Meglepetés

Csodálatos ajándékot kaptam a férjemtől... ez várt engem, mikor hazajöttem a szülészetről... :-))))

És nem csak Réka születésekor kaptam ajándékot, hanem a másik kettő születése alkalmából is meglepett valamivel Zoltán (jobban szeretem igy ejteni a nevét).

Boglárka születése alkalmából hatalmas csokor virágot kaptam, de azelőtt felépült a házunk.

Zselyke születése alakmából ugyancsak hatalams csokor virágot és egy arany karperec volt a meglepetés. Most viszont a szülészetre nem lehetett behozni virágot, mint anno Bogival és Zselykével volt, látszik, hogy négy év óta mennyit változott a szülészeten a szabályok szigorú betartása.

Esztány táska ,nagyobb fehér rózsa és kisebbek a Rékáé

10 éve

Immáron 10 éve vagyunk házasok Zolival. A mai napig el sem hiszem, hogy ilyen gyorsan eltelt a tiz év. Sok mindenben volt részünk össze csiszolódásban, örömben, bánatban, hangos vitákban is részünk volt. Ebből három év távházasságban éltünk, amikor Kolozsváron laktam, tanultam. Úgyhogy miután elvégeztem az egyetemet 2006-ban már ez év nyarán fogant meg Bogi. Lakásunk, munkahelyem még nem volt.
Hogy mikor és hányszor voltunk édes  kettesben kirándulni, azt könnyen meg tudnám számolni az ujjaimon, mert ez idő tájt, nagyon  meg kellett meghúznunk a nadrágszijjat, hogy  legalább legyen külön lakásunk. Az államvizsga utáni nyáron vizsgáztam a tanügyben, ami hál Istennek sikerült, meg is kaptam az első munkahelyem (amit ugyancsak nem szerettem, hiszen semmi nem állt készenlétben ami a szemléltető eszközöket illeti). Elméletben tudtam a dolgokat, de gyakorlatban alkalmazni nagyon nehéz volt, hiszen akkor a saját zsebemből futotta az eszközökre. Viszont pénzre szükségünk volt, hiszen akkoriban ketten éltünk a saját fizetésemből, mert az összes megtakaritott anyagi javunk a 8 évvel ezelőtti ősszel épült lakásunkra fektettünk. Ebből nagyobb részt Zoli és apósom állta. Igy visszatekintve nem volt könnyű időszak, de élveztem és boldog voltam, hogy naná megint új változásoknak nézünk elébe. Ilyenkor sem azon törtünk a fejünket, hogy még egy kicsit várnunk kell a család alapitással, mivel Zoli akkor volt 37 éves és én 24. Tehát jobb fiatalon bevállalni az első gyereket. Innentől fogva gyors egymásutánban történtek az események.

2008-ban viszont visszahivtak dolgozni, de a szivem szakadt meg Bogiért első gyerek lévén, hogy vajon mit csinál, hiányol-e? Emiatt nem is tudtam nagyon a munkámra figyelni, mert mindig Bogikám járt a fejemben és már alig vártam hogy jöjjek haza, hogy láthassam. Nagyon féltettem.

Végül mindvégig éreztem, hogy nekem itthon a helyem és nem a hagyományos iskolában a halló ,de tanulási zavaros gyerekek között a helyem,. nekem valami más van kiirva (ami a munkát illeti). kertészeti munkában vettem ki a részemet a mai napig is.

