Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Premature Baby tickers
Lilypie Premature Baby tickers
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zselyke. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zselyke. Összes bejegyzés megjelenítése

Cumi

Hál Istennek egyik lányom sem szerette a cumit, akárhogy próbáltam a szájukba tenni, hogy megnyugtassam őket, de annál okosabbak voltak,és nagyon jó igy, mert legalább nem szoknak rá a cumizársa, amiről majd később nehéz lenne leszoktatni őket.

Öröm

Boglárka ma mondta, hogy a legjobb AJÁNDÉK  Réka.

Zselyke szintén a napiba indulás előtt az ajtóban kissé aggódva rám parancsolt, hogy menjek be Rékához, mert sir. Igaza volt , csakhogy én kisértem ki a lányokat az ajtóig :-)))

Gyerekekről

 Zoli reggeltől estig dolgozik, de reggel ő viszi a lányokat óvodába, iskolába. Délben egy órakor értük megyek, mivel egy helyen vannak és egyszerre hozom haza őket, hogy ne kelljen kétszer forduljak még Zselykiért. Zselyke napközibe jár, de januárig nem fogom engedni, hogy ott aludjon. Délután még  lefektetem Zselykét, mert estig nem lehet vele birni, és aludni muszáj  egy négyévesnek.

Boglárka szereti az iskolát. Reggel korán költöm még, hogy legyen ideje reggelizni, megmosakodni és felöltözni. szerencsére közel van az iskola. Igy bőven van időnk elkészülni, csak nehezen kelő tipus.

Ami Rékát illeti, nagyon jól érzi magát odabent. Ha egész nap tevékenykedek,  nagy lárma van körülöttem , akkor csendben van. Mihelyt egyedül maradtam, leülök vagy este lefekszem rögtön elkezd  mozgolódni.  Az esti meséknél is érezteti velem, hogy hallja ,amikor felolvasok a lányoknak.

Tegnap voltam nőgyógyásznál, s mivel két hónapja nem voltam, kicsit tartottam tőle, ezért vettem egy szobanövényt a virág szinével hozzáillő kaspóban. Szóval a gyanúm beigazolódott, mert mások előtt épp mondta is, hogy ,, magára gondoltam, hol volt mostanig? Cccccc, lényeg, hogy minden rendben van és Réka is szépen fejlődik.

November 12-re vagyok kiirva újabb császárra., ami történetesen ez a harmadik. Réka is, akárcsak Zselyke keresztbe van feküdve.

Röviden ennyi.

Bogyó és Babóca

Mivel nálunk és főleg Zselykinél Bogyó és Babóca a favorit, számitógépen is azt a mesét nézegeti, mindennapi esti meseként is Bogyóék kerülnek első helyre (lehet neki nem unalmas, de nekem nagyon , de legalább örvendek, hogy lányaim igénylik az esti mese olvasást, enélkül aludni sem tudnának).

Mondjuk nemrég csináltattam műkörmöt az eljegyzésre, igy nem sikerült olyan szépre az alkotás.... gyerekek viszont egy idő után megunják a kézimunkázást.... de várták hogy készen legyen, ami nagy öröm volt.

És akkor jöjjenek a képek




Hálás kosztos


Kicsi Zselykém nagyon szeret enni, sőt egész nap megeszik szivesen bármit. Nagyon bátor, vakmerő és nagyon, de nagyon bújós és szerethető kicsi lányom azokkal a nagy szemekkel és hosszú szempilláival. Egész nap be nem áll a szája, vidáman csacsog bármit, mindent azonnal szeretne elérni, úgyhogy nagyon féken kell tartsam még ha érzem hogy a szivem belül vérzik.

Most nagyon nagyon hiányzik az egész nap csacsogása, ugyanis három napja a szüleimnél vannak Szentimrén, ahol nagyon jól érzik magukat.

Boglárkám szavait idézve:,, A jó falusi levegőtől meg lehet éhezni,, :-))






Szobatiszta

Két hete szobatiszta lett Zselyke lányom, aminek kifejezetten örvendek. Már lassan három éves lesz, és csak most jutott el a tudatáig, hogy időben szóljon és már kitartóan kivárja a végét. Nappal is bugyisan alszik, éjszakára még bugyis pelust adok, de egy hónap múlva azt is leveszem, ha a reggelre szárazon ébred és első dolga lesz, hogy a fürdőbe menjen és végezze a dolgát az én segitségemmel (már egyedül is elmegy,de reggel azért még eszébe kell juttassam).

Nem egykönnyen lett szobatiszta Zselyke, mert az első hetekben bárhová elmentünk, mindig szorongott, fájtatta a hasát és tudat alatt sehol nem tudod székletet üriteni, csak pisilni. Igy szegény  Zselykém ki kellett várja, amig hazajöttünk és itthon a megszokott környezetében engedte szabadjára ami nagyon nyomta a pocakját. Még mindig tudat alatt máshol nem ül végig türelmesen a Wc-n, de majd idővel ezt is megszokja. Egyelőre az a jó, hogy száraz és ez a legfontosabb és lassacskán a következő lépcsőre fog lépni, mint ahogy eddig is fokozatosan tanult meg mindent, de viszonylag hamar.


