Két lehetőség

Saját szavaimmal élve lassan fel kell vegyem a kesztyűt az asztalról. És bármilyen nagy árat fogok fizetni a tetteimért, eljött annak az ideje, hogy egy olyan döntést hozzak ami nagyban fogja meghatározni az életemet. Bár tudom, hogy nagyon nehéz dönteni, mert nem tudhatom mi lesz a végkimenetele egy döntésemnek , ezért mondják oly sokan: ,,Ember tervez, Isten végez,, Megint úgy érzem magam,mint 19 évesen, na most merre tovább.... hogy aztán magától csak úgy pörögjenek az események......

Szobatiszta

Két hete szobatiszta lett Zselyke lányom, aminek kifejezetten örvendek. Már lassan három éves lesz, és csak most jutott el a tudatáig, hogy időben szóljon és már kitartóan kivárja a végét. Nappal is bugyisan alszik, éjszakára még bugyis pelust adok, de egy hónap múlva azt is leveszem, ha a reggelre szárazon ébred és első dolga lesz, hogy a fürdőbe menjen és végezze a dolgát az én segitségemmel (már egyedül is elmegy,de reggel azért még eszébe kell juttassam).

Nem egykönnyen lett szobatiszta Zselyke, mert az első hetekben bárhová elmentünk, mindig szorongott, fájtatta a hasát és tudat alatt sehol nem tudod székletet üriteni, csak pisilni. Igy szegény  Zselykém ki kellett várja, amig hazajöttünk és itthon a megszokott környezetében engedte szabadjára ami nagyon nyomta a pocakját. Még mindig tudat alatt máshol nem ül végig türelmesen a Wc-n, de majd idővel ezt is megszokja. Egyelőre az a jó, hogy száraz és ez a legfontosabb és lassacskán a következő lépcsőre fog lépni, mint ahogy eddig is fokozatosan tanult meg mindent, de viszonylag hamar.

Köszönés

Nekem is voltak gátlásaim a köszönést illetően, mert világéletemben sosem tudtam szépen kimondani a,, Csókolomot, igy inkább mostanra nyilvánvalóvá vált, és mások szerint is, hogy jobb ha ,, Kezétcsókolomot mondok,, . Hallássérülésem miatt, mindig gátlásos voltam a köszönéssel, még most is... hogy  már alig várom, túl legyek a köszönési  formaságokon... Jó napot, szervusz,szia ezek simán mennek nálam... Igen, ám de mostanra attól tartok, hogy rosszul nevelem a már hatéves kislányomat a köszönést illetően. nem tudom eldönteni, ha biztatom, hangosan mondom Boginak az illető előtt, hogy szépen köszönjön, még azért se köszön. Tényleg, nem tudom ezt majd idővel kinövi, rájön magától ,hogy most mégis illik köszönni szülei, nagyszülei ismerőseinek, időseknek, barátoknak, rokonoknak ,sőt még alig látott szomszédnak?!. Sőt, még az ovis társainak sem köszön a lányom, ha felnőttek vannak a közelben.... nem tudom mi lehet az oka, de egy biztos: nekünk, a húgának,  nagymamájának  és az óvónéninek mindig készséggel köszön. És arra a következtetésre jutottam, hogy kizárólag, csak azoknak köszön, akik többet foglalkoznak Bogival. De másnak az ég adta világon nem szivesen köszön!!!
És amikor megkérdem a lányomat, hogy miért nem köszön, mindig az a válasza, hogy nincsen kedve. Valahol olvastam ,hogy a köszönés mindig két ember kapcsolatának a megerősitése is, de van egy illemszabály,amit illik mindenkinek betartani, ha tetszik, ha nem (még akkor is ha nem kivánt személynek szól). Régen mikor gyermek voltam, sokat voltam falun az unokatestvéreimnél és amikor láttam, hogy mindenkinek köszönnek, akkor már én  is elkezdtem mindenkinek köszönni, még akkor is ha nem tudtam kinek is köszöntem. Köszönés után, érdeklődtem hogy ki volt ez vagy az az ember?

Mégis hogyan lehetne rávenni gyermekeinket, hogy köszönjön?

Gondviselés

 Megértettem és nagyon nagy segitség számomra a Biblia nehéz helyzetekben és nem csak akkor amikor egyedül érzem magam, hanem mindig. Érdekes, hogy 30 éves fejjel (lehet érettebb vagyok, másképp látom az élet dolgait és az embereke), és rájöttem arra, de nagyon is, hogy nem szabad sem emberekben, sem körülményekben biznom. Csakis abban, amit Isten üzen nekem a szivemben.

