Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Premature Baby tickers
Lilypie Premature Baby tickers
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érzések. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érzések. Összes bejegyzés megjelenítése

És újra egy másik év, egy másik történelem kezdete!

Lehet nem hangzik normális dolognak, hogy én mindig féltem elbúcsúzni az óévtől, elsírattam szép csendben magamban az óévet,mint ahogy most is mert a tavalyi évben csupa jó dologban volt részem. Leszámítva a nehéz időszakokat. Szerettem 2010-et!!! És mindig szívesen fogok visszaemlékezni erre az évre. Annyira sajnálom,hogy ismét eltelt csak úgy észrevétlenül EGY ÉV! Bizony mondom rettegve vártam éjjeli 12 órát,azaz inkább nem is vártam, sokkal inkább szívesebben megfogtam volna 2010-et, hogy még maradjon velem! És mert olyan jó volt hozzám. Féltem belépni most az új esztendőbe,mert érzem és tudom előre,hogy mi fog történni most ez év első felében, amire nem szívesen gondolok. Természetesen jó dolog,csak hát egy új év egy újat hoz, valami egészen mást,más érzéseket. Bár sosem szerettem az új évbe belépni,mert amire gondoltam és megéreztem szilveszter előestéjén ezek mind beigazolódtak. Megérzéseim mindig igaznak bizonyultak, ez egy ajándék nekem a Jó Istentől ha ennek is nevezhetem. Ahogy féltem az új év első napján, úgy a kisebb-nagyobb nehézségeket leszámítva jól sikerültek az eltelt évek. És azért mondom,hogy eltelt évek,mert azért fogok egy visszaszámlálási posztot is írni. Csakis magunknak, de elsősorban magamnak.

Még most is emlékszem a tavalyi szilveszterre, éjjeli 12-kor ahogy az ablakon néztem a tűzijátékot abban a minutumban egy belső hang megsúgta nekem, hogy ez év ( volt 2010-ben) egy kisbabám fog születni. S lám így is lett:) Hogy micsoda megérzésem volt,még most is élénken él bennem az akkori röpke gondolatom. Évek óta már tudtam s hívtam,hogy inkább kislányom legyen és a Zselyke nevet kaphassa. Ezt sikerült elérnem. Nagyon akartam, és ez vonzott.... a pozítiv gondolat segített.

Nem mondom,hogy könnyű és felhőtlen lesz a 2011 év. Sőt, ahogy most előre tekintek elég sok megpróbáltatásnak leszünk kitéve. És még mesze van a saját tervem ,már ha végig tudom csinálni.
Először is Bogikám krónikus mandulagyulladással küzd, és így léptünk be az újévbe (erről majd egy másik posztban).
Elsején este rohantunk a kórházba, hogy akkor most adjunk penicillint vagy sem,mivel láztalan volt,de hatalmasra duzzadtak a mandulái. Addig viszont kapta a Cexylt amitől ugye tudtam,hogy ettől nem fog meggyógyulni mivel láttam, hogy milyen csúnyák a mandulái, itt valamit tenni kell. rendesen sírtam,hogy ezzel megijesztettem Bogikámat ami nagy hiba volt részemről,most tényleg nem tudtam fékezni magam.
Másodikától ,azaz vasárnap reggeltől kezdte a penicillint injekcióban. Szerencsére pénteken még időben megvettük a penicillint, abban az esetben ha szükség lenne rá,és szóltunk Rózsika néninek is, hogy tudná-e vállalni az injekciózást hétvégére, ha a helyzet úgy kívánja. És akkor persze nem is kezdtem boldogan az új évet. Leszámítva azt hogy nagyon,de nagyon boldog vagyok ha látom a gyerekeimet mosolyogni és azt hogy áldott jó lányok. Ez a legnagyobb ajándék és érték.
Harmadikától szegény apósomat befektették a kórházba,az egész család kissé lehangolt.Bár senki nem mutatja,csak Zoltán néha érezteti is velem hogy mennyire sajnálja az apját. Szóval alig váltunk pár szót. Lesz ami lesz. Holnap műtik. A legjobbat kívánom a mi családunknak.
Ma Zoltán amikor meglátogatta apósomat csak Bogika felől kérdezősködött,mert végtelenül imádja a kis unokáját. Hiányzik most mindannyiunknak apósom jó hangulata és végtelen jókedve. Ezután másképp lesz sok minden.

