Böjte Csaba gondolatai

'Mennyire nem elég tudni a hitet! Mindent tudhatunk Istenről, a szeretetről - de ha nem kelünk útra, ha nem lépünk a szeretet útjára, többet akaró vágytól vezérelt szívvel, hogy megleljük a magunk betlehemi kisdedét, akkor elveszünk.'

Szolgálatkészség

Ez hiányzik az emberekből. Legalábbis most ezeket tapasztaltam.

Nagyon szeretnék egyesekkel találkozni, csak mert illik és mert fontosabb a személyes kapcsolat, mint itt a facebookon csücsülni!!! Már kezd idegesitő lenni, hogy nem látom és nem találkoztam egyesekkel és persze, mert olyan nehezen válaszolnak (tisztelet a kivételnek) egy-egy levélre....Rohanunk, saját világunkban zárkózunk, önzőek vagyunk, félünk segitséget kérni másoktól, mert gyávák vagyunk és ,, időhiányban szenvedünk,, amit egyik érvnek fel lehet hozni. Ha meg segiteni szeretnénk valakinek, őszintén a szemébe mondani az igazságot,akkor könnyen megtörténhet, hogy haragszomrádot fog tartani mifelénk. Hiába szeretném a jót megtenni, de vannak olyan esetek, amikor érezni lehet, hogy ennek nem jött el az ideje.Akarni kell mindent, de sokszor hiányzik az AKARAT egyeseknél!!! Hogy miért? Kényelmességből. Ha valaki tudná most, hogy mi van a szivemben ( amit egyedül csak Isten tud), mit cselekedtem ma , mit gondoltam ki és min szeretnék javitani a közeljövőben. A sort lehetne folytatni, de nem teszem. Legyen elég annyi, hogy nagyon szomorú leszek, amikor ezeket tapasztalom... Őszintén. Sokszor esem abba a hibába, hogy akaratlanul is átveszem a másik embertől, azt ami Isten szemében nem szép dolog. Viszont sokszor kell emlékeztessem magam, hogy egyedi vagyok és ÉN nem vagyok Ő.

Segitőkészség, jólelkűség

Mindig amikor arra készülök, hogy valakinek adományt,ajándékot készülök bevásárolni vagy csomagolni pl. szegény család, iskola részére, mindig akkor történnek holmi apróságok a mi kis és nem olyan hétköznapi életünkben, hogy egy időre eltereli a figyelmemet a jótékonyságról. Utólag jövök rá, hogy már megint elkéstem valamiről. Holnap délelőtt össze kell dobjak sok mindent, ami remélem összejön. Nem is beszélve arról, hogy Bogi oltást kell kapjon és még Zselyke nem ment napiba a héten. Talán. Közben a lelkem mintha  mintha ólomsúlyos lenne, hogy már megint elmulasztottam valamit. Ezt nem szeretem saját magammal szemben.

Harc

Miért van az hogy, teszem a jót és kapom a rosszat? Szavakkal,magatartással ölni lehet!
Mai nap próbáltam alázatos lenni, már amennyire lehetett, de amikor a másik ember a saját igazát bizonygatja (márpedig többször előfordulhat), de ma olyan dolog történt , hogy  a tűrőképességem már-már túllépte a határt! És  most már másodszor,   egy más alkalommal, más helyszinen fordul elő, hogy egy nővér lekezelő hangon (ha nem is hallottam, de a  testbeszéd sokat elárul) rám szólt, hogy márpedig  xy doktornő gyűlésben van. Nem tudta hivja, ne hivja. Finoman mondtam, hogy már megbeszéltünk hogy ekkor és itt találkoznunk  kell (jóban vagyunk a szóban forgó doktorrall). Ahelyett, hogy a nővér hivta volna, még jobban felbosszantotta saját magát, hogy márpedig ez lehetetlen.... nem hivhatom. Gyűlésben van. Mi baja van a leánykának??? Nem tudom mit csináljak? Járkál. Csend. Bizonytalan.  Nézegeti a mobilt. Gondolkozik..Én csendben várok.  Újra kezdi, hogy miért jöttünk? a doktor nem jöhet,  miért jöttünk ....de ellentmondást nem tűrő hangon. És ha hagyom tovább mondta volna a magáét. Ehelyett szépen felálltam ,oda mentem s megmondtam ,hogy elhiszem hogy fáradt,  hogy sok a munkája és hogy  nem hallok jól és vegyen vissza a gyors beszédtempójából, azért lehetne kedvesebb is. Megijedt, Elgondolkozott és azonnal betessékelt a kezelőbe. t. Én már sirtam... jött az orvos ( mert már a recepciósnál szóltak neki) Szerencsére xy doktor kedvesen fogadott. Idővel, rájöttem, hogy ilyen világ van mindenki türelmetlen, siet és ha lehet inkább saját magával,  fáradtságával,a kényelmével foglalkozna. Szolgálatkészség a nullával egyenlő (hacsak nem fizetjük le a kedvességet  és a kellő figyelmet is) Márpedig ezt látom. És ami a legrosszabb, hogy Bogi lányom is megijedt, hogy beszél velem izé ez a xy.... még itthon is emlegette.
Időközben elgondolkoztam a saját életemen, hogy folyton folyvást orvosokkal vagyok körülvéve ( családorvostól kezdve a nőgyógyászig, gyerekorvostól kezdve a szemész-, fül-orr- gége -,fog -és bőrgyógyászig). Ezzel jár a családos lét. Igy nőnek fel. Na, de szerencsére civilben is jókat szoktunk beszélgetni a fent emlitett szakorvosokkal (egy-kettő kivételével).