És épp ma számoltam meg az ujjaimon, hogy kik  azok az emberek akik teljes szivükből, teljes elméjükből szeretnek, tisztelnek engem és bármikor a segitségemre vannak. Szomorúan konstatáltam, hogy csak két ember szeret engem igazán (kivülálló) és plusz a házastársam, de ővele egy fedél alatt élek, ami normális. Lehet, és valóban úgy érzem istentől megkaptam azt a kegyelmet és adottságot, hogy megfigyeljem a körülöttem lévő embereket és a saját bőrömön érezzem azt, hogy milyen emberrel is van dolgom. Engem már senki nem tud becsapni, de van egy fegyverem: az alázat.

Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst.

 Csalódik, aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem ment meg.

 De az Úr szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak.

 Megmenti őket a haláltól, éhínség idején is megtartja életüket.

 Lelkünk az Urat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk.

 Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk.

 Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!"

Zsoltárok 33,16-22

A mi városunk

Annak ellenére, hogy gyerekkoromban itt nevelkedtem a mi kicsiny városunkban, még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy idáig fog fejlődni a mi Csikszeredánk, amire igen most nagyon büszke vagyok! Olyannyira, hogy egyáltalán már  nem kivánom, hogy egy nagyobb városba vagy egy éppen egy másik országba kivánkozzak, egy jobb program reményében, amivel elfoglalhatnánk magunkat. Arra emlékszem még, hogy amikor a Nagy Imre iskola épült, mert közel laktunk, de azóta eltelt 23 év. Most az utóbbi 10 évben szenteltek több figyelmet a mi kis városunk  bővitésére, átalakitására.
Hogy a legfontosabbat emlitsem, most, azaz a tegnap este (augusztus elsején) , nevezték el a sportcsarnokot a hires hegymászóról Erőss Zsoltról itt olvasható, amelyikre az avató ünnepségre eljött Erőss özvegye Sterczer Hilda.

Májusban adták át az uszodát, amelyik a Csiki Csobbanó nevet kapta, és ha hinni lehet a hireknek, akkor az önkormányzat és a tanfelügyelősség  is jóváhagyta, hogy majd szeptembertől úszni és korcsolyázni tanisták a kisiskolásokat. Van tan és családmedence és versenymedence, a viz 28 fokos. Itt olvasható a teljes program. Ezeknek különösen örvendek, mert megfigyeltem , hogy nagyon sok az elhizott gyerek, különösen a fiúknál fordul elő nagyobb arányban, de megfigyelhető a lányoknál is. Ezt nem titkolom, sőt minden gyereknek kell a mozgás. Már régóta megvan nálunk a Vákár Lajos műjégpálya és már évek óta tartanak műkorcsolyázást, hokit ... de most már lesz alkalmuk a gyerekeknek megtanulni úszni és egyéb sportokat űzni pl. kangoo, zumba és még rengeteg sportot amiket nem is tudok felsorolni. érdekes, hogy gyerekkoromban még ennyi program sem volt. Még nem is beszélve  a kalandparkról és a sielésről, ami közel van, de még nem volt szerencsénk kipróbálni, mert az időjárás nem kedvezett és még kicsik a lányok.

Az idén tavasszal adták át a Megyei könyvtárt külön gyermek és felnőtt részleggel, egészen modern stilusban van minden, hogy kellemes belépni az embernek. nemrég voltunk Bogyó és Babóca előadáson ,ahol filmet vetitettek és Bartos Erikával is találkozhattunk közvetlen közelről. És ha valakinek úgy van kedve újságokat, folyóiratokat is lapozgat a földszint előterébe vagy épp kávézgat, merthogy van különféle kávé, tea, bár az igaz hogy nem is kóstoltam őket, mert drágák. de majd, eljön ez az idő is.

Annak meg külön örvendek, hogy a Petőfi utcát, a Mikó várat, a Központi parkot, a főteret és még sok helyen átalakitották, felújitották igy már sokkal szebb és nagyobb lett minden. Végre valahára, mert rossz volt látni siralmas állapotban a várost. Valahol olvastam, hogy az Udvarhelyiek egy cseppet irigyelik Csikszeredát itt olvasható. Jól megvan fogalmazva, de vannak kimaradások.

