Nosztalgia,a kezdetek

Bár nem szívesen gondolok vissza ez év első három hónapjára,de mégis úgy érzem muszáj leírnom a velünk történteket,mert valamiért úgy gondolom később már csak egy múló emlék lesz mindez.Még lelkileg a történtek hatása alatt állok,nem múlt el csak úgy ripsz-ropsz minden,talán csak egy év múlva fogom elfelejteni,és fogok talán mosolyogva visszatekinteni,hogy megérte szenvedni,aggódni,verejtékezni na meg persze még egy hatalmas gombóc is került a torkomba. Ez is hozzátartozik az élethez. Most van időm,miért ne írjak?!

*

Először kis összefoglalót dobok össze arról,hogy milyen más volt az előző,és milyen más lett a harmadik terhességem ( bocs,azért 3-ik mert volt egy veszítésem,ki tudja miért az égiek valamiért így akarták).A lényeg,hogy pont 2010-ben fog megszületni a második gyerekem mert ez az egyik kedvenc évem,szép kerek számmal:) Ahogy visszagondolok három évvel ezelőtt éreztem,tudtam és mindig úgy akartam ,hogy az egyik gyerekem 2007-ben ,a másik viszont 2010-ben szülessen meg.Viszonylag kevés korkülönbség legyen a gyerekeim között.Nemhiába mert az öcsém hét évvel fiatalabb nálam,és alig kapunk valami közös témát amiről elbeszélgetnék. Talán később a jó kommunikációs kapcsolatunk javulni fog ahogy egyre idősebb lesz Gergő.

Amikor az első kicsi drága lányommal lettem várandós még friss diplomás voltam,egy agusztusi napon állapotosan mentem vizsgázni,ami ugye sikerült,hogy aztán szeptemberben elkezdhessek dolgozni a tanügyben. Nem nekem való munka volt,de boldog voltam hogy volt munkám.Senki nem figyelmeztetett engem,hogy így meg amúgy vigyázzak,mert ez nem tesz jót az áldott állapotnak.Bátran vágtam bele mindenbe,sőt szeptemberben kezdték építeni anyósomék házának tetőterét,hogy aztán bővülő családunkkal fel költözhessünk. Mivelhogy összetartó,gyors és ügyes munkások fáradoztak azon,hogy még a fagy beállta ( ünnepek előtt) meglegyen a lakásunk.Így aztán dec.23-án beköltöztünk,és úgy vártunk a pici lányt:)

*

A második babával is hamar maradtam várandós ,de nem volt zökkenőmentes az első három hónap,de pozítivan álltam a dolgokhoz,és semmi szín alatt nem veszítettem el a hitemet.Minden egye lépésekben bíztam,és bár voltak olyan napjaim amikoris tényleg úgy éreztem,hogy legszívesebben az egész 9 hónapot végigaludtam volna. Csak úgy gondolatban,hogy aztán mint a mesében amikor felkelek már csak szülni menjek:)

Hogy volt,hogy nem volt:

-január 21-én tudtam meg,hogy babát várok

-26-án mentem először a nőgyógyászhoz,de olyan ideges voltam hogy percenként pisilhetnékem volt mert..... megijedtem,Mai eszemmel azt mondom mert bennem volt a félsz,hogy vajon hogy lesz mint lesz és így tovább.Még aznap délután amikor hazajöttem a nőgyógyásztól,még Bogival elmentünk a szemorvoshoz.Kiderült mégis kell a szemüveg,hiszen az apja és én is szemüvegesek vagyunk. Miután ezzel végeztünk nagy kő esett le a szívemről,hogy a két gyerekemmel minden rendben van.Akkor már biztosan éreztem,hogy a pici pocaklakó csak megmarad nekünk,hiszen jól esett ,hogy egyformán,ugyanazon a napon gondoskodtam a gyerekeimről.Még akkor is ha az egyik kint,a másik bent van.