Na, de én sem vagyok akárki, akit a sárga földig le kell nézni vagy más hangon hozzámszólni, csak azért, mert  egy problémával küzdök. Igen, súlyos!!! Szenvedés. Igen, mert az élet csupa szenvedésből áll többnyire. Küzdelem és küzdelem.

Igy utólag is visszatekintve, ha hallanék ma már rezidens orvos lennék (az is szerettem volna lenni, régen vettem is ilyen témájú könyveket). Ez a nem hallás rengeteg szenvedést hoz magával, amiről igen kevesen tudnak, bárhol fordulok meg, úgy néznek rám, mintha a Marsról jöttem volna. És mivel , nem hallok jól máshogy is figyelek, nézek.. ami önmagában nem lenne rossz,de a másik lehet félre értelmezi.
Mindezek tetejébe, úgy gondolom, hogy 30 év kell amig az ember igazán felnő és más szempontok alapján fogja fel, szemléli, tárolja és veszi kezébe az élet adta dolgait. Tényleg, eddig játszottam a jó, engedelmes és naiv kislány szerepét, amig a szemem meg nem nyilt és rájöttem, hogy nekem is ugyanolyan jogom van finoman szólva megmondnai, amit érzek, gondolok és úgy általában a véleményemet kinyilvánitani. Eddig behúztam magam a csigaházamba, mert attól féltem valami nem illő dolgot fogok odavágni valakinek (némi beszédhibával társulva), meg amúgy sem szeretek szinészkedni, ravaszkodni, de közben sajnos mindre szükség van. Miért
? Azért,mert ezt látom.

És sokat számit, hogy itthon vagyok és lehetek a gyerekeimmel továbbra is ( Jó ég tudja meddig), mert igy jobban  tudok rájuk figyelni!!! Sok szempontból is. Sorolhatnám, hogy miért is. Kezdet kezdetén szakmailag sem tudtam volna  a maximálisat nyújtani, amig kicsik a gyerekek, mert sok idő kell még elteljen, hogy fejlődjek ezen a téren is. Az itthon lét is erre volt jó, még most is.Amúgy  igy jó, hogy itthon vagyok és tudok a gyerekeimre figyelni, fejlődésüket követem és mindenben pozitivan járulok hozzá,  igy sokkal türelmesebb vagyok velük szemben. Más helyen, idegen ember (aki semmit nem tud a múltamról, lehet én sem az övét), igy nem tudjuk egymást  felbosszantani ,aminek következtében egy ideges anyát kapnának vissza a gyerekek. Kinek kell ez?. Senkinek. Nyugodtabb vagyok, mert ez a legfontosabb a családdal szemben.

Igazság

Úgy megélni, hogy közben a teljes kilátástalanság állapotában vagy, és csak bízni tudsz abban, hogy majd jól alakulnak a dolgok, nos, nagyon nehéz. De nincs más ilyenkor, akár vakon tapogatózva is keresni kell azt a kaput a falban .Akár lelki, akár fizikai értelemben.

, Evezz, evezz az élet tengerén, de vigyázz, ki ne köss a bánat szigetén,, 
Szerzője ismeretlen

Könyv

Régóta dédelgetett vágyam, hogy egy könyvet irhassak, de fogalmam sincs, hogy hogyan és minként fogjak neki. Meg aztán olyan dolgokat szeretnénk irni, amiből más is tanulhat belőle.

Pörög az élet

Van egy darab iskolásom és egy darab óvodásom, ami nagyon jó dolog.  És ezáltal beindult a mindennapi rutin, mozgalmas hétköznap amit közel sem tartok egyformának.

Sok mesélni való van a lányaimról, hogy hogyan illeszkedtek be az iskolába, óvodába, milyen élményekkel jönnek haza, hogy hétvégén mennyire várják, hogy újra közösségbe találják magukat. És aztán még sok fejlődési mérföldkőrről lemaradtam, ami Zselykét és Boglárkát illeti (csendben hozzáteszem, hogy emiatt némi lelkiismeret furdalásom van, hogy nem irtam róluk, ezt amolyan lényegbevágónak tartom). Még arról is kell meséljek, hogy Boglárka harmadszor is fogtündér lett és ezt a helzyetet én is nagyon élvezem, mert én is újra gyereknek érzem magam ,és ilyenkor nosztalgiázok.

És még arról is mesélek, hogy Zoltán az iskola kezdés előtt egy héttel, minden áldott nap karitativ tevékenységet folytatott Boglárka tanitónénijével, hogy rendbe hozzák az osztályt, ahol most már igazán otthon érezhetik magukat a kis előkészitősök. Az óraszámról nem is beszélve, hogy mennyire más a mostani oktatási rendszer, mint a mi időnkben, hogy teljesen meg voltam döbbenve. Mégis, mégis. Csak azért ,mert manapság több katedra kell és fölösleges anyag van, ami korai lenne.

Meg arról is, hogy hogyan fegyelmezem  Bogit, más szóval milyen taktikát váltottam.

Még arról is mesélnénk, hogy milyen rossz érzés volt amikor a tanitónéni és az óvónéni is telefonáltak valamilyen ügyben és a telefont nem tudtam felvenni, mert nem volt a közelben egy felnőtt,akinek átadtam volna a rohadt mobilt (márpedig közben engem nagyon zavar), mert mindenki siet, rohan és azonnal el akarják mondani ,amit el kell mondaniuk. Igy tehetetlen voltam, de szerencsém volt, mert épp Zselykével az orvosi rendelőbe tartottam az igazolásért, és útba esett az iskola. Igy aztán felmentem, hogy megkérdezzem a tanitónőt, hogy miért telefonált... utólag kiderült teljesen értelmetlen volt a telefonálás. Ezt is hosszú leirni, de egy másik alkalommal, egy másik posztban.

