Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Premature Baby tickers
Lilypie Premature Baby tickers
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zselyke óvodás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zselyke óvodás. Összes bejegyzés megjelenítése

Lányok

Zselyke a héten nem ment óvodába, mert köhögött, igy aztán délutánonként jóformán nehéz  volt lefektetni, mert nem volt ahogyan kifáradjon, viszont láttam rajta, hogy nagyon álmos. Az történet a tegnap ,hogy mondtam le kell feküdjön, mire ő magabiztosan rávágta, hogy nem álmos, mert nem dörzsölte a szemét :-)

Zselyke egy kis kofáné, akinek be nem áll a szája és képes az ember eszén túljárni, ha neki úgy tetszik s ilyenkor megnevettet mindenkit. Egyszóval nagyon mókás és szórakoztató, mellette aztán végképp unatkozni nem lehet.

Boglárka egy kis komoly, mini felnőtt. Mindenől tiszta kitűnő jegyei vannak ( ami román nyelven foarte bineket kap a kiskönyvben jegy helyett  ). Szegénynek annyi házi feladatot adnak, hogy már kissé mérgelődtem, hogy fáradtan, éhesen jön haza, délután lefekszik aludni ,és amikor felkel akkor áll neki tanulni. Ugyebár a tegnapelőtt hóembert szeretett volna épiteni, de ha fáradt és még korán is sötétedik, akkor sehogy sem fér be az időbe még egy kis szabad játék az udvaron....reggel  fé nyolctól egy óráig tanitás, mire hazajön lesz két óra is.... Szóval ami a héten elmaradt, bepótoljuk hétvégén.

Középső

Zselyke a középső lányom. Ő a leghangosabb, legvidámabb és nagyon- nagyon igazi gyermek tud lenni, amit nagyon szeretek benne, de sokszor mindent most és azonnal szeretne valamit, amit néhanapján nehezen tudok elviselni. Közben belül fegyelmezem magam, hogy Zselyke foglalja el a középső helyett a testvéri sorrendben,és ő rá fokozottan többet kell figyeljünk, mint eddig valaha bármikor. Most viszonylag ő a szivem csücske. És amilyen érzékeny vagyok mostanában, nagyon tudok haragudni, hogyha  valakinek ha kicsit is, de  nincs türelme Zselykihez. Néha előfordul ilyen is, néha van ilyen. Ettől függetlenül egyformán szeretem mindhárom gyermekemet, csak a természetük, hozzáállásuk is más-más bizonyos helyzetekben, amit tudnom kell kezelni, és ha másnak nincsen, akkor nekem kell fokozottan türelmesnek lennem mindenkihez. Amit mindig tanulni kell, mert áratlanul adódnak bizonyos helyzetek ,és akkor van az úgy, hogy itt és most kell cselekedni, sosem később.
Ugyebár Boglárka az első gyermek, és ő aztán mindenkitől megkapta a kitüntető figyelmet pl. a nagyszülők figyelmét, sőt többet is kapott, mint Zselyke. Figyelmességből, kedvességből, minőségi időből, ajándékokból... ez az amire most nagyon kell figyeljek, hogy Zselykének is járjon, az ami Boginak jár.
Réka a legkisebb csak szopizik, alszik és amikor ébren van, akkor figyel.

Hál Istennek Zselyke részéről nyoma sincs féltékenységnek, mert ott van Bogi akivel együtt hancúroznak, hangoskodnak, játszanak, rajzolnak, társasoznak, gyurmáznak és nagyokat beszélgetnek.... és Bogi nagyon tudja Zselykét is rendezni, ha megkérem rá, mert éppen most nem vagyok elérhető. Tegnap este például Bogi magától olvasott mesét Zselykinek, amig én szoptattam, de ugyanakkor lefekvés előtt, még belőlem is kért, hogy olvassak neki egy másik mesét. Hiába olvasott Bogi meséket, Zselyki igényelte tőlem, hogy én is olvassak fel vagy vigyek be neki egy pohár vizet.