-február.8-án mentem dolgozni a Szentmártoni korai fejlesztő központba

-ugyancsak febr.23-a körül befeküdtem a kórházban a egy kis ,,piroskám,, miatt,ami biztos az biztos.Megfigyelés alatt tartottak 5 napig.

-hazajöttem.Egy hétig itthon feküdtem még,és ez idő alatt kiderült,hogy a romániai törvények alapján kórház nem alkalmazhat gyógypedagógust a korai fejlesztőbe.Egyszerre örültem is,hogy még sem fogok dolgozni mert akkor itthon maradhatok Bogival, és nyugodtan élvezni fogom a várandósság minden percét.Igy is lett,itthon maradtam.Közben hátul a fejemben motoszkált a sok miért pont velem történik és hasonlók.Nem volt könnyű ez az időszak,kis híján bejött volna a két rossz, amitől tartottam de nem történt meg.Hál Istennek.Ugyanakkor állíthatom a munka megvár,de a családalapítás nem.Hát így.

*

És a terhességem első három hónapjában feküdtem amikor csak tudtam,szedtem a Nospat ( görcsoldó) ha tetszett,ha nem.

Utrogestant a 20-ig hétig napi kétszer amitől aztán aludhatnékom támadt,mikor ezzel végeztem,utána 20 napig a koraszülést megelőző tabletátt a Gynipralt.Közben folyamatosan szedtem az Elevitet. Sok volt ez nekem,már-már kételkedni kezdtem mindenben és mindenkiben,hogy még az orvos is rám ripakodott,hogy tegyem azt amit tanácsol. Sírva jöttem haza a rendelőből,bár tudtam hogy a javamat akarja,hogy minden rendben legyen velünk.Három hónapig beteg szabadság,orvosságok és ágyba fekvés volt a rend.

Szigorúan semmit nem csinálhattam,neem volt szabad emelnem,takarítsak(takarítónő jár hozzám),cipeljek.Sőt Boglárkámat sem, pedig mennyire hiányzott ez és már ebből a korszakból is kinőttünk.Azelőtt bátran emeltem és vittem,de ez már a múlté.

Nehéz hónapok állnak mögöttünk,de túléltünk a nehezedik részt.Most következzék a jobbik rész.

*

Azért nem mondom,hogy szigorúan ágyba feküdtem,mert azért vittem Bogit sétálni és még számtalan olyan nap volt amikor egész nap dolgoztam itthon háztartási munka, és ott voltak a tortasütések( ötöt sütöttem) amit örömmel végeztem. Nem hanyagoltam el magam,csak szegény naplónkat.

Mi az hogy......

....mindenki felteszi nekem a kérdést a bennem növekvő babával kapcsolatban,, és ha fiú lesz,akkor mi lesz? Természetesen ugyanúgy fogunk örülni neki is,bár mindegy is hogy mi lesz a lényeg,hogy egészésges legyen. Bár az orvos többször megerősítette, és hogy én se maradjak ki azért bevallom én is láttam hogy kislányt várok a szívem alatt aminek határtalanul örültem,hogy szinte szárnyalva gyalogoltam hazafelé a rendelőből pár hónappal ezelőtt. Hiszen mindig is kislányt is szerettünk volna Zolival kicsi Bogikánkat elnézve.

És miért van az,hogy bárkivel is találkozok az utcán,a városban vagy rég nem látott ismerőssel ahogy a pocakomra téved a szeme első kérdése az hogy fiúcska lesz? tekintettel arra,hogy hegyes a hasam,olyan kerek minet egy kosárlabda, és még sorolhatnám. Nem hiszek abban,hogy valaki attól függgetlenül hogy kislányt vagy fiút vár akkor a pocakos látvány közt különbségek lennének.Nem szeretem az ehhez és hasonló hozzászólásokat. És bízzok abban, hogy az orvos sem tévedett,és én sem ami a megérzéseimet illeti.