Aztán ,amikor megkezdődött az ovi, akkor az óvónő telefonált, és épp azért, mert azelőtt megkértünk anyósomat, hivja fel az óvónőt, hogy kérdezzük meg Zselyke mit csinál? Első nap az oviban. De a telefont senki nem vette fel és időközben, anyósom és Zoltán elmentek valamerre (már nem emlékszem hová), de én itthon egyedül vártam a vásárlókat, mikor ismét szólt a telefon. Hát az óvónéni volt a legrosszabb pillanatban, amikor senki nem volt a közelben. Igy gondoltam egy merészet és irtam sms-t ,de szerencsére volt olyan kedves, hogy vissza válaszolt nekem. Jól esett és már több sms-t váltottunk. Ritkaságszámba megy, hogy valaki irjon nekem egy sms-t. Ezek után elgondolkoztam, hogy a hallássérülés még arra is jó, hogy megtanuljak türelmesen várni és pozitivan gondolkozni. Mások szerint, akkor nem hallom meg azt ,amit nem kellene. 

Azt hiszem még sok nehéz helyzetben fogom találni magam, amikor telefonálni kéne és mégsem sikerül. Ennyi baj legyen. A mai napig érthetetlen számomra, hogy hová, ki, mi elől futnak az emberek a türelmetlenségükkel, mert mondjuk egy adott pillanatban, mikor rájuk tör a hév, máris rögtön a telefonhoz nyúlnak. Utólag kiderül, hogy semmilyen megoldáshoz nem jutottak, csak egy kis időt elpocsékoltak a telefonnal. Időt....  és bár álltak volna meg, egy percre és gondolkoztak volna, mielőtt a telefonhoz nyúlnának. Azt hiszem, ez engem nem érint, mert én a régi idők szerint élem meg a mindennapokat, amikor még nem volt mobil, hogy váratlanul megszólaljon és olyankor  sziv dobogásra téritsen.

Új időszak

Elég zsúfolt hetünk volt, ami azt illeti, hogy ünnepeltünk nagytatám 80 éves születésnapját és egy napra rá a legkisebb lányomét, aki a három évet töltötte. És bármennyire is szerettem volna egy tortát sütni nagytatámnak, de a nagyszüleim nem is engedték meg nekem, mondván, hogy ne fárasszam magam. Még ha titokban is sütöttem volna, akkor is kérdőn néztek volna rám, hogy izé minek is készitettem el, hiszen az idő és anyagi csőd számomra és ott vannak a gyerekek. Aztán végül be kellett lássam, hogy nem is lett volna időm tortát megcsinálni egymásután, mert a gyerekek valóban lefoglaltak. Főleg Zselyke, aki türelmetlen, mindent azonnal akar és egész nap be nem áll a beszélőkéje és mindezek tetejébe nem mindig lehet megérteni mit mond, mert én ugyan szájról olvasok. Ilyenkor elfogy a türelmem, hogy már én is rászólok, hogy már egy kicsit maradjon csendben. Különösen ma érezte ,hogy valami vibrál a levegőben, mert nagyon nyűgös volt és nagyon szenvedtem mellette, mert akárhogy próbáltam nyugtatgatni, mégsem nyugodott meg. Boglárka egy visszafogott, szerényebb, csendesebb, szófogadóbb . Ezzel szemben Zselyke egy nagy dumagép, mozgékony és többször rá kell szólni, ha valamit meg kell tiltani neki. Mindezek ellenére számtalan sok jó tulajdonsággal rendelkezik aki huncut, mindig vidám aki képes az embert levenni a lábáról, okos, talpraesett ,magabiztos, bátor lány és nem lehet rá haragudni....

Ma kissé nehéz napom volt, a fél délelőtt sirtam, amig szelektáltam Bogi ruháját, hogy mit nőtt ki és mit örököl Zselyke. Egyrészt magamat is sirattam, hogy mit fogok magammal kezdeni, másrészt hogy ilyen hamar elrepült egy újabb három év. Az igazat megvallva, nagyon fog hiányozni Zselyke és kiváncsi vagyok, hogy fog beilleszkedni, alkalmazkodni a társai között? És úgy általában az egész eltelt hat évet is megsirattam. Szép volt, elmúlt és már csak emlék marad, ami volt. Most kezdődik egy új időszak. És pedig egy olyan időszak, hogy Boglárka kezdi az iskolát, azaz előkészitős lesz, Zselyke az óvodát és most első alkalommal jut időm magamra is.De csak annyira, hogy végre lesz néhány órám gyerekmentesen, nyugisan, amikor nem leszek késő délutánra, estére szellemileg kifáradva a sok hangoskodástól, ami néha idegesitő, különösen, hogy állandóak a fülzúgásaim a gyerekzsivajjal keveredve.Ezek után tudok befelé figyelni magamra, hogy átgondoljam, átértékeljem hogy a közeljövőben mihez tudnék nekifogni.

Most első alkalommal élvezem, hogy reggel korán kell kelni Bogit egyik helyre vinni, Zselykit más helyre vinni és csupa új arcokkal fogok találkozni, nem beszélve, arról hogy mindennap fog történni valami újdonság. Ma este korán tértek nyugovóra a lányok, ruhák előkészitve, kivasalva....