Végül a napokban jelent meg ez a cikk, amit igen már sóvárogva várok, hogy létrejöjjön ez a központ is.
Azt hiszem még tudnék irni, de dióhéjban maradjon ennyi a mi városunkról, ami mostanság történt/történik, a többi régmúlt időkből származik.

Boglárka haja

A mindennapi fésülködés mindig hisztivel zárul. Nekem nagyon fáj, hogy Bogica többnyire sirva éli meg a hosszú haja fésülködését és hiába kérelem, magyarázom hogy a hosszú hajat ápolni kell, mert másképp összeragad. Most már arra lettem figyelmes, hogy ahányszor étkezik vagy foglalatoskodik valamivel, akkor muszáj lesz bekössem a haját, még ha ellentmondást nem tűrően tiltakozik. Aztán még arról ne is beszéljek, hogy az apja mindig az szeretné, hogy óramű pontossággal és minden áldott nap kötve legyen a haja a lányának. Ilyenkor néha rá kell szóljak, hogy hagyni kell úgyis a haját, ahogyan Bogica szeretné, mert most vakáció van. Az már más kérdés, hogy amikor iskolába megy, akkor muszáj lesz bekötni, copfokat csinálni, de amig itthon van  a vakációban, addig is  jobbnak látom ha úgy hagyom ahogyan szeretné, de legalább azt engedné meg, hogy itthon is rendes legyen a feje.
Tényleg kiszivja az energiámat, amig utána futok a fésűvel és könyörgök.

Három választási lehetőség

Amikor iskolába jártam és később egyetemre kerültem, mindig tudtam , hogy mi vár rám az elkövetkező félévben és ahhoz tartottam magam , mármint ősztől.  Most hogy felnőttem én magam kell kialakitsam az életemet, hogy hasznossá tegyem a mindennapjaimat, egyszóval olyan dolgot kell keressek (amit meg is kaptam), csak hát szeptembertől kezdeném el.  Hihetetlen, de a lányaim már szabad kezet adnak nekem az időt illetően, hogy egy kicsit félek, hogy mi lesz amikor ősszel Boglárka előkészitős lesz, Zselyke meg ovis?! Bele gondolni sem merek, hogy mit fogok kezdeni a rám szakadt szabad időmmel, életemmel...

Igy aztán van három választási lehetőségem, csak azt nem tudom, hogy melyik lesz a nyerő és fog engem befogadni magához és tovább vezessen a kijelölt egyenes úton. Ugye, most én magam vagyok felelős az életemért, sorsomért és ez alól nincs kivétel a Jó isten sem. De mégis, olyan más lesz minden, mintha vége lenne és kezdődne egy új fejezet az életemben, ha ennek is nevezhetem. Úgy látom, hogy van előttem egy ajtó, de nem látom, hogy mi van az ajtóm mögött... azaz, hogy vajon  mi várhat Rám az ajtó mögött? Minden amit elképzeltem, üresség vagy egy nagy szakadék... Hmhmhm. csak Isten tudná megmondani.

Három verzió ami bejönne nálam, de ehhez is nagy bátorság szükségeltetik:
Bár az igaz, hogy most nyáron nem mertem  vállalni  tortasütéseket a nagy hőség miatt és mert, attól tartok, hogy nehogy valakit megbetegitsek. Igy aztán elmarad őszre, amikoris már a gyerekek nem lesznek itthon és lesz időm többet foglalkozni a tortával. Szeptembertől újraindul a tortagyártás, már többen is visszajeleztek, hogy számitanak rám. Sőt, ma egy a városvégi non-stop kenyérüzletben is érdeklődtek, hogy nem-e sütök hétvégére? teljesen meg voltam döbbenve, honnan csudába ismernek, amikor én nem is láttam azt a nőt még életemben, pláne nem a férjemet, mert épp tőle kérdezték.

Második verzió: fogadnék tanulási zavaros, illetve autista gyerekeket magánfoglalkozásra és emellett Montessori eszközöket készitenék, amiket láttam a képzésen és különböző angol blogokon.