És miért van az,hogy amikor Bogicámmal voltam várandós akkor is mindenki váltig állította,hogy biztosan fiúcska lesz?Holott tudtunk és végig éreztem akkor is,hogy kislányt várok akár csak most is. Ugyanúgy tudom és érzem,hogy kislányt várok,hiszen annyira szoros a kapocs ami összeköt minket,hogy mást nem tudok hinni. Ha minden igaz tényleg kislány lesz és a Zselyke névre fog hallgatni. És bár én választottam ezt a nevet,és hiába van sok szép lánynév a szívemhez mégiscsak a Zselyke áll közel hozzám. Bár Zolit nehezen tudtam meggyőzni a Zselyke névvel mert eleve virágnevet szeretett volna adni a második lánycsöppségnek is,de ebből többet nem kértem.Így maradt az Anna,Réka de ebből is rengetegen vannak,így aztán ha nehezen is,de végülis megbarátkozott a Zselykével is.

És miért van az hogy egyesek mondják is nem baj,majd a harmadik gyerek biztosan fiú lesz?! És tényleg hihetetlen de véletlenül is kicsúszik egyik másik ember száján,hogy majd ha lesz harmadik gyerek akkor ....... és pont. Tényleg sokszor gondolkozom ezen,hogy vajon lesz-e egy harmadik gyerek? Bár szeretném,de ez függ elsősorban az orvostól,mert ha most is császárral fog megszületni a második,akkor harmadszor beválallja-e az orvos? Nem fordult be a pici így aztán biztos császár lesz a vége amit nem szeretnék. Meglátjuk hogyan alakul.

Nagyon feltűnt nekem,hogy itt a városban,egyik-másik blogba bekukkantva egyre többen várják a harmadik gyereket.Magamban meg kellett állapítanom mint kívül álló,hogy a nagycsaládosok a legboldogabb emberek a földön ha nevezhetem ennek is,nyugodt a természetük,egymás közt segítenek a testvérek ha már nagyobbak, és mindig történik valami új dolog egyik-másik gyerekkel. Azt hiszem így teljes az emebri lét-élet.

Azt is megfigyeltem hogy a második gyerek után már nem szívesen mennek vissza dolgozni a gyesen lévő anyukák,ha valamelyik fél családjában hármand voltak testvérek akkor érthető a harmadik gyerekvállalása. De vannnak olyanok is,hogy a férj dolgozik,a nő nem kapott munkát mert ugye nem vették vissza a munkahelyére vagy máshová (ki tudja miért,számos oka van?),így aztán válallnak még egy gyereket.Nem számít a jövő majd valahogy csak lesz,most a jelennek élünk, és a gyerek a legnagyobb boldogság kinek így,kinek úgy.

Pocakbaba

Szégyellem,hogy nem írtam semmit a pocakbabáról.Már a kezdet kezdetén annyi minden történt így összekapcsolva kettőnkről,hogy képtelen voltam a lelkemet oda tenni,hogy írjak rólunk.Mondjuk amikor Bogikával voltam várandós akkor még nem is írtam naplót,hiszen akkor teljesen másképp zajlott az élet,még csak internetünk sem volt hiába volt régi számítógépünk, azaz Zolinak ,de az is rémesen lassú volt.Most pedig bármikor,a nap bármelyik órájában írhatnék mert temérdek a szabadidőm sok pihenéssel tarkítva ,és persze amikor Bogicám alszik vagy nincs itthon. Délutánonként hol Gabiéknál,Marika mamáéknál időzik, vagy épp az apjával sétál ilyenkor kihasználom azt,hogy gyorsan ágyba bújok és alszom. Sokszor előfordult,hogy délután amikor le akartam pihenni épp akkor kelt fel a lánykám,így aztán a drága pihenés füstbe ment(a sok esőzés miatt nem mozgott eleget). Nekem már az is jól esik ha csak pár percre csukom be a szemem és átadom magam a pocakbabának,gondolataimnak,lelkemnek és persze, hogy ne maradjon ki ezt se akkor a testemnek is. Időnként erre is szükség van.,ha lehet mindennap. Ezt különösen fontosnak tartom.