Közel a célhoz és a reményhez.....

... és tényleg ma  olyan hirt kaptam, magától az ÉLETTŐL amitől egészen elszomorodtam. Magamnak feltettem csupán azt a kérdést, hogy mikor és hogyan fogom megkapni a választ, ama kérdésemre, amit a maga egyszerűségében az Élet felkinált vagy éppen  elutasitott? Arra jutottam, hogy majd,amikor idős koromban előrepörgetem az életem filmjeit,akkor fogom igazán értékelni, hogy akkor régen miért is kellett ennek vagy annak másképpen történnie.....És hogy akkor az a történet jó vagy rossz irányba történt-e?

Megnyugtatásképpen Kányádi Sándor gyönyörű verse sokat elárul:

"építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra, s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
Nélküled föl újra nem loboghat

nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok

már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak"
(Kányádi Sándor)

Egy rossz nap margójára

Egy lelki támaszra, finoman szólva egy társalkodónőre lenne szükségem, aki végighallgat, már ezzel is sokat segitene. Sokkal inkább mintha egy kézzelfogható dolgot tenne értem, már a puszta jelenlétével is éreztesse hogy szeret, figyel rám és még sorolhatnám mégpedig egy olyan barát személyében, aki szivvel-lélekkel egyetért velem. Jó tanácsokkal lát el és ne próbáljon negativ hangnemben véleményt, tanácsokat osztogatni, mintha most félnem kellene valamitől. Dehogy! Ez a legkevesebb, ebben a nem is tudom olyan önző, saját kényelmet féltő emberi világban, mert nagyon úgy tűnik ez az időszak uralkodik a világban. Talán tévedtem volna????

Két lehetőség

Saját szavaimmal élve lassan fel kell vegyem a kesztyűt az asztalról. És bármilyen nagy árat fogok fizetni a tetteimért, eljött annak az ideje, hogy egy olyan döntést hozzak ami nagyban fogja meghatározni az életemet. Bár tudom, hogy nagyon nehéz dönteni, mert nem tudhatom mi lesz a végkimenetele egy döntésemnek , ezért mondják oly sokan: ,,Ember tervez, Isten végez,, Megint úgy érzem magam,mint 19 évesen, na most merre tovább.... hogy aztán magától csak úgy pörögjenek az események......

Szobatiszta

Két hete szobatiszta lett Zselyke lányom, aminek kifejezetten örvendek. Már lassan három éves lesz, és csak most jutott el a tudatáig, hogy időben szóljon és már kitartóan kivárja a végét. Nappal is bugyisan alszik, éjszakára még bugyis pelust adok, de egy hónap múlva azt is leveszem, ha a reggelre szárazon ébred és első dolga lesz, hogy a fürdőbe menjen és végezze a dolgát az én segitségemmel (már egyedül is elmegy,de reggel azért még eszébe kell juttassam).

Nem egykönnyen lett szobatiszta Zselyke, mert az első hetekben bárhová elmentünk, mindig szorongott, fájtatta a hasát és tudat alatt sehol nem tudod székletet üriteni, csak pisilni. Igy szegény  Zselykém ki kellett várja, amig hazajöttünk és itthon a megszokott környezetében engedte szabadjára ami nagyon nyomta a pocakját. Még mindig tudat alatt máshol nem ül végig türelmesen a Wc-n, de majd idővel ezt is megszokja. Egyelőre az a jó, hogy száraz és ez a legfontosabb és lassacskán a következő lépcsőre fog lépni, mint ahogy eddig is fokozatosan tanult meg mindent, de viszonylag hamar.

Köszönés

Nekem is voltak gátlásaim a köszönést illetően, mert világéletemben sosem tudtam szépen kimondani a,, Csókolomot, igy inkább mostanra nyilvánvalóvá vált, és mások szerint is, hogy jobb ha ,, Kezétcsókolomot mondok,, . Hallássérülésem miatt, mindig gátlásos voltam a köszönéssel, még most is... hogy  már alig várom, túl legyek a köszönési  formaságokon... Jó napot, szervusz,szia ezek simán mennek nálam... Igen, ám de mostanra attól tartok, hogy rosszul nevelem a már hatéves kislányomat a köszönést illetően. nem tudom eldönteni, ha biztatom, hangosan mondom Boginak az illető előtt, hogy szépen köszönjön, még azért se köszön. Tényleg, nem tudom ezt majd idővel kinövi, rájön magától ,hogy most mégis illik köszönni szülei, nagyszülei ismerőseinek, időseknek, barátoknak, rokonoknak ,sőt még alig látott szomszédnak?!. Sőt, még az ovis társainak sem köszön a lányom, ha felnőttek vannak a közelben.... nem tudom mi lehet az oka, de egy biztos: nekünk, a húgának,  nagymamájának  és az óvónéninek mindig készséggel köszön. És arra a következtetésre jutottam, hogy kizárólag, csak azoknak köszön, akik többet foglalkoznak Bogival. De másnak az ég adta világon nem szivesen köszön!!!
És amikor megkérdem a lányomat, hogy miért nem köszön, mindig az a válasza, hogy nincsen kedve. Valahol olvastam ,hogy a köszönés mindig két ember kapcsolatának a megerősitése is, de van egy illemszabály,amit illik mindenkinek betartani, ha tetszik, ha nem (még akkor is ha nem kivánt személynek szól). Régen mikor gyermek voltam, sokat voltam falun az unokatestvéreimnél és amikor láttam, hogy mindenkinek köszönnek, akkor már én  is elkezdtem mindenkinek köszönni, még akkor is ha nem tudtam kinek is köszöntem. Köszönés után, érdeklődtem hogy ki volt ez vagy az az ember?

