is van dolgom. Engem már senki nem tud becsapni, de van egy fegyverem: az alázat.

Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst.

 Csalódik, aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem ment meg.

 De az Úr szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak.

 Megmenti őket a haláltól, éhínség idején is megtartja életüket.

 Lelkünk az Urat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk.

 Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk.

 Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!"

Zsoltárok 33,16-22

A mi városunk

Annak ellenére, hogy gyerekkoromban itt nevelkedtem a mi kicsiny városunkban, még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy idáig fog fejlődni a mi Csikszeredánk, amire igen most nagyon büszke vagyok! Olyannyira, hogy egyáltalán már  nem kivánom, hogy egy nagyobb városba vagy egy éppen egy másik országba kivánkozzak, egy jobb program reményében, amivel elfoglalhatnánk magunkat. Arra emlékszem még, hogy amikor a Nagy Imre iskola épült, mert közel laktunk, de azóta eltelt 23 év. Most az utóbbi 10 évben szenteltek több figyelmet a mi kis városunk  bővitésére, átalakitására.
Hogy a legfontosabbat emlitsem, most, azaz a tegnap este (augusztus elsején) , nevezték el a sportcsarnokot a hires hegymászóról Erőss Zsoltról itt olvasható, amelyikre az avató ünnepségre eljött Erőss özvegye Sterczer Hilda.

Májusban adták át az uszodát, amelyik a Csiki Csobbanó nevet kapta, és ha hinni lehet a hireknek, akkor az önkormányzat és a tanfelügyelősség  is jóváhagyta, hogy majd szeptembertől úszni és korcsolyázni tanisták a kisiskolásokat. Van tan és családmedence és versenymedence, a viz 28 fokos. Itt olvasható a teljes program. Ezeknek különösen örvendek, mert megfigyeltem , hogy nagyon sok az elhizott gyerek, különösen a fiúknál fordul elő nagyobb arányban, de megfigyelhető a lányoknál is. Ezt nem titkolom, sőt minden gyereknek kell a mozgás. Már régóta megvan nálunk a Vákár Lajos műjégpálya és már évek óta tartanak műkorcsolyázást, hokit ... de most már lesz alkalmuk a gyerekeknek megtanulni úszni és egyéb sportokat űzni pl. kangoo, zumba és még rengeteg sportot amiket nem is tudok felsorolni. érdekes, hogy gyerekkoromban még ennyi program sem volt. Még nem is beszélve  a kalandparkról és a sielésről, ami közel van, de még nem volt szerencsénk kipróbálni, mert az időjárás nem kedvezett és még kicsik a lányok.

Az idén tavasszal adták át a Megyei könyvtárt külön gyermek és felnőtt részleggel, egészen modern stilusban van minden, hogy kellemes belépni az embernek. nemrég voltunk Bogyó és Babóca előadáson ,ahol filmet vetitettek és Bartos Erikával is találkozhattunk közvetlen közelről. És ha valakinek úgy van kedve újságokat, folyóiratokat is lapozgat a földszint előterébe vagy épp kávézgat, merthogy van különféle kávé, tea, bár az igaz hogy nem is kóstoltam őket, mert drágák. de majd, eljön ez az idő is.

Annak meg külön örvendek, hogy a Petőfi utcát, a Mikó várat, a Központi parkot, a főteret és még sok helyen átalakitották, felújitották igy már sokkal szebb és nagyobb lett minden. Végre valahára, mert rossz volt látni siralmas állapotban a várost. Valahol olvastam, hogy az Udvarhelyiek egy cseppet irigyelik Csikszeredát itt olvasható. Jól megvan fogalmazva, de vannak kimaradások.

Végül a napokban jelent meg ez a cikk, amit igen már sóvárogva várok, hogy létrejöjjön ez a központ is.
Azt hiszem még tudnék irni, de dióhéjban maradjon ennyi a mi városunkról, ami mostanság történt/történik, a többi régmúlt időkből származik.

Három választási lehetőség

Amikor iskolába jártam és később egyetemre kerültem, mindig tudtam , hogy mi vár rám az elkövetkező félévben és ahhoz tartottam magam , mármint ősztől.  Most hogy felnőttem én magam kell kialakitsam az életemet, hogy hasznossá tegyem a mindennapjaimat, egyszóval olyan dolgot kell keressek (amit meg is kaptam), csak hát szeptembertől kezdeném el.  Hihetetlen, de a lányaim már szabad kezet adnak nekem az időt illetően, hogy egy kicsit félek, hogy mi lesz amikor ősszel Boglárka előkészitős lesz, Zselyke meg ovis?! Bele gondolni sem merek, hogy mit fogok kezdeni a rám szakadt szabad időmmel, életemmel...

Igy aztán van három választási lehetőségem, csak azt nem tudom, hogy melyik lesz a nyerő és fog engem befogadni magához és tovább vezessen a kijelölt egyenes úton. Ugye, most én magam vagyok felelős az életemért, sorsomért és ez alól nincs kivétel a Jó isten sem. De mégis, olyan más lesz minden, mintha vége lenne és kezdődne egy új fejezet az életemben, ha ennek is nevezhetem. Úgy látom, hogy van előttem egy ajtó, de nem látom, hogy mi van az ajtóm mögött... azaz, hogy vajon  mi várhat Rám az ajtó mögött? Minden amit elképzeltem, üresség vagy egy nagy szakadék... Hmhmhm. csak Isten tudná megmondani.

