Itt a tél

Nem mintha eddig,nem lett volna tél,de most aztán mondhatom,hogy végre itt van az igazi TÉL,olyan amilyent a gyerekek mertek is volna álmodni. No,de komolyan mondom,hogy tényleg olyan tél bőrébe bújtunk amilyen nekünk megadatott gyerekkorunkban,hogy az embernek,most már van kedve korcsolyázni,szánkózni,sízni:) Az előbbire tanítom most Bogit,az utóbbira majd megtanítja Zoli.

Végezetül hozzáteszem,hogy én is életre keltem,tettre kész vagyok mindenre:)

Szomorúság

Szomorúan és összeszorult szívvel, és bár nehezen de ki kell bőgjem, hogy június 7-én a lányaim szeretett Gyuszi nagytatájuk váratlanul eltávozott az élők sorából..... Rengeteg útravalót, jóságot, szeretetet hagyva maga után, hogy leírni is regénybe illő (erre is sor kerül).

És a sors érdekes fintora, hogy aznap reggel Bogikám is belázasodott, aminek okát nem tudtam mire vélni , délelőtt kb. egy órát apósom mellett voltunk Zoltánnal a kórházban. Majd délben újra a kórházban kötöttünk ki Bogival, ahol megállapították lepkehimlőt. Erre tényleg már nem kapott orvosságot. Egy napig lázas volt. Hirtelen és gyorsan történt minden, hogy fel se fogtam, hogy mik vannak..... és talán a MIÉRTEK kavarogtak bennem?!

Most este viszont a képeket sorrendben nézegetve Gyuszi nagytatáról, rá kellett jönnöm, hogy már Zselyke sosem fogja megismerni az apai nagyapját. Viszont maradt egyetlenegy kép ,ahol Zselyke kedvesen néz Gyuszi tatára. Éspedig akkor kapta élete legnagyobb ajándékát, ami egy életre szól. Mondom Ajándék.

Hiányzik most mindannyiunknak a családfő. Nagyon!!! Üresen tátong a ház, mert be kell hogy valljam, apósom eleven, mindig is életvidám ember volt és mindig mindenhol jelen volt bármerre mentem/mentünk. Sokat tanultam (és nem csak én) . Éspedig az élet leckéjét. Egyszóval: útravalót kaptunk tőle.

Ez az év mégis más, mint eddig volt. És nemcsak emiatt, hanem eddig történtek miatt is.

Még egyszer mondom nem a mi évünk.

Kellemes meglepetés!

Kellemes meglepetésben volt ma részem. Nem találok szavakat ahhoz,hogy a saját nőgyógyászom mindenféle bejelentés nélkül meglátogat a saját otthonomban, és az nem más volt mint Dr.Holló Tünde. A konyhában épp kávét főztem, és amikor megfordultam mit látnak szemeim az előszobában?hát a saját szülész-nőgyógyászomat. Azt hittem elájulok,azt se tudtam melyik lábamra álljak,szóhoz se jutottam a csodálkozástól csak álltam megkövülten,de a bájos mosolyától azonnal erőre kaptam,és gyorsan már mentem is elébe. Megtisztelő volt a látogatása. A végén még kimelegedtem. Érdekes,hogy a látogatása előtt pár nappal mondtam is Zolinak,ha jön Tünde akkor majd hívja fel hozzánk pár percre. De erre nem volt szükség,mert önként feljött hozzánk. Zoltán beültetett neki két nagy láda árvácskát,és jött utána. Mielőtt elment volna azért megkérdezte apósomat,hogy mi itt lakunk-e?És tényleg fel is jött, hogy egy pillantást vessen ránk. Igazából csak Zselykére volt kíváncsi,hogy hogyan gyarapodik, nekem két hét múlva kell vissza mennem hozzá kontrollra.

Most összerakom a mozaikot,hogy honnan ered ez a szoros lelki kapocs,mert én valahogy annak érzem, mert nagyon megkedveltünk egymást( csak én). Közel érzünk magunkat egymáshoz,de mégis távol hiszen én mint páciens,ő pedig mint orvos. Szerintem ebben semmi kivetnivaló nincs,csak a kölcsönös szimpátia játszik szerepet ,na meg a mi családunk is közeli kapcsolatban voltak.

Kezdeném azzal, hogy a megboldogult nagymamám és az ő anyukája osztálytársak voltak a tanítóképzőben.

A nagynénje Lenke néni vigyázott rám amikor kicsi voltam.,és minő véletlen hogy Lenke nénivel sokszor jártam fel Holló Tünde szüleihez. Még most is jól emlékszem a szüleire,kedves emberek voltak. Csak akkor még kicsi voltam azt sem tudtam,hogy kik ők egyáltalán,ki a gyermekük. Az utóbbit édesanyámtól tudtam meg.

Tavaly kerültem először hozzá.

Most szeptemberben amikor szültem,akkor anyósomék találkoztak Holló Tündével a piacon. Anyósom viszont megszólította Tündét,mert ő tudta hogy ki az valójában,de viszont Tünde most tudta meg,hogy anyósom az ő anyukáját ismerte.Együtt jártak a tanítóképzőben. Ugyancsak a piacon derült ki az is,hogy apósom ismeri Tünde apukáját,de hogy honnan azt nem tudom,mert csak fél füllel figyeltem oda. Különösképpen nem is foglalkoztam ezzel. Jót derültek ezen a különös véletlenen.

Aztán ott van a másik nagymamám aki most jött ki a kórházból,és ugyancsak amikor a nőgyógyászatra vitték vizsgálatra akkor,Holló Tündét választotta csak azért mert én is hozzá jártam. Ott aztán elmondta,hogy ki az unokája. Úgyhogy Tünde most már ismeri az egész családomat tehát tudhatja ki vagyok.. Ahogy mondani szokták kicsi a világ. Biztos az égből is figyelnek és írányítják az események lefolyását a földön. Ki tudja? Jó lenne tudni.