Mégis hogyan lehetne rávenni gyermekeinket, hogy köszönjön?

Gondviselés

 Megértettem és nagyon nagy segitség számomra a Biblia nehéz helyzetekben és nem csak akkor amikor egyedül érzem magam, hanem mindig. Érdekes, hogy 30 éves fejjel (lehet érettebb vagyok, másképp látom az élet dolgait és az embereke), és rájöttem arra, de nagyon is, hogy nem szabad sem emberekben, sem körülményekben biznom. Csakis abban, amit Isten üzen nekem a szivemben.

És épp ma számoltam meg az ujjaimon, hogy kik  azok az emberek akik teljes szivükből, teljes elméjükből szeretnek, tisztelnek engem és bármikor a segitségemre vannak. Szomorúan konstatáltam, hogy csak két ember szeret engem igazán (kivülálló) és plusz a házastársam, de ővele egy fedél alatt élek, ami normális. Lehet, és valóban úgy érzem istentől megkaptam azt a kegyelmet és adottságot, hogy megfigyeljem a körülöttem lévő embereket és a saját bőrömön érezzem azt, hogy milyen emberrel is van dolgom. Engem már senki nem tud becsapni, de van egy fegyverem: az alázat.

Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst.

 Csalódik, aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem ment meg.

 De az Úr szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak.

 Megmenti őket a haláltól, éhínség idején is megtartja életüket.

 Lelkünk az Urat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk.

 Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk.

 Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!"

Zsoltárok 33,16-22

A mi városunk

Annak ellenére, hogy gyerekkoromban itt nevelkedtem a mi kicsiny városunkban, még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy idáig fog fejlődni a mi Csikszeredánk, amire igen most nagyon büszke vagyok! Olyannyira, hogy egyáltalán már  nem kivánom, hogy egy nagyobb városba vagy egy éppen egy másik országba kivánkozzak, egy jobb program reményében, amivel elfoglalhatnánk magunkat. Arra emlékszem még, hogy amikor a Nagy Imre iskola épült, mert közel laktunk, de azóta eltelt 23 év. Most az utóbbi 10 évben szenteltek több figyelmet a mi kis városunk  bővitésére, átalakitására.
Hogy a legfontosabbat emlitsem, most, azaz a tegnap este (augusztus elsején) , nevezték el a sportcsarnokot a hires hegymászóról Erőss Zsoltról itt olvasható, amelyikre az avató ünnepségre eljött Erőss özvegye Sterczer Hilda.

Májusban adták át az uszodát, amelyik a Csiki Csobbanó nevet kapta, és ha hinni lehet a hireknek, akkor az önkormányzat és a tanfelügyelősség  is jóváhagyta, hogy majd szeptembertől úszni és korcsolyázni tanisták a kisiskolásokat. Van tan és családmedence és versenymedence, a viz 28 fokos. Itt olvasható a teljes program. Ezeknek különösen örvendek, mert megfigyeltem , hogy nagyon sok az elhizott gyerek, különösen a fiúknál fordul elő nagyobb arányban, de megfigyelhető a lányoknál is. Ezt nem titkolom, sőt minden gyereknek kell a mozgás. Már régóta megvan nálunk a Vákár Lajos műjégpálya és már évek óta tartanak műkorcsolyázást, hokit ... de most már lesz alkalmuk a gyerekeknek megtanulni úszni és egyéb sportokat űzni pl. kangoo, zumba és még rengeteg sportot amiket nem is tudok felsorolni. érdekes, hogy gyerekkoromban még ennyi program sem volt. Még nem is beszélve  a kalandparkról és a sielésről, ami közel van, de még nem volt szerencsénk kipróbálni, mert az időjárás nem kedvezett és még kicsik a lányok.

Az idén tavasszal adták át a Megyei könyvtárt külön gyermek és felnőtt részleggel, egészen modern stilusban van minden, hogy kellemes belépni az embernek. nemrég voltunk Bogyó és Babóca előadáson ,ahol filmet vetitettek és Bartos Erikával is találkozhattunk közvetlen közelről. És ha valakinek úgy van kedve újságokat, folyóiratokat is lapozgat a földszint előterébe vagy épp kávézgat, merthogy van különféle kávé, tea, bár az igaz hogy nem is kóstoltam őket, mert drágák. de majd, eljön ez az idő is.

Annak meg külön örvendek, hogy a Petőfi utcát, a Mikó várat, a Központi parkot, a főteret és még sok helyen átalakitották, felújitották igy már sokkal szebb és nagyobb lett minden. Végre valahára, mert rossz volt látni siralmas állapotban a várost. Valahol olvastam, hogy az Udvarhelyiek egy cseppet irigyelik Csikszeredát itt olvasható. Jól megvan fogalmazva, de vannak kimaradások.

Végül a napokban jelent meg ez a cikk, amit igen már sóvárogva várok, hogy létrejöjjön ez a központ is.
Azt hiszem még tudnék irni, de dióhéjban maradjon ennyi a mi városunkról, ami mostanság történt/történik, a többi régmúlt időkből származik.