Előbb essen szó a nagyobbikról,éspedig vegyük a mai napot,hiába mondtam szép szóval a lánykámnak amikor felkelt,hogy 10 percre lefekszem és becsukom a szemem.Nem hagyta, nem hallgatott rám,miért is hallgasson rám amikor nem szereti ha lefekszem,inkább legyek mellette.Igy aztán kénytelen voltam nem lefeküdni.Később aztán amikor elmentek az apjával sétálni felélegezhettem,és tudtam aludni egy órát viszont amikor hazajöttek a lányom első dolga az volt,hogy engem kikeltsen az ágyból.Azonnal a takarót lehúzta rólam,megpuszilta a pocakomat, és leült az ágy szélére a mézes pogácsát eszegetve várta,hogy keljek fel.Aranyos volt nagyon.Szeretem az ilyen perceket,és persze már fitten keltem fel.

Most essen szó pocakbabáról is teljesen más ez az állapot mint az elsővel volt.Az első három hónap volt a legnehezebb.Erről holnap fogok nosztalgiázni,mert még mindig nehezemre esik pötyögtetnem a billentyűket a történtekről.Hiába a múlt az a múlté volt,de bennem megmaradt,és főleg hogy itthon vagyok valamit csak kell írkáljak.Hiába van már nekem egy gyerekem és most várom másodikat,de komolyan mondom,hogy egyszerűen félelmetes és így csupa nagybetűvel NŐNEK lenni.Mindezekhez beleszámít a félelem,aggodalom,izgalom és még sorolhatnám leegyszerűsítve amiyen a nő élete.Azok után amiket átéltem,ahogy féltem és ahogy féltettek engem a pocakbabával együtt.Azért optimistán néztem elébe a dolgoknak,bíztam saját magamban,és nem hittem azoknak akik az elején nem kecsegtettek semmi jóval vagy ha igen akkor az elég vékonyan hangzott. De nem adtam semmit fel.És igen nem veszítettem el a józan eszemet,és vigyáztam kettőnkre is,bármit tettem vagy mondtam mindig gondoltam a bennem növekvő új életre. Nos a pici rengeteget ficánkol,tudtomra adja,hogy ne feküdjek a bal oldalamra mert azt nem szereti,mondjuk én sem.Az első két hónapban tudtam mindkét oldalamon feküdni,de azután jóformán csak a jobb oldalamon fekszem.Azt hiszem így kényelmesebb is. Bogikám viszont kevesebbet izgett-mozgott,mindig vártam és tettem fel magamban a miérteket,hogy miért nem mozog gyakrabban.Nost,most már rájöttem nincs két egyforma terhesség,mint ahogy a testvérkék sem egyformák.

Amikor beszélek hozzá,a nevén szólítom a picit mindig egy-egy mozgással válaszol is nekem,és ez olyan jó érzés.

Sok mindenről írnék még,de ezt hagyjuk most.

