Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Premature Baby tickers
Lilypie Premature Baby tickers

Szeretet

Már elérkezett annak is az ideje pár hete,hogy Bogicám játékból,jókedvében és legfőképpen szeretetből a fogaival beleharap a vállamba,de úgyhogy először simán hozzám bújik nem mutatva annak jelét,hogy ezután harapni fog.Igy én sikitani kezdek persze azért mert nagyon jól esik nekem, és a leánykám ilyenkor mint egy ördögöcske nagyokat kacag :D A tegnap sem jártunk ezzel másként minthogy jókedvében az arcomat kezdte bokszolni az öklével.Miért? Szeretetből ez sugárzik az egész lényéből,azért mert egész héten keresztül a négy fal között voltunk összezárva, hogy is mondjam nagyon összenőttünk a kórházban.,egymásnak voltunk,egymásnak éltünk az elmúlt pár napban. Ha félt,ha sirt nálam kereste a biztonságot nyújtó támaszt,hozzám bújt,az én vállamon sirta ki magát, ha nyűgös volt,álmos volt vigasztaltam teljesitettem azt amire épp és akkor szüksége volt.Ha nagyon akart kimozdulni azonnal kivittem sétálni és ettől már boldog volt.Én is nagyon boldog vagyok,hogy vele lehettem,mellette lehettem az elmúlt napokban.Ez is egy múló pillanat volt és egy része az életünknek. Például a tegnap és ma is amikor kimentem a másik kórterembe a hűtőhöz,WC-re,mosogatni,zuhanyozni ,és ahogy visszatértem ragyogot az egész arcocskája a kislányomnak. Látszott rajta,hogy tiszta szivéből örült nekem, és mert megbizik bennem és tudja,hogy én mindig vissza fogok térni hozzá. Ne felejtsük el,hogy mindig a szemébe nézve mondom neki,hogy: jövök mindjárt vissza.Pl. ma is amikor mosogattam és itt voltak a dédszülők akkor Bogicámnak határtalanul jókedve volt, lótifutizott hol hozzám a lábaimat megfogva megpuszilta és aztán megint futott vissza a dédszüleihez. Na hát minden rosszban van valami szép,csak meg kell találni,és csak a szépet kell észrevenni,még akkor is ha kórházban tölti a napjait az ember. Én most például a kórházban irtam a fenti sorokat,Bogicám épp alszik.

Mielőtt anya lettem.....


2008-10-31 01:31:37

Mielőtt Anya lettem főzhettem magamnak meleg ételt, ruháim nem voltak pecsétesek, nyugodtan telefonálhattam.

Mielőtt Anya lettem addig aludtam, amíg akartam. Nem izgultam, milyen későn fekszem le. Minden nap megfésülködtem és fogat mostam.

Mielőtt Anya lettem minden nap kitakarítottam, nem botlottam meg játékokban, nem felejtettem el altatódalok szövegét.

baba

Mielőtt Anya lettem nem izgultam, hogy növényeim mérgezőek-e. Nem gondoltam védőoltásokra.

Mielőtt Anya lettem nem hányt le senki, nem lettem kakis, nem köptek le, nem rágcsáltak meg, nem pisilt le senki, és nem csipkedtek össze pici ujjacskák sem.

baba

Mielőtt Anya lettem teljes birtokában voltam: gondolataimnak, testemnek, lelkemnek. Végigaludtam az éjszakákat.

Mielőtt Anya lettem sosem tartottam síró gyereket, hogy az orvos megvizsgálhassa, vagy beadja neki az injekciót. Sosem néztem könnyes szemekbe és sírva fakadtam. Sosem váltam boldoggá egy egyszerű mosolyon. Nem maradtam fenn késő éjjel, hogy egy alvó bébiben gyönyörködjek.

baba

Mielőtt Anya lettem nem tartottam a karjaimban egy alvó gyermeket, mert nem akartam letenni. Sosem éreztem, hogy a szíven apró darabokra törik, mikor nem tudtam megszüntetni a fájdalmat. Nem tudtam, hogy valami olyan pici ekkora hatással lesz az életemre. Sosem tudtam, hogy képes vagyok valakit ennyire szeretni. Nem tudtam, hogy ennyire imádni fogom az anyaságot.

Mielőtt Anya lettem nem ismertem az érzést, hogy a szívem a testemen kívül dobog. Nem tudtam milyen nagyszerű érzés a gyerek etetése. Nem ismertem az Anya és Gyermeke közti köteléket. Nem tudtam, hogy valami oly pici olyan fontossá tehet.

baba

Mielőtt Anya lettem, sosem keltem fel az éjszaka kellős közepén minden tíz percben, hogy megnézzem minden rendben van-e. Nem ismertem a melegséget, az örömöt, a szeretetet, a szívfájdalmat, a csodát, vagy az Anyaság élvezetét. Nem tudtam, hogy képes vagyok ilyen érzésekre, mielőtt Anya lettem.

Gyógyulgatunk

Tegnap újra vettek vért, röntgent felvételt,és az eredmények javultak,sőt már csak vonalkák látszanak a tüdőn,de a biztonság kedvéért még hétfőig maradunk és addig is kapja a szurit. Biztos ami biztos amig teljesen fel nem épül a leánykám addig szó sincs hazamenetelről,még csak ez hiányozna. Az időt Bogicám többnyire agyon alussza délelőtt és délután kb. 2 órát alszik ilyenkor,amikor ébren van sétálunk,eszünk, képeskönyvet nézegetünk vagy épp zenét hallgatunk ez a legkevesebb amit a kórházban tenni lehet. Egyelőre semmi értelmes elfoglaltság nem tölti ki a napjainkat minthogy várjuk szép csendben a gyógyulást. Bevallom piszkosan fárasztó volt ez az októberi hónap és szinte más sem történt velünk minthogy orvostól orvosig rohangásztunk,hogy végül a kórházban kötöttünk ki:((( Jöhetnek a vitaminok ősszel,télen és tavaszal mert nem szeretném, hogy hirtelen és újra megint valami virusos nyavaját elkapjon a kicsi galambocskám. Nehéz,nagyon nehéz napok,hetek állnak mögöttünk de kibirtunk.Jaj,és tényleg nem akarom elkiabálni de dr.Bustya Edit gyerekorvos mondta,hogy nagyon türelmes vagyok.Vagy mégis? De jól estek a szavai,s persze azt sem felejtem el,hogy két napja úgy jönnek be a nővérek hozzánk a kórteremben,hogy érdeklődnek tiszta szivből hogy ,hogy van Bogicám? Mikor megyünk haza? és anélkül,hogy az orvos előre közölte volna orvosi gondolkodásmódommal egyből rávágtam,hogy csak a jövő héten.Sejtettem.,bár reméltem hogy még ma haza megyünk,de sajnos nem igy történt.

Kipécéztek.....blogos játék

Szabályok:(Amit a kipécézett bloggereknek tovább kell vinni)

1. linkeld be a blogodba azt, aki kipécézett

2. ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi
3. pécézz ki 7 embert, nevezd meg őket és linkeld be a blogodba
4. egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy ki lettek pécézve.

Ezt a blogos játékot Dávid és Réka kedves anyukája Ilgya küldte akire nemrég találtam,,blogkalandozás során,,:) Nagyon megtetszett a naplójuk mert sokat lehet tanulni tőlük,igy azóta tart a baba-mama blogbarátság. Köszönöm,Ilgya.

