Két hónapja tart a koronavirusos járvány és ez idő alatt sok minden törént, de ma volt az a nap, amikor fáradtabbnak,frusztráltabbnak érzem magam, mert a gyerekeim is minden bánatukat, nemtetszésüket, a 4 fal közötti bent ülést, a barátok, társak hiányát mind mind rajtam vezetik le. Én is elfáradtam, mert megértem őket, a szivem szakad meg, mert tehetetlen vagyok és érzem nagyon más ez a világ, mint az én gyerekkorom ideje volt. Korlátok, szabályok, szigoritások, követelmények, online oktatás és digitális világ között zajlik a kis életük. És ez nagyon nincs jól. Nagy adag lelki fájdalmam van, ami lelkiismeretfudalással is társul, mert bár próbálom szebbé tenni a napjukat, de az közelről sem olyan ,mint amikor közösségben vannak.Iszonyatosan fáj, hogy a gyerekeimnek milyen jövőjük lesz igy?.
Bizonytalan vagyok, mert nem tudom, hogy a virus mennyire valós, egyrészt mert lehet világháború, nem tudom a statisztikák mennyire valósak, az emberi szabadságot korlátozzák és szabály szabályt követ. Bár,hogy most feloldották a szükségállapotot még mindig van néhány szülő,aki félti a csemetéjét és háborog a közösségi oldalakon, ha a fiatalok ki merészkednek menni.. Két csoportra oszlanak a véleméynek. ... .Levegő, mozgás, beszélgetések kellenek és a szülő nem arra van, hogy mindig minden helyzetben kéznél legyen, hogy szórakoztassa a csemetéjét.Én péládul nem is emlékszem, hogy hogyan teltek a szüleim mindennapjai,mert miért is érdekelt volna? Volt amivel elfoglaljam magam. Gondolom mások is igy vannak ezzel. Kérdem én mi lesz ezután? Milyenek lesznek az emberi kapcsolatok? Hogy fog újból kialakulni az emberek közötti bizalom? Meddig fog tartani a járvány? Pár hét,két hónap, fél év, 2 év?! Jó kérdés.Vajon tényleg biológiai háború vagy politika? Nem tudom. És a legrosszabb hogy van egy sor megválaszolatlan kérdés és a tűréshatár is véges. Bár mindannyian tudjuk, hogy túl szép, hogy háborús időkben luxus körülmények között elégedetlen legyen az ember, mert minden adott, de mégis van valami ami hiányzik,ami emberi, ami lelket melengető és ez nem más,mint a személyes egymás közötti kapcsolatok, mind kommunikáció teljes hiánya. Ráadásul a hosszú távú maszkviselés is olyan személytelennek tűnik, ami ráadásul nem is egészséges. Főleg az asztmásoknak.
Szeretném hinni, hogy amiben most élünk az egy mese, egy olyan mese, amit a média, a politika, a statisztika mind mind félelmkeltést szülnek... És itt most nem azt mondom, hogy nem létezik a koronavirus, mert úgy gondolom, hogy mióta ember van a Földön azóta velünk él,csak valahogy ezáltal sok mindent fel használnak,kigondolnak, döntéseket hoznak. a virus révén. Tudom, hogy ez majd idővel történelem lesz.
Nézzük meg a veszélyeket:
De miért is veszélyes? Kire is veszélyes?
Azt már tudjuk mindannyian, hogy az idősekre és a krónikus betegekre veszélyes. Rájuk kell vigyázni. De vajon akkor is meglátogathatjuk a krónikus beteg, idős szüleinket, ha történetesen két hónapig sehova nem jártam, nem találkoztam senkivel? Ez a félelem annyira bedarálhat, hogy képesek vagyunk, akár kerülni a velük való kontaktust. Jó kérdés.
Mivel is kezelhető?
Megint egy olyan kérdés, amiről kevesen beszélünk.
Lélegeztetőgép is többet árt, mint használ, mert nem gyógyit, épp ellenkezőleg roncsolja a tüdő szüveteit és nem feküdni kell, hanem ülni. Nem tudom.
Marad az immunrendszer munkája, gyulladáscsökkentő és vérhigitó.
