Nagyon az elején vagyunk az iskolai tanévnek, de már most (kopogjam le), Boglárka nagyon élvezi tanulni a románt, és ma először olvasta is. Mindennaposak a gyakorlatok románból és irásból. Olvas hangosan, amikor kedve van, különösebb más lecke nincsen, mert még nem kaptak könyveket, de már alig várom....azért közösen olvasunk itthon is, hogy gyakorolja, ne csak az iskolában.
Viszont amiről irni akartam, hogy amikor Bogi kérdezte a holnapi órarendjét, elsőre azt kérdezte, hogy román lesz-e? Amikor mondtam, hogy nem, akkor egy hurrával éljenezett, hogy mégsem lesz román óra. Aztán hirtelen meggondolta magát, hogy mégsem hurrá, mert ma is olyan jó volt román órán. Játékosan beszélgettek, ismételgettek. Egy kiváló tanitó néni biztosan, ha nem is nagyon, de mégis valahogy meg tudja szerettetni az órákat és magát a nyelvet, hogy ne legyen rém unalmas, akkor haladunk. Ha nem, akkor....
Én már csak azt kivánom, hogy Bogikám lelkesedése ne aludjon ki és minél tovább tartson,ami a román tanulást illeti. Ezért én is tenni fogok érte.
Kontroll
Nagy kényelemből megtehettem volna, hogy az idén sem viszem el Bogit az éves szemes kontrollra, csak azért mert éreztem hogy túl sok minden történt velünk, fáradt vagyok, sokat dolgoztam , nagy a hasam és biza már kissé elegem volt a rendelő látogatásokból. Közben a lelkiismeretem belül kiabálta, hogy márpedig ideje elvinnem Bogikámat, mert nagyon fontos az évi vizsgálat és szemtorna is. Főleg most, hogy kezdte az első osztályt. Az esik nehezemre Nekem, hogy telefonálni nem tudok, igy kénytelen voltam egy vásárlással összekapcsolva egy időpontot kérni , mivel a rendelő a város másik végében van és kocsival Zoli vitt el. A felelősség mégiscsak rám hárult,mert én mondtam ki elsőnek, hogy ideje elvinni Boglárkát szemes vizsgálatra., de közben belül valamitől tartottam. Sajnos amitől féltem beigazolódott.
Ugyanis amikor Bogival végzett az orvos, akit már gyerekkorom óta ismerek (együtt voltunk tengeren is, keresztmamám legjobb barátnője) meg kérdezte, hogy Zselykit látta-e? Én biza Zselykit nem akartam, még csak ez hiányzott, hogy Zselykét is vizsgáltassam ki kötelezően. Láttam semmi baja a látásával, akkor minek megvizsgálni?! De vitt-nk magunkkal, mert nem volt kire hagyni ,és Hanke doktornő ellentmondást nem tűrően kereken megmondta, ha már vitték a nagyobb testvért és lássa, hogy ott van a kisebb gyerek, akkor őt is föltétlenül megnézi. Beadtam a derekam, mert azt gondoltam Zselykinek semmi baja és ráadásul ingyen vizsgál meg, ha már annyira akarta. Bár nem örültem, de Zselyke nagyon jól viselkedett, egy hangja sem volt.
Közben kiderült, hogy mégiscsak kell Zselykinek is szemüveg. Egyik szeme gyengébb, a másikkal semmi baj. Hát igy állunk, hogy most mint a két lányomnak van szemüvege. Bár az is igaz, hogy mi szülők is szemüvegesek vagyunk. A vizsgálat után az orvos megmondta a kicsit, mármint Rékát egy évesen akarja látni. Ez legyen a legkevesebb gond, fő az egészség.