Hét dolog rólam:

1.Imádok olvasni,ezért ha egyszer egy könyvet a kezembe veszek akkor azt bármiáron ha törik ,ha szakad mindennapra szánok időt az olvasásra bármilyen késő van és legyek bármennyire fárad. Nyugtató a könyv számomra mert mondjuk este ha neki fogok olvasni fájó,álmos szemmel pillanatok alatt eltünik a nap fáradalma. Érdekes, de ez nagyon igaz.
2.Imádok kávézni napjában 2 x -szer de úgyhogy ,hogy senki és semmi ne zavarjon engem ilyenkor,mert többnyire a saját gondolataiam foglalnak el,elmélázok az élet dolgain vagy épp a gép előtt ülök,és naplót irok. Sajnos ez nem megy mindig,de szerencsére adódik ehhez hasonló nap,alkalom.Sőt!!!
3.Optimista vagyok igyekszem a dolgok és az élet rendjének a pozitiv oldalát nézni, és akkor boldog ember vagyok már amennyire lehet ebben a mai zsúfolt világban.
4.Ha valamit el akarok érni akkor azt tüzön-vizen keresztül is viszem, mert nagyon akarom,és ez többnyire sikerül.DE, csak hétköznapi apró dolgokról van szó.
5.A szivem mélyén vannak vágyaim amiket nagyon szeretném,hogy teljesüljenek pl. külföldi utazás, de nem élem bele magam,nem essek kétségbe s főleg arra nagyon vigyázok,hogy ilyen dolgokkal ne foglalkozzak. Még saját magamban se,mert nem biztos,hogy eljutok a világ valamelyik pontjára.Sajnos akaratlanul is az eszembe vésnek ezek a gondolatok....
6. Nyugtalan természetü vagyok mindig rettegek az időhiánytól,hogy pl, nem lesz időm ezt vagy azt véghez vinni egy nap leforgása alatt. Sietek mindennel,hogy időben legyek kész és persze ezt a valami dolgot jól is hibátlanul hajtsam végre. Szerencsére a nyugtalan természetem már a múlté,bár most is bennem van de kevésbé ,és ezt a férjemnek,kislányomnak köszönhetem. A családom megtanitott engem a rendszerességre, időbeosztásra és a végtelen türelemre.
7. Igyekezni fogok,hogy amikor csak módomban áll tanuljak mindig valami újat: larousse enciklopédia, földrajz és nem utolsósorban a szakmai tudásomat gyarapistam már amennyire lehet e széles kicsi városkában.

Én kipécézem:
1.Jázmin és Vilmókát
2.Bogárt
3.Miát és Maját
4.Csigacsajt
5.Dominót
6.Krisztát és Borókát
7.Hannát és Mikoltot.

U.i nem tudom,hogy kell kilinkelni a kiválasztott személyek weblapját egy bejegyzésben:( Nálam ez nem ment.

Az elmúlt napok összefoglalója

Péntek(okt.24) Reggel 8 órakor jöttünk be a kórházba ahol végrehajtották az első de nem sugármentes röntgenvizsgálatot Bogicám mellkasán,és aztán kiderült,hogy valóban tüdőgyulladása van a galambocskámnak:( Ki tudja mióta tarthatott mert eléggé súlyos volt,és egy nagy fekete homályt lehetett látni a röntgen felvételen. Hibásak voltunk,hogy nem jöttünk fel hamarább,tévedtünk viszont orvos nem vagyok és 25 évesen honnan a nagy tapasztalat? De ki volt a hibás? Én az anya vagy a saját gyerekorvosunk aki tudhatta,sejthette hogy miért nem hatott a sok orvosság kellő időben ? Ééééés persze túl későre küldött laborvizsgálatra az orvos ahol aztán végül az derült ki,hogy nagyok a gyulladást jelző véreredmények( ez még csütörtök délután tudtuk meg és már azonnal telefonáltunk anyukám segitségével a sürgősségre).Én pedig sirtam mert elképzelni sem tudtam,hogy hol lehet a nagy gyulladás, két hete kétnaponta orvoshoz futottam Bogicával,hogy ellenőrizze,szertartásosan adtam be az előirt gyógyszereket. És mégis megtörtént a legnagyobb gond amire még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Mindegy már nem lehetett visszaforditani az idő kerekét és meg nem történtté tenni az izgalmat,idegességet,orvosságmegvonást,egy korai röntgenvizsgálatot,vérvételt és még sorolhatnám. Most tanultam,láttam,tapsztalatm elég 1x-szer átélni és majd Isten őrizzen majd másképp megszervezni a dolgokat. Igy hát pénteken úgy mentünk be vizsgálatra,hogy tudtuk befekszünk Bogicámmal,de ezután jött csak a neheze. Ugye tettek a kezére olyan csöves tüt vagy mit tudom én hogyishivják micsodát amin keresztül adják az orvosságot injekció formájában,de mikor ezt végrehajtották a kicsi drága kincsemen engem nem engedtek be:((((( Nem foghattam az ölemben,nem simogathattam,becézhettem és emiatt rettentő dühbe gurultam,hogy ezt miért csinálják,hogy a saját gyerekem elsőszámú hozzátartozóját az ÉDESANYÁT nem engedik a közelébe? Végül a szobatársam kimondta a végső büvös szót,hogy a nővérek igy jobban tudnak kommunikálni a gyerekkel ha nincs ott az anya (mondták neki).Rémes!!! Ez nem igaz mert annál jobban,sirt,rúgkapált a sok idegen láttán és amit rajta végre kellett hajtsanak.Kibirtam,de nehéz és fájó szivvel, és ilyenkor arra gondoltam meg kell gyógyulnia.
A délután hátralévő részét végigaludta Bogicám a saját ágyamban,de mikor felkelt és vizet adtam neki ,megszakad még most is a szivem olyan kedvesen mondta nekem:hogy köszönöm. Mondtam Bogicámnak ne félj amikor látod egy nővért bejönni,s ő is mondta utánam ne félj. Este pedig nehézkes volt az elalvás mert eleinte nagyon is úgy tűnt,hogy Bogicám nem fog aludni a saját kiságyában már csak az idegen hely miatt. Ezért a saját ágyikómban fektettem le,de ott sem tetszett az én okos kislányomnak mert beláttha,hogy szűk a hely kettőnknek,fullasztó, meleg is volt a szobánkban,hogy egyszerűen kibirhatatlan volt.De túléltünk az elsú éjszakát. Szerencsénk volt,hogy vittünk Bogicám sárga kicsi paplanját ami megnyugatta és amivel nyugodtan ,simán el tudott aludni a saját ágyában.
Szombat és Vasárnap(okt.25-26) Simán telt sok alvással,kevés evéssel, nézelődéssel. Szombaton nagyon pirosak lettek a szemei Bogicának a sok sirástól, láztól,orrfolyástól,fáradtságtól és mert kimerülőben volt már szegénykém.
Vasárnapra már teljesen nyoma sem a piros szemeknek,az előző két napi átélteknek,már kezdett a hangulata javulni,sőt már mondogatott mindenfélét. Látta,hogy a kis szobatársnője elbújik az ágyban készitett kis kuckójába,játszik,alszik.Ilyenkor Bogicám a látottakat ki tudta fejezni mondatban,hogy: ,,alszi a baba,elbújt a baba,játszi a baba,persze :)
Hétfő(okt27). Már ki mertem vinni sétálni a folyosóra szigorúan csak a karjaimban, de akkor is azért mert ebédelni mentünk.Bogicám sajnos nem kért a meggylevesből,sőt még a rizses húst sem akarta megenni ami burgonyával volt tálalva jó apróra vágva,épphogy megkóstolta,De csak ennyi. Este viszont már a négy éves Kisztinával aki szintén tüdőgyuladás miatt tartották a kórházban jót sétáltak,játszottak,nevetgéltek és egymást utánozták:P Bogicám ha látta ,hogy Krisztina rajzol már neki is kellett papir és ceruza,hogy rajzolhasson.
Kedd (okt28) Pétnek óta láthatta első izben az apját, mert ahányszor Zoli látogatóba jött Bogicánk jóformán csak aludt. Igen ám volt is egy kis megilletődés,meglepődés amikor meglátta az apját,hogy eleinte nagyon is tűnt,hogy már nem akar ránézni az apjára. Féltem is ettől,de végülis nem tudhatjaBogi,hogy honnan jött és miért nincs velünk itt a kórházban a drága imádott apukája?Végül feloldódott a légkör, és már újra a régi apja-lánya meghitt hangulata tért vissza,és nagyon meglepődtem,hogy elfogadta,megette az apukája által kinált túros kaporkrumplilevest. Hozott változást, viszatért az étvágya s mi más hozta meg mint az apja biztonságot,bátorságot tükröző jelenléte. Velem már nem nagyon akart ebédelni itt a kórházban.,csak kekszet,kiflit és banánt.Aztán délután is ugyanúgy szégyenkezett,meg volt illetődve az oly rég nem látott apukám jelenlététől.

