Azt hiszem sok mindent lehetett volna másképp csinálni gyerekkoromban, csak hát ugye a gyermek mindent elhisz a felnőttnek... féltek tőlem, én pedig féltem tőlük ( emiatt nem is próbáltak rájönni, megismerni, hogy mi rejlik bennem). Mostani eszemmel rájöttem, hogy sok mindent elmulasztottam, sok mindent csinálhattam volna másképp és most hogy gyerekeim vannak, emiatt ráismerek régi önmagamra. Hirtelen rádöbbenek, hogy sokat tanulok még tőlük... és be kell pótoljam ami nem adatott meg nekem, csak mert van egy óriási sérült veszteségem. Sokszor nem is értek meg néhány embert, akik elmulasztanak néhány dolgot a jó eszükkel és hallásukkal. Ez már mulasztás. Őrület, de én harmincévesen sok mindent átértékelek és szeretnék elölről kezdeni néhány dolgot.
— Bogi 2007 április. 4-én érkezett hozzánk, Zselyki 2010 szeptember.8-án, legkisebb Réka 2014 november. 12-én
Első
Megkapta Boglárka az első osztály első jegyét. Matekból. Egy foarte bine-t ami azt jelenti, hogy kitűnő, azaz 10-est.
Na, most már olvasni is tud, a füzetei nagyon tiszták, rendezettek. A román lecke tanulás, ismétlések mindennaposak nálunk, ha kell, ha nem, hogy ne felejtődjön el. Szóval ebből tanulunk a legtöbbet. Nagyon meguntam már az elején, hogy csak könyvből, szóbeli szövegekkel ismételünk, és még csak keveset rajzoltak románból, de annál többet kérdez a tanitónő. Ismételnek együtt.
Nem tudom, hogy helyes-e , de sajnos a tankönyv úgy van megszerkesztve , hogy csak képek sorra jelenik meg az újabbnál újabb leckéknél, és szerintem az már nem helyes, hogy a képek alatt nincsenek románul szavak feltüntetve. Ehelyett hátra kell lapozni a szavakért, szövegekért, megkeresni, hogy milyen kérdések, mondatok lapulnak hátul.... azért is zavaró ez, mert egy elsős, ha nem is mindenki, de vannak egy páran akik akarnak nyomtatott betűkkel olvasni, románul is. Boglárka például már szivesen olvasna románul, ha látná hogy mit ir a kép alatt. Igy hát elhatároztam, hogy csinálok nyomtatott betűkkel szóképeket, szövegeket és melléje képet ragasztok.... és játékosan menjen a tanulás, ismétlés. Ezeket is úgy játszanánk el, hogy megkeressük a megfelelő képhez a szavakat, mondatokat.
Angolból még sehogy sem állunk. Abból is hasonlót kellene csináljak, akárcsak a románnál. Eddig két angol tanárral beszéltünk, hogy Bogi járjon külön órára. Egyikkel nem voltunk megelégedve, a másik tanár már nem tudta fogadni, mert már betelt a hely. Ha nem kapunk mást, akkor visszatérünk az előbbihez, mert csak szeretném, ha hetente legalább egyszer járna angolra.

Gyerekekről
Zoli reggeltől estig dolgozik, de reggel ő viszi a lányokat óvodába, iskolába. Délben egy órakor értük megyek, mivel egy helyen vannak és egyszerre hozom haza őket, hogy ne kelljen kétszer forduljak még Zselykiért. Zselyke napközibe jár, de januárig nem fogom engedni, hogy ott aludjon. Délután még lefektetem Zselykét, mert estig nem lehet vele birni, és aludni muszáj egy négyévesnek.
Boglárka szereti az iskolát. Reggel korán költöm még, hogy legyen ideje reggelizni, megmosakodni és felöltözni. szerencsére közel van az iskola. Igy bőven van időnk elkészülni, csak nehezen kelő tipus.
Ami Rékát illeti, nagyon jól érzi magát odabent. Ha egész nap tevékenykedek, nagy lárma van körülöttem , akkor csendben van. Mihelyt egyedül maradtam, leülök vagy este lefekszem rögtön elkezd mozgolódni. Az esti meséknél is érezteti velem, hogy hallja ,amikor felolvasok a lányoknak.
Tegnap voltam nőgyógyásznál, s mivel két hónapja nem voltam, kicsit tartottam tőle, ezért vettem egy szobanövényt a virág szinével hozzáillő kaspóban. Szóval a gyanúm beigazolódott, mert mások előtt épp mondta is, hogy ,, magára gondoltam, hol volt mostanig? Cccccc, lényeg, hogy minden rendben van és Réka is szépen fejlődik.
November 12-re vagyok kiirva újabb császárra., ami történetesen ez a harmadik. Réka is, akárcsak Zselyke keresztbe van feküdve.
Röviden ennyi.