Arról még nem írtam,hogy a kórházban mindenki ismer engem nővérek,orvosok (gyermekgyógyászaton,nőgyógyászaton és a szülészeten is) Most amikor szültem,és az első napokon a különböző váltásban lévő nővérek amikor bejöttek hozzám,és rám néztek első kérdésük az volt: Van gyermeke otthon? Szült itt még? Hány éves gyermeke van? Úgy szóltak hozzám mintha rég ismertek volna,és csodálkoztam hát honnan tudják ezek olyan magabiztosan,hogy nekem van még egy gyermekem. Nem haboztam,és abban a minutumban meg is kérdeztem őket,mire a válasz: emlékszem magára. Végül nem bírtam tartani magamban,hogy ennyien ismernek, és méghozzá olyan kedvesen bántak velem,hogy azt nem hiszem el most sem. Aztán az egyik kedves nővér, akit Karda Évának hívnak kereken megmondta, olyan kedves arcom van,hogy azt nem lehet elfelejteni. Végezetül hozzáfűzte,hogy kellemes rám nézni,és ettől ők jól érzik magukat mert kedves arcvonásom van. Nem tudom megmondani más mit lát bennem, mit gondol rólam de azt igen,hogy énbennem mi van: nyugodt és gazdag a lelkem,mert szeretek egymagamban lenni.

Emlékszem és bevallom régen számtalanszor megfordult a fejemben,hogy orvosnak tanuljak. Azonban az én helyzetemben ez lehetetlen lett volna,de ha mégis elkezdtem volna akkor az megterhelő lett volna rám nézve. Szóval még most is sok a ,,ha mi lett volna,ha,és ha s így tovább. Örök rejtéy a helyzetem.

Nem bánnám,sőt örvendenék ha valamelyik lányomból orvos lenne ( csak azért mert nekem ez nem adatott meg,viszont átélhetem a gyerekeimen,rendkívül büszke lennék rájuk).Remélni,álmodozni lehet a gyerekünkről előre nézve,csak sokszor a valóság más mint az elképzelés. Tanácsot adni,támogatni fogom a lányaimat,csak ráerőltetni nem fogom a saját akaratomat. Olyan pályát válasznak majd amihez kedvük lesz.

Mielőtt valaki megkérdezné,hogy miért pont az orvosi dolgokra gondolok? Azért mert az élet mindig az orvosok elé sodort, a zsigereimben érzem azt,hogy segíthessek másokon. Én már más úton fogok segítséget adni a magánéletben és a szakmában.

Az orvosi segítő és szép pálya,de egy teljes embert kíván.

Tehetetlen vagyok

A kezdeti időszak nehéz,pláne most hogy van egy kisbabám akivel ki nem mozdulhatok akármikor a házból. Főleg most hogy hidegek vannak mifelénk. Ezért várni kell a jó időre,hogy ki mehessünk egy rövidebb,majd egy hosszabb sétára, hogy aztán később bárhová elvihessem magammal Zselykét ahová menni szeretnénk. Már most sétálnénk egyedül,lenne egy pár elintéznivalóm csak megnehezíti a kimozdulást a legkisebb családtagra való felügyelet. Nincs kire bízzam Zselykit, őszintén szólva ezt nem is bánom sőt örvendek,hogy itthon vagyok csak hát gondolnom kell Bogira is. Zselyki kisbaba aki eszik,alszik és igényli hogy a nap bármelyik órájában amikor ébren van felvegyem. Bogi viszont három éves aki úgy nő mint a gomba a korához képest az esze,testmérete egy ötéveshez hasonló, amikor Zselykit rendezem akkor unja magát mellettünk. Ilyenkor persze egymagában eljátszik, kendőbe,kis dobozba csomagol egy pár játékot t ,,ajándék,, formájában ,hogy aztán bontsam ki, őrá is figyeljek vagy éppen mellettem leül, és nézi hogyan eszik a kishúga. Ahogy elnézem, hogy eljátszik egyedül akkor megesik a szívem rajta,mert még nem tanultam meg gyorsan eldönteni,hogy mivel is tudjam elfoglalni Bogikát amíg alszik Zselyki. Amikor Zselykit leteszem a kiságyában akkor újból kezdjük az evést,ezúttal mi felnőttek Bogival. Aztán olyan gyorsan elrepül az a pár óra,hogy egyszer csak Zselyki sírására kapom fel a fejem. És ez így megy egész álló nap, csak eszünk (kezdeti időszak) és csak eszünk, közben Zselykit rendezem míg szegény Bogikám elvan egyedül,és utólag jövök rá arra,hogy Bogival nem tudok úgy foglalkozni mint Zselyke születése előtt. Bevallom őszintén megesik a szívem a nagyobbik lányomon, bár tudom,hogy ez a hét nehéz volt kettőnknek, mert én Zselykiztem, Bogi unta magát. Egész héten nem ment oviba,sőt Bogi csoportjában a 27 gyerekből csak 10 volt bent. Azért kibírtunk ezt a hetet, és hazudnék ha azt mondanám,hogy nem nehéz két gyerekkel itthon, erről majd mesélek egy másik posztban. Valóban kicsit nehéz csak vannak olyan percek,órák amikor a két gyerekemnek egyszerre lenne szükségük rám,hogy ilyenkor tényleg néha elfogott a sírógörcs mert nem tudok kétfelé szakadni( szerencsére egyszer volt így). De végül is ezt is meg tudtam oldani. Boglárkának van annyi esze, hogy felmérje a jelenlegi helyzetet, és megoldja egyedül a szükségleteit vagy megvárjon engem,hogy aztán az övé lehessek. Hát így állunk. Közben magamban hálát adok,hogy mégis milyen jó hogy jár oviban,mert ha itthon lenne minden áldott nap ,hogy finoman fogalmazzak mindketten ,,megőrülnénk,,. Elgondolkoztam,hogy kicsit változtatni fogok ami az itthon teendőket illeti, amikor nincs itthon elvégzem a szükséges házi munkákat,előkészítem azt a játékos foglalkozást, hogy mire Bogika haza jön délután legyen mivel elfoglaljunk magunkat. Nem szeretném, hogy délután azzal jön haza a lányom, mint akinek nincs kedve semmihez, sőt még mesélni sem és leüljön a Tv elé, és úgy teljen el a nap hátralévő része. Nem akarok abban a hibába esni,hogy egész nap itthon vagyok Zselykivel, miközben Bogi a fél napját a napköziben tölti, s mikor hazajön unatkozzon mellettem. Ezért inkább minden napra órarendet szeretnék felállítani,hogy délutánonként legalább együtt lehessünk Bogikával,mert csak így leszek nyugodt.