Harmadik verzió: ez már elég kényes téma. Már csak azért is, mert én nagyon szeretném és amikor látom, ennyi meg ennyi ismerős már bevállalta a harmadik babát, császár után ezen is mélyen elgondolkoztam. Ugyebár sok gyerek nagy boldogság és gazdaság.... de kihasználnám a lehetőséget, amig van rá időm és lehetőségem és meg nem nyitják két éven belül a gyógypedagógiai központot. Nagyon jó kényelmesen élni, de már azt hiszem ha valamit el akarunk érni, érdemes kipróbálni és feladni a kényelmet.
Meg aztán hiába tervezek előre, mert sosem tudhatom mi vár rám.

És még arra is kell gondolnom, hogy a lányaimnak a maximális figyelmet, törődést és szeretet kell megadjam és a jövőjükre is kell gondoljak, ha talán egyetemre szeretnének menni vagy külföldre. szóval ezek mind olyan kérdések, amikre jó most felkészülni. Nem is beszélve arról, hogy nekünk is jár a kikapcsolódás, kirándulás és ha még jönne egy gyerek, akkor megint újabb öt év fog eltelni, hogy nem nyaraltunk sehol. Ezt is el szeretném kerülni.  Igen, ám de van egy olyan érzésem, hogy mást diktál a sziv és az ész. Én viszont mélyen hivő vagyok és azt is kell tudjam, hogy isten mit szeretne vagy inkább maradjak önző,mint oly sokan mások?

A fenti lehetőségeket felvázolva, meglátjuk, hogy melyik fog bejönni, mert ugye görcsösen sem akarok semmit, inkább elengedek mindent, hogy aztán engem megkapjon az,, élet vagy sors,, ami vezessen.  Más szóval  nem tudom minek nevezzem.

Budapest vagy London....

Hiába, már régóta szeretnék, arról irni ami engem mostanság foglalkoztat, bár az igaz, hogy ahányan vagyunk annyiféleképpen érvelünk és tervezünk.
Na, most már a fenti cim kapcsán az jutott eszembe, hogy most csak az én véleményemet irjam, hogy mivel én Erdélyben születtem, nevelgettem és nőttem fel, dehát nagyon a szivemhez van nőve a tájak,a szokások ,az emberek és minden más.  Másképp fogalmazva és leegyszerűsitve szerény vagyok lélekben, ezzel azt akarom mondani, hogy nem vagyok az nagy hivalkodós fajta, hogy most valami többre vágyak, mármint abból a szempontból, hogy egyet gondoljak és az eddig jól felépitett életemet felboritsam egy jobb jövő reményében. És nem értem azokat az embereket, hogy mindent maguk után hagyva, beleértve a szülőket is külföldre költöznek,ahelyett, hogy egy kicsit megerőltessék magukat, avagy használják az eszüket, hogy vajon még miket lehet megvalósitani ami kicsiny, szerény és nem nagyon kedvelt országunkban, ahol annak idején felnőttünk. Ha Isten ide küldött, akkor már legyünk türelemmel és majd küldd egy jelt megérzés formájában (legalábbis én ezt tapasztaltam), hogy most mit kell tennünk, de ugyanakkor megálljunk a lábunkon!

És mindezeket azért, irom mert az apai nagyapámék 10-en voltak testvérek és igy az édesapám első unokatestvérei közül, nagyon sokan külföldre költöztek. Úgyhogy az én oly kevés már felnőtt második unokatestvéreim, nagyon keveset vagy egyáltalán nem tudnak magyarul, mert Régenben román iskolában jártak vagy éppen vegyes házasságban nevelkedtek. Vagy ha nem itt járták  ki az iskolát, hanem külföldön, akkor pláne egyáltalán nem beszélnek magyarul. Minap szegény nagytatám mesélte, hogy Eszti nénje  már majdnem sirt a telefonba, hogy mint az öt gyereke  a családjával Angliába költözött, különösebben most ,hogy a két legkisebb lány  is most a nyáron költöztek ki. Még mindig megvagyok döbbenve, hogy öt gyerek és mint az összes kiment?! Szülőket sem sajnálva.. Bár az igaz, hogy az  ünnepek alatt ők is kiutaznak, de akkor is milyen az élet gyerekek nélkül? Különösebben ,ebben aminemisolyannagyonrosszországunkban? Sivár? Unalmas? Nincs értelme semminek? Pedig nagyon sok szép jó dolgok vannak itt is ,csak meg kell találni a szépet és a hasznos elfoglaltságot..... Isten igazságos, türelmes, csak mi emberek vagyunk önzőek, türelmetlenek, sürgetünk az anyagi javakat, minden kell és azonnal akarunk mindent elérni, hogy mások szemében többnek tűnjünk, mint akik valójában vagyunk. Bár az is gaz, hogy a hallásom miatt, nagyon meg kellett tanuljak türelmesnek és alázatosnak lenni..... és mert Isten is ezt várta tőlem. Éreztem. ha bármilyen bajom volt vagy nem kaptam meg a választ valamire, rögtön Istenhez fordultam, mint beszélgető partneremhez. Ezt is gyakorolni kell, nem megy egyik napról a másikra és az életembe kellett fogadjam a Jó Istent, csak úgy sikerült elérnem,  hogyha a neki tetsző életet élem.

