Harc

Miért van az hogy, teszem a jót és kapom a rosszat? Szavakkal,magatartással ölni lehet!
Mai nap próbáltam alázatos lenni, már amennyire lehetett, de amikor a másik ember a saját igazát bizonygatja (márpedig többször előfordulhat), de ma olyan dolog történt , hogy  a tűrőképességem már-már túllépte a határt! És  most már másodszor,   egy más alkalommal, más helyszinen fordul elő, hogy egy nővér lekezelő hangon (ha nem is hallottam, de a  testbeszéd sokat elárul) rám szólt, hogy márpedig  xy doktornő gyűlésben van. Nem tudta hivja, ne hivja. Finoman mondtam, hogy már megbeszéltünk hogy ekkor és itt találkoznunk  kell (jóban vagyunk a szóban forgó doktorrall). Ahelyett, hogy a nővér hivta volna, még jobban felbosszantotta saját magát, hogy márpedig ez lehetetlen.... nem hivhatom. Gyűlésben van. Mi baja van a leánykának??? Nem tudom mit csináljak? Járkál. Csend. Bizonytalan.  Nézegeti a mobilt. Gondolkozik..Én csendben várok.  Újra kezdi, hogy miért jöttünk? a doktor nem jöhet,  miért jöttünk ....de ellentmondást nem tűrő hangon. És ha hagyom tovább mondta volna a magáét. Ehelyett szépen felálltam ,oda mentem s megmondtam ,hogy elhiszem hogy fáradt,  hogy sok a munkája és hogy  nem hallok jól és vegyen vissza a gyors beszédtempójából, azért lehetne kedvesebb is. Megijedt, Elgondolkozott és azonnal betessékelt a kezelőbe. t. Én már sirtam... jött az orvos ( mert már a recepciósnál szóltak neki) Szerencsére xy doktor kedvesen fogadott. Idővel, rájöttem, hogy ilyen világ van mindenki türelmetlen, siet és ha lehet inkább saját magával,  fáradtságával,a kényelmével foglalkozna. Szolgálatkészség a nullával egyenlő (hacsak nem fizetjük le a kedvességet  és a kellő figyelmet is) Márpedig ezt látom. És ami a legrosszabb, hogy Bogi lányom is megijedt, hogy beszél velem izé ez a xy.... még itthon is emlegette.
Időközben elgondolkoztam a saját életemen, hogy folyton folyvást orvosokkal vagyok körülvéve ( családorvostól kezdve a nőgyógyászig, gyerekorvostól kezdve a szemész-, fül-orr- gége -,fog -és bőrgyógyászig). Ezzel jár a családos lét. Igy nőnek fel. Na, de szerencsére civilben is jókat szoktunk beszélgetni a fent emlitett szakorvosokkal (egy-kettő kivételével).



Na, de én sem vagyok akárki, akit a sárga földig le kell nézni vagy más hangon hozzámszólni, csak azért, mert  egy problémával küzdök. Igen, súlyos!!! Szenvedés. Igen, mert az élet csupa szenvedésből áll többnyire. Küzdelem és küzdelem.

Igy utólag is visszatekintve, ha hallanék ma már rezidens orvos lennék (az is szerettem volna lenni, régen vettem is ilyen témájú könyveket). Ez a nem hallás rengeteg szenvedést hoz magával, amiről igen kevesen tudnak, bárhol fordulok meg, úgy néznek rám, mintha a Marsról jöttem volna. És mivel , nem hallok jól máshogy is figyelek, nézek.. ami önmagában nem lenne rossz,de a másik lehet félre értelmezi.
Mindezek tetejébe, úgy gondolom, hogy 30 év kell amig az ember igazán felnő és más szempontok alapján fogja fel, szemléli, tárolja és veszi kezébe az élet adta dolgait. Tényleg, eddig játszottam a jó, engedelmes és naiv kislány szerepét, amig a szemem meg nem nyilt és rájöttem, hogy nekem is ugyanolyan jogom van finoman szólva megmondnai, amit érzek, gondolok és úgy általában a véleményemet kinyilvánitani. Eddig behúztam magam a csigaházamba, mert attól féltem valami nem illő dolgot fogok odavágni valakinek (némi beszédhibával társulva), meg amúgy sem szeretek szinészkedni, ravaszkodni, de közben sajnos mindre szükség van. Miért
? Azért,mert ezt látom.

És sokat számit, hogy itthon vagyok és lehetek a gyerekeimmel továbbra is ( Jó ég tudja meddig), mert igy jobban  tudok rájuk figyelni!!! Sok szempontból is. Sorolhatnám, hogy miért is. Kezdet kezdetén szakmailag sem tudtam volna  a maximálisat nyújtani, amig kicsik a gyerekek, mert sok idő kell még elteljen, hogy fejlődjek ezen a téren is. Az itthon lét is erre volt jó, még most is.Amúgy  igy jó, hogy itthon vagyok és tudok a gyerekeimre figyelni, fejlődésüket követem és mindenben pozitivan járulok hozzá,  igy sokkal türelmesebb vagyok velük szemben. Más helyen, idegen ember (aki semmit nem tud a múltamról, lehet én sem az övét), igy nem tudjuk egymást  felbosszantani ,aminek következtében egy ideges anyát kapnának vissza a gyerekek. Kinek kell ez?. Senkinek. Nyugodtabb vagyok, mert ez a legfontosabb a családdal szemben.