A tehetetlenség érzése csak most van,amíg nem tudok elmenni a gyerekkönyvtárba vagy a kreatív boltba, hogy legyen itthon olyan eszköz amivel a nagyobbik lánykámat elfoglaljam. Bár igaz a mondás, ami késik nem múlik.

Tréfa vagy gúny?

Még a múlt héten történt az,hogy felmentünk nagymamáékhoz (az enyémhez),hogy megköszönjem az ebédet amit nekünk főzött egy héten keresztül (állítólag azért főzött,hogy engem kíméljen mert dagadtak a lábaim,bár estére mindig elefánlábaim lesznek ha elfáradok a nagy melegben).Ez van,már csak két hónap van hátra szülésig,nem olyan vészes és kibírom.Időközben elkrültünk egymást a szüleimmel mert épp abban az időtájban jöttek hozzánk látogatóban ( azelőtt való nap jöttek haza a tengerről),még szerencse,hogy felhívta nagyi őket telefonon,mert sikerült találkoznunk még Baba mamánál. Jó volt mint mindig egy újabb találkozás,főle Bogica örült a legjobban a nagyszüleinek kapott rózsaszínű barbis homokozót-ugyanolyan színű közepes méretű labdát:)

Beszélgetünk mindenféléről amikor is Baba mama (már nem is tudom miért mondta),hogy jó helyen van a babának a pocakomban ( egy gyerekkel kevesebb gond,kettővel több lesz majd meglátom).Én már ismerem nagyit,hogy akármit is mondjon azt nem kell komolyan venni,egyik fülbe be -másikon ki csak hát ez kissé rosszul esett azok után,hogy még kórházban is feküdtem,orvosságokat is szedtem,hogy megtarthassam a babát.Nem hiányzik nekem egy ilyen beszólás mert én örvendek, és nagyon várom Zselyki lányomat.Ja,igen megint szóba hozta a majdani ,,harmadik,, gyereket ha becsúszik,hogy szerinte az fiú lesz. Adja Isten,hogy legyen egy harmadik és egy fiú.Ki tudja? Nem tagadom szeretném ha lenne egy harmadik gyerek is,egyelőre gondolatban.

Ezek után a két idősebb grácia kezdték nekem ecsetelni:

-hogy milyen nehéz lesz két gyerekkel is,nemhogy hárommal

-elég lesz csak két gyerek (vajon pénzkérdés a sok gyerek?),erre nem gondolok csak a nagycsaládra.

-nehéz lesz nekem a háztartási munka,s főleg annak aki egyedül kell csináljon mindent a házon belül-és kívül (és akkor mi van?,fiatal vagyok,erőm van,külföldre úgysem megyünk nyaralni,akkor miért ne lenne egy harmadikunk?)

- szerintük futni fogok háromfelé:bölcsibe,oviba és suliba a gyerekek után

- szerintük könnyen beszélek mert apósom vitte Bogit sétálni,Baba mama meg főzött ránk egy hétig,és nekem bezzeg jó dolgom van csak ülök és várom,hogy megszülessenek a babák.Bevallom én nem kérdtem egyiküktől sem segítséget mert saját maguktól vállalták fel,mert így látták jónak.Ugyanakkor állítom nem miattam vitte sétálni apósom az unokáját,hogy engem kiméljen,hanem azért mert szereti Bogit vinni.Hiszen már 74 éves és Bogi az első unokája,most viszont jön a második unoka (ha minden jól megy még szeptember végére érkezik meg).Hogy őszinte legyek,és ha lehet állítani a pici babát is kímélni akarta a nagyapja azzal,hogy pihenjek sokat és ne erőltessem meg magam a nagy sétálásokkal.Bogival már egyre nehezebben tudok kimozdulni főleg biciklivel,mert úgy megy előre,hogy nem tudok utána futni. Hát így.

Sokszor elgondolkoztam a fenti dolgokon,és egy jót derültem azon amiket mondtak nekem,hogy mennyire féltenek engem a gyerekektől,pusztán azért mert fáradságos munka gyereket nevelni.

És akkor mi van? Szerintem így szép az élet,így csupa nagybetűvel:GYEREKKEL EGYÜTT.

Az igaz,hogy nem mindenki gondolkozik egyformán gyerekkérdésben,mert van akinek könnyebb és van akinek nehezebb gyereket nevelni,mert nincs türelmük,energiájuk és sok szabad idő....

Remélem a leírásaimmal senkit nem fogok megbántani,jól esik kiírni magamból mert sokat foglalkoztatott ez a téma.Még most is.

Nosztalgia,a kezdetek

Bár nem szívesen gondolok vissza ez év első három hónapjára,de mégis úgy érzem muszáj leírnom a velünk történteket,mert valamiért úgy gondolom később már csak egy múló emlék lesz mindez.Még lelkileg a történtek hatása alatt állok,nem múlt el csak úgy ripsz-ropsz minden,talán csak egy év múlva fogom elfelejteni,és fogok talán mosolyogva visszatekinteni,hogy megérte szenvedni,aggódni,verejtékezni na meg persze még egy hatalmas gombóc is került a torkomba. Ez is hozzátartozik az élethez. Most van időm,miért ne írjak?!