Gondolatok

Még mindig az elveszett babára gondolok aki történetesen hogy a nevét is megemlítsem Zselyke vagy Áron lett volna,már ezelőtt egy évvel döntöttünk el Zolival.Bár nagyon tetszik a Zselyke Sára és az Áron Mór vagy Áron Máté együttesen de valahogy a férjemnek ez nem tetszett. Tetszik az Anna is mindkettőnknek.Bogi és Ani,szép összehasonlítás a hangzásban.Már bánom,hogy a lányomnak nem adtunk még egy nevet a Boglárkán kívül.Mindegy,de örültem a lánynévnek mert ez esetben én kerekedtem felül,én nyertem meg,Zoli miatt pedig maradtunk az Áron név mellett. Most pedig azt hiszem és egyöntetűen állítom a nevek megmaradnak bármennyit is kell szenvedni ameddig eljutok oda,hogy teherbe essek idővel.Nem is beszélve arról még mennyi víz kell lefolyon a Dunán a vizsgálattól kezdve egészen a három hónapos vitamin szedésig, és amíg nem lesz biztonságban a munkahelyem szó sem lehet második gyerekről .Vagy mégis? Egyelőre így állunk,bármennyire is elkeserít ez a tudat,de ez csak egy átmeneti állapotról van szó amit túl kell élni. Igazából nem is erről akartam írni,hanem az áldott állapotról amit két évvel ezelőtt átéltem amikor Bogival lettem várandós és most amit három hónappal ezelőtt történtek.Bevallom az érzéseim,gondolataim sajátos egyvelege valahogy be vált,nem is beszélve az álomról és egy filmről amit megnéztem.Mert az utóbbi kettőről azt gondoltam,hittem és saját magamnak bebeszéltem velem ez nem történhet meg,és olyan jól éreztem magam,hogy ez csak egy álom volt,ez csak egy fil m volt.ÁÁÁÁÁÁ,nem így történt a saját gondolataim ellent mondtak nekem,mert be kell hogy valljam nem szabadott volna azt a filmet megnéznem,amikoris egy nő spontán úton elvetélt.Együtt éreztem a szereplővel,bármennyire is féltem és izgatott a film de titkon örültem,hogy velem ilyesmi nem eshet meg.Dehogyisnem a sors furcsa fintora,hogy bizony én is át kellett éljem azt amit a filmen láttam,csak más helyzetben.Hát így,érdekes hogy mi nem történik.Meg aztán amit álmodtam hogy nem kapom meg az állást az is bevált,pedig világ életemben nem hittem az álmokban.Most pedig úgy tűnik vannak olyan álmok amik valóban beteljesülnek.,mert valahol olvastam az álmokat ,hogy az égből kapjuk ha hihetek ennek. Én nem hiszem,csak a saját gondolataimnak köszönhettem a két csapást.Rájöttem minden negatív érzést,gondolatot ki kell töröljek magamból ha azt akarom ,hogy jól alakuljanak a dolgaim. És viszont még elképzelni sem szabad egy jövőbeni cselekvést bármennyire is akarjuk mert bizony megtörténhet,hogy nem a saját elképzeléseim szerint alakulnak a dolgaim.Hát így.
*
Két összehasonlítás:
2006 -ban kaptam kézhez a diplomámat,ugyanazon a nyáron terhes lettem a lányommal,nem volt akkor sem munkám és épp akkoriban egy vizsga előtt álltam.Ha jól emlékszem épp utolsó pillanatban kaptam egy lehetőséget ahol dolgozhatnénk,és tényleg elmentem vizsgázni anélkül,hogy tanultam volna.És sikerült minden,sőt még a babának is örvendett mindenki.
és most
2009-ben-épp vizsga előtt lettem terhes,akárkinek elújságoltam a jóhírt,hogy érkezik a második csemete,volt aki meglepődött,csodálkozott,kifejezéstelen,semmitmondó volt az arckifejezésük úgy tűnt nekem vagy legalábbis én úgy éreztem ennek a második babának nem örülnek igazán.Rejtély,hogy miért? De éreztem. Olyannyira,hogy azon héten amikor elvetéltem elmentünk az egyik barátnőmhöz látogatóban,s épp vissza akarta adni a kölcsönbe adott baba ruhákat amiket Bogi kinőtt.Én pedig kedvesen elhárítottam valami rossz előérzettel,hogy csak maradjanak még nála, még ráér megkapnom.Cserébe adott terhes ruhákat,ezt elfogadtam.DE! Sajnos még ez hét szerda délutánján már nem volt élet a pocakomban. Nem is beszélve arról hogy fáradtabbnak,a hasamat nehézkesnek éreztem,szinte semmire sem volt kedvem,nemhogy dolgozni. Mindezek tetejébe keményen tanultam két hétig ahhoz képest,hogy két évvel ezelőtt semmit se tanultam.Akkor állást kaptam,anya lettem,most vesztettem. Én az álmodozó örültem,hogy a forgatókönyv másodszor is megismétlődik akárcsak 2006-ban. Érdekes történet,és sajnos nem így történt.