Igen ám,de közben azon morfondiroztam, hogyha nem lenne ez a sok modern technológia ami által nagy mértékben fejlődött az orvostudomány, akkor biztosan nem lenne az, hogy minden gyereket 2 éves korától kötelezően ki kell vizsgáltatni, mert akkor meg lehet előzni bármit is. Vagy mi lenne ha most minden gyereket elivinnének szemorvoshoz, csak kiderülne, hogy mégiscsak kell szemüveg. Bár régen csak akkor rohantak szemorvoshoz kicsik és nagyok, amikor már tényleg nagy volt a baj, rosszabodott a látásuk, most a legkisebb hibát is időben lehet korrigálni.
Zselyke a rendelő előtt, nagy boldogan kijelentette, hogy alig várta, hogy neki is legyen szemüvege Én viszont nem örvendtem,de muszáj elfogadjam. Hamar megszokta....
(A volt férjének a második házasságából született lánya Dorottya Bogikámnak ovis társa volt három évig, a második feleséget is ismerem. Közben már két felnőtt lányai vannak. Olyan kicsi a világ, és néha tényleg furcsa dolgokat produkál az élet, hogy közben hihetetlen).
10 éve
Immáron 10 éve vagyunk házasok Zolival. A mai napig el sem hiszem, hogy ilyen gyorsan eltelt a tiz év. Sok mindenben volt részünk össze csiszolódásban, örömben, bánatban, hangos vitákban is részünk volt. Ebből három év távházasságban éltünk, amikor Kolozsváron laktam, tanultam. Úgyhogy miután elvégeztem az egyetemet 2006-ban már ez év nyarán fogant meg Bogi. Lakásunk, munkahelyem még nem volt.
Hogy mikor és hányszor voltunk édes kettesben kirándulni, azt könnyen meg tudnám számolni az ujjaimon, mert ez idő tájt, nagyon meg kellett meghúznunk a nadrágszijjat, hogy legalább legyen külön lakásunk. Az államvizsga utáni nyáron vizsgáztam a tanügyben, ami hál Istennek sikerült, meg is kaptam az első munkahelyem (amit ugyancsak nem szerettem, hiszen semmi nem állt készenlétben ami a szemléltető eszközöket illeti). Elméletben tudtam a dolgokat, de gyakorlatban alkalmazni nagyon nehéz volt, hiszen akkor a saját zsebemből futotta az eszközökre. Viszont pénzre szükségünk volt, hiszen akkoriban ketten éltünk a saját fizetésemből, mert az összes megtakaritott anyagi javunk a 8 évvel ezelőtti ősszel épült lakásunkra fektettünk. Ebből nagyobb részt Zoli és apósom állta. Igy visszatekintve nem volt könnyű időszak, de élveztem és boldog voltam, hogy naná megint új változásoknak nézünk elébe. Ilyenkor sem azon törtünk a fejünket, hogy még egy kicsit várnunk kell a család alapitással, mivel Zoli akkor volt 37 éves és én 24. Tehát jobb fiatalon bevállalni az első gyereket. Innentől fogva gyors egymásutánban történtek az események.
2008-ban viszont visszahivtak dolgozni, de a szivem szakadt meg Bogiért első gyerek lévén, hogy vajon mit csinál, hiányol-e? Emiatt nem is tudtam nagyon a munkámra figyelni, mert mindig Bogikám járt a fejemben és már alig vártam hogy jöjjek haza, hogy láthassam. Nagyon féltettem.
Végül mindvégig éreztem, hogy nekem itthon a helyem és nem a hagyományos iskolában a halló ,de tanulási zavaros gyerekek között a helyem,. nekem valami más van kiirva (ami a munkát illeti). kertészeti munkában vettem ki a részemet a mai napig is.