*

Először kis összefoglalót dobok össze arról,hogy milyen más volt az előző,és milyen más lett a harmadik terhességem ( bocs,azért 3-ik mert volt egy veszítésem,ki tudja miért az égiek valamiért így akarták).A lényeg,hogy pont 2010-ben fog megszületni a második gyerekem mert ez az egyik kedvenc évem,szép kerek számmal:) Ahogy visszagondolok három évvel ezelőtt éreztem,tudtam és mindig úgy akartam ,hogy az egyik gyerekem 2007-ben ,a másik viszont 2010-ben szülessen meg.Viszonylag kevés korkülönbség legyen a gyerekeim között.Nemhiába mert az öcsém hét évvel fiatalabb nálam,és alig kapunk valami közös témát amiről elbeszélgetnék. Talán később a jó kommunikációs kapcsolatunk javulni fog ahogy egyre idősebb lesz Gergő.

Amikor az első kicsi drága lányommal lettem várandós még friss diplomás voltam,egy agusztusi napon állapotosan mentem vizsgázni,ami ugye sikerült,hogy aztán szeptemberben elkezdhessek dolgozni a tanügyben. Nem nekem való munka volt,de boldog voltam hogy volt munkám.Senki nem figyelmeztetett engem,hogy így meg amúgy vigyázzak,mert ez nem tesz jót az áldott állapotnak.Bátran vágtam bele mindenbe,sőt szeptemberben kezdték építeni anyósomék házának tetőterét,hogy aztán bővülő családunkkal fel költözhessünk. Mivelhogy összetartó,gyors és ügyes munkások fáradoztak azon,hogy még a fagy beállta ( ünnepek előtt) meglegyen a lakásunk.Így aztán dec.23-án beköltöztünk,és úgy vártunk a pici lányt:)

*

A második babával is hamar maradtam várandós ,de nem volt zökkenőmentes az első három hónap,de pozítivan álltam a dolgokhoz,és semmi szín alatt nem veszítettem el a hitemet.Minden egye lépésekben bíztam,és bár voltak olyan napjaim amikoris tényleg úgy éreztem,hogy legszívesebben az egész 9 hónapot végigaludtam volna. Csak úgy gondolatban,hogy aztán mint a mesében amikor felkelek már csak szülni menjek:)

Hogy volt,hogy nem volt:

-január 21-én tudtam meg,hogy babát várok

-26-án mentem először a nőgyógyászhoz,de olyan ideges voltam hogy percenként pisilhetnékem volt mert..... megijedtem,Mai eszemmel azt mondom mert bennem volt a félsz,hogy vajon hogy lesz mint lesz és így tovább.Még aznap délután amikor hazajöttem a nőgyógyásztól,még Bogival elmentünk a szemorvoshoz.Kiderült mégis kell a szemüveg,hiszen az apja és én is szemüvegesek vagyunk. Miután ezzel végeztünk nagy kő esett le a szívemről,hogy a két gyerekemmel minden rendben van.Akkor már biztosan éreztem,hogy a pici pocaklakó csak megmarad nekünk,hiszen jól esett ,hogy egyformán,ugyanazon a napon gondoskodtam a gyerekeimről.Még akkor is ha az egyik kint,a másik bent van.

-február.8-án mentem dolgozni a Szentmártoni korai fejlesztő központba

-ugyancsak febr.23-a körül befeküdtem a kórházban a egy kis ,,piroskám,, miatt,ami biztos az biztos.Megfigyelés alatt tartottak 5 napig.

-hazajöttem.Egy hétig itthon feküdtem még,és ez idő alatt kiderült,hogy a romániai törvények alapján kórház nem alkalmazhat gyógypedagógust a korai fejlesztőbe.Egyszerre örültem is,hogy még sem fogok dolgozni mert akkor itthon maradhatok Bogival, és nyugodtan élvezni fogom a várandósság minden percét.Igy is lett,itthon maradtam.Közben hátul a fejemben motoszkált a sok miért pont velem történik és hasonlók.Nem volt könnyű ez az időszak,kis híján bejött volna a két rossz, amitől tartottam de nem történt meg.Hál Istennek.Ugyanakkor állíthatom a munka megvár,de a családalapítás nem.Hát így.

*

És a terhességem első három hónapjában feküdtem amikor csak tudtam,szedtem a Nospat ( görcsoldó) ha tetszett,ha nem.

Utrogestant a 20-ig hétig napi kétszer amitől aztán aludhatnékom támadt,mikor ezzel végeztem,utána 20 napig a koraszülést megelőző tabletátt a Gynipralt.Közben folyamatosan szedtem az Elevitet. Sok volt ez nekem,már-már kételkedni kezdtem mindenben és mindenkiben,hogy még az orvos is rám ripakodott,hogy tegyem azt amit tanácsol. Sírva jöttem haza a rendelőből,bár tudtam hogy a javamat akarja,hogy minden rendben legyen velünk.Három hónapig beteg szabadság,orvosságok és ágyba fekvés volt a rend.

Szigorúan semmit nem csinálhattam,neem volt szabad emelnem,takarítsak(takarítónő jár hozzám),cipeljek.Sőt Boglárkámat sem, pedig mennyire hiányzott ez és már ebből a korszakból is kinőttünk.Azelőtt bátran emeltem és vittem,de ez már a múlté.

Nehéz hónapok állnak mögöttünk,de túléltünk a nehezedik részt.Most következzék a jobbik rész.