Szobatisztaság felé

Már két napja szobatiszta az én kicsi Zselykém, már szól amikor a dolgát kell végeznie:-) Eddig bilire nagyon ritkán vagy sosem szeretett leülni, ezért mint a nagyok legszivesebben WC szükitőre ül. Eddig késtünk, mert senki nem tanitotta Zselykét, én még ugyebár  értelmesen el kellett magyarázzam, hogy mit várok el tőle és azóta már a pelenka el van felejtve. Igaz csak a délutáni és az esti alváshoz teszek. Azt hiszem már egy hónap múlva már a délutáni alváshoz sem kell pelenkát tenni. Legalábbis én igy szeretném.

Amikor Zselykének...

Ennie kell,akkor mondja apapaaaaaaaaaaaaa,apapaaaaaaaaaaaa.
Amikor az apja kell,akkor ezt mondja aapaaaaaaaaaaaa,aapaaaaaaaaaa.
Olyan édes,hogy ilyenkor folytonos puszilhatnékom van:)

Zselyke elindult

December 16-án,péntek este Zselyke megtette első önálló lépéseit a konyhaasztaltól egészen a kisszobáig,abbéli reményében,hogy megtalál minket.

Az igazsághoz hozzátartozik,hogy ez idő tájt épp Brassóban voltunk.

Zselyke keresztelője

Zselyke az ünnepelt keresztény:)


Miminek tetszik a torta:)
Keresztapjával, Lóránttal egy napon, azaz szeptember 8-án születtek:D

Április 17-én megvolt Zselyke keresztelője.


Nagyon jól éreztünk magunkat. Hat eleven lány töltötte be a Korona vendéglőt a hangoskodásukkal, futkározással, nagy kacaj kíséretében. Az esemény csúcspontja az ünnepelt és a tortája volt. A lányok imádták mindkettőjüket. Hozzáteszem, inkább azonnal ettek volna a tortából, de ezzel várniuk kellett. Noha nem nagyétkűek,de két nagy adag tányérból ették a szalmakrumplit. Öröm volt nézni.

Újabban tényleg nagyon megszerették egymást a lányok,hogy alig várták a másnapi találkozást.
Lépcsőzetes sorrendben születtek egymás után.
Emília 6 éves
Csengele 5 éves
Boglárka 4 éves
Ottília 3 éves
Borbála 2 éves ,és akkor a legkisebb Zselyke féléves:)

A keresztelői képek itt megtekinthetők.

Négy hónapos csodalány!


Eszik,alszik, megállás nélkül mosolyog és mosolyog :) Újabban viszont magára húzza a paplanját vagy a közelében lévő plüss állatkát,már-már az egyik lábával kúszik felfelé háton fekve.

Egyáltalán nem unatkozik,amikor ébren van állandóan valaki ott ücsörög mellette,de főleg a nővérkéje aki állandóan mondókázik,énekel vagy mesél neki. Állandóan bújik hozzá és puszilgatja:) Na,meg valamelyik nap felsorolta Zselykinek a hercegnők neveit, Zselyki meg nagy szemekkel figyelte Bogit. Öröm nézni a két leányzót, ahogy el vannak egymással a felügyeletem alatt.

Három hónapos kincsem

Nézegeti a kezét és annak az árnyékát:)
Alvós
Hason fekve már jól tartja a fejét...
Kissé meglepett arccal......azaz csodálkozó valahol a kettő között:)

Ugyan december 8-án töltötte be a három hónapot, úgyhogy közel áll a negyedikhez, rendkívül nyugodt,mosolygós baba bárhol bármilyen helyzetben képes bárkire mosolyogni,hangosan nyögdécselni. Egy hangja sincs hamikor vetkőztetem,öltöztetem, ha megfürdetem nyugodtan nézelődik,hangokra felfigyel, érdeklődő arckifejezéssel szemlél bárkit és bármit. Boglárka is kedves és nyugodt baba volt Zselyke korában. Csak abban különböztek,hogy Bogi nem szerette ha vetkőztettem,sírt ha fürösztöttem,ha csepegtettem az orrába egyszóval ha bármit csináltam vele Zselykével ellentétben mindig kimutatta nem tetszését.
Boglárka imádja a kishúgát folyton puszilgatja, beszél hozzá ,mondókázik neki,megmutatja a babáit, játékait. Bár Zselyke egyre többet van ébren napközben, Bogi hangosodásától vagy ha hangosan beszélgetünk a közelében akkor fel-felébred, szerencsére nem mindig van így: (

Közkívánatra






Most csak képeket volt időm feltenni,aztán amikor csend lesz körülöttem akkor majd jövök a beszámolókkal és testvéres,családi képekkel is:)