Három verzió ami bejönne nálam, de ehhez is nagy bátorság szükségeltetik:
Bár az igaz, hogy most nyáron nem mertem  vállalni  tortasütéseket a nagy hőség miatt és mert, attól tartok, hogy nehogy valakit megbetegitsek. Igy aztán elmarad őszre, amikoris már a gyerekek nem lesznek itthon és lesz időm többet foglalkozni a tortával. Szeptembertől újraindul a tortagyártás, már többen is visszajeleztek, hogy számitanak rám. Sőt, ma egy a városvégi non-stop kenyérüzletben is érdeklődtek, hogy nem-e sütök hétvégére? teljesen meg voltam döbbenve, honnan csudába ismernek, amikor én nem is láttam azt a nőt még életemben, pláne nem a férjemet, mert épp tőle kérdezték.

Második verzió: fogadnék tanulási zavaros, illetve autista gyerekeket magánfoglalkozásra és emellett Montessori eszközöket készitenék, amiket láttam a képzésen és különböző angol blogokon.

Harmadik verzió: ez már elég kényes téma. Már csak azért is, mert én nagyon szeretném és amikor látom, ennyi meg ennyi ismerős már bevállalta a harmadik babát, császár után ezen is mélyen elgondolkoztam. Ugyebár sok gyerek nagy boldogság és gazdaság.... de kihasználnám a lehetőséget, amig van rá időm és lehetőségem és meg nem nyitják két éven belül a gyógypedagógiai központot. Nagyon jó kényelmesen élni, de már azt hiszem ha valamit el akarunk érni, érdemes kipróbálni és feladni a kényelmet.
Meg aztán hiába tervezek előre, mert sosem tudhatom mi vár rám.

És még arra is kell gondolnom, hogy a lányaimnak a maximális figyelmet, törődést és szeretet kell megadjam és a jövőjükre is kell gondoljak, ha talán egyetemre szeretnének menni vagy külföldre. szóval ezek mind olyan kérdések, amikre jó most felkészülni. Nem is beszélve arról, hogy nekünk is jár a kikapcsolódás, kirándulás és ha még jönne egy gyerek, akkor megint újabb öt év fog eltelni, hogy nem nyaraltunk sehol. Ezt is el szeretném kerülni.  Igen, ám de van egy olyan érzésem, hogy mást diktál a sziv és az ész. Én viszont mélyen hivő vagyok és azt is kell tudjam, hogy isten mit szeretne vagy inkább maradjak önző,mint oly sokan mások?

A fenti lehetőségeket felvázolva, meglátjuk, hogy melyik fog bejönni, mert ugye görcsösen sem akarok semmit, inkább elengedek mindent, hogy aztán engem megkapjon az,, élet vagy sors,, ami vezessen.  Más szóval  nem tudom minek nevezzem.

Budapest vagy London....

Hiába, már régóta szeretnék, arról irni ami engem mostanság foglalkoztat, bár az igaz, hogy ahányan vagyunk annyiféleképpen érvelünk és tervezünk.
Na, most már a fenti cim kapcsán az jutott eszembe, hogy most csak az én véleményemet irjam, hogy mivel én Erdélyben születtem, nevelgettem és nőttem fel, dehát nagyon a szivemhez van nőve a tájak,a szokások ,az emberek és minden más.  Másképp fogalmazva és leegyszerűsitve szerény vagyok lélekben, ezzel azt akarom mondani, hogy nem vagyok az nagy hivalkodós fajta, hogy most valami többre vágyak, mármint abból a szempontból, hogy egyet gondoljak és az eddig jól felépitett életemet felboritsam egy jobb jövő reményében. És nem értem azokat az embereket, hogy mindent maguk után hagyva, beleértve a szülőket is külföldre költöznek,ahelyett, hogy egy kicsit megerőltessék magukat, avagy használják az eszüket, hogy vajon még miket lehet megvalósitani ami kicsiny, szerény és nem nagyon kedvelt országunkban, ahol annak idején felnőttünk. Ha Isten ide küldött, akkor már legyünk türelemmel és majd küldd egy jelt megérzés formájában (legalábbis én ezt tapasztaltam), hogy most mit kell tennünk, de ugyanakkor megálljunk a lábunkon!

