Nosztalgia,a kezdetek

Bár nem szívesen gondolok vissza ez év első három hónapjára,de mégis úgy érzem muszáj leírnom a velünk történteket,mert valamiért úgy gondolom később már csak egy múló emlék lesz mindez.Még lelkileg a történtek hatása alatt állok,nem múlt el csak úgy ripsz-ropsz minden,talán csak egy év múlva fogom elfelejteni,és fogok talán mosolyogva visszatekinteni,hogy megérte szenvedni,aggódni,verejtékezni na meg persze még egy hatalmas gombóc is került a torkomba. Ez is hozzátartozik az élethez. Most van időm,miért ne írjak?!

*

Először kis összefoglalót dobok össze arról,hogy milyen más volt az előző,és milyen más lett a harmadik terhességem ( bocs,azért 3-ik mert volt egy veszítésem,ki tudja miért az égiek valamiért így akarták).A lényeg,hogy pont 2010-ben fog megszületni a második gyerekem mert ez az egyik kedvenc évem,szép kerek számmal:) Ahogy visszagondolok három évvel ezelőtt éreztem,tudtam és mindig úgy akartam ,hogy az egyik gyerekem 2007-ben ,a másik viszont 2010-ben szülessen meg.Viszonylag kevés korkülönbség legyen a gyerekeim között.Nemhiába mert az öcsém hét évvel fiatalabb nálam,és alig kapunk valami közös témát amiről elbeszélgetnék. Talán később a jó kommunikációs kapcsolatunk javulni fog ahogy egyre idősebb lesz Gergő.

Amikor az első kicsi drága lányommal lettem várandós még friss diplomás voltam,egy agusztusi napon állapotosan mentem vizsgázni,ami ugye sikerült,hogy aztán szeptemberben elkezdhessek dolgozni a tanügyben. Nem nekem való munka volt,de boldog voltam hogy volt munkám.Senki nem figyelmeztetett engem,hogy így meg amúgy vigyázzak,mert ez nem tesz jót az áldott állapotnak.Bátran vágtam bele mindenbe,sőt szeptemberben kezdték építeni anyósomék házának tetőterét,hogy aztán bővülő családunkkal fel költözhessünk. Mivelhogy összetartó,gyors és ügyes munkások fáradoztak azon,hogy még a fagy beállta ( ünnepek előtt) meglegyen a lakásunk.Így aztán dec.23-án beköltöztünk,és úgy vártunk a pici lányt:)

*

A második babával is hamar maradtam várandós ,de nem volt zökkenőmentes az első három hónap,de pozítivan álltam a dolgokhoz,és semmi szín alatt nem veszítettem el a hitemet.Minden egye lépésekben bíztam,és bár voltak olyan napjaim amikoris tényleg úgy éreztem,hogy legszívesebben az egész 9 hónapot végigaludtam volna. Csak úgy gondolatban,hogy aztán mint a mesében amikor felkelek már csak szülni menjek:)

Hogy volt,hogy nem volt:

-január 21-én tudtam meg,hogy babát várok

-26-án mentem először a nőgyógyászhoz,de olyan ideges voltam hogy percenként pisilhetnékem volt mert..... megijedtem,Mai eszemmel azt mondom mert bennem volt a félsz,hogy vajon hogy lesz mint lesz és így tovább.Még aznap délután amikor hazajöttem a nőgyógyásztól,még Bogival elmentünk a szemorvoshoz.Kiderült mégis kell a szemüveg,hiszen az apja és én is szemüvegesek vagyunk. Miután ezzel végeztünk nagy kő esett le a szívemről,hogy a két gyerekemmel minden rendben van.Akkor már biztosan éreztem,hogy a pici pocaklakó csak megmarad nekünk,hiszen jól esett ,hogy egyformán,ugyanazon a napon gondoskodtam a gyerekeimről.Még akkor is ha az egyik kint,a másik bent van.

-február.8-án mentem dolgozni a Szentmártoni korai fejlesztő központba

-ugyancsak febr.23-a körül befeküdtem a kórházban a egy kis ,,piroskám,, miatt,ami biztos az biztos.Megfigyelés alatt tartottak 5 napig.

-hazajöttem.Egy hétig itthon feküdtem még,és ez idő alatt kiderült,hogy a romániai törvények alapján kórház nem alkalmazhat gyógypedagógust a korai fejlesztőbe.Egyszerre örültem is,hogy még sem fogok dolgozni mert akkor itthon maradhatok Bogival, és nyugodtan élvezni fogom a várandósság minden percét.Igy is lett,itthon maradtam.Közben hátul a fejemben motoszkált a sok miért pont velem történik és hasonlók.Nem volt könnyű ez az időszak,kis híján bejött volna a két rossz, amitől tartottam de nem történt meg.Hál Istennek.Ugyanakkor állíthatom a munka megvár,de a családalapítás nem.Hát így.

*

És a terhességem első három hónapjában feküdtem amikor csak tudtam,szedtem a Nospat ( görcsoldó) ha tetszett,ha nem.

Utrogestant a 20-ig hétig napi kétszer amitől aztán aludhatnékom támadt,mikor ezzel végeztem,utána 20 napig a koraszülést megelőző tabletátt a Gynipralt.Közben folyamatosan szedtem az Elevitet. Sok volt ez nekem,már-már kételkedni kezdtem mindenben és mindenkiben,hogy még az orvos is rám ripakodott,hogy tegyem azt amit tanácsol. Sírva jöttem haza a rendelőből,bár tudtam hogy a javamat akarja,hogy minden rendben legyen velünk.Három hónapig beteg szabadság,orvosságok és ágyba fekvés volt a rend.

Szigorúan semmit nem csinálhattam,neem volt szabad emelnem,takarítsak(takarítónő jár hozzám),cipeljek.Sőt Boglárkámat sem, pedig mennyire hiányzott ez és már ebből a korszakból is kinőttünk.Azelőtt bátran emeltem és vittem,de ez már a múlté.

Nehéz hónapok állnak mögöttünk,de túléltünk a nehezedik részt.Most következzék a jobbik rész.

*

Azért nem mondom,hogy szigorúan ágyba feküdtem,mert azért vittem Bogit sétálni és még számtalan olyan nap volt amikor egész nap dolgoztam itthon háztartási munka, és ott voltak a tortasütések( ötöt sütöttem) amit örömmel végeztem. Nem hanyagoltam el magam,csak szegény naplónkat.