Pongyola

Kicsi drágaságom már nagyon unhatja a kórházat,mert most egész este nem volt hajlandó a kórteremben ülni ahol már két napja csak ketten lakunk. Hiába próbáltam rávenni játszadozásra,kis képeskönyv nézegetésre, mese vagy zenehallagatásra de sikertelenül.Bogicám csak a pongyolánkat vette elő,hogy vegyem fel én vagy leglább adjam rá,hogy menjünk ki sétálni a folyosóra.Ez még rendben van,de amikor kiérünk akkor kiderül,hogy csak a karjaimban hajlandó sétálni a hosszú sárga folyosón, leszállni semmiképpen nem akart úgy kapaszkodott rám mint mókus a fán:P Akárhogy próbáltam letenni mindig hatalmas hisztivel,hátra vetve magát hozta tudomásomra,hogy ő márpedig a karomban hajlandó csakis sétálni,nézelődni.Már nem is tudom hányadszor mentünk be a kórteremben mindig sirás lett a vége,hogy menjünk ki sétálni igy aztán a csend kedvéért mégis kivittem bármennyire is fájt a derekam.Ki lehetett birni,csak épp nagyon fárasztó volt rám nézve,hogy pattanásig izzadtam. Végül aztán sikerült bejutnunk a termünkben sirás nélkül mikor megjöttek a nővérek lázat mérni,orvosságot adni.,hogy aztán inenntől kezdve az este folyamán többé nem kukkantottunk ki. Hanem játszottunk a macikkal, Bogicám a kendőjével takargatta be őket és még játszottunk kis bábszinházast is,hogy sikerült kis mosolyra csalnom a tündérkémet.

6+2 nap

Alig van lelkierőm irogatni mert lassan gyógyulgatunk,és már úgy érzem soha nem lesz vége annak,hogy egyszer és mindenkorra kiszabaduljunk a kórház ördögi,fullasztó börtönéből. Már nem is tudom mikor fogok ebben a blogba egy két jó dologról beszámolni,nem mintha nem történt velünk jó dolog csak épp a kórház legyen kizárva.Egyébb nem történik velünk minthogy csak lassan gyógyulgatunk,hogy még mindig piros egy ici-picit a torka,még nerm tudom meddig maradunk itt és kapja a gyógyszert injekcióban hol a kezén,hol a vénáján keresztül. És persze nyűgösek vagyunk mind a ketten a kislányommal. Ez nem csoda már három hete alig szivtunk friss levegőt,sétálni ugye nem lehet, az étvágyunk is az alsó határnál van a kevés mozgás és levegőtlenség miatt:( Szerencsére a tegnap a szüleim behozták nekünk a laptopot ami feldobott bennünket, Bogicám azért örvend ennek, mert az ágyban ülve tud dalokat hallgatni. Nekem pedig azért mert nem unatkozom ilyenkor s ugyanakkor figyelemelterelő is tud lenni a net ha nagyon szükség van rá pl. ha nem tudok aludni vagy pedig olyankor amikor a kislányom az igazak álmát alussza napközben és esténként.
Hat napja vagyunk a kórházban ebből adódott két hisztis nap Bogicám részéről akkor is a kora reggeli órákban amikor nagyon fáradt és nem kapja a helyét.Ilyenkor persze nem lehetett beszélni hozzá szép szóval, játszani vele,letenni az ágyra,kimenni sétálni a folyosóra mert annyira magánkivül sirt szegénykém,hogy a szivem szakadt meg. A tegnap pedig kivittem az ajtóhoz amitől azonnal elhallgatott,de nem tartott sokáig ez sem.
Aztán megnyugszik a karjaimban hozzám bújva ,szorosan megölelve simogatom amitől megnyugszik, elcsendesedik és már teszem is be az ágyába aludni. Ezt a dühkitörését megértem mert reggelenként 6-kor kelünk mert kezdődik a reggeli lázmérés,orvosság bevétele s az elmaradhatatlan és legfontosabb gyógyszer az injekció.Aztán 9-kor kezdődik a vizit ilyenkor az orvos jön be. Az igazsághoz hozzátartozik,hogy Bogicám már nem mer visszaaludni a reggeli hat órai kelés után,hogy nehogy megint felébresszék mert legrosszabb esetben akkor szoktak bejönni a nővérek és az orvos amikor nagy sokára valahogy csak elalszik a délelőtti órákban.A két napos hiszti oka,hogy nagyon fáradt,álmos és nem tudja,hogy valóban lefeküdjön-e vagy sem? igy aztán kitombolja magát mérgében:((((

Nem tűntünk el!!!



Péntek (okt.24) óta összecsaptak fejünk fölött a hullámok ugyanis a kicsi drága galambocskámmal bevonultunk a kórházba,és azóta itt tengedjük mindennapjainkat.Piros torok,gennyes mandula,két hétig tartó orvosság adagolása,magas láz,hőemelkedés végül a véreredmény bebizonyitotta a végleges és pontos diagnózist:Nagy gyulladás.De hol?A röntgen kimutatta a virusos tüdőgyulladást:((((( Túl későre érkeztünk a kórházba a kedves és jó gyerekorvosunknak köszönhetően.Kicsit rontott,tévedett,nem mérte fel a helyzetet kellőképpen,csak irta,irta és csak irta fel a jobbnál jobb gyógyszereket amelyektől nemhogy javult volna a leánykám,hanem sőt egyenesen a gyomrát is elrontotta:(Hiába kapott az én kincsem antibiot attól nem javult,sőt még az Azitromicin nevű gyógyszer sem segitett amely történetesen megelőzhető lett volna a tüdőgyulladás,csakhogy bakteriálisnak használt volna.Mig a virusos gyulladás hosszas és magától gyógyul. Bogicám épp a virusos tüdőgyulladáson esett túl és a nehezén. Most sokat tanultam,tapasztaltam és ahogy az ügyeletes orvos a szüleimnek régi,kedves ismerőse aki az öcsémet is kezelte gyerekkorában dr.Györfi Sándor kereken kimondta,hogyha három nap múlva sem mutatkozik gyógyulás nem kell megvárni,hogy a gyerekorvos küldjön röntgenre,laborvizsgálatra ahogyan most tette: KÉT HÉT múltán.Most jócskán benne vagyunk a harmadik hét közepén:(((( Még hogy ilyet, túl sok és fárasztó volt Bogicának és nekem. Ezek után vitaminozni fogom ,immunerősitőt fog kapni a kislányom és minden tőlem telhetőt megteszek,hogy ezután jól csináljam a dolgokat ami az anyasággal együttjár. Tehát a józan észre hallgatok, és nem fogom húzni hallasztani az időt,hanem azonnal ......... hibás nem voltam csak tapasztalatlan,de tanultam.Egyetlen hibám,hogy a családorvosra hallgattam, mert azt hittem jót tesz, dehát tudhatta volna,hogy nem szabadna másféléves gyereket orvossággal agyon gyömöszölni amitől azán az étvágya valóban elment, és hogy a többit ne is emlitsem.
Ezt nem kivánom senki gyerekének.