2010- ben megszületett az én drága eleven, tele energia pompával, huncutsággal, vidám ,csacsogó ,de annál már mindent,,azonnal,, akarom Zselyke kis lánykám.!!! Újabb két évig itthon maradtam Zselykivel. Aztán mivel megint nem kaptam munkát, igy kénytelen voltam elmenni munknélkülinek, és végül mikor lejárt ez az időszak is és Zselyke már ovis lett, akkor is itthon maradtam magamra utalva, kétségbeesetten, hogy muszáj valamit kezdenem magammal. Akkor jutott eszembe, hogy miért is ne álljak neki házi tortákat késziteni rendelésre, közben papiron dolgoztam édesapa cégénél. Igy telt el magamat sajnálva egy Év, amikor azt mondtam, hogy kész elég volt a sarkamra állok és kibújok a jó kislány szerepéből és a kezembe veszem a sorsom irányitását. Bármilyen nehéz is volt lemondani az addig megszokott biztonsági zónámból, muszáj volt és a sors, élet vagy bármi megadta a lehetőséget, amit azonnal megragadtam. Ez utóbbi külön posztot érdemel (2014-es események). Valóban haminc éves fejjel jöttem rá, hogy hiába van nekem egy csodálatos, segitőkész, türelmes és egy kiváló férjem, aki ráadásul nagyon jó apa, hogy ezzel meg voltam elégedve. Azzal viszont már nem voltam megelégedve, hogy harmincévesen mondják meg nekem, helyesbitve hallgassak a szüleimre, nagyszüleimre és anyósmra, mert bizony amit én elképzeltem, azt ők nem tartották jó ötletnek. Nehogy, már azzal teljen el a fiatalságom, hogy mások mondják meg, hogy mi a jó Nekem. Azóta szabad vagyok mint a madár és azt is megtapasztaltam, hogy a két tűz között, mikor nagyon magam alatt voltam, akkor vettem észre, hogy a Jó Isten a tenyerén hordoz. A kisértések mindig elkisértek, de sikerült felülkerekedni rajtuk. Ehhez pedig szükség volt a saját ,erős hitemre.
Visszatérve, hogy miért nem is voltunk édes kettesben sehol sem?
Két alkalommal voltunk Budapesten, Debrecenben és Hajdúszoboszlón kirándulni. Azelőtt 2004-ben az esküvőnk előtt a tengeren édesanyámékkal. Utána viszont sorba jöttek a gyerekek, a kertészeti munka is olyan, hogy nyáron nem tudtunk sehova kimozdulni, télen viszont kisgyerekkel nehéz az utazás. Sebaj.
Most a házassági évfordulónkat sem tudtunk igazából megünnepelni, mert tele voltunk munkával, a gyerekekkel, renováltunk a lakásunkat, esküvőre mentünk, megkezdődött az iskola és valahogy nagyon elcsúszott minden. DE mindvégig tudtunk Zolival, hogy a harmadik útban lévő gyerekünk a 10 éves házassági évfordulós ajándék :-) (L) (L).
Viszont egyikünk sem olyan romantikus természet, hogy 100 rózsával, gyertyafényes vacsorával és nótákat zengve ünnepeljük. Egyelőre.
És akkor jöjjenek a képek, ami nagy ritkaságszámba megy, hogy készüljön közös fotó.
Hogy mikor és hányszor voltunk édes kettesben kirándulni, azt könnyen meg tudnám számolni az ujjaimon, mert ez idő tájt, nagyon meg kellett meghúznunk a nadrágszijjat, hogy legalább legyen külön lakásunk. Az államvizsga utáni nyáron vizsgáztam a tanügyben, ami hál Istennek sikerült, meg is kaptam az első munkahelyem (amit ugyancsak nem szerettem, hiszen semmi nem állt készenlétben ami a szemléltető eszközöket illeti). Elméletben tudtam a dolgokat, de gyakorlatban alkalmazni nagyon nehéz volt, hiszen akkor a saját zsebemből futotta az eszközökre. Viszont pénzre szükségünk volt, hiszen akkoriban ketten éltünk a saját fizetésemből, mert az összes megtakaritott anyagi javunk a 8 évvel ezelőtti ősszel épült lakásunkra fektettünk. Ebből nagyobb részt Zoli és apósom állta. Igy visszatekintve nem volt könnyű időszak, de élveztem és boldog voltam, hogy naná megint új változásoknak nézünk elébe. Ilyenkor sem azon törtünk a fejünket, hogy még egy kicsit várnunk kell a család alapitással, mivel Zoli akkor volt 37 éves és én 24. Tehát jobb fiatalon bevállalni az első gyereket. Innentől fogva gyors egymásutánban történtek az események.