*

Azért nem mondom,hogy szigorúan ágyba feküdtem,mert azért vittem Bogit sétálni és még számtalan olyan nap volt amikor egész nap dolgoztam itthon háztartási munka, és ott voltak a tortasütések( ötöt sütöttem) amit örömmel végeztem. Nem hanyagoltam el magam,csak szegény naplónkat.

Unom a sok esőt és amire büszke vagyok

Az idei nyár sem olyan kitűnő felemás idő fogad bennünket nap mint nap,hogy már tényleg időnként be vagyok csavarodva emiatt.Amikor melegen süt a nap akkor azért nem merészkedünk ki sétálni menni messze ,mert Boginak és nekem sem tesz jót a párás,meleg levegő. Ez általában délben szokott lenni.Késő délután pedig hol süt a nap,hol esik és mégpedig kisebb szünet után egymást felváltva változik az idő. Most másállapotban sem igen utazhatunk el,pedig mennyire szeretnék elmenni valahová,csak hát ugye nem bírom az utazást s pláne nem autóval a dög melegben. Bár tudom,hogy sokan utaznak várandósan is a világ bármelyik részére,de fennállhat bármilyen veszély az én állapotomban,főleg hogy nem úsztam meg ezt a terhességet kórház,orvosságok és orvosi felügyelet nélkül beteg szabadsággal. Hogy őszinte legyek nem irigylem azokat akik utazgatnak mert a nyaralás egy hét akár 10 nap és már el van felejtve,hogy milyen jó is volt.De gyereket várni és vigyázni a legnagyobb kincsre akiért annyit aggódtam,feküdtem miatta az elején,hogy nagy kár lenne kitenni magam holmi utazásnak,csak azért hogy feltöltődjünk az egész évi szürke hétköznapokból.Egyébként itthon is tudunk pihenni ls nem vagyunk elkséve a nagy utazásról,mert megvár bennünket a nyaralás ha addig is a Jó Isten megsegít.

Hogy mire vagyok büszke?

Nos,hogy kertes házban lakom (lánykoromban persze tömbházban,ha elölről kezdeném biztos nem költöznék vissza,mert csak úgy házi ruhában nem mehetek ki csak úgy),.Ha úgy van kedvem akkor lemegyek az udvarra leülök és a jövőn gondolkodok, vagy egyszerűen élvezem a csendet egyedül.Élvezem hogy szép,megszámlálhatatlan virág vesz körül,fenyő,kis-és nagy tuja és még az egyszerű,mutatós zöld színű dísznövények.Na meg hogy milyen szép is a mi udvarunk.Azt hiszem amióta kertes házban lakom sokkal nyugodtabb,érettebb és bizony valamivel okosabb lettem,mert sok mindent megtanultam amit lehetett.Ha szükségem van zöldszárú hagymára,paradicsomra,uborkára,kaporra,petrezselyemre mert csak ezek vannak akkor csak lemegyek, és már szedem is le s hozom fel:) És jaj van mit még tanulnom,de most élvezem a várandósság minden percét,elméletben meg tervezgetek ezt-azt,hogy mit szeretnék csinálni,megvalósítani hogy jól érezzem magam.És nem csak én hanem az én kis családom.

27-ik hétben járunk

Pocakbaba

Szégyellem,hogy nem írtam semmit a pocakbabáról.Már a kezdet kezdetén annyi minden történt így összekapcsolva kettőnkről,hogy képtelen voltam a lelkemet oda tenni,hogy írjak rólunk.Mondjuk amikor Bogikával voltam várandós akkor még nem is írtam naplót,hiszen akkor teljesen másképp zajlott az élet,még csak internetünk sem volt hiába volt régi számítógépünk, azaz Zolinak ,de az is rémesen lassú volt.Most pedig bármikor,a nap bármelyik órájában írhatnék mert temérdek a szabadidőm sok pihenéssel tarkítva ,és persze amikor Bogicám alszik vagy nincs itthon. Délutánonként hol Gabiéknál,Marika mamáéknál időzik, vagy épp az apjával sétál ilyenkor kihasználom azt,hogy gyorsan ágyba bújok és alszom. Sokszor előfordult,hogy délután amikor le akartam pihenni épp akkor kelt fel a lánykám,így aztán a drága pihenés füstbe ment(a sok esőzés miatt nem mozgott eleget). Nekem már az is jól esik ha csak pár percre csukom be a szemem és átadom magam a pocakbabának,gondolataimnak,lelkemnek és persze, hogy ne maradjon ki ezt se akkor a testemnek is. Időnként erre is szükség van.,ha lehet mindennap. Ezt különösen fontosnak tartom.

Előbb essen szó a nagyobbikról,éspedig vegyük a mai napot,hiába mondtam szép szóval a lánykámnak amikor felkelt,hogy 10 percre lefekszem és becsukom a szemem.Nem hagyta, nem hallgatott rám,miért is hallgasson rám amikor nem szereti ha lefekszem,inkább legyek mellette.Igy aztán kénytelen voltam nem lefeküdni.Később aztán amikor elmentek az apjával sétálni felélegezhettem,és tudtam aludni egy órát viszont amikor hazajöttek a lányom első dolga az volt,hogy engem kikeltsen az ágyból.Azonnal a takarót lehúzta rólam,megpuszilta a pocakomat, és leült az ágy szélére a mézes pogácsát eszegetve várta,hogy keljek fel.Aranyos volt nagyon.Szeretem az ilyen perceket,és persze már fitten keltem fel.