Köszönöm mindenkinek a kedves hozzászólást és hogy gondoltok ránk is :) Mindenkinek virusmentes napokat és hetet kivánok.

Mandulagyulladás :((

A garatmandulák gyulladására csecsemőkorban nehezített nyelés, nyálfolyás, magas láz, étvágytalanság nem egyszer hányás hívhatja fel a figyelmünket. Nagyobb gyermekek nehezebb nyelésre, kifejezett torokfájásra, rossz leheletre, magas lázra, rossz közérzetre panaszkodnak. Hányás náluk is előfordulhat, mivel a garatmandulák duzzadt méretük miatt nagyobb helyet foglalnak el, ezáltal ingerlik a garatot. Gyakori tünet a fülbe kisugárzó fájdalom. Ha ez csak ritkán lép fel, nincs okunk aggodalomra, azonban a folyamatosan meglévő és egyre fokozódó fülfájás esetén keressük fel a helyi fülészeti rendelőt középfülgyulladás gyanúja miatt.

Mit tapasztal orvosunk a vizsgálat során?

Mandulagyulladás
Képünk illusztráció

A garatmandulák vérbőek, duzzadtak, a lágyszájpadon kis pontszerű bevérzések lehetnek. A mandulák felszínén tüszők lehetnek láthatóak, amelyek kezdetben kis gombostűfejnyi sárgás elváltozások, majd a gyulladás előrehaladtával összefolyhatnak és nagyobb lepedékként beborítják a mandulák közel teljes egészét.

Az orrmandula gyulladás esetén szintén duzzadt, vérbő. A gyermek nyelve lepedékes, beszéde nehézkes, lehelete rossz szagú. A nyakon megnagyobbodott nyirokcsomókat tapintunk.

Milyen betegségek résztünete a mandulagyulladás?

Skarlát. A skarlátot a Streptococcus pyogenes nevű baktérium okozza, mely cseppfertőzés útján terjed. Különösen az óvodás korúak között fordul elő gyakran, gyorsan terjedve végig a közösség tagjain. A mandula általában gennyes, tüszős, a nyelv málnaszínű, a nyaki nyirokcsomók megnagyobbodottak, a törzsön, hajlatokban pontszerű, apró, pirosas színű kiütések láthatóak, és további tünetek segíthetik orvosunkat a diagnózis felállításában.

A mandulagyulladás
Mandulagyulladás

Korábban, az antibiotikumok megjelenése előtt a skarlát lezajlása után általában 3 héttel vesegyulladás illetve reumás láz alakult ki, éppen ezért még sokan ma is megijednek a betegség nevének hallatán. Napjainkban azonban az antibiotikumoknak - főleg a penicillinnek - köszönhetően a betegség maradéktalanul gyógyul, szövődményekkel nem kell számolni, ha időben orvoshoz fordulunk.

Mononucleosis infectiosa. A mononucleosis infectiosa nevű betegséget az Ebstein-Barr vírus okozza. Nyál útján terjed, ezért sokan "csókbetegség" néven ismerik. Nagyon magas lázzal jár, a nyaki nyirokcsomók általában kifejezetten megnagyobbodnak, a mandulákat lepedékkel fedi, mindezek mellett a máj és a lép megnagyobbodásával is járhat.

Ha a vizsgáló orvosban felmerül a gyanú, hogy gyermekünknek mononucleosisa van, akkor laborvizsgálatra, vérvételre lesz szükség. Időnként az eredményekben olyan eltérések lehetnek, amely kórházi bentfekvést tesz szükségessé. Ha orvosunk laborvizsgálatot kér, mindenképpen vegyük komolyan, azonban ne aggódjunk, gyermekünk maradéktalanul fel fog épülni!

A máj és a lép érintettsége miatt a betegség lezajlását követően még több hónapig fáradékonyság tapasztalható, ezért javasolt a minél több pihenés és a megerőltető testmozgás kerülése.

Herpangina. A másik szintén vírus által okozott betegség az úgynevezett herpangina. Ezt a Coxsackie A vírus okozza, amelynek hatására főleg a lágyszájpadon, illetve a mandulákon fehér, tejszerű hólyagok keletkeznek. A mandulák duzzadtak, vérbőek. Ez a kicsik számára sokszor nagyon fájdalmas, nyelési nehezítettséget okozó betegség.

Mit tehetünk a mielőbbi gyógyulás érdekében?

Megelőzés

Fontos a kielégítő, jó minőségű, sokoldalú táplálkozás, télen a vitaminfogyasztás, a mindennapi levegőzés illetve testmozgás. Otthon mindig gondosan szellőztessünk, és kérjük meg beteg rokonainkat, ismerőseinket, hogy látogatásukat halasszák későbbre, a teljes gyógyulásuk utánra.

Mindenképpen használjunk orrcseppet, ha a gyermek orrdugulását észleljük, mégpedig orrnyálkahártya lohasztó készítményt. Csecsemőknél illetve kisdedeknél szívjuk le gondosan az orrváladékot. Torokfájás, láz esetén itassunk a gyermekkel bőven mézes, citromos gyógyteát (mézet 1 éves kor felett adhatunk), adjunk neki lázcsillapítót, torokfertőtlenítő készítményt, tekerjük nyakát körbe ruhával, kínáljuk folyékony, pépes étellel és keressük fel mihamarabb gyermekorvosunkat!

Orvosunk antibiotikum készítményt fog felírni, kivéve herpangina esetén, ahol fájdalomcsillapítót, szájfertőtlenítőt fog kapni a gyermek, illetve szükség esetén infúziós kezelésre is sor kerülhet, ha a kicsi nem tud folyadékot fogyasztani. Az antibiotikumot általában 7 napig kell szedni, melynek befejeztével kontroll vizsgálat céljából ismételten fel kell keresni háziorvosukat. Az antibiotikum mellett hasznos probiotikus készítményt adni.

A probiotikumok a normál bélflórát alkotó baktériumok, melyek a bélrendszerünk egyensúlyának létrehozásában nagy segítséget nyújtanak. Számuk csökkenésekor hasmenés alakul ki. Ez fordul elő például fertőzéses bélgyulladás esetén, de sajnos az antibiotikum kúra egyes eseteiben is. Antibiotikum terápia mellett éppen ezért mindenképpen érdemes probiotikum készítményt szedetni gyermekünkkel, amely a patikákban vény nélkül kapható. Meleg italba ne tegyük, mert az a hatását megsemmisíti a készítménynek!

Természetesen a fentebb leírt terápiás tanácsok betartása mellett nagyon fontos az ágynyugalom.

(Dr. Balogh Andrea, gyermekorvos)

Forrás: webbeteg.hu

A mandula betegségei

A mandulák heveny gyulladása gyakori betegség gyermek- és felnőttkorban egyaránt. Általában bakteriális fertőzés okozza, leggyakrabban a Streptococcus.