És mindezeket azért, irom mert az apai nagyapámék 10-en voltak testvérek és igy az édesapám első unokatestvérei közül, nagyon sokan külföldre költöztek. Úgyhogy az én oly kevés már felnőtt második unokatestvéreim, nagyon keveset vagy egyáltalán nem tudnak magyarul, mert Régenben román iskolában jártak vagy éppen vegyes házasságban nevelkedtek. Vagy ha nem itt járták  ki az iskolát, hanem külföldön, akkor pláne egyáltalán nem beszélnek magyarul. Minap szegény nagytatám mesélte, hogy Eszti nénje  már majdnem sirt a telefonba, hogy mint az öt gyereke  a családjával Angliába költözött, különösebben most ,hogy a két legkisebb lány  is most a nyáron költöztek ki. Még mindig megvagyok döbbenve, hogy öt gyerek és mint az összes kiment?! Szülőket sem sajnálva.. Bár az igaz, hogy az  ünnepek alatt ők is kiutaznak, de akkor is milyen az élet gyerekek nélkül? Különösebben ,ebben aminemisolyannagyonrosszországunkban? Sivár? Unalmas? Nincs értelme semminek? Pedig nagyon sok szép jó dolgok vannak itt is ,csak meg kell találni a szépet és a hasznos elfoglaltságot..... Isten igazságos, türelmes, csak mi emberek vagyunk önzőek, türelmetlenek, sürgetünk az anyagi javakat, minden kell és azonnal akarunk mindent elérni, hogy mások szemében többnek tűnjünk, mint akik valójában vagyunk. Bár az is gaz, hogy a hallásom miatt, nagyon meg kellett tanuljak türelmesnek és alázatosnak lenni..... és mert Isten is ezt várta tőlem. Éreztem. ha bármilyen bajom volt vagy nem kaptam meg a választ valamire, rögtön Istenhez fordultam, mint beszélgető partneremhez. Ezt is gyakorolni kell, nem megy egyik napról a másikra és az életembe kellett fogadjam a Jó Istent, csak úgy sikerült elérnem,  hogyha a neki tetsző életet élem.

Visszatérve a nagy -nagy rokonsághoz és barátokhoz, mintha irtam volna erről, sokan kiköltöztek külföldre. Hozzáteszem, hogy csendben,magamban le is néztem őket, hogy minek is kell kimenni? Végülis nekem mindegy, de amikor arra gondolok, hogy diplomával a kezemben, két gyerekkel állástalan vagyok, akkor nem ugrok fejest a mélybe, hanem továbbra is reménykedek és bizok abban, hogy majd eljön az én időm is. A munka megkap engem és én is őt. Csak ki kell várnom. Most nagyon jól érzem magam a bőrömben , de akkor is ott motoszkál a hátsó gondolat, hogy mivan ha?! Na, de gyorsan  el is hessegetem  ezt a gondolatmenetet,mert végülis nem állok rosszul sehogyan.

És akkor még nem is mondtam, hogy a vegyes házasságban lévők, egyik fél magyar és másik fél román benyújtották a magyar állampogársági igazolványhoz a kérelmet, hogy legyenek magyar állampolgárok és ezáltal jobban elfogatják külföldön, más szemmel nézik azokat, akiknek megvan a magyar államporásguk, mint azokat akiknek még nincs. Márpedig mi még nem siettünk el a magyar államporgársági igazolványhoz szükséges iratokat benyújtani, csak most készülünk e héten. eddig nem is volt rá szükségünk, és ezután is biztos, hogy úgyis megkapjuk mivel Zoltán nagymamája Budapesti származású és nagytatája Nádudvari, dehát megvannak a régi  jó öreg keresztlevelek is. És ráadásul a gyerekekért csináltatjuk meg. Szomszédunkban lakik a magyar főkonzul Zsigmond Barna-Pál és a feleségével is szoktunk pár szót váltani, öt fiúgyermekük van, de hát már tudják, hogy kik vagyunk:-)

Utólag még mindig nem értem, hogy miért kell a külföldieknek dolgozni, mikor itt is meg lehetne teremteni a szükséges, ám szerény  jólétet csak akarat kérdése az egész?!

Komáink, barátaink,  férjem első unokatestvérei mind.mind Budapesten , Kecskeméten  és Amerikában élnek, igy aztán jóformán egy évben egyszer találkozunk.

Az én oldalamon: egyetlenegy első unokatestvérem van Vásárhelyen és barátnőim Nagyváradon vagy Kolozsváron élnek,de legtöbbjük Pesten él (második ,harmadik)

És hogy még pár szót ejtsek a nagy-nagy rokonságról:
Eszti nénje (férjével Régenben lakik) öt gyermeke Angliában élnek, családjukkal.
Cica nénje (aki egyedül lakik Régenben) három lánya: magyarhon, Franciaosrzág és Olaszország a családjukkal.
Karcsi bácsi három fia: két fia Londonban és a legidősebb fia Amerikában, ő egy hajógyár igazgatója (nagyon okos volt az egyetemen és már akkor küldték ki).
Béla bácsi két fia Spanyolországban családjukkal, mind kettőnek van egy-egy lánya Adél és Denisa
Jóska bácsi két fia: Kolozsvár, másik nemrég jött haza, most pillanatnyilag itthon van.
Kati nénje gyerekei itthon vannak, de ők sajnos nem tudnak magyarul.
Feri tata egy fia van és mi lennék itthon.
Jutka nénje egy lánya ,de ő sajnos balesetben halt meg a két velem egykorú  iker fiaival  Mártonnal  és Szabolcssal Budapesten egy Szilveszter estéjén a kilencvenes években.
És még maradt két testvér azokat nem ismerem.