2008-ban viszont visszahivtak dolgozni, de a szivem szakadt meg Bogiért első gyerek lévén, hogy vajon mit csinál, hiányol-e? Emiatt nem is tudtam nagyon a munkámra figyelni, mert mindig Bogikám járt a fejemben és már alig vártam hogy jöjjek haza, hogy láthassam. Nagyon féltettem.
Végül mindvégig éreztem, hogy nekem itthon a helyem és nem a hagyományos iskolában a halló ,de tanulási zavaros gyerekek között a helyem,. nekem valami más van kiirva (ami a munkát illeti). kertészeti munkában vettem ki a részemet a mai napig is.
2010- ben megszületett az én drága eleven, tele energia pompával, huncutsággal, vidám ,csacsogó ,de annál már mindent,,azonnal,, akarom Zselyke kis lánykám.!!! Újabb két évig itthon maradtam Zselykivel. Aztán mivel megint nem kaptam munkát, igy kénytelen voltam elmenni munknélkülinek, és végül mikor lejárt ez az időszak is és Zselyke már ovis lett, akkor is itthon maradtam magamra utalva, kétségbeesetten, hogy muszáj valamit kezdenem magammal. Akkor jutott eszembe, hogy miért is ne álljak neki házi tortákat késziteni rendelésre, közben papiron dolgoztam édesapa cégénél. Igy telt el magamat sajnálva egy Év, amikor azt mondtam, hogy kész elég volt a sarkamra állok és kibújok a jó kislány szerepéből és a kezembe veszem a sorsom irányitását. Bármilyen nehéz is volt lemondani az addig megszokott biztonsági zónámból, muszáj volt és a sors, élet vagy bármi megadta a lehetőséget, amit azonnal megragadtam. Ez utóbbi külön posztot érdemel (2014-es események). Valóban haminc éves fejjel jöttem rá, hogy hiába van nekem egy csodálatos, segitőkész, türelmes és egy kiváló férjem, aki ráadásul nagyon jó apa, hogy ezzel meg voltam elégedve. Azzal viszont már nem voltam megelégedve, hogy harmincévesen mondják meg nekem, helyesbitve hallgassak a szüleimre, nagyszüleimre és anyósmra, mert bizony amit én elképzeltem, azt ők nem tartották jó ötletnek. Nehogy, már azzal teljen el a fiatalságom, hogy mások mondják meg, hogy mi a jó Nekem. Azóta szabad vagyok mint a madár és azt is megtapasztaltam, hogy a két tűz között, mikor nagyon magam alatt voltam, akkor vettem észre, hogy a Jó Isten a tenyerén hordoz. A kisértések mindig elkisértek, de sikerült felülkerekedni rajtuk. Ehhez pedig szükség volt a saját ,erős hitemre.
Visszatérve, hogy miért nem is voltunk édes kettesben sehol sem?
Két alkalommal voltunk Budapesten, Debrecenben és Hajdúszoboszlón kirándulni. Azelőtt 2004-ben az esküvőnk előtt a tengeren édesanyámékkal. Utána viszont sorba jöttek a gyerekek, a kertészeti munka is olyan, hogy nyáron nem tudtunk sehova kimozdulni, télen viszont kisgyerekkel nehéz az utazás. Sebaj.
Most a házassági évfordulónkat sem tudtunk igazából megünnepelni, mert tele voltunk munkával, a gyerekekkel, renováltunk a lakásunkat, esküvőre mentünk, megkezdődött az iskola és valahogy nagyon elcsúszott minden. DE mindvégig tudtunk Zolival, hogy a harmadik útban lévő gyerekünk a 10 éves házassági évfordulós ajándék :-) (L) (L).