Most essen szó pocakbabáról is teljesen más ez az állapot mint az elsővel volt.Az első három hónap volt a legnehezebb.Erről holnap fogok nosztalgiázni,mert még mindig nehezemre esik pötyögtetnem a billentyűket a történtekről.Hiába a múlt az a múlté volt,de bennem megmaradt,és főleg hogy itthon vagyok valamit csak kell írkáljak.Hiába van már nekem egy gyerekem és most várom másodikat,de komolyan mondom,hogy egyszerűen félelmetes és így csupa nagybetűvel NŐNEK lenni.Mindezekhez beleszámít a félelem,aggodalom,izgalom és még sorolhatnám leegyszerűsítve amiyen a nő élete.Azok után amiket átéltem,ahogy féltem és ahogy féltettek engem a pocakbabával együtt.Azért optimistán néztem elébe a dolgoknak,bíztam saját magamban,és nem hittem azoknak akik az elején nem kecsegtettek semmi jóval vagy ha igen akkor az elég vékonyan hangzott. De nem adtam semmit fel.És igen nem veszítettem el a józan eszemet,és vigyáztam kettőnkre is,bármit tettem vagy mondtam mindig gondoltam a bennem növekvő új életre. Nos a pici rengeteget ficánkol,tudtomra adja,hogy ne feküdjek a bal oldalamra mert azt nem szereti,mondjuk én sem.Az első két hónapban tudtam mindkét oldalamon feküdni,de azután jóformán csak a jobb oldalamon fekszem.Azt hiszem így kényelmesebb is. Bogikám viszont kevesebbet izgett-mozgott,mindig vártam és tettem fel magamban a miérteket,hogy miért nem mozog gyakrabban.Nost,most már rájöttem nincs két egyforma terhesség,mint ahogy a testvérkék sem egyformák.

Amikor beszélek hozzá,a nevén szólítom a picit mindig egy-egy mozgással válaszol is nekem,és ez olyan jó érzés.

Sok mindenről írnék még,de ezt hagyjuk most.

Fárasztó

Mostanában két dolog fáraszt engem,és arra vagyok kíváncsi,hogy mindezeknek mikor lesz vége?!

Két dolog van ami nem tetszik: Az egyik,hogy Bogicám bármikor is fekszik le délután akár egy vagy két órakor, vagy ha egy picivel csúszik a délutáni lefekvés,estére sosem tud elaludni a rendes időben.Mire elalszik este 10-11 óra lesz.Nem tetszik mert úgy látom akármilyen álmos is elaludni nem tud,minden este ott fekszem mellette míg el nem alszik, és este nekem is szükségem van egy kis szabadságra.Ez a szabadság nagy ritkán adatik meg nekem,mondjuk ez nem is baj,csak azt szeretném ha időben elaludna a lánykám.Hiába fektetem le időben mert mire elalszik későre jár az idő hiába kel reggel korán,fekszik le délben korán,este mindig fel van dobva.Hogy nem alszik el este időben annak két okát vélem felfedezni: hogy mostanság meleg van nálunk a manzárd lakásban van 27 fok is,akkor is ha kint hűvösebb van.Igy aztán jóformán egész éjjel nyitva vannak az ablakok, és reggelre 23 fokra megy le a hőmérséklet.A másik,hogy nincs annyira elfáradva és nem annyira álmos hogy egyhamar el tudjon aludni,így aztán különböző kifogásokkal húzza az időt,nem úgy mint tavaly.Tavaly még időben elaludt egyedül is.Most ez nem megy az óminozus szilveszteri tűzijáték óta mert nagyon megijedt.Azóta nem mer és nem is akar egyedül lenni este a szobájában.Délben muszáj aludnia ha tetszik,ha nem tetszik nekem mert estére hisztisebb,nem lehet hozzá szólni és olyankor fáradtabb is.Ezzel nincs mese,és még kicsi is ezért szüksége van a délutáni alváshoz. A másik nagy kérdésem,hogy nem tudom hogyan szoktassam vissza lassacskán a drága jó Bogicámat,hogy próbáljon meg egyedül is elaludni?! Mindenfélével megpróbálkoztam,de valahogy az eszén kellene túl járjak ami most nagyon nehéz mert már három éves és becsapni nem lehet. Tanácstalan vagyok egyelőre ezen a téren,és csak bízni tudok abban,hogy ez is idővel változni fog. Ez is akarat kérdése, illetve kettőnk együttműködése mármint a Bogié és az enyém.

A másik zavaró helyzet az,hogy most hat hónaposan is szinte mindennap napjában háromszor is,akár többször is megteszem a le-fel,le-fel lépcsőmászást,de lassan lépkedek.Nem fárasztó csak kezd terhessé lenni ez a lépcső mászkálás számomra.Könyörgöm melyik állapotos nő mászkál napjában nemtudom hányszor a lépcsőkön.Én vagyok akkor a hülye? Nem,mert nem tudom elkerülni ezt a helyzetet mert mindennap és szinte egész nap Bogival vagyok viszem sétálni, le az udvarra reggel,délután...közben vannak olyan apróságok is amiért le kell menjek. Házban lakunk,udvarunk van és nem csak 4 lépésnyit kell lemenni illetve feljönni,hanem 30-at.Azonkívül anyósomékhoz is lépcső vezet fel és le,aztán Gabiékhoz is külön lépcső vezet nem tom hány van,mert nem számoltam,és nem is akarom tudni. Zavar az egész napi mászkálás nem csak akkor amikor kimegyek,ha nem itthon is ahogy jövök megyek mert sokszor pisilhetnékem támad.Nem csodálkozom ezen,a terhesség ezzel jár.És ha elmegyek kontrollra a családorvosom rossz szemmel nézi,hogy mennyit híztam egy hónap alatt, legalábbis az elmúlt egy hóanpban nem egy kilót híztam, hanem négyet. Engem ez már teljesen hidegen hagy hiszen jól érzem magam a bőrömben, és úgy érzem annyit híztam amennyit éppen kell,mert nem vagyok én egy hízós típus,de az Elevit vitamin bizony hízlal.Ez van.Szívesen ülnék illetve feküdnék naphosszat az édes semmittevésben,de nem tudok csak min.1-2 órát,hiszen van egy tündéri lányom akivel kell foglalkozzak. Ha jobban belegondolok soha ilyen jó dolgom nem lesz még az életben,de azért vannak olyan pillanatok amikor tényleg egyedül szeretnék lenni.Senki és semmi ne zavarjon.Aha,ilyen nincs.