Boglárka haja

A mindennapi fésülködés mindig hisztivel zárul. Nekem nagyon fáj, hogy Bogica többnyire sirva éli meg a hosszú haja fésülködését és hiába kérelem, magyarázom hogy a hosszú hajat ápolni kell, mert másképp összeragad. Most már arra lettem figyelmes, hogy ahányszor étkezik vagy foglalatoskodik valamivel, akkor muszáj lesz bekössem a haját, még ha ellentmondást nem tűrően tiltakozik. Aztán még arról ne is beszéljek, hogy az apja mindig az szeretné, hogy óramű pontossággal és minden áldott nap kötve legyen a haja a lányának. Ilyenkor néha rá kell szóljak, hogy hagyni kell úgyis a haját, ahogyan Bogica szeretné, mert most vakáció van. Az már más kérdés, hogy amikor iskolába megy, akkor muszáj lesz bekötni, copfokat csinálni, de amig itthon van  a vakációban, addig is  jobbnak látom ha úgy hagyom ahogyan szeretné, de legalább azt engedné meg, hogy itthon is rendes legyen a feje.
Tényleg kiszivja az energiámat, amig utána futok a fésűvel és könyörgök.

Három választási lehetőség

Amikor iskolába jártam és később egyetemre kerültem, mindig tudtam , hogy mi vár rám az elkövetkező félévben és ahhoz tartottam magam , mármint ősztől.  Most hogy felnőttem én magam kell kialakitsam az életemet, hogy hasznossá tegyem a mindennapjaimat, egyszóval olyan dolgot kell keressek (amit meg is kaptam), csak hát szeptembertől kezdeném el.  Hihetetlen, de a lányaim már szabad kezet adnak nekem az időt illetően, hogy egy kicsit félek, hogy mi lesz amikor ősszel Boglárka előkészitős lesz, Zselyke meg ovis?! Bele gondolni sem merek, hogy mit fogok kezdeni a rám szakadt szabad időmmel, életemmel...

Igy aztán van három választási lehetőségem, csak azt nem tudom, hogy melyik lesz a nyerő és fog engem befogadni magához és tovább vezessen a kijelölt egyenes úton. Ugye, most én magam vagyok felelős az életemért, sorsomért és ez alól nincs kivétel a Jó isten sem. De mégis, olyan más lesz minden, mintha vége lenne és kezdődne egy új fejezet az életemben, ha ennek is nevezhetem. Úgy látom, hogy van előttem egy ajtó, de nem látom, hogy mi van az ajtóm mögött... azaz, hogy vajon  mi várhat Rám az ajtó mögött? Minden amit elképzeltem, üresség vagy egy nagy szakadék... Hmhmhm. csak Isten tudná megmondani.

Három verzió ami bejönne nálam, de ehhez is nagy bátorság szükségeltetik:
Bár az igaz, hogy most nyáron nem mertem  vállalni  tortasütéseket a nagy hőség miatt és mert, attól tartok, hogy nehogy valakit megbetegitsek. Igy aztán elmarad őszre, amikoris már a gyerekek nem lesznek itthon és lesz időm többet foglalkozni a tortával. Szeptembertől újraindul a tortagyártás, már többen is visszajeleztek, hogy számitanak rám. Sőt, ma egy a városvégi non-stop kenyérüzletben is érdeklődtek, hogy nem-e sütök hétvégére? teljesen meg voltam döbbenve, honnan csudába ismernek, amikor én nem is láttam azt a nőt még életemben, pláne nem a férjemet, mert épp tőle kérdezték.

Második verzió: fogadnék tanulási zavaros, illetve autista gyerekeket magánfoglalkozásra és emellett Montessori eszközöket készitenék, amiket láttam a képzésen és különböző angol blogokon.

Harmadik verzió: ez már elég kényes téma. Már csak azért is, mert én nagyon szeretném és amikor látom, ennyi meg ennyi ismerős már bevállalta a harmadik babát, császár után ezen is mélyen elgondolkoztam. Ugyebár sok gyerek nagy boldogság és gazdaság.... de kihasználnám a lehetőséget, amig van rá időm és lehetőségem és meg nem nyitják két éven belül a gyógypedagógiai központot. Nagyon jó kényelmesen élni, de már azt hiszem ha valamit el akarunk érni, érdemes kipróbálni és feladni a kényelmet.
Meg aztán hiába tervezek előre, mert sosem tudhatom mi vár rám.

És még arra is kell gondolnom, hogy a lányaimnak a maximális figyelmet, törődést és szeretet kell megadjam és a jövőjükre is kell gondoljak, ha talán egyetemre szeretnének menni vagy külföldre. szóval ezek mind olyan kérdések, amikre jó most felkészülni. Nem is beszélve arról, hogy nekünk is jár a kikapcsolódás, kirándulás és ha még jönne egy gyerek, akkor megint újabb öt év fog eltelni, hogy nem nyaraltunk sehol. Ezt is el szeretném kerülni.  Igen, ám de van egy olyan érzésem, hogy mást diktál a sziv és az ész. Én viszont mélyen hivő vagyok és azt is kell tudjam, hogy isten mit szeretne vagy inkább maradjak önző,mint oly sokan mások?

A fenti lehetőségeket felvázolva, meglátjuk, hogy melyik fog bejönni, mert ugye görcsösen sem akarok semmit, inkább elengedek mindent, hogy aztán engem megkapjon az,, élet vagy sors,, ami vezessen.  Más szóval  nem tudom minek nevezzem.

Budapest vagy London....

