Immáron 10 éve vagyunk házasok Zolival. A mai napig el sem hiszem, hogy ilyen gyorsan eltelt a tiz év. Sok mindenben volt részünk össze csiszolódásban, örömben, bánatban, hangos vitákban is részünk volt. Ebből három év távházasságban éltünk, amikor Kolozsváron laktam, tanultam. Úgyhogy miután elvégeztem az egyetemet 2006-ban már ez év nyarán fogant meg Bogi. Lakásunk, munkahelyem még nem volt.
Hogy mikor és hányszor voltunk édes kettesben kirándulni, azt könnyen meg tudnám számolni az ujjaimon, mert ez idő tájt, nagyon meg kellett meghúznunk a nadrágszijjat, hogy legalább legyen külön lakásunk. Az államvizsga utáni nyáron vizsgáztam a tanügyben, ami hál Istennek sikerült, meg is kaptam az első munkahelyem (amit ugyancsak nem szerettem, hiszen semmi nem állt készenlétben ami a szemléltető eszközöket illeti). Elméletben tudtam a dolgokat, de gyakorlatban alkalmazni nagyon nehéz volt, hiszen akkor a saját zsebemből futotta az eszközökre. Viszont pénzre szükségünk volt, hiszen akkoriban ketten éltünk a saját fizetésemből, mert az összes megtakaritott anyagi javunk a 8 évvel ezelőtti ősszel épült lakásunkra fektettünk. Ebből nagyobb részt Zoli és apósom állta. Igy visszatekintve nem volt könnyű időszak, de élveztem és boldog voltam, hogy naná megint új változásoknak nézünk elébe. Ilyenkor sem azon törtünk a fejünket, hogy még egy kicsit várnunk kell a család alapitással, mivel Zoli akkor volt 37 éves és én 24. Tehát jobb fiatalon bevállalni az első gyereket. Innentől fogva gyors egymásutánban történtek az események.
2008-ban viszont visszahivtak dolgozni, de a szivem szakadt meg Bogiért első gyerek lévén, hogy vajon mit csinál, hiányol-e? Emiatt nem is tudtam nagyon a munkámra figyelni, mert mindig Bogikám járt a fejemben és már alig vártam hogy jöjjek haza, hogy láthassam. Nagyon féltettem.
Végül mindvégig éreztem, hogy nekem itthon a helyem és nem a hagyományos iskolában a halló ,de tanulási zavaros gyerekek között a helyem,. nekem valami más van kiirva (ami a munkát illeti). kertészeti munkában vettem ki a részemet a mai napig is.
2010- ben megszületett az én drága eleven, tele energia pompával, huncutsággal, vidám ,csacsogó ,de annál már mindent,,azonnal,, akarom Zselyke kis lánykám.!!! Újabb két évig itthon maradtam Zselykivel. Aztán mivel megint nem kaptam munkát, igy kénytelen voltam elmenni munknélkülinek, és végül mikor lejárt ez az időszak is és Zselyke már ovis lett, akkor is itthon maradtam magamra utalva, kétségbeesetten, hogy muszáj valamit kezdenem magammal. Akkor jutott eszembe, hogy miért is ne álljak neki házi tortákat késziteni rendelésre, közben papiron dolgoztam édesapa cégénél. Igy telt el magamat sajnálva egy Év, amikor azt mondtam, hogy kész elég volt a sarkamra állok és kibújok a jó kislány szerepéből és a kezembe veszem a sorsom irányitását. Bármilyen nehéz is volt lemondani az addig megszokott biztonsági zónámból, muszáj volt és a sors, élet vagy bármi megadta a lehetőséget, amit azonnal megragadtam. Ez utóbbi külön posztot érdemel (2014-es események). Valóban haminc éves fejjel jöttem rá, hogy hiába van nekem egy csodálatos, segitőkész, türelmes és egy kiváló férjem, aki ráadásul nagyon jó apa, hogy ezzel meg voltam elégedve. Azzal viszont már nem voltam megelégedve, hogy harmincévesen mondják meg nekem, helyesbitve hallgassak a szüleimre, nagyszüleimre és anyósmra, mert bizony amit én elképzeltem, azt ők nem tartották jó ötletnek. Nehogy, már azzal teljen el a fiatalságom, hogy mások mondják meg, hogy mi a jó Nekem. Azóta szabad vagyok mint a madár és azt is megtapasztaltam, hogy a két tűz között, mikor nagyon magam alatt voltam, akkor vettem észre, hogy a Jó Isten a tenyerén hordoz. A kisértések mindig elkisértek, de sikerült felülkerekedni rajtuk. Ehhez pedig szükség volt a saját ,erős hitemre.
Visszatérve, hogy miért nem is voltunk édes kettesben sehol sem?
Két alkalommal voltunk Budapesten, Debrecenben és Hajdúszoboszlón kirándulni. Azelőtt 2004-ben az esküvőnk előtt a tengeren édesanyámékkal. Utána viszont sorba jöttek a gyerekek, a kertészeti munka is olyan, hogy nyáron nem tudtunk sehova kimozdulni, télen viszont kisgyerekkel nehéz az utazás. Sebaj.
Most a házassági évfordulónkat sem tudtunk igazából megünnepelni, mert tele voltunk munkával, a gyerekekkel, renováltunk a lakásunkat, esküvőre mentünk, megkezdődött az iskola és valahogy nagyon elcsúszott minden. DE mindvégig tudtunk Zolival, hogy a harmadik útban lévő gyerekünk a 10 éves házassági évfordulós ajándék :-) (L) (L).
Viszont egyikünk sem olyan romantikus természet, hogy 100 rózsával, gyertyafényes vacsorával és nótákat zengve ünnepeljük. Egyelőre.
És akkor jöjjenek a képek, ami nagy ritkaságszámba megy, hogy készüljön közös fotó.
 |
| 2004-ben |
 |
| Mi |
 |
| Emőék esküvőjén |