2010- ben  megszületett  az én drága eleven, tele energia pompával, huncutsággal, vidám ,csacsogó ,de annál már mindent,,azonnal,, akarom Zselyke kis lánykám.!!! Újabb két évig itthon maradtam Zselykivel. Aztán mivel megint nem kaptam munkát, igy kénytelen voltam elmenni munknélkülinek, és végül mikor lejárt ez az időszak is és Zselyke már ovis lett, akkor is itthon maradtam magamra utalva, kétségbeesetten, hogy muszáj valamit kezdenem magammal. Akkor jutott eszembe, hogy miért is ne álljak neki házi tortákat késziteni rendelésre, közben papiron dolgoztam édesapa cégénél. Igy telt el magamat sajnálva egy Év, amikor azt mondtam, hogy kész elég volt a sarkamra állok és kibújok a jó kislány szerepéből és a kezembe veszem a sorsom irányitását. Bármilyen nehéz is volt lemondani az addig megszokott biztonsági zónámból, muszáj volt és a sors, élet vagy bármi megadta a lehetőséget, amit azonnal megragadtam. Ez utóbbi külön posztot érdemel (2014-es események). Valóban haminc éves fejjel jöttem rá, hogy hiába van nekem egy csodálatos, segitőkész, türelmes és egy kiváló férjem, aki ráadásul nagyon jó apa, hogy ezzel meg voltam elégedve. Azzal viszont már nem voltam megelégedve, hogy harmincévesen mondják meg nekem, helyesbitve hallgassak a szüleimre, nagyszüleimre és anyósmra, mert bizony amit én elképzeltem, azt ők nem tartották jó ötletnek. Nehogy, már azzal teljen el a fiatalságom, hogy mások mondják meg, hogy mi a jó Nekem. Azóta szabad vagyok mint a madár és azt is megtapasztaltam, hogy a két tűz között, mikor nagyon magam alatt voltam, akkor vettem észre, hogy a Jó Isten a tenyerén hordoz. A kisértések mindig elkisértek, de sikerült felülkerekedni rajtuk. Ehhez pedig szükség volt a saját ,erős hitemre.

Visszatérve, hogy miért nem is voltunk édes kettesben sehol sem?
Két alkalommal voltunk Budapesten, Debrecenben és Hajdúszoboszlón kirándulni. Azelőtt 2004-ben az esküvőnk előtt a tengeren édesanyámékkal. Utána viszont sorba jöttek a gyerekek, a kertészeti munka is olyan, hogy nyáron nem tudtunk sehova kimozdulni, télen viszont kisgyerekkel nehéz az utazás. Sebaj.

Most a házassági évfordulónkat sem tudtunk igazából megünnepelni, mert tele voltunk munkával, a gyerekekkel, renováltunk a lakásunkat, esküvőre mentünk, megkezdődött az iskola és valahogy nagyon elcsúszott minden. DE mindvégig tudtunk Zolival, hogy a harmadik útban lévő gyerekünk a 10 éves házassági évfordulós ajándék :-) (L) (L).

Viszont egyikünk sem olyan romantikus természet, hogy 100 rózsával, gyertyafényes vacsorával és  nótákat zengve ünnepeljük. Egyelőre.

És akkor jöjjenek a képek, ami nagy ritkaságszámba megy, hogy készüljön közös fotó.

2004-ben

Mi

Emőék esküvőjén

Szórakoztunk

A sok nyári és novemberi munka,szülői szerep után kicsit fellélegezhettünk, és el -eljárogatunk két órácskát úszkálni édes kettesben a flamingo úszodába:) Ezt nevezem a jól megérdemelt pihenésnek,ilyenkor a külső világ gondjai,gondolatai kizárva. Először is sok köszönet a szüleimnek,hogy ideadták az ő bérletüket és eddig legalább három alkalommal elvoltunk szórakozni,amíg anyukám vigyázott a lányokra. Ez már önmagában véve is nagy segítség. Nagyon jól esik mindkettőnknek a kényeztetés és hogy csak úgy kettesben elmenjünk úszni ,s ami a legjobban tetszik az a jakuzzi és a finn szauna:). Ezután sem fogjuk kihagyni az úszást,amikor csak lehet hetente elmegyünk úszni,feltéve ha lesz ki vigyázzon ezúttal is a lányokra, természetesen a mi bérletünkön..... Csak ha ezután is jól alakulnak a dolgok... Esténként fel vagyok frissülve,olyankor tudok tanulgatni (jelnyelv ,sofőrsuli még akkor is ha nem látok magam előtt a célt,de kitartó vagyok ezügyben).

Kiváncsi vagyok a folytatásra,de nem kürtölök világgá semmit egy meghatározott időre.

Ilyen is van

Nem tudom mikor ér véget az,hogy egyebet is csináljunk az életben. Értem ezalatt,hogy ne legyen az,hogy egy teljes hét leforgása alatt csak az orvostól orvosig járunk a gyerekekkel. Miközben a lakás szalad ,ebéd ha van főzve, akkor is csak a leves,miközben én végső elkeseredésemben még gyomorfájást is kaptam,aminek függvényében eszegetni nem tudtam.