Manduláink...
Manduláink...
Egyszerű mandulagyulladásnál a torokmandula megduzzad, fájdalmas, vörös. Tüszős mandulagyulladásnál a vörös, duzzadt mandula felületén fehér, kissé kiemelkedő foltok jelennek meg, ezek összefolyhatnak és szinte betakarják a mandulát. A tünetek: magas láz, erős torokfájás, nyirokcsomó-duzzanat, elesettség. A szövődmények elkerülése miatt ágynyugalom javasolt. Kezelése antibiotikumokkal (Semicillin, Augmentin stb.) történik. Szükség esetén szedjünk fájdalomcsillapítót (Kalmopyrin, Algopyrin stb.).

A tüszős mandulagyulladás kórokozója, a Streptococcus haemoliticus, szövődményeket okozhat. Ezek közül a leggyakoribb a rheumás szívizom- és -billentyűgyulladás, a sokízületi gyulladás és a vesegyulladás. Elkerülhetjük a kellő időben és adagban szedett penicillinszármazékkal.

Néha a mandula gyulladása áttöri annak tokját és a mandula körüli kötőszövetbe terjed a gennyes folyamat: mandula körüli tályog keletkezik. Ilyenkor az egyik mandula körül nagy duzzanat lép fel, mely a nyelvcsapot ellenkező oldalra tolja. A beteg szinte képtelen nyelni a fájdalomtól. Társulhat magas lázzal, máskor nincs láz.

Az orvos az elülső garatíven ejtett metszéssel megnyitja a tályogot, és lebocsátja a gennyet.
Legjobb a mandulát ilyen esetben azonnal kivenni. Ha ezt valami akadályozza, hat hét múlva mindenképpen meg kell szabadulni az ettől kezdve örökké beteg mandulától, mert nagy a szövődmény és a kiújulás veszélye. Ha a mandulatályog nincs megoldva, életveszélyes szeptikus állapot léphet fel, a genny a nyaki izomrésekbe, akár a mellkasba is betörhet.
A torokmandulákkal együtt vagy külön az orrmandulákon és a nyelvgyöki mandulán is hasonló gyulladás keletkezhet.

A Pfeiffer-féle mirigyláz fertőző betegség (orvosi neve mononucleosis infectiosa) a tüszős mandulagyulladáshoz hasonló formában indulhat. Hetekig elhúzódó lázzal járó mandulagyulladást okoz, amely antibiotikummal nem gyógyítható, mivel a kórokozó vírus. Nagy nyaki nyirokcsomó-duzzanattal jár. Jellemző, hogy egy fehérvérsejt, a monocita, a vérben megszaporodik. Speciális vérvizsgálattal (Paul-Bunnel-reakció) erősíthető meg a diagnózis. Máj- és lépnagyobbodást okoz. Mintegy 3-4 hét alatt spontán gyógyul, de ezalatt ágynyugalmat és tüneti kezelést (lázcsillapítók) igényel.

A Plaut Vincent-angina

Egyoldali, láztalan, kifekélyesedő mandulagyulladás. Baktériumok okozzák, antibiotikummal gyógyítható.
A fehérvérsejtek számának súlyos csökkenése és a leukémiák esetén fekélyesedő, tüszős mandulagyulladás-formák jelenhetnek meg, gyakran szájnyálkahártya-fekélyekkel.

Krónikus (idült) mandulagyulladás (tonsillitis chronica)

Nagyon sok embert érintő betegség. Maga a betegség még szakmai berkekben és a betegek körében is sok vitára ad lehetőséget. Említettük, hogy a mandula egy nyirokcsomó, amelyben a fertőzéseket elhárító falósejtek és ellenanyagok termelődnek, de ezt a feladatot csak addig képes ellátni, amíg szerkezetét a sorozatos vagy krónikusan fennálló gyulladás nem károsította.

Krónikus gyulladás esetén a mandula normálisan is meglévő mély árkai gennyel kitöltött kis zsákokká, tályogokká válnak és innen baktérium-invázió indulhat a szervezetbe.
A mandulában a legkülönbözőbb baktériumok szaporodhatnak, de góc szempontból legveszedelmesebb a Streptococcus haemoliticus, amely a már említett reumatikus betegségeket (szívizom- szívbillentyű-gyulladás, vesegyulladás, ízületi gyulladás stb.) képes kiváltani. A krónikusan gyulladt mandula lehet megnagyobbodott (főleg gyermekeken), és lehet kicsi, lapos. A méret soha nem meghatározó.

A legfontosabb jelek a következők: évente 2-3 vagy több tüszős gyulladás. Nyomásra a mandulából genny préselhető ki. A sok gyulladástól a mandula árkában hegesen fixált. A környező képletek, a garatívek gyulladtak, amely szinte állandó enyhe fájdalmat, kaparásérzést okoz. Az állkapocs alatti nyirokcsomók megnagyobbodottak.
Akkor kell mandulaműtétet végezni, ha a beteg szerv bennmaradásának nagyobb a rizikója, mint az eltávolításból származó veszteségnek.

Forrás: Sulinet.hu

Nem értem miért? :S

Esténként általában 12 órakor szoktam nyugovóra térni, mert ez idő alatt van bőven időm kivárni,hogy nem-e ébredt meg,sír fel Bogicám. Amíg az igazak álmát alussza a leánykám én eközben be szoktam lopózni hozzá ellenőrizni,hogy minden rendben van-e nála,de többnyire a homlokát,nyakát szoktam megnézni,hogy nem-e izzadt,nincsen-e láza és még sorolhatnám vagy épp ha előre hajolva alszik ülve akkor fektessem a hátára.Ezt minden este megteszem ha beteg,ha nem., csak így tudok nygodt szívvel-lélekkel ágyba bújni. Ez nem történt másként a tegnap sem minthogy én voltam az éjjeli bagoly, csakhogy épp egy órával korábban akartam lefeküdni ,mikor felsírt Bogicám:( Először elképzelni sem tudtam mi baja lehet,azt hittem éhes,szomjas de nem az volt!!! Megnézzem a homlokát,arcát és érzem,hogy forró:(((((( megnézem a lázát iszonyú magasra 39.7 celsius -fokra szökött :S:ORezgetett, rázta a hideg ahogy levetkőztettem,hogy beadjam a paracetamol kúpot szegénykémnek. Nagyon ideges voltam, mert nem tudtam mire vélni,hogy két napos már majdnem láztalan nap után ilyen hirtelen ismét felmenjen a láza annak ellenére,hogy adtam Nurofent:S Én már csak a fogára gyanakodtam,mert én ugye éjszaka már Bogicám szobájában aludtam,és szemtanúja voltam a jajgatásnak,paplan durva rágásának és ahogy a kiságy rácsába kapaszkodik:((( Az orra nem folyt,nem köhögött hát akkor csakis a foga lehetett.Vagy nem is tudom már mi? Végül egy óra alatt elmúlt a láza kicsi galambocskámnak és az éjszakánk szerencsére nyugodt volt.

Névválasztási dilemma


©1999-2008 Index.hu Rt. Minden jog fenntartva.

Bence vagy Béla lesz sikeresebb az életben?

2008.10.21. 11:15 - Tünde

A Legényanya című film rátóti lakosainak nem volt gondjuk a gyermek névválasztásával, a tanácselnök után mindenki a Béla nevet kapta. El tudnád képzelni a gyermeked Bélaként? Sikeres lehet-e egy Béla az életben? Vagy mindenki Bencében hisz?



A legtöbb 2007-ben született kisfiú a Bence nevet kapta, a kislányoknál pedig még mindig az Anna név a legkedveltebb. Anna és Bence már négy éve aranyérmes, derül ki a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának honlapjáról.