Hiába, már régóta szeretnék, arról irni ami engem mostanság foglalkoztat, bár az igaz, hogy ahányan vagyunk annyiféleképpen érvelünk és tervezünk.
Na, most már a fenti cim kapcsán az jutott eszembe, hogy most csak az én véleményemet irjam, hogy mivel én Erdélyben születtem, nevelgettem és nőttem fel, dehát nagyon a szivemhez van nőve a tájak,a szokások ,az emberek és minden más.  Másképp fogalmazva és leegyszerűsitve szerény vagyok lélekben, ezzel azt akarom mondani, hogy nem vagyok az nagy hivalkodós fajta, hogy most valami többre vágyak, mármint abból a szempontból, hogy egyet gondoljak és az eddig jól felépitett életemet felboritsam egy jobb jövő reményében. És nem értem azokat az embereket, hogy mindent maguk után hagyva, beleértve a szülőket is külföldre költöznek,ahelyett, hogy egy kicsit megerőltessék magukat, avagy használják az eszüket, hogy vajon még miket lehet megvalósitani ami kicsiny, szerény és nem nagyon kedvelt országunkban, ahol annak idején felnőttünk. Ha Isten ide küldött, akkor már legyünk türelemmel és majd küldd egy jelt megérzés formájában (legalábbis én ezt tapasztaltam), hogy most mit kell tennünk, de ugyanakkor megálljunk a lábunkon!

És mindezeket azért, irom mert az apai nagyapámék 10-en voltak testvérek és igy az édesapám első unokatestvérei közül, nagyon sokan külföldre költöztek. Úgyhogy az én oly kevés már felnőtt második unokatestvéreim, nagyon keveset vagy egyáltalán nem tudnak magyarul, mert Régenben román iskolában jártak vagy éppen vegyes házasságban nevelkedtek. Vagy ha nem itt járták  ki az iskolát, hanem külföldön, akkor pláne egyáltalán nem beszélnek magyarul. Minap szegény nagytatám mesélte, hogy Eszti nénje  már majdnem sirt a telefonba, hogy mint az öt gyereke  a családjával Angliába költözött, különösebben most ,hogy a két legkisebb lány  is most a nyáron költöztek ki. Még mindig megvagyok döbbenve, hogy öt gyerek és mint az összes kiment?! Szülőket sem sajnálva.. Bár az igaz, hogy az  ünnepek alatt ők is kiutaznak, de akkor is milyen az élet gyerekek nélkül? Különösebben ,ebben aminemisolyannagyonrosszországunkban? Sivár? Unalmas? Nincs értelme semminek? Pedig nagyon sok szép jó dolgok vannak itt is ,csak meg kell találni a szépet és a hasznos elfoglaltságot..... Isten igazságos, türelmes, csak mi emberek vagyunk önzőek, türelmetlenek, sürgetünk az anyagi javakat, minden kell és azonnal akarunk mindent elérni, hogy mások szemében többnek tűnjünk, mint akik valójában vagyunk. Bár az is gaz, hogy a hallásom miatt, nagyon meg kellett tanuljak türelmesnek és alázatosnak lenni..... és mert Isten is ezt várta tőlem. Éreztem. ha bármilyen bajom volt vagy nem kaptam meg a választ valamire, rögtön Istenhez fordultam, mint beszélgető partneremhez. Ezt is gyakorolni kell, nem megy egyik napról a másikra és az életembe kellett fogadjam a Jó Istent, csak úgy sikerült elérnem,  hogyha a neki tetsző életet élem.

Visszatérve a nagy -nagy rokonsághoz és barátokhoz, mintha irtam volna erről, sokan kiköltöztek külföldre. Hozzáteszem, hogy csendben,magamban le is néztem őket, hogy minek is kell kimenni? Végülis nekem mindegy, de amikor arra gondolok, hogy diplomával a kezemben, két gyerekkel állástalan vagyok, akkor nem ugrok fejest a mélybe, hanem továbbra is reménykedek és bizok abban, hogy majd eljön az én időm is. A munka megkap engem és én is őt. Csak ki kell várnom. Most nagyon jól érzem magam a bőrömben , de akkor is ott motoszkál a hátsó gondolat, hogy mivan ha?! Na, de gyorsan  el is hessegetem  ezt a gondolatmenetet,mert végülis nem állok rosszul sehogyan.

És akkor még nem is mondtam, hogy a vegyes házasságban lévők, egyik fél magyar és másik fél román benyújtották a magyar állampogársági igazolványhoz a kérelmet, hogy legyenek magyar állampolgárok és ezáltal jobban elfogatják külföldön, más szemmel nézik azokat, akiknek megvan a magyar államporásguk, mint azokat akiknek még nincs. Márpedig mi még nem siettünk el a magyar államporgársági igazolványhoz szükséges iratokat benyújtani, csak most készülünk e héten. eddig nem is volt rá szükségünk, és ezután is biztos, hogy úgyis megkapjuk mivel Zoltán nagymamája Budapesti származású és nagytatája Nádudvari, dehát megvannak a régi  jó öreg keresztlevelek is. És ráadásul a gyerekekért csináltatjuk meg. Szomszédunkban lakik a magyar főkonzul Zsigmond Barna-Pál és a feleségével is szoktunk pár szót váltani, öt fiúgyermekük van, de hát már tudják, hogy kik vagyunk:-)

Utólag még mindig nem értem, hogy miért kell a külföldieknek dolgozni, mikor itt is meg lehetne teremteni a szükséges, ám szerény  jólétet csak akarat kérdése az egész?!

Komáink, barátaink,  férjem első unokatestvérei mind.mind Budapesten , Kecskeméten  és Amerikában élnek, igy aztán jóformán egy évben egyszer találkozunk.