Sajnálom és féltem a bennem növekvő csillagomat,mert ahogy többször elgondolkoztam ez a terhesség sok tekintetben egészen más mint amilyen az első volt.Erről majd egy másik bejegyzésben.Sokféle inger ért engem lelkileg,fizikailag és nem is beszélve arról,hogy mennyit aggódtam,féltettem a picit.A nehezén túl vagyunk,de még a java hátra van.

Fagyi

Valamelyik nap Bogikám és édesanyám sétáltak,szegény lányom elnézegette a fagyit majszoló gyerekeket,és anélkul,hogy kérte volna hogy vegyen egy fagyit Meli mamától,helyette azt találta mondani,,majd amikor meleg lesz akkor én is fogok enni fagyit,,Nagyon fegyelmezetten viselkedett a kicsi drágaságom,amire ugyan büszke voltam,de ugyanakkor sajnáltam is hogy nem evett fagyit.Édesanyám viszont nem mert venni fagyit az unokájának a mi engedélyünk nélkül (gondolom),hogy aztán a nehogy a torkával gond legyen.bevallom az elején nem nagyon akartam fagyiztatni a kislányomat.Most már bátran állíthatgom,hogy június vége felé járunk és már evett tölcsérből,dobozból különféle fagyit és kutyabaja.Megnyugodtam. Azért vigyázok a fagyival.

Most épp.....

... vasárnap reggel van,borús idő fogadott s úgy érzem nincs kedvem semmihez,azaz mennék valahová,sajnálom,hogy nincsenek jelen pillanatban rendezvények a vársoban ahová ki lehet mozdulni gyerekkel..Amíg mindenki az igazak álmát alussza addig végigböngészem a szokásos híreket,és miegymást pl.hogy milyen figurás tortát süssek a közeledő születésnapomra azaz inkább nem is magamnak hanem Boglárkának a közeledő gyereknapra (május28-án születtem és gyereknap június elsejére esik).Még ott van az ajándék amit inkább Boginak szeretnék mert minden áldott nap imád mesét hallgatni és kézimunkázni,dehát akkor mind a kettőből kap valamit.Természetesen a gyereknapjára.

A másik dolog,hogy többször vissza kalandozok ide a blogomba ,sokszor előfordul,hogy írnék is valamiről,meg nem is emiatt végtelenül bűnösnek érzem magam,olyan érzésem van ilyenkor hogy ezzel valamit elmulasszok megtenni Bogiért.Hogy pontosítsak nem is magamért,hanem az én drága gyereke(i)mért. És ezt tényleg nagy baj!Legalábbis én úgy érzem,de semmit nem felejtettem el és igyekszem az elmúlt hónapok történéseit írásban összefoglalni.

És az ok amiért nem írtam eddig amolyan babonaságból,vártam teljen el az állapotoságom félideje.Na hát itt az idő és bátran merek írni zárójelben még hozzá teszem a (két) gyerekemről. Ez még nem jelenti azt,hogy megmondjam kit várunk és milyen névvel a picit,ezt a vége felé tartogatom:)

És hogy miért nyítottam ki a naplót? Őszintén szólva mert a legkisebb csillagról is szeretnék képeket feltenni és írogatni,hogy akit érdekel az nyugodtan olvashasson.Semmi szégyellnivaló nincs abban Isten ments netalán ha ilyen olyan problémák merülnének fel,hiszen mindenkinek az élete más és más úton zajlik ami ellen nem lehet parancsolni. Napló és az írkálmányok viszont az enyém, úgyhogy bármikor zárolhatom ha úgy gondolom.

Még mindig.....

hull a hó éjjel-nappal egyaránt.Tegnap és ma is szánkózni voltunk,jókat hemperegtünk a hóban,egyszóval :Örülünk a télnek. Ahogy mondani szokták elég ha a csak egy fél órácskát ülünk kint már csak Bogica kedvéért,hogy jaj nehogy megfázzon s még sorolhatnám. De ha olyan jól érzi magát, ha nem fázik,ha jól fel van öltözve,ha nincs hideg épphogy kint lehetünk a tervezett fél óra helyett egy órát is,mert bizony szalad az idő,de mégis olyan jól érezzünk magunkat.Akkor miért ne ülnénk kint? Pláne,hogy kell a sok friss levegő,szedi a vitaminokat,közösségbe nem járunk,az étvágya pedig hatalmas. Kérdezem még egyszer akkor miért ne maradhatnánk a szokásos fél óra helyett? Bizonyára vannak olyanok is akik a világért sem mozdulnának ki a gyerekkel naponta több okból is: mert fel kell öltözni ami ugye némi időbe telik,kényelmesebb nem kimozdulni és otthon ölni a házban s mást valamit csinálni.A másik ok többen féltik a gyereküket egy megfázástól. Ezt megértem.Csakhogy olyan nincs nálunk,hogy egy napot kihagyjuk ,és ne vigyük ki sétálni a lányunkat. Ha délelőtt nem tudunk kimenni valamilyen okból akkor kimegyünk délután vagyis estefelé.Úgy látom nagyon hozzá van szokva a mindennapos kimozduláshoz Bogika,ha nem megyünk ki akkor kedvetlen,étvágytalan és ami a legfontosabb nincs kifáradva olyankor. Nyáron minden más mert egész nap kint vagyunk,de most télen felborul a rend , mert ilyenkor Bogika másképp reagál bizonyos dolgokra: este később fekszik le,kevesebbet enne ha nem figyelünk oda,vigyázzunk arra is hogyha már kimegyünk akkor a lakást ne legyen túlfűtött.Megtanultam ha bent meleg van és kimegyünk akkor nagyobb a valószínűsége annak,hogy megfázik.
Amióta lehavazott nagyokat sétáltunk gyalogosan a hóban,aztán este kimerészkedtünk megnézni a fel díszitett hóembert,karácsonyfát a városban,a harmadik napon szánkóztunk, csodáltunk a havat,a negyedik napon szánkózással és külön sétával tarkítva levegőztünk. És mindennap egy órát.Jó volt,jól esett mert még ilyen nem volt. Arra vigyáztam,hogy Bogika lábacskája,keze cskéjemelegben legyen,jól fel legyen öltözve.Ilyenkor nyugodt vagyok. Na hát amikor látom,hogy milyen jól eszik,külön öröm nézni ezt is.
Hadd említsem meg azt is,hogy kedd este lejöttek a szüleim elvitték Bogit sétálni hozzájuk,aztán haza hozták autóval. Ma pedig a másik nagyszülei vitték őt sétálni miután mi hazajöttünk a sétából:) Szóval a nagyszülők rendesen kényeztetik,bár én jobban örülnénk ha ez menne mindennap. Valamelyikük vinné sétálni. Azért jó úgy minden ahogy van.
Olyan igazi télies hangulat van.