Az anyai nagyszüleim rokonai már itt laknak vagy Farkaslakán, de mivel a nagyszüleim korán távoztak az élők sorából, már nem tartjuk a kapcsolatot. Vagyis azóta keresem velük a kapcsolatot,amióta megvan a facebook és felnőtt fejjel véletlenül összetalálkozok velük:-)

Végezetül anyósomnak van egy nagyon kedves barátnője (aki magyar tanárnő volt) és aki kétszer maradt özvegyen és egyetlenegy szem lánya (első házasságából) a családjával Londonban lakik. Na, most amikor lehet és bármikor amikor szüksége van segitségre, akkor a férjem segit Gittu néninek. és úgy szereti Zoltánt, mintha a saját fia volna. Bármikor ,amikor sütök vagy valamit csinálok, akkor küldök Gittu néninek is:-)  Közben fáj látnom a történteket, hogy mik vannak s pláne ha gyerekekről van szó,ennyire muszáj elköltözni? Szülők magukra maradnak a szomorúságukkal? Márpedig én ezt látom..... nem ondják, de érzem és látom. Hiába van Gondviselő, mert mi fizikai testben élünk és szükségünk egymás kapcsolatára, közösségre, segitségnyújtásra, figyelemre.... Már-már olyan érzésem van, mintha a világot akarnám megváltani (csak az ismeretségi köreimben).

Most úgy éreztem ezeket muszáj volt leirjam, mert még úgy érzem segit nekem és jó lesz majd visszaolvasgatni.



És akkor még ne fogjam a fejem? Remélem még  szerzek tapasztalatokat a Nagybetűs Életről, hogy mégis mire jó és mit jelent ez?

Most elhigyjem vagy ne higyjem?

Úgy döntöttem,hogy én elhiszem a nagy figyelmeztetést,szétküldöm e-mailben,levélben,nyomtatva,sőt ide is közé teszem,és aztán mindenki döntsön tetszése szerint:) Az én lelkem legalább így védve van, hogy másokat is figyelmeztetek

Itt olvasható A nagy figyelmeztetés .
Október 27-én lesz Vekerdy Tamás előadása az Érzelmi biztonság szeptember 22-én megjelent legújabb könyve kapcsán, amiből én is rendeltem.
És akkor gondolkozom azon,hogy megrendeljem-e, érdemese-e megrendelnem a következő könyveket is A jó élet titka és a Hit ereje.
Mindenesetre gondolkozok,de azért jó ha van.Legalábbis nekem.

Szeretném

Most már csend van körülöttünk mifelénk.

De szeretném ha mozgalmas lenne az életünk.

Szeretnék mindennap írogatni,csupa szórakozásból.

Van miről írnom,csak kellemes fáradtság uralkodik rajtam.

Úgy szeretnék írni,hogy hosszasan szövegeljek,

Sok mindent szeretnék,csak ..... ki kell várni :)

Érdekes hétvégi egybeesés

Itt lesz egy pár soros ,,ha mi lett volna,ha,,mottó ha valóban ez vagy az bekövetkezett ,vagy netalán nem következett volna be. Azt hiszem csak a Jó Isten irányítja az eseményeket,valamit szeretnénk s úgy hirtelen egy nap alatt szertefoszlik minden reményem,kicsúsznak a kezeim közül az előre kevésbé-vagy nagyon is kigondolt tervek.Nem egészen így van,csak tudat alatt képzelek el bizonyos dolgokat a régi szép idők emlékére. Azt hiszem ez most már nem fog visszatérni.Vagy mégis?

Tegnap Szent István napja (aug.20-a),eseménytelenül telt,csak azt vettem észre mindenki nyűgös volt,ha lehet mondani mások boldogabb napnak néztek elébe.Lehet nem így van,csak éppen nem tudok róla,most csak azt tudom amit én érzek.

Hogy is kezdődött aminapunk?

Délelőtt Boginak elkezdett folydogálni az orra

Be szerettem volna menni a városba sétálni ,körülnézni persze ki mással mint Bogival.Ez a terv is meghiúsult mert erős,hideg szél fújt odakint,Bogit nem vihettem ki. Más oka is volt annak amiért nem mertem kitenni magam a hosszú sétának az a mostani állapotom.Iszonyatosan nehéz kivárni a végét.

Mivel Bogikámmal egész nap itthon ültünk,így aztán egyet gondolt s kijelentette,hogy kívánja a fornettit,ezért kénytelen voltam muffint sütni.Jó volt együtt sütögetni,csak a lelkem szállt másfelé s nem úgy sikerült a süti ahogy szerettem volna.

*

Ebéd közben megeredtek a könnyeim,hogy bezzeg a négy vérszerinti grácia rokonaim (anyukám,nagymama,Icuka nagynéném s persze Emő első unokatestvérem)biztosan ma este egy jót fognak beszélgetni. Ugyanis az egész família három napig együtt lesz Körtvélyfáján. És nem csak beszélgetni ha nem egy jót főzőcskézni,sütögetni és mindenféléről egy jót fognak együtt diskurálni.Rég volt ez amikor én is velük lehettem. Ez már a múlté. Bezzeg én és Bogi nem lehettünk velük.Vajon gondoltak ránk? El tudom képzelni,hogy rólunk is ejtettek egynéhány szót.

*

Zoltán természetesen megsajnált és felajánlotta, hogy ma reggel összepakolunk,és elvisz utánuk Vásárhelyre.

Na,de ez nem jött össze,mert Boginak késő délután hőemelkedése lett,ugyanúgy késő este is.Így ma nem mehettünk.