Zselyke nagyon aggodalmaskodó tipus Rékával kapcsolatban.Az első két éjjel kétszer is fel kelt, hogy szóljon nekem, hogy sir.... Ő az a gyermek aki figyel rám és nagyon tud szeretni, mert egy pohár vizet is behozott nekem, anélkül hogy kértem volna, vagy ma egy pohár almalevet tett Boginak....
És akkor jöjjenek az ovis képek:




Táncol hátulnézetből





Itthon Rékával

Szülészetről hazaérve, másnap Zselyke kiadta az utasitást, irány be a szobába, mert Réka nem szereti egyedül....

Áááá, első nap este még a saját kinőtt napközis cipőjét Réka kiságya elé tette, mert ő bizony kinőtte :-)))

Tanévnyitó

Először is beszéljenek a képek. Láthatóan jól látszik rajtuk, hogy Boglárka már nagyon várta az iskolát, de Zselykiről lehervadt a mosoly az arcáról.

Büszke vagyok arra, hogy már van egy elsős  és egy középcsoportos kislányom. Bár az igaz, hogy Zselyke reggelente nem nagyon akar  bemenni a csoportba,inkább minduntalan visszatart ,hogy még  ölelhessen .






Boglárka előkészitőben, Zselyke kis csoportos

Az én hét éves lányom néha nagyon hiperérzékeny, konok és szuperintelligens, bár ez igy most túlzás ahogy irom, de ahogy látom és ahogy telik az idő, egyre jobben feltűnő kezd lenni ez a tulajdonsága. Mindemellett nagyon jó szivű, csendes kislány, de amikor kell akkor kiáll magáért.

Tegnap például  az én kicsi Bogikám nagyon megsajnálta az egyik osztálytársát ( cigány fiúcska), mert nem volt  nála tizórai.... igy a saját szendvicsét megfelezte, adott melléje még uborkát és fánkot is neki. Ugyanakkor ma is azzal jött haza, hogy ma is adott a tizóraiából az osztálytársának  és szintén egy másik kislánynak meg uborkát adott. Ha már itt tartok,  annak ellenére, hogy még csak előkészitős, de már egy mesét elolvasott, és ezenkivül bármilyen könyvet elővesz (ha a kedve úgy tartja),s  rácsodálkozik a betűk ,szavak sokféleségére. Mna, matek füzete tiszta, egyetlen hiba sincs benne..( túl korainak tartom a bontást, de megy neki).. sőt még másoknak is segit, akik még nagyon az elején járnak. Nem is beszélve arról, hogy az osztály,, főnöke,,  többnyire rá hallgatnak. Annyira szeretik az osztálytársai, hogy az iskola eléjén és most is ahogy megérkezik Bogikám, rögtön a nyakába borulnak, hogy majdnem feldöntik néhanapján... (én rendesen meg is lepődöm ilyenkor).

Mostanában amikor hazajön, úgy meséli a természetismeretet, hogy most már nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a földrajz mindig is érdekelni fogja.

Románt is tudja, bár az elején tartott tőle, de mostanra már megbarátkozott, és kapott CD-t hogy állandóan hallgassa a tanultakat, szokja a füle is (milyen jó, hogy van CD és könnyebben lehet tanulni).

Végül a rajzában is bámulatosan fejlődik, egyre szebben, változatosabban rajzol és az érzéseit is kifejezi.


Zselyke, lassan négy éves lesz (az még odébb van).

Nagy szájú, huncut, szeleburdi, élelmes, mozgékony kislány tele energiával. Egy dolog biztos, hogy nagyon szeret enni és esti  mesét hallgatni (enélkül még elaludni sem tud). Lételeme a mozgás és valamivel legyen elfoglalva. Nem utolsósorban ő koránkelő tipus, könnyen felkel, ha költöm a nővérével szemben.

Két óvónénije közül a fiatalabbat Laurát szereti, Gyöngyike valamivel idősebb igy rá mindig azt mondja, hogy haragszik rá (valószinú, mert olyan az arckifejezése), nem olyan cserfes ,vidám mint Laura óvónéni.