Márciusban,lehet hogy ki kell venni a manduláját Boginak aminek nem örvendek,de muszáj lesz mivel mostanában többször esett vissza:S
Áprilisban viszont minden hétvégén ünnepség lesz (születésnapok, keresztelő, húsvét).

És akkor az idén le szeretném tenni a sofőrvizsgámat, már ha lesz kis segítségem?! Szeretném nagyon, de ez még várat magára ,és különben is már évek óta készülök erre. Ugyanis számomra létfontosságú mivel az életformám megköveteli ( itt gondolok a jövőre is), hogy autót tudjak vezetni. Ha nem is a városon kívül, de legalább a környéken igen.

Anyukám,természetesen 50 évesen szerzi meg a harmadik diplomáját, amire rendkívül büszke vagyok. A születésnapja egybeesik az államvizsgával,úgyhogy ha addig egészségesek leszünk akkor tortát sütök :)
Zoltán (33 évesen), és apukám( tavaly 50 évesen) is megszerezték már harmadik diplomájukat.

És akkor a fiók mélyén pihen a lányaim fülbevalói, ideje lenne azt is elővenni és feltenni. Még hátra van a füllyukasztás. Olyan szépek azok a kicsi fülecskék,hogy most sajnálom elrontani azokat. Bár Bogikám többször kérte,hogy tegyük neki fülbevalót,Zselykét még kicsinek tartom a füllyukasztáshoz ,megvárnám vele a 9 hónapot. Magam sem tudom miért, egyszerűen ezt érezem most.

Kinek így, kinek úgy mindenkinek vannak nehézségei az életben.
Boldogságban,szeretetben,egészségben, összetartozásban és derűlátásban kívánok Boldog Új Évet!

Nincs idő

Nincs időm délután aludni,nincs időm nyugodtan lezuhanyozni (mai napra vonatkozik),délelőtt két gyerek,két etetés között szántam negyed órás kozmetikai szépítkezésre. Azaz most este pedig lett volna időm,hogy egy órát csak magamra szánjak,ugyanis Boglárka elment az apjával sétálni és szódabikarbonátot venni. Mikor elmentek akkor épp Zselykit etettem,amikor elaludt fellélegezhettem, hogy akkor most nyugodtan hagyom,hogy jó hosszasan folydogálhasson a testemre a jó meleg víz.Ezért mentem is már,hogy indítsam meg a meleg vízet a zuhanyozáshoz s vártam. Hiába vártam,mert a meleg víz csak nem akart jönni, úgyhogy kicsit félve mentem a kazánhoz,hogy nézem meg, nem-e gyúlt ki a piros lámpa?Sajnos égett az a bizonyos piroska.... alacsony víznyomás miatt. Úgyhogy az én egyedüli nyugalmamnak befellegzett ma estére,sőt a dühöm csak nőttön nőtt,nemhogy csökkent volna. A meleg víz enyhítette volna a bennem kialakult lelki feszültséget,ha most egyedül lettem volna a víz alatt össze tudtam volna szedni a mai napi gondolataimat.De így most füstbe ment a tervem. Most olyan egyedül érzem magam,tehetetlen vagyok.