Falu a városban
Múlt hétvégén rendezték meg a falu a városban lévő szabadidős tevékenységeket, ami különösen kisgyerekes családoknak nagyon kedvezett. Jó korán, majdnem 10 órakor indultunk el gyalogosan, mert a város másik végében volt, és két gyerekkel bizony nagyon fárasztó volt. Főleg nekem a sok gyaloglás. Hazafelé jövet még betértünk a Merkúrba vásárolni, és közben azon fohászkodtam, hogy valahogy épségben érjek haza. Éreztem, hogy a lábaimban nincs erő, közben a hátizsákom a hátamon, két gyerek mellettem és egy a pocakban. Hál Istennek a piacra érve találkoztunk Gabiékkal, szerencsére kocsival voltak, és akkor megkérdeztem, hogy merre mennek, végül felajánlották, hogy hazavisznek engem és a két gyereket. Kopp-kopp. Azelőtt pedig az állatvásárba menet, még betértünk egy üzletbe Boginak kabátot venni, azt meg otthagytam, hogy ne kelljen magammal vinnem ,s visszafelé jövet kivettem.
Lényeg, hogy nagyon jól éreztük magunkat, bár elég hűvös, változékony idő volt. Másnap újra elmentünk, ezúttal Zoli és anyósom is tartott velünk.,ekkor már természetesen ragyogóan sütött a nap.

Címkék:
2014 ősz,
Boglárka és Zselyke,
szabadidő
VII. Székelyföldi Lovas Ünnep
Véletlenül találtam meg ,hogy a megrendezett Székelyföldi Lovas Ünnep alkalmából, rajzversenyt is szerveznek a lovakkal kapcsolatosan. Igy kapóra jött, hogy akkor Bogi is rajzoljon lovakat, amit időben be kellett küldeni. Száz rajzot küldtek be 5-15 év korosztály, és Bogiéknál a 7 éves kategóriában 10 rajz volt. Határtalan volt az örömünk, hogy Bogi első dijat nyert a rajzversenyen.
El kell ismernem, hogy nagyon sok szép rajz volt, és azok akik nem nyertek, valami jegyet kaptak.

| Jelvényt is kapott és a szatyorban volt kis lovacska, kutya, egy könyv és két házi csoki |
| A büszke nyertes és ami büszkeségünk |
| Először ült nagy lovon, mert eddig pónin mert ülni :-))) |
| A kiállitott rajzával :-) |
Címkék:
2014 ősz,
Boglárka iskolás,
rajzverseny
Bogyó és Babóca
Naponta este, ahányszor Zselykének mesét olvasok , olyankor Réka nagyokat rúg, amikor Bogyó és Babóca neve elhangzik. De már a mese elején is jelzi, hogy ő is hallgassa a megszokott esti rutint :-)
Iskola
Bár még csak az első osztály elején tartunk, de úgy veszem észre, hogy Bogi szereti. Még panaszt nem hallottam tőle, csak annyi, hogy késő délutánra már fáradt, amin nem is csodálkozok, hiszen napi 5 órájuk van és ez tart egész heti programmal.
Az elején kicsit aggódtam, hogy hogyan térünk a napirend fölött.Milyen lesz Bogi hangulata, az én lelkierőm és hogyan tudom a családot összetartani a nagy biztonsági (majdnem kényelmes zónámból kilépve), mert most tényleg, akárki akármit mond, nem szeretem lógatni a lábam és hatalmas két nagy változásnak nézünk elébe (ezek külön posztban).
Hétfőn reggel fél 8-kor kezdik a korcsolyázást, utána 9 -re irány az iskola. Ez már Zoli feladata, mert autóval viszi a jégpályára és onnan fel az iskolába. Ugyancsak hétfőn órák után jár az iskola kórusába énekelni, mert beválasztották. Szerencsére, hogy hétfőn könnyű órái vannak, bár kettőig vannak. Máskor reggel 8-kor kezdik és tart egyig a tanitási idő.
Annyi változás van, hogy nem engedem, hogy református vallás órára járjon, ami ugyancsak órák után, azaz egytől 2-ig tart, mert ezt már túl soknak tartom és fárasztó. Már csak azért sem, mert a református gyerekek kisebbségben vannak és vegyes korosztály jár vallás órára, ahol a tanár folyton a táblára irogat. Egy elsős gyereknek ez még nem élmény. Viszont a katolikus vallás óra a megszokott időben, reggel 8-kor kezdődik, mivel a katolikusok többségben vannak. Igy a kis osztálytársak együtt vannak (az egész osztály, ebből hárman reformátusok). Kénytelen voltam beszélni a vallás tanárnővel, ha lehet ,akkor vegye be Bogit is, hogy járhasson vallásra. Az alapvető dolgok egyformák, de mégis együtt van a saját korosztályával. Náluk könyv is van és egyformán, az ő felfogási szintjük szerint tanit a tanárnő és nincs az nagy összevisszaság, hogy egyik osztályból a másikba vándorolnak, a tanár ki tudja hogyan magyaráz, ami szerintem néha unalmas és még csak irni sem tudnak a kis elsősök. Az már végképp nem hiányzik, hogy nehéz nap után, még egy vallás óra rátegyen egy lapátra.
Másik jó hir, hogy a szülői értekezleten Zolit beválasztották a Szülői Bizottság Elnökének, ami nem kis feladat..