Az én oldalamon: egyetlenegy első unokatestvérem van Vásárhelyen és barátnőim Nagyváradon vagy Kolozsváron élnek,de legtöbbjük Pesten él (második ,harmadik)

És hogy még pár szót ejtsek a nagy-nagy rokonságról:
Eszti nénje (férjével Régenben lakik) öt gyermeke Angliában élnek, családjukkal.
Cica nénje (aki egyedül lakik Régenben) három lánya: magyarhon, Franciaosrzág és Olaszország a családjukkal.
Karcsi bácsi három fia: két fia Londonban és a legidősebb fia Amerikában, ő egy hajógyár igazgatója (nagyon okos volt az egyetemen és már akkor küldték ki).
Béla bácsi két fia Spanyolországban családjukkal, mind kettőnek van egy-egy lánya Adél és Denisa
Jóska bácsi két fia: Kolozsvár, másik nemrég jött haza, most pillanatnyilag itthon van.
Kati nénje gyerekei itthon vannak, de ők sajnos nem tudnak magyarul.
Feri tata egy fia van és mi lennék itthon.
Jutka nénje egy lánya ,de ő sajnos balesetben halt meg a két velem egykorú  iker fiaival  Mártonnal  és Szabolcssal Budapesten egy Szilveszter estéjén a kilencvenes években.
És még maradt két testvér azokat nem ismerem.

Az anyai nagyszüleim rokonai már itt laknak vagy Farkaslakán, de mivel a nagyszüleim korán távoztak az élők sorából, már nem tartjuk a kapcsolatot. Vagyis azóta keresem velük a kapcsolatot,amióta megvan a facebook és felnőtt fejjel véletlenül összetalálkozok velük:-)

Végezetül anyósomnak van egy nagyon kedves barátnője (aki magyar tanárnő volt) és aki kétszer maradt özvegyen és egyetlenegy szem lánya (első házasságából) a családjával Londonban lakik. Na, most amikor lehet és bármikor amikor szüksége van segitségre, akkor a férjem segit Gittu néninek. és úgy szereti Zoltánt, mintha a saját fia volna. Bármikor ,amikor sütök vagy valamit csinálok, akkor küldök Gittu néninek is:-)  Közben fáj látnom a történteket, hogy mik vannak s pláne ha gyerekekről van szó,ennyire muszáj elköltözni? Szülők magukra maradnak a szomorúságukkal? Márpedig én ezt látom..... nem ondják, de érzem és látom. Hiába van Gondviselő, mert mi fizikai testben élünk és szükségünk egymás kapcsolatára, közösségre, segitségnyújtásra, figyelemre.... Már-már olyan érzésem van, mintha a világot akarnám megváltani (csak az ismeretségi köreimben).

Most úgy éreztem ezeket muszáj volt leirjam, mert még úgy érzem segit nekem és jó lesz majd visszaolvasgatni.



És akkor még ne fogjam a fejem? Remélem még  szerzek tapasztalatokat a Nagybetűs Életről, hogy mégis mire jó és mit jelent ez?

Szobatisztaság felé

Már két napja szobatiszta az én kicsi Zselykém, már szól amikor a dolgát kell végeznie:-) Eddig bilire nagyon ritkán vagy sosem szeretett leülni, ezért mint a nagyok legszivesebben WC szükitőre ül. Eddig késtünk, mert senki nem tanitotta Zselykét, én még ugyebár  értelmesen el kellett magyarázzam, hogy mit várok el tőle és azóta már a pelenka el van felejtve. Igaz csak a délutáni és az esti alváshoz teszek. Azt hiszem már egy hónap múlva már a délutáni alváshoz sem kell pelenkát tenni. Legalábbis én igy szeretném.

Lányok

Szégyellem magam, hogy már lassan három éve olyan keveset irtam a legkisebb lányomról, hogy az már olyan számomra, mintha elmulasztottam valamit megtenni az életből. De azért megvan bennem a halvány reménysugár, hogy mindent leirhassak a legkisebb lányomról. Azt még hozzá kell tenni, hogy Boglárka és Zselyke két külön egyéniség, két külön természet és mind a kettőt pont úgy egyformán szeretem s ami a legfontosabb, hogy mint a két lányom másképp reagál  bizonyos dolgokra ugyanabban a helyzetben, ugyanazon körülmények között.

Boglárka szerényebb, mindent átenged másoknak, szót fogadó,  amolyan mimóza, akivel kedvesebb kell lenni. Zselyke ezzel szemben bátrabb, vakmerőbb, még a lehetetlen helyzetekben is feltalálja magát és bármit ki tud harcolni magának. Nem fél senkitől, tűzön vizen keresztül viszi az akaratát, néha szemtelen is tud lenni és ilyenkor nagyon sokszor meg kell szidni, de ilyenkor is tud nagyon szeretni. Nincs kivételezve az utóbbi elől Boglárka sem, mert azt vettem észre ha megszidom őket, jobban szeretnek és hálásan felnéznek rám , vagyis jobban ragaszkodank hozzám. Végül nemm ondom, hogy aztán Zselyke lányom, milyen rafinált tud lenni, hogy megtévesszen másokat, más szóval nagy a himorérzéke és amikor tehetem egész nap csak őt nézem :-) Igazi nagy mókamester .

A gyerekeimet elnézve,amikor mennyi minden kell megtenni értük és mennyire mások ők ketten ,akik harcolnak egymással valamiért vagy valakiért , akkor azon gondolkozom mi lehet ennél szebb az életben? És nem bánnám ha lenne még testvérkéjük ( minden tiszteletet megadva az idősebb generációnak, akik csak a családért éltek).