A dobogó második helyén fiúknál nincs változás: negyedik éve Mátéé az ezüstérem, tavaly a harmadik Levente lett. A lányok esetében az eddig második helyezett Rékát Boglárka lenyomta a harmadik helyre.

A fiúnevek 2006-os százas listáján a János, Lajos, Gyula és Károly mellett megtalálható a Krisztofer, a Szebasztián és a Brendon is. Sokan választották kislányuknak a Szonja, Dzsenifer, Amanda és Vanessza neveket is.

Aki ezeknél különlegesebb nevet adna porontyának, nézze át a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete által közzétett anyakönyvezhető nevek listáját. A listán (még) nem szerepel a @, Kínában viszont már neveztek el így gyereket. Romániában pedig egy autókedvelő apuka SLK-nak anyakönyveztette kislányát.

Ha mégis Bélának szeretnéd elnevezni gyermeked, akkor garantáltan unikum lesz.

Vasárnap délután (okt.19)

Igy nézték Gyuszi tatával a Tévét, miközben Bogica Mari mama által sütött mézes kekszet majszolja:P

Orvosnál ismét

A váróteremben sok volt a gyerek,hogy azt hittem sosem lesz vége a várakozásnak,de szerencsére nem várakoztattak meg minket,és kicsit elcsodálkoztam azon,hogy ilyen hamar behívtak minket Bogival a legkisebb gyerek lévén és mert jó ismerősünk az orvos.De ugyanakkor nagy megkönnyebülést is éreztem,mert attól féltem,hogy nehogy újra valami nyavaja vírust vagy egyéb betegséget elkapjon,hogy aztán még lassabban haladjunk a gyógyulás útja felé. A fehér köpeny látványán sírni kezdett Bogicám viszont amikor már végeztünk a vizsgálattal akkor már elcsendesedett, és kedvesen elvette az orvostól a feléje nyújtott receptet:P Ide adta nekem ,s asszongya :Tessék:Pillanatanyilag ,,fehérköpeny fóbiája,, van, de idővel kinő belőle vagy inkább fogunk itthon játszani doktorostit,hogy minél hamarább megszűntessem a félelmét, és jobban megértse hogy mégis miért vannak,léteznek doktorok:P
A gyerekorvosunk megállapította,hogy sajnos még mindig piros a torka így hát kapja az Eurespal nevű köptetőt, orrcseppet, ha viszont nagyon folydogál az orracskája akkor pedig orrszívozni kell:S Szerdán újra vissza kell vigyem, és meglássuk javult-e? Még mindig étvágytalan, egy ici-pici hőemelkedése van, folydogál az orracskája, a kedve pedig egyszer fent, máskor lent főleg akkor ha nagyon álmos vagy valami zavarja őt:S

Hét napos Dátha

Hét nap kellett elteljen ahhoz,hogy Bogicám teljesen felépüljön, ha jól emlékszem ez volt az első hosszan tartó náthája,ha ugyan ennek is nevezhetem. Hétfőn vittem el először az orvoshoz ahol megállapította,hogy torokgyulladása van ezért a Cexyl nevű orvosságot írd fel, amitől sajnos nem lett jobban.Ezért aztán amikor csütörtökön újra elvittem az orvoshoz Boglárkát ekkor már tényleg nagyon váldékozott az orra,szeme és láza is volt:S:O Igy hát ekkor már kiktatta a fent említett Cexyl nevű antibiotikumot, és helyette felírt egy Azitromicin nevű erőss gyógyszert amitől már láthatóan felépült. A mai napig éjjel-nappal figyeltem Bogicámnak a lázát és három óránként felváltva adagoltam a nurofent vagy épp a Paracetamol kúpot, állandóan folyt az orra, étvágytalan volt:S Ha csipázott a szeme akkor kamilla teával törölgettem,ha belázasódott csendben ült vagy épp el volt nyúlva az ágyban, ahogy elmúlt a láza máris kászálódott ki az ágyból,s úgy jött-ment,játszott mintha az égvilágon semmi baja nem lett volna azelőtt néhány órával. Tegnap a hűlés, a gyakori szemtörlés miatt piros lett a bal szeme körös körül,de már ennek nyoma nem volt látható,kopogjam le. Mindezekhez hozzátratozik az is,hogy ahogy megdörzsölte Bogicám az orrát utána a szemét is és akkor kezdődött a könnyezés, csipázás is:SO Szóval ilyen rögös, alvatlan,hepe-hupás,keserves napunk volt legalábbis számomra ,mert nagyon izgattam magam,hogy vajon mikor gyógyul már meg a leánykám és így tovább:O Még pénteken vettem egy orrszívót ami sajnos nem a legjobb ezért nem használt semmit sem, de ma sikerült egy drágább Arianna nevű orrszívó-porszívót venni ami ugyancsak használt mert nem folydogált az orracskája, kevésbé köhögöt és mindezek ellenére az étvágya is javult valamelyest. Na hát így teltek napjaink, ezek után már csak remélni tudom,hogy fog kapni immunerősítőt.Muuuuuszááááj lesz...

Kék kendő


Hétfő óta tart Bogicánál a torokgyulladása, de azt mondják,hogy a kék kendő gyulladáscsökkentő.Bár ebben biztos nem vagyok benne,de mindenesetre kék kendőt kötöttem a nyakára,hogy legyen meleg és kellemes.
A képek viszont tegnapiak

Nátha

Egy bosszantó tünet

Az, hogy valaki náthás, nem betegség, csupán annak a tünetnek a némileg szépítő kifejezése, hogy taknyos, vagyis valamilyen kiváltó ok következében a szokásosnál bővebb váladékot termel az orra nyálkahártyája. Az ok lehet a hideg, de ennél sokkal gyakrabban bakteriális, vírusos fertőzés váltja ki. A kísérő tünetek ennek megfelelően igen változatosak: fáj a fejünk, torkunk, hideg kezünk-lábunk, könnyezik a szemünk, sűrű tüsszögés ingerel, étvágytalanok, kedvetlenek vagyunk. Az orr és az orrmelléküreg funkciója a belélegzett levegő megtisztítása. Belsejüket nyálkahártya borítja, amely folyamatosan nyákot termel. A nyálkahártya érzékeny, a hidegre vérbőséggel reagál, megduzzad, több váladékot termel. Ez a klasszikus értelemben vett megfázás. Ha pedig bakteriális fertőzés is éri a szervezetet, akkor a váladék színe megváltozik, már gennysejteket is tartalmaz. Vírusos vagy bakteriális fertőzés, amely a kezdeti szakaszában lázzal is járhat, hideg, meghűlés nélkül is okozhat náthát. A kórokozó nemcsak cseppfertőzéssel belélegezve, hanem az emésztőcsatornán keresztül (szennyezett étellel) is bejuthat a szervezetbe. A meghűlésből fakadó nátha súlyosabb szövődményeket, például tüdőgyulladást ritkán okoz. Ha azonban a váladék besűrűsödve "betokosodik", elzáródnak a járatok, akkor előfordulhat arc- és orrmellék-, illetve homloküreg-gyulladás. Mivel ezek az üregek a fülüreggel is összeköttetésben vannak, fülfájás is kísérheti. Az influenza több tünetében hasonlít a náthához, a köztudatban gyakran keveredik is a kettő. Pedig: nem minden nátha influenza, de minden influenza náthával jár. A különbség lényege, hogy az influenza vírusos eredetű, járványszerű, és mivel más szervekre, akár az egész szervezetre kiterjedhet, többnyire egyéb tünetekkel, például lázzal, végtagfájdalmakkal is jár.

Orvossal hét nap, orvos nélkül egy hét?