Végül még Boglárka óvónéniéről sem emlitettem semmit, mert bőven van mit, mivel három év alatt  5 különböző óvónénije volt.

Pörög az élet

Van egy darab iskolásom és egy darab óvodásom, ami nagyon jó dolog.  És ezáltal beindult a mindennapi rutin, mozgalmas hétköznap amit közel sem tartok egyformának.

Sok mesélni való van a lányaimról, hogy hogyan illeszkedtek be az iskolába, óvodába, milyen élményekkel jönnek haza, hogy hétvégén mennyire várják, hogy újra közösségbe találják magukat. És aztán még sok fejlődési mérföldkőrről lemaradtam, ami Zselykét és Boglárkát illeti (csendben hozzáteszem, hogy emiatt némi lelkiismeret furdalásom van, hogy nem irtam róluk, ezt amolyan lényegbevágónak tartom). Még arról is kell meséljek, hogy Boglárka harmadszor is fogtündér lett és ezt a helzyetet én is nagyon élvezem, mert én is újra gyereknek érzem magam ,és ilyenkor nosztalgiázok.

És még arról is mesélek, hogy Zoltán az iskola kezdés előtt egy héttel, minden áldott nap karitativ tevékenységet folytatott Boglárka tanitónénijével, hogy rendbe hozzák az osztályt, ahol most már igazán otthon érezhetik magukat a kis előkészitősök. Az óraszámról nem is beszélve, hogy mennyire más a mostani oktatási rendszer, mint a mi időnkben, hogy teljesen meg voltam döbbenve. Mégis, mégis. Csak azért ,mert manapság több katedra kell és fölösleges anyag van, ami korai lenne.
Meg arról is, hogy hogyan fegyelmezem  Bogit, más szóval milyen taktikát váltottam.
Még arról is mesélnénk, hogy milyen rossz érzés volt amikor a tanitónéni és az óvónéni is telefonáltak valamilyen ügyben és a telefont nem tudtam felvenni, mert nem volt a közelben egy felnőtt,akinek átadtam volna a rohadt mobilt (márpedig közben engem nagyon zavar), mert mindenki siet, rohan és azonnal el akarják mondani ,amit el kell mondaniuk. Igy tehetetlen voltam, de szerencsém volt, mert épp Zselykével az orvosi rendelőbe tartottam az igazolásért, és útba esett az iskola. Igy aztán felmentem, hogy megkérdezzem a tanitónőt, hogy miért telefonált... utólag kiderült teljesen értelmetlen volt a telefonálás. Ezt is hosszú leirni, de egy másik alkalommal, egy másik posztban.

Aztán ,amikor megkezdődött az ovi, akkor az óvónő telefonált, és épp azért, mert azelőtt megkértünk anyósomat, hivja fel az óvónőt, hogy kérdezzük meg Zselyke mit csinál? Első nap az oviban. De a telefont senki nem vette fel és időközben, anyósom és Zoltán elmentek valamerre (már nem emlékszem hová), de én itthon egyedül vártam a vásárlókat, mikor ismét szólt a telefon. Hát az óvónéni volt a legrosszabb pillanatban, amikor senki nem volt a közelben. Igy gondoltam egy merészet és irtam sms-t ,de szerencsére volt olyan kedves, hogy vissza válaszolt nekem. Jól esett és már több sms-t váltottunk. Ritkaságszámba megy, hogy valaki irjon nekem egy sms-t. Ezek után elgondolkoztam, hogy a hallássérülés még arra is jó, hogy megtanuljak türelmesen várni és pozitivan gondolkozni. Mások szerint, akkor nem hallom meg azt ,amit nem kellene. 