Visszatérve a nagy -nagy rokonsághoz és barátokhoz, mintha irtam volna erről, sokan kiköltöztek külföldre. Hozzáteszem, hogy csendben,magamban le is néztem őket, hogy minek is kell kimenni? Végülis nekem mindegy, de amikor arra gondolok, hogy diplomával a kezemben, két gyerekkel állástalan vagyok, akkor nem ugrok fejest a mélybe, hanem továbbra is reménykedek és bizok abban, hogy majd eljön az én időm is. A munka megkap engem és én is őt. Csak ki kell várnom. Most nagyon jól érzem magam a bőrömben , de akkor is ott motoszkál a hátsó gondolat, hogy mivan ha?! Na, de gyorsan  el is hessegetem  ezt a gondolatmenetet,mert végülis nem állok rosszul sehogyan.

És akkor még nem is mondtam, hogy a vegyes házasságban lévők, egyik fél magyar és másik fél román benyújtották a magyar állampogársági igazolványhoz a kérelmet, hogy legyenek magyar állampolgárok és ezáltal jobban elfogatják külföldön, más szemmel nézik azokat, akiknek megvan a magyar államporásguk, mint azokat akiknek még nincs. Márpedig mi még nem siettünk el a magyar államporgársági igazolványhoz szükséges iratokat benyújtani, csak most készülünk e héten. eddig nem is volt rá szükségünk, és ezután is biztos, hogy úgyis megkapjuk mivel Zoltán nagymamája Budapesti származású és nagytatája Nádudvari, dehát megvannak a régi  jó öreg keresztlevelek is. És ráadásul a gyerekekért csináltatjuk meg. Szomszédunkban lakik a magyar főkonzul Zsigmond Barna-Pál és a feleségével is szoktunk pár szót váltani, öt fiúgyermekük van, de hát már tudják, hogy kik vagyunk:-)

Utólag még mindig nem értem, hogy miért kell a külföldieknek dolgozni, mikor itt is meg lehetne teremteni a szükséges, ám szerény  jólétet csak akarat kérdése az egész?!

Komáink, barátaink,  férjem első unokatestvérei mind.mind Budapesten , Kecskeméten  és Amerikában élnek, igy aztán jóformán egy évben egyszer találkozunk.

Az én oldalamon: egyetlenegy első unokatestvérem van Vásárhelyen és barátnőim Nagyváradon vagy Kolozsváron élnek,de legtöbbjük Pesten él (második ,harmadik)

És hogy még pár szót ejtsek a nagy-nagy rokonságról:
Eszti nénje (férjével Régenben lakik) öt gyermeke Angliában élnek, családjukkal.
Cica nénje (aki egyedül lakik Régenben) három lánya: magyarhon, Franciaosrzág és Olaszország a családjukkal.
Karcsi bácsi három fia: két fia Londonban és a legidősebb fia Amerikában, ő egy hajógyár igazgatója (nagyon okos volt az egyetemen és már akkor küldték ki).
Béla bácsi két fia Spanyolországban családjukkal, mind kettőnek van egy-egy lánya Adél és Denisa
Jóska bácsi két fia: Kolozsvár, másik nemrég jött haza, most pillanatnyilag itthon van.
Kati nénje gyerekei itthon vannak, de ők sajnos nem tudnak magyarul.
Feri tata egy fia van és mi lennék itthon.
Jutka nénje egy lánya ,de ő sajnos balesetben halt meg a két velem egykorú  iker fiaival  Mártonnal  és Szabolcssal Budapesten egy Szilveszter estéjén a kilencvenes években.
És még maradt két testvér azokat nem ismerem.