Az aszpirin több mint százéves: 1897. augusztus 10-én írta be az aszpirin receptúráját laborkönyvébe a fiatal német kémikus, Felix Hoffmann. Az acetilszalicilsavból (ASS) ismertebb nevén aszpirinből évente mintegy 50 ezer tonnát fogyasztanak az emberek.

A nátha gyógyításának alapja az orr, a légutak váladéktól való megtisztítása. Nem mindegy azonban, hogyan próbáljuk kifújni az orrot. A helyes orrfújás technikája: a két orrjáratot felváltva kell kifújni, mert ha egyszerre fogjuk be az orrot, a nyomáskülönbség miatt keletkező vákuum nem kifelé, hanem éppen befelé, a melléküregek felé szorítja a váladékot. Ha gennyes, besűrűsödött a váladék, akkor viszont már érdemes orrcseppet, orrspray-t is használni, vagy olyan gyógyszert, amely az érösszehúzó hatásával megszünteti a nyálkahártya-duzzanatot. Ma már hagyományosnak számít az aszpirin alkalmazása, a szokványos esetekben valóban jól bevált. Elsősorban láz- és fájdalomcsillapító ugyan, de érösszehúzó, általános közérzetjavító hatása is van. Antibiotikumokra azonban nincs szükség, legfeljebb akkor, ha szövődmény, bakteriális felülfertőzés miatti gyulladás alakul ki. Ebben az esetben azonban ismerni kell a kórokozót, hogy az orvos célzottan az ellen választhassa ki a leginkább megfelelő gyógyszert. Nagyon sajnálatos szokás, hogy sokan tartanak otthon gyógyszert, és a "múltkor is bevált" antibiotikumot kezdik újra szedni megfázás, nátha esetén is. Ez nemcsak káros, hanem többnyire teljesen felesleges is, mert az antibakteriális szerek egy része gyakorlatilag ma már placebónak számít, olyannyira alkalmazkodtak hozzá, megtanultak ellenállni neki a kórokozók nemzedékei. Kalapkúra és társai

Az évszázadok során sokfajta természetes szer használata elterjedt a nátha ellen. A legfontosabb az lenne, hogy a náthás beteg, hacsak egy mód van rá, maradjon otthon, mert az "ágymeleg" mindennél jobb ilyenkor. Egész koreográfiája van a tisztító izzasztásnak: a beteg vegyen meleg fürdőt, vagy áztassa egy negyedórácskára jó meleg vízbe a lábait legalább. A mellkasára tegyen mustártapaszt (ezt régen minden patikában lehetett kapni, gyakorlatilag vízzel kevert mustármagőrleményből készült borogatás). Igyon forró gyógyteát: az Életfa Egészségvédő Központ természetgyógyászai nátha esetére a hársfa, bodza és kakukkfű szárítmányából készült keveréket ajánlják, mert egyszerre van köptető, melegítő, izzasztó, vízhajtó hatása. Az alkoholról a közvélekedés azt tartja, hogy fertőtlenítő hatású. Ez általában igaz, azonban a légutakba települt kórokozókat nem érinti, lebomlás után pedig már nincs ilyen hatása. Mint könnyen felszívódó energia-utánpótlás, "melegítő" azonban jó hatású lehet, persze, nem túlzott mennyiségben. Ha nincs egészségi akadálya, a felnőttek a megfázás napján vehetnek kalapkúrát is, ami nem más, mint vörösborból készült forralt bor, szegfűszeggel, fahéjjal, gyömbérrel elkészítve, mézzel ízesítve. Aki nem ihat bort, csak e fűszerekből is főzhet izzasztó-melegítő teát magának. Van, aki a mézes gabonapálinkára esküszik - mindenesetre bármelyikkel kúráljuk is magunkat, tanácsos utána ágyba bújni. Az izzasztás olyan jól is sikerülhet, hogy egy idő után hálóruhát kell cserélni, sőt, akár ágyneműt is frisset kell húzni, de ez a bőséges izzadás hozzásegít a mielőbbi gyógyuláshoz.

A szervezet tisztító-, fűtőszerei

Fertőtlenítő hatású a fokhagyma is - ha bírja a beteg, kapjon bőségesen a pirítós kenyerére. Elterjedt szokás a náthás beteget déligyümölccsel, citrommal, naranccsal kínálni. Ezek a gyümölcsök a C vitamintartalmuk miatt hasznosak, de mivel a természetgyógyászok véleménye szerint inkább hűtő hatásúak, tanácsosabb valami "fűtőszerről" is gondoskodni. Erre a célra például kiválóan megfelel a hajdinakása, és a (lila) hagyma. A pépesre főzött barna rizst erősítő, gyógyító tápláléknak ajánlják. Tisztító hatású a megfázás kezdetén tartott egy-két napos diéta, mert ilyenkor a gyomor nem vonja el az energiát a szervezettől. Alma, keksz, tea, főtt krumpli, a már említett barna rizs ajánlható ilyenkor.

Lógó orrú gyerekek

A ma már csak káromkodásként emlegetett frászkarika egy fűzfavesszőből font kis karperec volt, amelyet lázgörcs ellen, megelőzésképpen tettek a kisgyermekek karjára. Ez nemcsak babona: a fűzben valóban van lázcsillapító hatóanyag.

A nátha a leggyakoribb gyermekbetegség: a gyermekorvoshoz legtöbbször valamilyen náthás tünetekkel együtt járó megbetegedéssel viszik a gyerekeket. Ez többnyire valamilyen vírusos fertőzés következménye, ezért az antibiotikumok hatástalanok vele szemben. A legfontosabb a tünetek mielőbbi gyógyítása, lehetőleg kezdeti stádiumban, hogy elkerülhető legyen a felülfertőződés. Sokszor nem is lenne feltétlenül szükséges orvoshoz vinni a gyereket, jobban járna, ha otthon kezelnék, hogy ne kapjon el még valamit a váróteremben. Sajnos, a szülők nem mindig tudják megoldani, hogy otthon maradjanak a "csak kicsit náthás" gyerekkel: gyakran lehet látni nemcsak az orvosi rendelőben, hanem a gyerekintézményekben is "lógó orrú", elhanyagoltan náthás gyerekeket. A szövődmény gyanúja azonban (magas láz, tartós köhögés, fájdalom) mindenképpen indokolttá teszi az orvosi beavatkozást. A nagyobb baj megelőzésére az orrjáratokat szabaddá kell tenni, ezért a gyakori orrfújás a legjobb gyógyszer. A gyerekek ugyan szívből utálják a "porszívó-orrszívót", de nagyon jó hatásfokú, így célszerű használni, és félni nem kell tőle, mert nem okoz vákuumot. Orrcsepp használatával meg lehet akadályozni a váladék besűrűsödését, így könnyebben eltávolítható marad. Többfajta orrcsepp kapható, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő, érösszehúzódást segítő adalékokkal. Van olyan orvos, aki a házilagos kivitelt ajánlja ebben is: otthon is készíthetünk fiziológiás sóoldatot, amelynek nincs ugyan érszűkítő hatása, de jó hatékonysággal lazítható a váladék, átmoshatók vele az orrjáratok. Az emberi vérhez hasonló (fiziológiás) sóoldatot kapunk, ha vízben annyi sóoldatot oldunk fel, mint amennyit hasonló mennyiségű húslevesbe tennénk. Sötétebbre főzött, szűrt kamillatea becsepegtetése is csökkentheti a nyálkahártya-duzzanatot. Csepegtetni fekvő testhelyzetben, a fejet kissé hátrahajtva a legjobb, hogy a hatóanyag a hátsó orrjáratokba is eljusson. Az orrspray használatához nem szükséges a fekvő testhelyzet. Forrás: Házipatika.com