Kezdem azzal,hogy vasárnap este Boglárka belázasodott.Hétfőn szintúgy magas láza lett egyetlenegyszer,hogy már a sírás határán álltam,hogy ez nem lehet igaz,mert másnap azaz kedden kell indulni Udvarhelyre a szemészetre. Már csak azért is,mert ennél a doktornőnél (akiről később írni fogok) nehéz időpontot foglalni,mert beletelik két-három hónap míg hozzá jutunk. Igy aztán alkalmaztam a vonzás törvényét,és elhatároztam magamban,hogy,, Boglárka nem beteg, Boglárka nem beteg,, és így tovább amíg be nem épült a tudatalattimba,hogy az végül hatásosnak bizonyult. Már csak azért is,mert elengedhetetlenül fontosnak tartottam,hogy másnap elinduljunk Bogival a szemészetre. Ezért elhatároztam, hogy a saját belső gondolataimat,érzelmeimet megváltoztatom ahhoz, hogy a külső világ is megváltozzon. És lám sikerült a pozítiv gondolkodást alkalmaznom,más már eddig negatívan viszonyult volna hozzá az én helyemben. Kop-Kop.... Kedd éjjel nem volt láza,egész délelőtt sem, igy aztán nyugodtan indulhatunk is Udvarhelyre. Viszont azelőtt való este őrlődtünk,hogy akkor visszamondjuk-e a doktornőnek az időpontot vagy sem? Igy aztán abban maradtunk Zolival, hogy reggelig várunk. Mondanom sem kell,hogy mennyire megérte várni,mert semmi baja nem volt már Boglárkának még útközben és hazajövet sem ( azért itthon kapott Calpolt és Tantum Verdet a torkára). Sőt,ahogy jött úgy is ment a láza.Csak azon csodálkoztam,hogy vajon mi volt az oka,bár én feltételezem,hogy a lepkehimlő. Bár hallottam,hogy rózsahímlő is lappang az oviban, de nem láttam kiütéseket.

Tegnap este viszont Zselyke lett lázas. Így aztán ma délelőtt mint a kettőjükkel felkeredtünk a doktornőhöz,hogy ami biztos az biztos, hogy Bogikát is megnézze,Zselykét viszont vizsgálja meg. Bogi rendben van. Zselykének nagyon piros a torka... Brrr.... Kezdhetem elölről..... Ezek után csak azon csodálkoztam,hogy tudott olyan jókat enni a legkisebbem,viszont már láttam a szemein,hogy valami nincs rendben, és a homlokán éreztem,hogy lassacskán ment fel a láza. Bár igaz,hogy bágyadt volt a mindig hangosan kacagós,kiabálós, hancúrozós, gyorsan mászos kislányom hallagatag lett és befelé fordult. Szívesen ült az ölemben hozzám simulva,fajét mellkasomra hajtva. Ezek voltak a meghitt,nyugodt pillanatok, de annak már nem örültem,hogy éreztem valami van kialakulóban.

És ami történt velünk a héten ,felteszem magamnak a kérdést,hogy mikor lesz egy nyugodt pillanatom, miszerint tudom,hogy egyik sem beteg .....hogy tudjak némi időt szánni magamra,mert ilyenkor nyugodt nem vagyok, csak lesem a kislányaimat.

Az utóbbiak miatt már csak azért is, mert valahogy lassan neki kell fogjak a sofőrsulinak....
Jelnyelvet is kellene tanuljam. Ha máskor nem megy ,akkor maradnak a lefekvés előtti -és a kora reggeli órák amikor is friss az agyam, csend van s jobban tudok figyelni.
Bár még azt se tudom,hogy érdemes-e tanulnom a jelnyelvet, csak állítólag a jövő év első felében munka lesz ( vagy nem lesz). De ha lesz... akkor is mindig van valami tanulni-és olvasnivaló. Erről írok világosabban egy másik posztban.

És lassan a nagylányommal szeretnék készíteni adventi naptárat.
Még nem készült el a babaház. Ha most nem kapják meg, az sem baj,mert az is a sarokba fog végezni:) A legó meg túl drága. Inkább az utóbbit szeretném a lányaimnak karácsonyra,a könyveken kívül. Ha ez kimarad, hát akkor marad jövőre amikor Zselyke is nagyobbacska lesz.

Mindenképpen amit én vennék az a legó lenne,mert hasznos és megmarad az utókornak, s nem landol a kukába:)
Erről is írok még.