Viszont egyikünk sem olyan romantikus természet, hogy 100 rózsával, gyertyafényes vacsorával és nótákat zengve ünnepeljük. Egyelőre.
És akkor jöjjenek a képek, ami nagy ritkaságszámba megy, hogy készüljön közös fotó.
 |
| 2004-ben |
 |
| Mi |
 |
| Emőék esküvőjén |
Aprók
Tegnap feltettük postára ajánlva Bogi egyik lovas rajzát a közeledő Székelyföldi Lovas ünnepség alkalmából megrendezett rajz pályázatára. Ha jó lesz az idő mi is elmegyünk Gyergyóba lovas ünnepségre, ahol izgalmasabbnál izgalmasabb programok várhatók, feltéve ha eljutunk.
Kép.
Bogi ma tanult meg görkorcsolyázni, hipp-hipp hurrá.
Elkövetkező három napon keresztül ünnepelni fogjuk Zselyke elmaradt születésnapját, nagyszülőkkel, keresztszülőkkel együtt ,csak nem egyzerre, mert sokan lennénk
Jövök még a házassági évfordulós, esküvős, szemorvosos kontroll a kettővel,születésnapi beszámolóval és végül a tanévnyitós eseményekkel.
Azt kell, hogy mondjam ez az év úgy kezdődött és zajlik mint egy Lovas Vágta, de még mennyire. Sok mindenben volt részünk (erről majd később).
Még egy másik döntést is meg kellett hozzak, ami ugyan nagyon nehéz lesz a három gyerek mellett kivitelezni, de akkor is megcsinálom (erről is beszámolok). Nem láthatom előre mit hoz az élet és olyan valakivel hozott össze a sors, aki inspirálóan hatott rám (erről is később).
Fárasztó eseménydús hónapokat, heteket tudhatunk magunk mögött és csak ezután jönnek az igazán nagy izgalmak.
Kép.
Bogi ma tanult meg görkorcsolyázni, hipp-hipp hurrá.
Elkövetkező három napon keresztül ünnepelni fogjuk Zselyke elmaradt születésnapját, nagyszülőkkel, keresztszülőkkel együtt ,csak nem egyzerre, mert sokan lennénk
Jövök még a házassági évfordulós, esküvős, szemorvosos kontroll a kettővel,születésnapi beszámolóval és végül a tanévnyitós eseményekkel.
Azt kell, hogy mondjam ez az év úgy kezdődött és zajlik mint egy Lovas Vágta, de még mennyire. Sok mindenben volt részünk (erről majd később).
Még egy másik döntést is meg kellett hozzak, ami ugyan nagyon nehéz lesz a három gyerek mellett kivitelezni, de akkor is megcsinálom (erről is beszámolok). Nem láthatom előre mit hoz az élet és olyan valakivel hozott össze a sors, aki inspirálóan hatott rám (erről is később).
Fárasztó eseménydús hónapokat, heteket tudhatunk magunk mögött és csak ezután jönnek az igazán nagy izgalmak.
Szerény ünneplés
Egész nyáron nem voltunk sehol kirándulni, különböző okok miatt és a sok kiadások miatt is, és mivel valamilyen formában meg akartunk adni a módját a házassági évfordulónk megünneplésére (külön posztot érdemel ). Igy elvittük a lányokat a Grand kávézóba, ahol soha nem voltunk és ami nem egy olcsó hely, viszont annyit megengedhettünk magunknak, hogy a lányok megigyanak egy a narancsos-banános turmixot, én pedig grapefruit banánosat, Zoli pedig egy sört (most nem fér beaz időbe egy torta).
Nem hiszem el, hogy ma már szeptember elsejét irunk. Ilyen ez, amikor az ember lánya meglévő kettő mellé a harmadikat várja, és emellett sosem unatkozunk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)