*

Mondjuk ha nem folydogált volna az orrocskája,nem lett volna kissé lázas akkor az tuti elmentünk volna. De nem.Közben a hátsó gondolataimban ott motoszkált az is,hogy igen ám nagy meglepetést okoztunk volna azzal,hogy váratlanul utánuk mentünk csak azért,hogy legyen együtt a nagycsalád.Először biztosan nagyon meglepődtek volna,de ugyanakkor állíthatom nem nagyon örültek volna nekünk.Minek mentünk ha Bogi kissé náthás? Minek mentünk amikor annyian vagyunk és még csak hely sincs ahol aludni? Minek tettem ki magam egy utazásnak amikor babát várok? Támadtak volna rám mindenfelől,még akkor is ha lelkük mélyén úgy Istenigazából titkon örültek volna,még akkor is ha nem vallják be.

Mehettünk volna ma reggel,de nem mentünk és nem is megyünk.Mindig történnek olyan dolgok,hogy minden jóban van valami rossz és minden rosszban pedig valami jó is történik.

Hát ez van.

Ezek után nehogy valaki azt merje rólam állítani,hogy terhességi fóbiában szenvedek,vagy hogy a terhességem nem hatalmaz fel engem arra,hogy bölcsebb legyek vagy mittuoménmi,csupán arról van szó,hogy érzékenyebben reagálok mindenre.Hogy miért? Azt magam sem tudom megmondani,csak azt tudom ,hogy tehetetlen vagyok,a két kezem kötve van s már meguntam,belefáradtam óvni magam mindentől. Amikor az első gyerekemet vártam ehhez hasonló érzések,gondolatok távol álltak tőlem. És vajon miért? Mert mindent megtehettem amit akartam,és meg is tudtam csinálni a doolgokat,elfoglaltam magam,dolgoztam.Most meg kényeskedő helyzetben vagyok,nem én okozom saját magamnak hanem az orvos veri belém.

Másfél hónap van hátra s akkor majd bátrabb,erősebb leszek,nem kell majd segítségre szoruljak,nem kell majd jajgassak,sopánkodjak s a többi.

Egyre nehezebb

Sokminden egyre nehezebbé válik számomra,nyűgösebb vagyok a kelleténél főleg akkor ha ki vagyok fáradva a nagy melegben.Ez normális jelenség az én állapotomban lassan a 8-ik hónapban lépve.

Nehezen bírok a nagy melegben tevékenykedni,legszívesebben egész nap csak pihenék,de ki lehet bírni csak közben szédülök.De nem panaszkodok (legfeljebb magamnak mert sajnálni engem nem kell).

Nehezen tudok éjszakánként aludni sehogy se jó nekem bármilyen irányú fekvőhelyzet,így aztán előfordul olyan éjszaka amikor nem is alszom.

Újabban három napja dagadnak a lábaim,csak reggelre lohadnak le rövid időre

És négy napja érzem esténként,hogy a sav jön fel és a torkomban megáll ami aztán csíp nyelés közben (az okát nem tudom?!),gondolom az áldott állapot is befolyásolja.

Zselyke egész nap csak mocorog (rengeteget megállás nélkül),csak éjjel alszik ő is ha le vagyok feküdve.Többnyire csak este szoktam pihenni,napközben leülök lepihenek,és utána folytatom azt amit abbahagytam.

Pár napja arra lettem figyelmes,hogy a pici lábacskáival olyan erővel nyomja az oldalamat,hogy az már szinte fáj,és mindezt csak este amikor az oldalamra fekszem.

Közben minden ok-és ok nélkül dühöngök csak úgy saját magamban ( azt hiszem van is miért,csak nem szívesen számolok be erről).

Ez a nagy meleg tényleg kikészít.de komolyan már alig várom az őszt,hogy megszülessen a másodikom,hogy láthassam.Tényleg már nagyon várom ,hogy ezt követően majd azt vehessek fel amit akarok.Bármit.

Nosztalgia,a kezdetek

Bár nem szívesen gondolok vissza ez év első három hónapjára,de mégis úgy érzem muszáj leírnom a velünk történteket,mert valamiért úgy gondolom később már csak egy múló emlék lesz mindez.Még lelkileg a történtek hatása alatt állok,nem múlt el csak úgy ripsz-ropsz minden,talán csak egy év múlva fogom elfelejteni,és fogok talán mosolyogva visszatekinteni,hogy megérte szenvedni,aggódni,verejtékezni na meg persze még egy hatalmas gombóc is került a torkomba. Ez is hozzátartozik az élethez. Most van időm,miért ne írjak?!

*

Először kis összefoglalót dobok össze arról,hogy milyen más volt az előző,és milyen más lett a harmadik terhességem ( bocs,azért 3-ik mert volt egy veszítésem,ki tudja miért az égiek valamiért így akarták).A lényeg,hogy pont 2010-ben fog megszületni a második gyerekem mert ez az egyik kedvenc évem,szép kerek számmal:) Ahogy visszagondolok három évvel ezelőtt éreztem,tudtam és mindig úgy akartam ,hogy az egyik gyerekem 2007-ben ,a másik viszont 2010-ben szülessen meg.Viszonylag kevés korkülönbség legyen a gyerekeim között.Nemhiába mert az öcsém hét évvel fiatalabb nálam,és alig kapunk valami közös témát amiről elbeszélgetnék. Talán később a jó kommunikációs kapcsolatunk javulni fog ahogy egyre idősebb lesz Gergő.