Kettesben

Szeptemberben egy nap eljártunk édes kettesben kirándulni Segesvárt és Szebent látogattunk meg:) Egy napos kirándulás volt,de megérte s estefelé nem haza jöttünk,hanem egyenesen a pizzázóba mentünk vacsorázni :)

Éjszakázások

Hárman felkelünk éjszaka,csak Boglárka alszik mélyen.

Szinte egy időben kelünk fel Zolival együtt éjszakánként. Én Zselyki miatt kelek,Zoli viszont még lemegy tűzet rakni, mert az éjszakák mostanában hidegek,és az nem tesz jót a krizantémoknak. Napközben rendesen karikás a szemünk,de ettől függetlenül virulunk.

Nagylányunk este lefekszik nyolc órakor. Reggel 7-kor kel, vele kelünk mi is ( én már fél 6-kor szoktam,de már nem fekszem vissza) reggelizik egy keveset,felöltözik és már megy is az apjával a napközibe.Én még olvasgatok a neten, mosogatok vagy beteszem a mosnivalót, és már bújok is vissza az ágyba, de csak akkor ha van kedvem:)

Mi vagyunk a család

Egy hete történt,hogy mi hárman lent voltunk anyósoméknál kávézni,természetesen Bogi már lent időzött mielőtt mi lementünk volna.Ezért meghívtak engem az apjával is kávézni,délben gyakran előfordul,hogy összeülünk mind az öten a felnőttek kávéznak,míg a lánykám issza a narancslevét.Mi már javában ültünk a kanapén és iszogattunk a kávénkat amikor Boginak eszébe jutott a narancsleve,így hát szépen felállt,levette az íróasztaláról a narancslevet tartalmazó poharát. Oda jön hozzám és szépen megkért,hogy fogjam meg a poharát,hogy tudjon felülni köztem és az apja közt.Mint aki jól végezte dolgát szépen kivette a kezemből a poharát,jól befészkelte magát közénk s kijelentette mi vagyunk a család.Teljesen meg voltunk illetődve ami kétévesünk megjegyzésétől,először is mert először hallottunk Bogink száján kicsúszva azt ami átjárta a lelkét. És mert tényleg nagyon örült annak,hogy együtt van a család és békésen ,egymás mellett ülve iszogattunk élvezve a nyugalmat,a meghitt családi együtt létett egyszóval ami körülvett bennünket. A lányunk amilyen érzékeny olyan fontosnak tartja a nyugalmat és hogy együtt legyen a család. Fontosnak tartja a lánykám hogy apa és anya együtt,tehát szüksége van mindkettőnkre,na ez volt az a pont,amikor rájöttem arra,hogy nagyon kell vigyázzak a lányom lelki békéjére:hogy legyünk mindig együtt,legyen nyugalom,békesség uralkodjon a mi kis fészkünkbe már amennyire ebben a kusza világban megengedhető.Ne gázoljak bele a lányom lelkébe meggondolatlan szavakkal ha netalán valamiért elszakad nálam a cérna, amitől a Jó Isten ettől óvjon meg engem,ne lásson bennünket vitatkozni az apjával ( eddig szerencsére ritkán fordult elő),mindenbe bele vonni ,mert ugye ez azt jelenti hogy együtt csinál mindent a család.Együtt van a család. Amit még nem hagyhatok figyelmen kívül és amire én is rájöttem,hogy a lánykámat teljes mértékben felnőttként kell kezeljem.,s ilyenkor belemegy bizonyos dolgokba,megérti,elfogadja azt amit kell. semmiképpen sem gyerekesen mert elég okos ahhoz ,hogy tudja mégis mit várunk el tőle ,és látom rajta ha valamit mondunk az vagy tetszik neki vagy sem. Előfordulhat hogy épp az ellenkezőjét fogja csinálni,ezért tartom fontosnak az elbeszélgetést valamiről.
Őszintén kijelentem én teljesen más személyiség vagyok,más környezetben nőttem fel nem úgy mint Boglárkám,úgyhogy ezredszer is végiggondolom hogy milyen más úton fejlődtem én és fejlődik Bogica. Ebben az esetben sokkal inkább az apjához ütött vagyis inkább az apja nagyszüleihez ami az is mutatja,hogy milyen családi közegben lett felnőtt Zoli/ kell felnőjön Bogica. Ez meg is látszik rajtuk s főleg a lánykámon látom ,hogy mire van szüksége. Olyan mint egy kincs a lányom amire vigyázni kell nehogy elrontsuk.