Tanévnyitó
Először is beszéljenek a képek. Láthatóan jól látszik rajtuk, hogy Boglárka már nagyon várta az iskolát, de Zselykiről lehervadt a mosoly az arcáról.
Büszke vagyok arra, hogy már van egy elsős és egy középcsoportos kislányom. Bár az igaz, hogy Zselyke reggelente nem nagyon akar bemenni a csoportba,inkább minduntalan visszatart ,hogy még ölelhessen .

Zselyke négy éves
Hivatalosan szeptember 8-án töltötte be Zselyke a négy évet. Azon hétvégén esküvőn voltunk, igy a születésnapja megünneplését a rá következő hétvégén tartottunk meg:
Az elmaradt születésnap három napos ünnepléssel zajlott, és bevallom ezer örömmel sütöttem két különböző Bogyó és Babóca tortát. Kicsit tartottam, hogy nem fogom birni, meg fáradt is voltam . Nagyon akartam elkésziteni a tortákat, ami Hál istennek nagyon szépre (már amennyire lehetett) és nagyon finomra sikerült.
És azért lett három napos ünneplés, mert szűk kicsi a lakásunk és annyi embernek nem tudtam volna teriteni sem, meg meleg is volt.
Az úgy volt, hogy péntekre akartam az egész családot összehivni, hogy vasárnap pihenhessünk és készülődjünk a tanévnyitóra. Mivel pénteken a sógorom dolgozott, igy kénytelenek voltunk három napra szervezni az ünneplést, de egyszerűen.
Péntek este jöttek a szüleim és a nagyszüleim
Szombaton Zselyke Katóca keresztmamája jött el a két lányával Csengivel és Borcsival Udvarhelyről
Vasárnap végül anyósom ,azaz Marika néni és a sógoromék jöttek.
Gerő öcsém is feljött köszönteni:-) Mindenkitől egyformán kaptak a lányok ajándékot.
Továbbra a képek beszéljenek:
Péntek:
Szombat
Vasárnap
Esküvős beszámoló
Tizenhárom év után végre összeházasodtak az első unokatestvérem Emő és Levi. Ők kereszetelték Boglárkát is.
Az előzményeket tekintve szeptember 5-én, késő délután indultunk Marosszentgyörgyre ahol az Iris vendéglőben voltunk megszállva. Érdekes, hogy aznap este mikor megérkeztünk, még megünnepeltünk nagytatám 81-ik születésnapját csak úgy lazán, vörös bor és robi mellett. Másnap korán keltünk, hogy készitsem elő a lányokat. Bevallom őszintén, hogy lányos anyukának lenni, nagy türelem kell, hiszen sok minden kell ami a ruhákat illeti és nem beszélve arról, hogy én mint fodrász, még a hajukat is konytba kellett fésüljem. Mire végeztem a kettővel fél óra is eltelt, jobb esetben három negyed óra. Végül én maradtam utolsónak.
Láthatóan nagyon jól érezték magukat a lányok, egy dolgot kivéve, hogy Zselyke sosem hagyta hogy Zolival táncoljak. Igy nem is tudtunk édes kettesben táncolni, nyugodtan. Estére nagyon el voltak fáradva.

| Koszorúslány |
| Kis koszorús lány |
| Menyasszony és apja, azaz anyukám testvére |
| Nagyobbik fiú ellpota a cipőt, a másik és Zselyke születésnapját ünnepelték |
| Eső csoki |
| Kedvenc képem |
| Bogi |
![]() |
| Zselyki, már fáradtan az est vége felé |
![]() |
| Emő ,szüleim és Zselyke |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)