Délután szerettem volna ha Boglárka ott marad a szüleimnél. Nem önző módon, ( igaz mióta szültem egyszer sem volt a szüleimnél egy egész álló nap vagy egy ott alvós éjszakára) pedig mennyire szerettem volna. Most csak azért szerettem volna ha ott marad, mert már rég nem volt náluk, egész álló nap nehéz két gyerekkel a négy fal között,de sajnos édesapám eszébe jutatta hogy nincs nála a szopija (kis paplanja amivel alszik). Hiába minden vágyam,de azt gondolom a gyereknek szüksége van nagyszülői kényeztetésre,a nagyszülőknek pedig arra,hogy a ház megteljen élettel,örömmel.Vagy tévedek? Szegény Bogikám őrlődött egymagában,hogy maradjon vagy jöjjön haza velünk?!Maradt is volna de félt a nagyapjától,érezte hogy ideges és jobbnak látta ha Bogi úgy marad ott ha vele van a paplankája is ( láttam az arcán). Apukámat ismerve szereti a nyugalmat,senki ne zavarja s főleg nem vasárnap,sőt az se lett volna baj ha Boglárka nem alszik délután. Édesapám nem tágított az elhatározása mellett,makacsul állította az nem lesz jó ha nincs itt a paplanka ha nem is szó szerint így mondta,de az az arckifejezése mindent elárult,mert hát én ismerem.,,mert akkor hisztis lesz Bogi,, a gyereksírást meg ugyebár nem szereti. Szegény édesanyám marasztalta Bogit,sőt szerette volna ha marad,de édesapám hm nem is tudom mit gondoljak,lehet fáradt volt de akkor is az unokája maradhatott volna. Nekem meg rosszul esett az egész kialakult helyzet. Ha apum nem hozta volna szóba a szopit,akkor Bogi biztosan elfelejtette volna abban az esetben ha önfeledten elfoglalja magát valamivel a szüleimnél, ahogy itthon is.De még azért is küzdött az érzései ellen maradt volna,de félt a szüleimtől,láttam rajta de jött is volna haza.Úgyhogy abban maradtunk,hogy gyalogosan haza megyünk az apjával visszafordulnak autóval és paplankájával együtt.Na,de ebből nem lett semmi,mert már Boginak nem volt kedve visszafordulni :( Hát ilyen volt a mai napunk. Sajnálom a lányomat,de nagyon. Hazafelé jövet úgy el volt keseredve,hogy kétszer is elesett: egyrészt mert fáradt volt,másrészt mert szeretett volna Melindáéknál maradni,ahogy ő hívja a mamikáját.Igy szereti szólítani. Egyelőre.


Szeretném

Most már csend van körülöttünk mifelénk.
De szeretném ha mozgalmas lenne az életünk.
Szeretnék mindennap írogatni,csupa szórakozásból.
Van miről írnom,csak kellemes fáradtság uralkodik rajtam.
Úgy szeretnék írni,hogy hosszasan szövegeljek,
Sok mindent szeretnék,csak ..... ki kell várni :)