Természetesen ha fújna a szél vagy ha -10 fokos hideg lenne nem mennénk ki,de amikor látom,hogy milyen tiszta a levegő akkor kár lenne bent üldögélni. Kihasználjuk a természet adta lehetőségeket.

Sok-sok hó van:)

Tegnaptól megállás nélkül csak havazik és csak havazik,sőt az éjjel is csak havazott,havazott és csak havazott amíg fel nem kelletem első dolgom az volt,hogy kinézek az ablakon. Még mindig havazik és már 8 óra van.Kora hajnalban még többször felkeltem és kinéztem az ablakon,hogy még m indig havazik-e? Nem hittem a szememnek,hogy már 30 centis hó esett,évek óta nem volt ilyen telünk,főleg nem ilyen nagy hó mégpedig decemberben. Ha minden igaz ma megyünk szánkózni,sőt hóembert építeni:) Hozzáteszem még,hogy nem tudtam hajnalban visszaaludni olyan izgatott lettem mint egy kis gyerek és kérdezgettem magamtól,hogy meddig fog hullni a hó? De mégis örülök,hogy az évek óta tartó téli havas eső után hót látok,de nem olyant hogy hull le s már olvad is el.

Tegnap délelőtt majdnem egy órát voltunk kint Bogicával nem is akart feljönni olyan jól érezte magát a hóban,hogy csak na:)Délután 5 óra felé viszont lejöttek a szüleim s elvitték sétálni,mégpedig a tavaly karácsonyra kapott overállban,és amiben belenőtt. Jó melegben volt:)

2009.10.16.Mérges voltam:)

Sokat nem sétáltunk,havazott és csak havazott,csak a Mikó várig jutottunk el:( Túl hamar jött a tél.

Bogika tud ám mérges lenni amikor jó oka van rá,ma ugyanis amikor levittem Marika mamához folyton csak azt hangoztatta,hogy mérges voltam,mérges voltam:) Mégpedig kétszer egymásután mondogatta mígnem végül amíg meg nem kérdeztem Bogikát,hogy hát miért voltál mérges? A válasz pedig: mert lekapcsoltad a tévét.Hm.Ugyanis sosem akar vagyis nem szeret ebédelni amióta beállt a hidegfront,borús idő havazással tarkítva,hogy ritkultak sőt már csak negyed vagy fél órára mozdulunk ki.Ez valami kevés,ilyenkor persze nincs kedve semmihez,végképp ebédelni nem. Amiért nem eszik ezért a tévét kikapcsoltam,hogy helyette figyeljen a mesére és az evésre ne bambulja a tévét. Tévé le kapcsolva,szomorkás volt ugyan,de enni ezúttal sem akart,de újabb ötlettel állt elő és kérte a csokit:S Elmagyaráztam hogy addig amíg nem ebédel addig nincs tévé és csoki vagyis addig nem kap amíg nem eszik.No aztán szomorkodott továbbra is végül bevonult a szobácskájába,eljátszott,meseolvasás közben adtam a szájába az ebédet:) Sikerrel jártunk el még akkor is ha némi időbe telt mire rászánta magát az evésre. Naaaaagyon rájött a kis lustaság ahogy látom. Ebéd után vittem is le Marika mamihoz ez volt 5 órakor utána feljöttem és elmosogattam.Lemegyek 6 órakor utána.De nem akart feljönni helyesebben szólva kezdődött a meseolvasás Mamival,evett almát,két szelet szemecske csokit.Jó dolgomban és a rám hárult szabad időmben hirtelen nem tudtam mit csináljak akartam menni sétálni egyedül a városba,végül a havazás,hideg miatta elment a kedvem,de bevásároltam a közértben.Hazajövök és elmajszolom a Mars csokit,az internetet böngésztem,olvasgattam mikor hetet ütött az óra ismét leviharzok a lépcsőkön Bogihoz,hogy megnézem mit csinál? Haza akar-e jönni? Ahogy betettem a lábam a szobába azonnal rám szól összehúzott szemöldökkel mint egy szigorú tanár menjél fel.Mást sem kellett csináljak merthogy anyósom rendre utasította az unokáját szóval,hogy mondja nekem szépen:kérlek szépen menj fel.Akkor Bogikának mást sem kellett elismétli a mamikától kapott jótanácsot és mondta utána:kérlek szépen menj fel.Én csak ültem ott és néztem a lánykámat ,mozdulni eszem ágában sem volt mert kicsit kedvetlen voltam ,mire újra rázendített kérlek szépen menj fel:) No hát kicsit maradtam aztán feljöttem mert kezdődött az ugrálós bulizás mamikával és tatikával az ágyikón meg miegymás.