Valljuk be, hogy napjainkban nagyon kényelmesen élünk, hogy nem maradt hátra más, mint hogy versenybe szálljunk egy másik anyukával, illetve anyukákkal. Most azért emlitem az anyákat, mert most ebben a körben mozgok és több mindent megfigyeltem, ami az én belátásom szerint sok minden csak látszat.
Húha, hogy micsoda kényelemben élünk, hogy nincs is szükségünk arra, hogy panaszkodjunk, mert minden adott, ami az Afrikában, Mozambikban vagy Malájziában élő törzsek álmodni sem mernek, nemhogy végre is hajtsák azokat. Akár elfogadjuk, akár nem valljuk be azt is, hogy majmolni akarjuk az Afrikai hordozó anyákat vagy Amerikaiakat, mert az olyan menő és már nem tudjuk mivel foglaljuk le magunkat, hogy kitűnjünk valamivel.
Lehet, hogy a szocializmus idején, csak két gyermeket mertek vagy tudtak vállalni a nők, mert akkoriban nem volt lehetőség eljönni gyereknevelésire, mert nem volt előirva, hogy otthon maradhatnak.Dolgozni mentek, A mi generációnk úgy ahogy szép lassan, mindenféle hisztérikus humbug nélkül felnőttek, akkor is voltak mindenféle gyerekek, családok, csak éppen nem voltak meg cimkézve vagy nem tudtunk róluk. Most mivel, hogy adott a gyerekenevelési szabadság, ezáltal a gyermekvállalási kedv is megnőtt, de ekkor sem beszélhetünk mindenkiről. A szegényebb rétegű család vállal inkább több gyermeket, ezáltal nagy örömet lelve a gyerekeikben. Nagyobb a hitük is. Mig azok akiknek munkájuk van, sok pénzzel vannak fel tankolva, kényelmesek, utazgatni szeretnének, azok csak egy gyereket vállalnak vagy egyet sem, de vannak kivételes esetek is szép számmal. Őket sem lehet elitélni, mert igy szeretnének élni. Aztán ott van a harmadik csoport, akik azt nézik, hogyan és egyáltalán szoptattad a gyereked? Milyen úton szülted meg? Hordoztad? Otthon maradtál vele? Egy ágyban alszol vele? Hogyan kezeled? Gyógyszerrel vagy homeopátiás bogyókkal? Viszed babaúszásra? Baba jógára? Jársz-e intim-vagy hogy is mondják pilates tornára, mert akkor holtbiztos, simán meg tudod szülni a kis porontyot? Ha nem, akkor biza egy szar anya vagy. Közben elfelejtünk, hogy az élet egy lecke és a gyerekek óvodások, kis iskolások és kamaszok lesznek, ahol helyt kell majd állni.Három, netalán négy gyereked van? Húha, be ügyesek vagytok, nem semmi. Én is, nekem is teljes lenne az életem, ha három gyerekem lenne. Igen ám, de arról már senki nem beszélt, hogy miért is gondolják, úgy hogy 3 vagy több gyerekkel teljesebb lenne az életük? Szép és nagyon jó dolog ,ha sok gyerek van körülöttünk, sok program van. Én is akarok, nekem is annyi kell, oda akarok járni, ahova a szomszéd anyuka, és azt csinálni amit a másik. Jönnek a rosszalló megjegyzések és magatartéási viselkedések, hogy áááá, ez vagy az nem úgy kell, hanem másképp kell, vagy miért nem, mert akkor nem vagy jó anya. Mindez nagyon libabőrősé teszi az embert, és ha lehet csodálkozik is rendesen. Közben elfelejtünk a saját belső hangunkra, hitünkre, a felsőbb hatalomra, a Mindenhatóra, Teremtőre, Istenre gondolni, mert annyira elvakit minket a külső csillogás, hogy teljesen elvesztünk a tömegben. Nem tudom és szeretném tudni, hogy a fent felsoroltak megélt helyzetekből kiindulva mi játszódik az ember lelkében. Erről persze statisztikát is végeznénk, ha módomban állna.
Amikor a középső lányom szültem és kitoltak a műtőből, akkor még aznap a szivemben eldöntöttem és tudtam, hogy szeretnénk még egy gyereket, mert Isten ezt az útat jelölte ki számomra. Akkoriban senkivel nem álltam versenyben és jóformán sok olyan ismerősöm volt, akiknek nem volt gyermekük vagy éppen nem három.
Most divat lett a nagycsalád, de kérdés, hogy a szivünkkel vagy külsőségek alapján, akartuk a nagycsaládot? Nagy családban élni a legjobb kiváltság, ugyanakkor a szeretet is megsokszorozódik. Azt se felejtsük el, hogy vannak példamutató családok és vannak, akik versenyezők is (már annak, aki igy gondolkozik).
Bogi 2007 április. 4-én érkezett hozzánk, Zselyki 2010 szeptember.8-án, legkisebb Réka 2014 november. 12-én
Gondolatok
Gondolkozom, hogy milyen jó hogy van levesem, most készül a tortilla és a muffin. Várom haza a gyerekeket, estig csak velük foglalkozom, mindenkit meghallgatok. Akkor is, ha ,, rossz vagyok,, mert nem veszek édesseget, cukros üdítőt és esős, szeles hideg időben nem engedem mászkálni a középsőt. Aztán azt tapasztalom, hogy annál nagyobb tiszteletet vívok ki magamnak észrevétlenül,mert biztonságban érzik magukat a határozott fellépésm miatt. Nem tudom,mert időm nincs és nem is járok át a szomszédasszonyhoz kávézni, beszélgetni a nagy semmiségekről ( de nincs is kihez).Ezért írok a fészbuk falára,mert normális felnőttel alig váltok néhàny szót és emlékeztessem magam, hogy én is létezek. Ott vannak még a kis gyerekes szülők, akik elfoglaltak, idő nincs csak úgy lelépni borozni,kedvünkre társalogni, sportolni. Vannak olyanok, hogy igénylik mások jelenlétét egy doboz cigaretta mellett, mert menekül a saját gondja, társasága elől és bizony van az úgy, hogy nem akar szembesülni azzal , ami nyomasztja a saját lelkében. Innen kerülnek ki a kotnyleskedő, másokat kibeszélő, fecsegők és még sorolhatnám. Nagyszülők dolgoznak, idősek vagy távol élnek. Dada nénit nehéz találni, aki lejöjjön, akkor, mikor nekem mennem kell néhàny órára, hogy nyugisan a jövőre összpontosítsak, vagy éppen tudjak másoknak segíteni, gyakorolni a vezetést ( vannak is bőven). Harmadik csoportban vannak a karrierépítők. Ez utóbbit nem is szeretném tovább feszegetni, mert itt is vannak hiányosságok, ha jól megnézzük. Megmaradok csendben, a saját testem-lelkem nyugalmában,mert ez is tanulható, csak nem éppen másokat rombolva, hanem gazdagítva a háttérben. Ja, és hol máshol lehet növelni a gyerek magas érzelmi intelligenciáját, mint itthonról? Hisztik mindig vannak, kell is,mert a gyermek az gyermek :-)Az legyen a legkevesebb bűnöm, hogy ide írok vagy képeket töltök fel. Mindennek megvan a maga ideje, csak észre kell vennünk és nem siettetni,mert a szomszéd fűje zöldebb,mint az enyém. Hálás vagyok mindenért ,más -más szempontok miatt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)