Tehetetlen vagyok

A kezdeti időszak nehéz,pláne most hogy van egy kisbabám akivel ki nem mozdulhatok akármikor a házból. Főleg most hogy hidegek vannak mifelénk. Ezért várni kell a jó időre,hogy ki mehessünk egy rövidebb,majd egy hosszabb sétára, hogy aztán később bárhová elvihessem magammal Zselykét ahová menni szeretnénk. Már most sétálnénk egyedül,lenne egy pár elintéznivalóm csak megnehezíti a kimozdulást a legkisebb családtagra való felügyelet. Nincs kire bízzam Zselykit, őszintén szólva ezt nem is bánom sőt örvendek,hogy itthon vagyok csak hát gondolnom kell Bogira is. Zselyki kisbaba aki eszik,alszik és igényli hogy a nap bármelyik órájában amikor ébren van felvegyem. Bogi viszont három éves aki úgy nő mint a gomba a korához képest az esze,testmérete egy ötéveshez hasonló, amikor Zselykit rendezem akkor unja magát mellettünk. Ilyenkor persze egymagában eljátszik, kendőbe,kis dobozba csomagol egy pár játékot t ,,ajándék,, formájában ,hogy aztán bontsam ki, őrá is figyeljek vagy éppen mellettem leül, és nézi hogyan eszik a kishúga. Ahogy elnézem, hogy eljátszik egyedül akkor megesik a szívem rajta,mert még nem tanultam meg gyorsan eldönteni,hogy mivel is tudjam elfoglalni Bogikát amíg alszik Zselyki. Amikor Zselykit leteszem a kiságyában akkor újból kezdjük az evést,ezúttal mi felnőttek Bogival. Aztán olyan gyorsan elrepül az a pár óra,hogy egyszer csak Zselyki sírására kapom fel a fejem. És ez így megy egész álló nap, csak eszünk (kezdeti időszak) és csak eszünk, közben Zselykit rendezem míg szegény Bogikám elvan egyedül,és utólag jövök rá arra,hogy Bogival nem tudok úgy foglalkozni mint Zselyke születése előtt. Bevallom őszintén megesik a szívem a nagyobbik lányomon, bár tudom,hogy ez a hét nehéz volt kettőnknek, mert én Zselykiztem, Bogi unta magát. Egész héten nem ment oviba,sőt Bogi csoportjában a 27 gyerekből csak 10 volt bent. Azért kibírtunk ezt a hetet, és hazudnék ha azt mondanám,hogy nem nehéz két gyerekkel itthon, erről majd mesélek egy másik posztban. Valóban kicsit nehéz csak vannak olyan percek,órák amikor a két gyerekemnek egyszerre lenne szükségük rám,hogy ilyenkor tényleg néha elfogott a sírógörcs mert nem tudok kétfelé szakadni( szerencsére egyszer volt így). De végül is ezt is meg tudtam oldani. Boglárkának van annyi esze, hogy felmérje a jelenlegi helyzetet, és megoldja egyedül a szükségleteit vagy megvárjon engem,hogy aztán az övé lehessek. Hát így állunk. Közben magamban hálát adok,hogy mégis milyen jó hogy jár oviban,mert ha itthon lenne minden áldott nap ,hogy finoman fogalmazzak mindketten ,,megőrülnénk,,. Elgondolkoztam,hogy kicsit változtatni fogok ami az itthon teendőket illeti, amikor nincs itthon elvégzem a szükséges házi munkákat,előkészítem azt a játékos foglalkozást, hogy mire Bogika haza jön délután legyen mivel elfoglaljunk magunkat. Nem szeretném, hogy délután azzal jön haza a lányom, mint akinek nincs kedve semmihez, sőt még mesélni sem és leüljön a Tv elé, és úgy teljen el a nap hátralévő része. Nem akarok abban a hibába esni,hogy egész nap itthon vagyok Zselykivel, miközben Bogi a fél napját a napköziben tölti, s mikor hazajön unatkozzon mellettem. Ezért inkább minden napra órarendet szeretnék felállítani,hogy délutánonként legalább együtt lehessünk Bogikával,mert csak így leszek nyugodt.
A tehetetlenség érzése csak most van,amíg nem tudok elmenni a gyerekkönyvtárba vagy a kreatív boltba, hogy legyen itthon olyan eszköz amivel a nagyobbik lánykámat elfoglaljam. Bár igaz a mondás, ami késik nem múlik.

Érdekes hétvégi egybeesés

Itt lesz egy pár soros ,,ha mi lett volna,ha,,mottó ha valóban ez vagy az bekövetkezett ,vagy netalán nem következett volna be. Azt hiszem csak a Jó Isten irányítja az eseményeket,valamit szeretnénk s úgy hirtelen egy nap alatt szertefoszlik minden reményem,kicsúsznak a kezeim közül az előre kevésbé-vagy nagyon is kigondolt tervek.Nem egészen így van,csak tudat alatt képzelek el bizonyos dolgokat a régi szép idők emlékére. Azt hiszem ez most már nem fog visszatérni.Vagy mégis?
Tegnap Szent István napja (aug.20-a),eseménytelenül telt,csak azt vettem észre mindenki nyűgös volt,ha lehet mondani mások boldogabb napnak néztek elébe.Lehet nem így van,csak éppen nem tudok róla,most csak azt tudom amit én érzek.
Hogy is kezdődött aminapunk?
Délelőtt Boginak elkezdett folydogálni az orra
Be szerettem volna menni a városba sétálni ,körülnézni persze ki mással mint Bogival.Ez a terv is meghiúsult mert erős,hideg szél fújt odakint,Bogit nem vihettem ki. Más oka is volt annak amiért nem mertem kitenni magam a hosszú sétának az a mostani állapotom.Iszonyatosan nehéz kivárni a végét.
Mivel Bogikámmal egész nap itthon ültünk,így aztán egyet gondolt s kijelentette,hogy kívánja a fornettit,ezért kénytelen voltam muffint sütni.Jó volt együtt sütögetni,csak a lelkem szállt másfelé s nem úgy sikerült a süti ahogy szerettem volna.
*
Ebéd közben megeredtek a könnyeim,hogy bezzeg a négy vérszerinti grácia rokonaim (anyukám,nagymama,Icuka nagynéném s persze Emő első unokatestvérem)biztosan ma este egy jót fognak beszélgetni. Ugyanis az egész família három napig együtt lesz Körtvélyfáján. És nem csak beszélgetni ha nem egy jót főzőcskézni,sütögetni és mindenféléről egy jót fognak együtt diskurálni.Rég volt ez amikor én is velük lehettem. Ez már a múlté. Bezzeg én és Bogi nem lehettünk velük.Vajon gondoltak ránk? El tudom képzelni,hogy rólunk is ejtettek egynéhány szót.
*
Zoltán természetesen megsajnált és felajánlotta, hogy ma reggel összepakolunk,és elvisz utánuk Vásárhelyre.
Na,de ez nem jött össze,mert Boginak késő délután hőemelkedése lett,ugyanúgy késő este is.Így ma nem mehettünk.
*
Mondjuk ha nem folydogált volna az orrocskája,nem lett volna kissé lázas akkor az tuti elmentünk volna. De nem.Közben a hátsó gondolataimban ott motoszkált az is,hogy igen ám nagy meglepetést okoztunk volna azzal,hogy váratlanul utánuk mentünk csak azért,hogy legyen együtt a nagycsalád.Először biztosan nagyon meglepődtek volna,de ugyanakkor állíthatom nem nagyon örültek volna nekünk.Minek mentünk ha Bogi kissé náthás? Minek mentünk amikor annyian vagyunk és még csak hely sincs ahol aludni? Minek tettem ki magam egy utazásnak amikor babát várok? Támadtak volna rám mindenfelől,még akkor is ha lelkük mélyén úgy Istenigazából titkon örültek volna,még akkor is ha nem vallják be.