Túró Rudi

Most este Zoli kiment vásárolni miegymást,viszont mikor visszatért kezdted pakolászni a hűtőbe, és a leánykám persze ilyenkor oda furakodott az apja háta mögé s úgy leste,hogy mégis mit hozott:P Nos, mondanom sem kell miután anyukám elment ( mert itt volt Meli mama)Bogicám azonnal engem húzott,hogy menjek vele a hűtőhöz.Először elképzelni sem tudtam mit szeretne az édes galambocskám,s akkor esett le a tantusz nekem,hogy ÁÁÁÁ neki a Túró Rudi kell:P Igy hát adtam neki túró rudit, de hogy milyen jól megjegyezte, hogy hol a helye a rudinak Innentől kezdve nincs előtte titkolózás. illetve nem lehet ám már becsapni a leánykámat mert olyan élesen megfigyel mindent,hogy csak rajta..... És persze még elbújt a hálószobánkba,felült az ágyunkra a paplanjával és a Túró Rudijával s úgy szépen elmajszolta:P Egyem meg olyan drága volt az én galambocskám:)))

Anna,Peti és Gergő

Sok helyen olvastam,hogy a gyerekek nagyon szeretik a Bartos Erika: Anna,Peti és Gergő sorozatos mesekönyveit. Igen ám de mivelhogy mi Erdélyországban lakunk ,és hiába keresgéltem,keresgéltem az itthoni könyves üzletekben mert nem kaptam belőle semmit az égvilágon:S Rá kellett jöjjek arra, hogy nagyon sok olyan dolog ami nekem tetszene vagy kellene a legtöbb esetben itt nem nagyon kapható vagy pedig nem rendelnek az itteni könyves üzletekben csak úgy mindenféléből. Miért? Azért mert itt nagyon kevesen vásárolnak könyveket a drágasága miatt vagy pedig azért nem hoznak Magyarországról a legjobb könyvekből mert nagyon veszik őket, és már kevés van belőlük pillanatnyilag:S Azért mégis gondolom,hogy később még nyomtatnak belőlük, de ennek ellenére minden szükséges lépést megtettem annak érdekében,hogy megvehessem innen a messzi távolból az Anna, Peti és Gergő sorozatát amihez némi szerencse is kell. Biztos ami biztos. Attól féltem, hogy talán később nem fogok kapni belőlük,így hát igyekeztem és minden lehetőséget megragadtam ami kínálkozott .Szerencsém az volt mert nagyon akartam ezeket a könyveket Boginak,még akkor is ha túl korai még deee....... ezért megkértem az egyik barátnőmet ( Babikának és Ádámnak ezer köszönet a fáradozásért)aki innen vándorolt ki Budapestre ,hogy ha lehet minél hamarább vegye meg. Hiába keresgélték ,keresgélték,hogy aztán végül megkapták az Alexandra könyvesboltban, de csak párat találtak belőlük mert elkeltek, és nagyon felkapott mesekönyv gyerekek számára .Legalábbis nekem úgy tűnik. Végül nagy adag szerencsém volt,hogy volt segítségem,hogy apukám két héttel ezelőtt mikor Pesten járt el tudta hozni az említett barátnőmtől. A lényeg, hogy időben szóltam,és megígérték nekem,hogyha megjelenik a többi Anna,Peti és Gergő mese sorozata akkor őket is megveszem.Lehet már meg sem fogom venni,ez még távoli cél. Beleolvasni beolvastam én is, és mondom annyira lenyűgözött engem a nagycsalád hétköznapi élete,és a képek mindent elárulnak:) A nemrég kapott könyveket most pedig el tettem a szekrény mélyére,és ha minden jól megy Bogicám majd megkapja Karácsonyra,születésnapjára, és amikor elérkezettnek tartom az időt.Elkényeztetni viszont nem akarom Bogicát, de azt már nagyon fontosnak tartom,hogy minél több mesekönyv legyen a leánykám kis birodalmában.,és főleg korának megfelelően meséljek neki.Már most imádja nézni az albumot, állatos képeskönyveket ,és nagy szó,hogy már most nagy érdeklődéssel szemléli a látottakat s ugyanakkor meg is tudja nevezni a képen látható alanyt név szerint:)) Meglep!!!

U.i Van még az Irány az Óvoda, Kistestvér érkezik ez megvan Nekem a neten, csak túl sok a színes kép,hogy kinyomtatni is időigényes és drágább( papir,nyomtató színes festék):S

Eredmény

Ma reggel nagy nehézségek árán sikerült csak kivennem Bogicámat a kiságyából,aztán felöltöztetni,hogy időben elinduljunk a gyerekorvoshoz. Kissé nyűgös volt nem tetszett ha hozzányúltam,ha öltöztetni akartam tiltakozott szorította magához a paplanját,hogy hagyjam békében:S Nos, amikor szép lassan sikerült felöltöztetnem a leánykámat ,és indulásra készen álltunk akkor már azért kezdett ,,hisztizni,, hogy vigyünk magunkkal a paplant is:P Már a végére jártam az erőmnek,hogy kis híján fogtam volna Bogicámmal együtt a kis ,,alvó barátját,, is,s úgy mehettünk volna a dokihoz:P A reggel érdekessége,hogy amíg várakoztunk a sorunkra a rendelő előtt, volt ott egy 10 hónapos kisfiú aki ugyancsak a párnáját szorongatta,szopta. S akkor jutott nekem eszembe,hogy vihettem volna a kis párnáját a paplanja helyett Bogicának,hogy azt fogja, szorongassa ott is akárcsak itthon ahogy szokta:P Csakhogy a párna kisebb ,és a paplannal együtt van nagy kár, hogy akkor és itthon nem jutott eszembe,pedig megtehettem volna:S Majd máskor viszünk a párnát megnyugtatásképpen,hogyha esetleg égető szüksége lenne rá ........
A doktornő megállapította a diagnózist: torokgyulladás:S:O Nos, mondanom sem kell aki nevelt gyereket az már csak tudhatja hogyan nőnek fel, de mi szülők mégiscsak izgatjuk magunkat. Kezdhetem adagolni a Cexyl nevű antibiot amíg elfogy, és aztán csütörtökön újra vizsgálat.

Ajaj,nyughatatlan lélek és a kora hajnali órák:S

Nos,azt hiszem a nyughatatlan természetem miatt változatok a blog külsőn,lehet ez nem normális dolog, mégis kellemes elfoglaltség legalábbis ami a mostani helyzetet illeti megnyugtatásképpen. Marad a régi, egyszerű,kedvelt,lelkemhez közelálló blog külső. Most valóban más a helyzet,mert ma reggel fél 5-kor keltem megmértem Bogicám lázát, vízet adtam, és aztán persze megint Nurofent:S Igy is,úgy is a drága kislányom rosszul aludt az éjjel de a lázcsillapító megtette a hatását mert aztán a kora hajnali órákban nagy nehezen csak elaludt.Én már visszaaludni képtelen voltam, mert ugye rohantam a homlokát megnézni,hogy enyhült-e a láza galambocskámnak,meg aztán mindenféle gondolatok kavarogtak a fejemben,hogy ma vajon mit fog kisülni az orvosi vizsgálaton,milyen lesz a mai nap, mit fogok csinálni holnap a munkában illetve mit kell előkészítsek a holnap tartandó óráimra:O Szóval sűrű napok következnek de mégis milyen jó,hogy van hol kitomboljam magam,és ez nem más mint a ,,blogbarát,,.....