Amikor az első kicsi drága lányommal lettem várandós még friss diplomás voltam,egy agusztusi napon állapotosan mentem vizsgázni,ami ugye sikerült,hogy aztán szeptemberben elkezdhessek dolgozni a tanügyben. Nem nekem való munka volt,de boldog voltam hogy volt munkám.Senki nem figyelmeztetett engem,hogy így meg amúgy vigyázzak,mert ez nem tesz jót az áldott állapotnak.Bátran vágtam bele mindenbe,sőt szeptemberben kezdték építeni anyósomék házának tetőterét,hogy aztán bővülő családunkkal fel költözhessünk. Mivelhogy összetartó,gyors és ügyes munkások fáradoztak azon,hogy még a fagy beállta ( ünnepek előtt) meglegyen a lakásunk.Így aztán dec.23-án beköltöztünk,és úgy vártunk a pici lányt:)

*

A második babával is hamar maradtam várandós ,de nem volt zökkenőmentes az első három hónap,de pozítivan álltam a dolgokhoz,és semmi szín alatt nem veszítettem el a hitemet.Minden egye lépésekben bíztam,és bár voltak olyan napjaim amikoris tényleg úgy éreztem,hogy legszívesebben az egész 9 hónapot végigaludtam volna. Csak úgy gondolatban,hogy aztán mint a mesében amikor felkelek már csak szülni menjek:)

Hogy volt,hogy nem volt:

-január 21-én tudtam meg,hogy babát várok

-26-án mentem először a nőgyógyászhoz,de olyan ideges voltam hogy percenként pisilhetnékem volt mert..... megijedtem,Mai eszemmel azt mondom mert bennem volt a félsz,hogy vajon hogy lesz mint lesz és így tovább.Még aznap délután amikor hazajöttem a nőgyógyásztól,még Bogival elmentünk a szemorvoshoz.Kiderült mégis kell a szemüveg,hiszen az apja és én is szemüvegesek vagyunk. Miután ezzel végeztünk nagy kő esett le a szívemről,hogy a két gyerekemmel minden rendben van.Akkor már biztosan éreztem,hogy a pici pocaklakó csak megmarad nekünk,hiszen jól esett ,hogy egyformán,ugyanazon a napon gondoskodtam a gyerekeimről.Még akkor is ha az egyik kint,a másik bent van.

-február.8-án mentem dolgozni a Szentmártoni korai fejlesztő központba

-ugyancsak febr.23-a körül befeküdtem a kórházban a egy kis ,,piroskám,, miatt,ami biztos az biztos.Megfigyelés alatt tartottak 5 napig.

-hazajöttem.Egy hétig itthon feküdtem még,és ez idő alatt kiderült,hogy a romániai törvények alapján kórház nem alkalmazhat gyógypedagógust a korai fejlesztőbe.Egyszerre örültem is,hogy még sem fogok dolgozni mert akkor itthon maradhatok Bogival, és nyugodtan élvezni fogom a várandósság minden percét.Igy is lett,itthon maradtam.Közben hátul a fejemben motoszkált a sok miért pont velem történik és hasonlók.Nem volt könnyű ez az időszak,kis híján bejött volna a két rossz, amitől tartottam de nem történt meg.Hál Istennek.Ugyanakkor állíthatom a munka megvár,de a családalapítás nem.Hát így.

*

És a terhességem első három hónapjában feküdtem amikor csak tudtam,szedtem a Nospat ( görcsoldó) ha tetszett,ha nem.

Utrogestant a 20-ig hétig napi kétszer amitől aztán aludhatnékom támadt,mikor ezzel végeztem,utána 20 napig a koraszülést megelőző tabletátt a Gynipralt.Közben folyamatosan szedtem az Elevitet. Sok volt ez nekem,már-már kételkedni kezdtem mindenben és mindenkiben,hogy még az orvos is rám ripakodott,hogy tegyem azt amit tanácsol. Sírva jöttem haza a rendelőből,bár tudtam hogy a javamat akarja,hogy minden rendben legyen velünk.Három hónapig beteg szabadság,orvosságok és ágyba fekvés volt a rend.

Szigorúan semmit nem csinálhattam,neem volt szabad emelnem,takarítsak(takarítónő jár hozzám),cipeljek.Sőt Boglárkámat sem, pedig mennyire hiányzott ez és már ebből a korszakból is kinőttünk.Azelőtt bátran emeltem és vittem,de ez már a múlté.

Nehéz hónapok állnak mögöttünk,de túléltünk a nehezedik részt.Most következzék a jobbik rész.

*

Azért nem mondom,hogy szigorúan ágyba feküdtem,mert azért vittem Bogit sétálni és még számtalan olyan nap volt amikor egész nap dolgoztam itthon háztartási munka, és ott voltak a tortasütések( ötöt sütöttem) amit örömmel végeztem. Nem hanyagoltam el magam,csak szegény naplónkat.