Mehettünk volna ma reggel,de nem mentünk és nem is megyünk.Mindig történnek olyan dolgok,hogy minden jóban van valami rossz és minden rosszban pedig valami jó is történik.

Hát ez van.
Ezek után nehogy valaki azt merje rólam állítani,hogy terhességi fóbiában szenvedek,vagy hogy a terhességem nem hatalmaz fel engem arra,hogy bölcsebb legyek vagy mittuoménmi,csupán arról van szó,hogy érzékenyebben reagálok mindenre.Hogy miért? Azt magam sem tudom megmondani,csak azt tudom ,hogy tehetetlen vagyok,a két kezem kötve van s már meguntam,belefáradtam óvni magam mindentől. Amikor az első gyerekemet vártam ehhez hasonló érzések,gondolatok távol álltak tőlem. És vajon miért? Mert mindent megtehettem amit akartam,és meg is tudtam csinálni a doolgokat,elfoglaltam magam,dolgoztam.Most meg kényeskedő helyzetben vagyok,nem én okozom saját magamnak hanem az orvos veri belém.

Másfél hónap van hátra s akkor majd bátrabb,erősebb leszek,nem kell majd segítségre szoruljak,nem kell majd jajgassak,sopánkodjak s a többi.






Most aggódni kellene?

Nem tudom rendesen kiélvezni a várandósság minden percét,főleg hogy tegnap kerek perec a nőgyógyászom kijelentette pihenjek,feküdjek minél többet és ne járkáljak sokat.Azt hittem a szokásost mondja,hiszen eddig is ugyanezt mondogatta, és nem feküdtem annyit amennyit kellett volna.Sőt tényleg valóban sokat járkáltam,végeztem a háztartási munkát,sétálgattam,autókáztam.Keserűen veszem tudomásul,hogy ennek is vége lenne? Bár nem hinném,mert azért nem szeretném elhanyagolni magam. Mégpedig azért kell pihenjek sokat,hogy nehogy koraszülés legyen a vége vagy elfolyjon a magzatvíz:( A nőgyogyászom igazából csak jót akar és azért figgyelmeztet mert ez az ő felelőssége is,nem csak az enyém.Így a vége felé sem tudok felhőtlenül örülni az áldott állapotnak ahogyan normális körülmények között ha nem kellene sokat feküdjek( azért nem árt meg egy kis séta,mozgás) akkor másképp lenne a várakozás.De most komolyan minden saját lépésemet is kell figyeljem,hogy mit csináljak és mit ne,mert mondjuk sokáig pihenni sem szeretnék,deerre is szükség lesz.Éppen ez aggaszt engem. Rossz érzés várni,pihenni,aggódni,hogy most vajon mi lesz? Bár jól esik fennhangon kipanaszkodnom magam,de halkan hozzáteszem hogy a szívem tele van boldogsággal és várakozással.Csak a legjobbakat remélem magunknak,és tényleg már nagyon várom szeptember végét,hogy már túl legyünk mindenen ,és többet ne halljam hogy mennyit kell pihenni,mert félő hogy baj lesz (azt nem szeretem, hogy túlféltenek vagy körülöttem forognak,mert van olyan érzésem hogy nem szívesen segítenek,csak muszájból).Ez van.
És mindezek tetejébe továbbra is szedhetem:
a Nospat (ha az alhasi tájékon görcsöt érzek)
Elevitet
és Mg+B6.