Azt hiszem még sok nehéz helyzetben fogom találni magam, amikor telefonálni kéne és mégsem sikerül. Ennyi baj legyen. A mai napig érthetetlen számomra, hogy hová, ki, mi elől futnak az emberek a türelmetlenségükkel, mert mondjuk egy adott pillanatban, mikor rájuk tör a hév, máris rögtön a telefonhoz nyúlnak. Utólag kiderül, hogy semmilyen megoldáshoz nem jutottak, csak egy kis időt elpocsékoltak a telefonnal. Időt....  és bár álltak volna meg, egy percre és gondolkoztak volna, mielőtt a telefonhoz nyúlnának. Azt hiszem, ez engem nem érint, mert én a régi idők szerint élem meg a mindennapokat, amikor még nem volt mobil, hogy váratlanul megszólaljon és olyankor  sziv dobogásra téritsen.

Új időszak

Elég zsúfolt hetünk volt, ami azt illeti, hogy ünnepeltünk nagytatám 80 éves születésnapját és egy napra rá a legkisebb lányomét, aki a három évet töltötte. És bármennyire is szerettem volna egy tortát sütni nagytatámnak, de a nagyszüleim nem is engedték meg nekem, mondván, hogy ne fárasszam magam. Még ha titokban is sütöttem volna, akkor is kérdőn néztek volna rám, hogy izé minek is készitettem el, hiszen az idő és anyagi csőd számomra és ott vannak a gyerekek. Aztán végül be kellett lássam, hogy nem is lett volna időm tortát megcsinálni egymásután, mert a gyerekek valóban lefoglaltak. Főleg Zselyke, aki türelmetlen, mindent azonnal akar és egész nap be nem áll a beszélőkéje és mindezek tetejébe nem mindig lehet megérteni mit mond, mert én ugyan szájról olvasok. Ilyenkor elfogy a türelmem, hogy már én is rászólok, hogy már egy kicsit maradjon csendben. Különösen ma érezte ,hogy valami vibrál a levegőben, mert nagyon nyűgös volt és nagyon szenvedtem mellette, mert akárhogy próbáltam nyugtatgatni, mégsem nyugodott meg. Boglárka egy visszafogott, szerényebb, csendesebb, szófogadóbb . Ezzel szemben Zselyke egy nagy dumagép, mozgékony és többször rá kell szólni, ha valamit meg kell tiltani neki. Mindezek ellenére számtalan sok jó tulajdonsággal rendelkezik aki huncut, mindig vidám aki képes az embert levenni a lábáról, okos, talpraesett ,magabiztos, bátor lány és nem lehet rá haragudni....

Ma kissé nehéz napom volt, a fél délelőtt sirtam, amig szelektáltam Bogi ruháját, hogy mit nőtt ki és mit örököl Zselyke. Egyrészt magamat is sirattam, hogy mit fogok magammal kezdeni, másrészt hogy ilyen hamar elrepült egy újabb három év. Az igazat megvallva, nagyon fog hiányozni Zselyke és kiváncsi vagyok, hogy fog beilleszkedni, alkalmazkodni a társai között? És úgy általában az egész eltelt hat évet is megsirattam. Szép volt, elmúlt és már csak emlék marad, ami volt. Most kezdődik egy új időszak. És pedig egy olyan időszak, hogy Boglárka kezdi az iskolát, azaz előkészitős lesz, Zselyke az óvodát és most első alkalommal jut időm magamra is.De csak annyira, hogy végre lesz néhány órám gyerekmentesen, nyugisan, amikor nem leszek késő délutánra, estére szellemileg kifáradva a sok hangoskodástól, ami néha idegesitő, különösen, hogy állandóak a fülzúgásaim a gyerekzsivajjal keveredve.Ezek után tudok befelé figyelni magamra, hogy átgondoljam, átértékeljem hogy a közeljövőben mihez tudnék nekifogni.

Most első alkalommal élvezem, hogy reggel korán kell kelni Bogit egyik helyre vinni, Zselykit más helyre vinni és csupa új arcokkal fogok találkozni, nem beszélve, arról hogy mindennap fog történni valami újdonság. Ma este korán tértek nyugovóra a lányok, ruhák előkészitve, kivasalva....