Visszaemlékezések a nevek kapcsán

Tegnap jutott eszembe ,és nagyon elgondolkodatott engem miszerint gimnazista koromban az iskola toalett ajtójára oda volt firkantva a Bogi név.Hát igen bizony még most is emlékszem arra,hogy akkoriban megállapítottam magamban,hogy ez a név nem tetszik nekem.De valahogy legbelül éreztem,hogy a Bogi név szerepelni fog az életemben.Lásd csodát, az első lányom a Boglárka nevet kapta az apjától.Most pedig megbarátkoztam a Bogi névvel és nagyon tetszik nekem.Csak idő kérdése volt. Nem titkolom azt sem,hogy amikor Bogival voltam várandós egyszerűen képtelen voltam nevet választani,vagy nem ment?Már nem is tudom mi volt az igazi ok,de mindenesetre Zolira maradt a választás. Boglárka olyan igazi apja lánya akivel imádják egymást:)

És a Zselyke névvel is úgy voltam mint az elsővel.Mikor először hallottam ezt a nevet még iskoláskoromban, akkor már egyenesen furcsáltam ezt a nevet,mert olyan ritka név,és meg is kérdeztem Csillától ( volt tanitóm akinek a lányát Zselykének hívják akit idővel megszerettem mert olyan szépecske,kedves kiscsaj),hogy mit jelent ez a név és miért adta ezt a nevet a lányának?Na,de tényleg akkor is mélyen megérintette a lelkemet ez a név,csak hát akkor nem tudtam,hogy lesz gyerekem,méghozzá két lányom. Így aztán magától értetődőnek tartottam,hogy csakis a Zselyke nevet fogja kapni a második csöppségem. Még most sem értem ,és tényleg nem értem miért ragaszkodok annyira a Zselyke névhez amikor tudom ,hogy számos lány nevek közül tudnék választani.Hiába böngésztem végig a szebbnél szebb lányneveket egyik sem jött be,bár az egyik szebb mint a másik.De örülök,hogy én választottam és a környezetemben lévők is elfogadták.Úgy vagyok a nevekkel,hogy név szerint vizsgálom (egyedül),hogy milyen az ember személyisége,természete.Lehet ez butaságnak hangzik,de én így gondolom.

Mi az hogy......

....mindenki felteszi nekem a kérdést a bennem növekvő babával kapcsolatban,, és ha fiú lesz,akkor mi lesz? Természetesen ugyanúgy fogunk örülni neki is,bár mindegy is hogy mi lesz a lényeg,hogy egészésges legyen. Bár az orvos többször megerősítette, és hogy én se maradjak ki azért bevallom én is láttam hogy kislányt várok a szívem alatt aminek határtalanul örültem,hogy szinte szárnyalva gyalogoltam hazafelé a rendelőből pár hónappal ezelőtt. Hiszen mindig is kislányt is szerettünk volna Zolival kicsi Bogikánkat elnézve.

És miért van az,hogy bárkivel is találkozok az utcán,a városban vagy rég nem látott ismerőssel ahogy a pocakomra téved a szeme első kérdése az hogy fiúcska lesz? tekintettel arra,hogy hegyes a hasam,olyan kerek minet egy kosárlabda, és még sorolhatnám. Nem hiszek abban,hogy valaki attól függgetlenül hogy kislányt vagy fiút vár akkor a pocakos látvány közt különbségek lennének.Nem szeretem az ehhez és hasonló hozzászólásokat. És bízzok abban, hogy az orvos sem tévedett,és én sem ami a megérzéseimet illeti.

És miért van az,hogy amikor Bogicámmal voltam várandós akkor is mindenki váltig állította,hogy biztosan fiúcska lesz?Holott tudtunk és végig éreztem akkor is,hogy kislányt várok akár csak most is. Ugyanúgy tudom és érzem,hogy kislányt várok,hiszen annyira szoros a kapocs ami összeköt minket,hogy mást nem tudok hinni. Ha minden igaz tényleg kislány lesz és a Zselyke névre fog hallgatni. És bár én választottam ezt a nevet,és hiába van sok szép lánynév a szívemhez mégiscsak a Zselyke áll közel hozzám. Bár Zolit nehezen tudtam meggyőzni a Zselyke névvel mert eleve virágnevet szeretett volna adni a második lánycsöppségnek is,de ebből többet nem kértem.Így maradt az Anna,Réka de ebből is rengetegen vannak,így aztán ha nehezen is,de végülis megbarátkozott a Zselykével is.

És miért van az hogy egyesek mondják is nem baj,majd a harmadik gyerek biztosan fiú lesz?! És tényleg hihetetlen de véletlenül is kicsúszik egyik másik ember száján,hogy majd ha lesz harmadik gyerek akkor ....... és pont. Tényleg sokszor gondolkozom ezen,hogy vajon lesz-e egy harmadik gyerek? Bár szeretném,de ez függ elsősorban az orvostól,mert ha most is császárral fog megszületni a második,akkor harmadszor beválallja-e az orvos? Nem fordult be a pici így aztán biztos császár lesz a vége amit nem szeretnék. Meglátjuk hogyan alakul.

Nagyon feltűnt nekem,hogy itt a városban,egyik-másik blogba bekukkantva egyre többen várják a harmadik gyereket.Magamban meg kellett állapítanom mint kívül álló,hogy a nagycsaládosok a legboldogabb emberek a földön ha nevezhetem ennek is,nyugodt a természetük,egymás közt segítenek a testvérek ha már nagyobbak, és mindig történik valami új dolog egyik-másik gyerekkel. Azt hiszem így teljes az emebri lét-élet.

Azt is megfigyeltem hogy a második gyerek után már nem szívesen mennek vissza dolgozni a gyesen lévő anyukák,ha valamelyik fél családjában hármand voltak testvérek akkor érthető a harmadik gyerekvállalása. De vannnak olyanok is,hogy a férj dolgozik,a nő nem kapott munkát mert ugye nem vették vissza a munkahelyére vagy máshová (ki tudja miért,számos oka van?),így aztán válallnak még egy gyereket.Nem számít a jövő majd valahogy csak lesz,most a jelennek élünk, és a gyerek a legnagyobb boldogság kinek így,kinek úgy.