Még van egy megválaszolatlan kérdésem,hol van a beígért muffinsütés,mert dolgozni nem fognak engedni:( Hátha ezt még meg tudom csinálni.
És a kalandpark? Hát még oda se mehetek,hogy legalább lássam a háromévesemet ahogyan mászkál a kicsiknek felállított mászokán.Most nyílt meg a Hargitán.
Elmarad most a Lövétei hétvégi pónilovacskázás is.Bár a hétvégi városnapokon pónilovacskázott Boglárka,csak épp jól kifogtam azt a napot ugyanis fényképezőgépet nem vittem magammal:( Általában mindig magammal hordom mint valami fotóművész csakis a lányom kedvéért,de most ez se jött össze.
Hétvégén mégcsak Gyergyóba se tudok elmenni az EMI táborba,hogy találkozhassak Kata barátnőmmel és a 4 éves-illetve 1 éves lányaival.:(

Tehetetlennek érzem magam,és még mennyi teendő vár rám csak bízni tudok abban,hogy mégiscsak lassacskán meg tudok csinálni mindent.

Miért pont énvelem történik mindez,csak itthon üljek mint egy magatehetetlen aggastyán mint aki a végét járja. Bocsi,ezért a kifejezésért.Tulajdonképpen örülnöm kellene az egész napi,,lustálkodásnak,,,de azért mégsem igazából sikerül.Amikor Zselykére gondolok, hogy milyen formás kerek fejecskéje van,szép hosszú baba vagy egész nap mocorog a hasamban, ez nagy segítség nekem. Ilyenkor el tudom hessegeteni a fejemben megforduló temérdek gondolataimat és csak a picié vagyok.Azért most lassan telik minden perc,óra és nap közben úgy érzem sosem lesz vége.
De komolyan.

Egyre nehezebb

Sokminden egyre nehezebbé válik számomra,nyűgösebb vagyok a kelleténél főleg akkor ha ki vagyok fáradva a nagy melegben.Ez normális jelenség az én állapotomban lassan a 8-ik hónapban lépve.
Nehezen bírok a nagy melegben tevékenykedni,legszívesebben egész nap csak pihenék,de ki lehet bírni csak közben szédülök.De nem panaszkodok (legfeljebb magamnak mert sajnálni engem nem kell).
Nehezen tudok éjszakánként aludni sehogy se jó nekem bármilyen irányú fekvőhelyzet,így aztán előfordul olyan éjszaka amikor nem is alszom.
Újabban három napja dagadnak a lábaim,csak reggelre lohadnak le rövid időre
És négy napja érzem esténként,hogy a sav jön fel és a torkomban megáll ami aztán csíp nyelés közben (az okát nem tudom?!),gondolom az áldott állapot is befolyásolja.
Zselyke egész nap csak mocorog (rengeteget megállás nélkül),csak éjjel alszik ő is ha le vagyok feküdve.Többnyire csak este szoktam pihenni,napközben leülök lepihenek,és utána folytatom azt amit abbahagytam.
Pár napja arra lettem figyelmes,hogy a pici lábacskáival olyan erővel nyomja az oldalamat,hogy az már szinte fáj,és mindezt csak este amikor az oldalamra fekszem.
Közben minden ok-és ok nélkül dühöngök csak úgy saját magamban ( azt hiszem van is miért,csak nem szívesen számolok be erről).

Ez a nagy meleg tényleg kikészít.de komolyan már alig várom az őszt,hogy megszülessen a másodikom,hogy láthassam.Tényleg már nagyon várom ,hogy ezt követően majd azt vehessek fel amit akarok.Bármit.