Gondolatok

Még mindig az elveszett babára gondolok aki történetesen hogy a nevét is megemlítsem Zselyke vagy Áron lett volna,már ezelőtt egy évvel döntöttünk el Zolival.Bár nagyon tetszik a Zselyke Sára és az Áron Mór vagy Áron Máté együttesen de valahogy a férjemnek ez nem tetszett. Tetszik az Anna is mindkettőnknek.Bogi és Ani,szép összehasonlítás a hangzásban.Már bánom,hogy a lányomnak nem adtunk még egy nevet a Boglárkán kívül.Mindegy,de örültem a lánynévnek mert ez esetben én kerekedtem felül,én nyertem meg,Zoli miatt pedig maradtunk az Áron név mellett. Most pedig azt hiszem és egyöntetűen állítom a nevek megmaradnak bármennyit is kell szenvedni ameddig eljutok oda,hogy teherbe essek idővel.Nem is beszélve arról még mennyi víz kell lefolyon a Dunán a vizsgálattól kezdve egészen a három hónapos vitamin szedésig, és amíg nem lesz biztonságban a munkahelyem szó sem lehet második gyerekről .Vagy mégis? Egyelőre így állunk,bármennyire is elkeserít ez a tudat,de ez csak egy átmeneti állapotról van szó amit túl kell élni. Igazából nem is erről akartam írni,hanem az áldott állapotról amit két évvel ezelőtt átéltem amikor Bogival lettem várandós és most amit három hónappal ezelőtt történtek.Bevallom az érzéseim,gondolataim sajátos egyvelege valahogy be vált,nem is beszélve az álomról és egy filmről amit megnéztem.Mert az utóbbi kettőről azt gondoltam,hittem és saját magamnak bebeszéltem velem ez nem történhet meg,és olyan jól éreztem magam,hogy ez csak egy álom volt,ez csak egy fil m volt.ÁÁÁÁÁÁ,nem így történt a saját gondolataim ellent mondtak nekem,mert be kell hogy valljam nem szabadott volna azt a filmet megnéznem,amikoris egy nő spontán úton elvetélt.Együtt éreztem a szereplővel,bármennyire is féltem és izgatott a film de titkon örültem,hogy velem ilyesmi nem eshet meg.Dehogyisnem a sors furcsa fintora,hogy bizony én is át kellett éljem azt amit a filmen láttam,csak más helyzetben.Hát így,érdekes hogy mi nem történik.Meg aztán amit álmodtam hogy nem kapom meg az állást az is bevált,pedig világ életemben nem hittem az álmokban.Most pedig úgy tűnik vannak olyan álmok amik valóban beteljesülnek.,mert valahol olvastam az álmokat ,hogy az égből kapjuk ha hihetek ennek. Én nem hiszem,csak a saját gondolataimnak köszönhettem a két csapást.Rájöttem minden negatív érzést,gondolatot ki kell töröljek magamból ha azt akarom ,hogy jól alakuljanak a dolgaim. És viszont még elképzelni sem szabad egy jövőbeni cselekvést bármennyire is akarjuk mert bizony megtörténhet,hogy nem a saját elképzeléseim szerint alakulnak a dolgaim.Hát így.
*
Két összehasonlítás:
2006 -ban kaptam kézhez a diplomámat,ugyanazon a nyáron terhes lettem a lányommal,nem volt akkor sem munkám és épp akkoriban egy vizsga előtt álltam.Ha jól emlékszem épp utolsó pillanatban kaptam egy lehetőséget ahol dolgozhatnénk,és tényleg elmentem vizsgázni anélkül,hogy tanultam volna.És sikerült minden,sőt még a babának is örvendett mindenki.
és most
2009-ben-épp vizsga előtt lettem terhes,akárkinek elújságoltam a jóhírt,hogy érkezik a második csemete,volt aki meglepődött,csodálkozott,kifejezéstelen,semmitmondó volt az arckifejezésük úgy tűnt nekem vagy legalábbis én úgy éreztem ennek a második babának nem örülnek igazán.Rejtély,hogy miért? De éreztem. Olyannyira,hogy azon héten amikor elvetéltem elmentünk az egyik barátnőmhöz látogatóban,s épp vissza akarta adni a kölcsönbe adott baba ruhákat amiket Bogi kinőtt.Én pedig kedvesen elhárítottam valami rossz előérzettel,hogy csak maradjanak még nála, még ráér megkapnom.Cserébe adott terhes ruhákat,ezt elfogadtam.DE! Sajnos még ez hét szerda délutánján már nem volt élet a pocakomban. Nem is beszélve arról hogy fáradtabbnak,a hasamat nehézkesnek éreztem,szinte semmire sem volt kedvem,nemhogy dolgozni. Mindezek tetejébe keményen tanultam két hétig ahhoz képest,hogy két évvel ezelőtt semmit se tanultam.Akkor állást kaptam,anya lettem,most vesztettem. Én az álmodozó örültem,hogy a forgatókönyv másodszor is megismétlődik akárcsak 2006-ban. Érdekes történet,és sajnos nem így történt.