Az anyai nagyszüleim rokonai már itt laknak vagy Farkaslakán, de mivel a nagyszüleim korán távoztak az élők sorából, már nem tartjuk a kapcsolatot. Vagyis azóta keresem velük a kapcsolatot,amióta megvan a facebook és felnőtt fejjel véletlenül összetalálkozok velük:-)

Végezetül anyósomnak van egy nagyon kedves barátnője (aki magyar tanárnő volt) és aki kétszer maradt özvegyen és egyetlenegy szem lánya (első házasságából) a családjával Londonban lakik. Na, most amikor lehet és bármikor amikor szüksége van segitségre, akkor a férjem segit Gittu néninek. és úgy szereti Zoltánt, mintha a saját fia volna. Bármikor ,amikor sütök vagy valamit csinálok, akkor küldök Gittu néninek is:-)  Közben fáj látnom a történteket, hogy mik vannak s pláne ha gyerekekről van szó,ennyire muszáj elköltözni? Szülők magukra maradnak a szomorúságukkal? Márpedig én ezt látom..... nem ondják, de érzem és látom. Hiába van Gondviselő, mert mi fizikai testben élünk és szükségünk egymás kapcsolatára, közösségre, segitségnyújtásra, figyelemre.... Már-már olyan érzésem van, mintha a világot akarnám megváltani (csak az ismeretségi köreimben).

Most úgy éreztem ezeket muszáj volt leirjam, mert még úgy érzem segit nekem és jó lesz majd visszaolvasgatni.



És akkor még ne fogjam a fejem? Remélem még  szerzek tapasztalatokat a Nagybetűs Életről, hogy mégis mire jó és mit jelent ez?

Szobatisztaság felé

Már két napja szobatiszta az én kicsi Zselykém, már szól amikor a dolgát kell végeznie:-) Eddig bilire nagyon ritkán vagy sosem szeretett leülni, ezért mint a nagyok legszivesebben WC szükitőre ül. Eddig késtünk, mert senki nem tanitotta Zselykét, én még ugyebár  értelmesen el kellett magyarázzam, hogy mit várok el tőle és azóta már a pelenka el van felejtve. Igaz csak a délutáni és az esti alváshoz teszek. Azt hiszem már egy hónap múlva már a délutáni alváshoz sem kell pelenkát tenni. Legalábbis én igy szeretném.

Lányok

Szégyellem magam, hogy már lassan három éve olyan keveset irtam a legkisebb lányomról, hogy az már olyan számomra, mintha elmulasztottam valamit megtenni az életből. De azért megvan bennem a halvány reménysugár, hogy mindent leirhassak a legkisebb lányomról. Azt még hozzá kell tenni, hogy Boglárka és Zselyke két külön egyéniség, két külön természet és mind a kettőt pont úgy egyformán szeretem s ami a legfontosabb, hogy mint a két lányom másképp reagál  bizonyos dolgokra ugyanabban a helyzetben, ugyanazon körülmények között.

Boglárka szerényebb, mindent átenged másoknak, szót fogadó,  amolyan mimóza, akivel kedvesebb kell lenni. Zselyke ezzel szemben bátrabb, vakmerőbb, még a lehetetlen helyzetekben is feltalálja magát és bármit ki tud harcolni magának. Nem fél senkitől, tűzön vizen keresztül viszi az akaratát, néha szemtelen is tud lenni és ilyenkor nagyon sokszor meg kell szidni, de ilyenkor is tud nagyon szeretni. Nincs kivételezve az utóbbi elől Boglárka sem, mert azt vettem észre ha megszidom őket, jobban szeretnek és hálásan felnéznek rám , vagyis jobban ragaszkodank hozzám. Végül nemm ondom, hogy aztán Zselyke lányom, milyen rafinált tud lenni, hogy megtévesszen másokat, más szóval nagy a himorérzéke és amikor tehetem egész nap csak őt nézem :-) Igazi nagy mókamester .

A gyerekeimet elnézve,amikor mennyi minden kell megtenni értük és mennyire mások ők ketten ,akik harcolnak egymással valamiért vagy valakiért , akkor azon gondolkozom mi lehet ennél szebb az életben? És nem bánnám ha lenne még testvérkéjük ( minden tiszteletet megadva az idősebb generációnak, akik csak a családért éltek).  

Tenger 2

Átmenetileg megoldva. Merthogy vettem egy nagy bátorságot és szépen leültem s elmondtam a szüleimnek szivem kivánságát.... pedig tudtam mire számithatok és mégis úgy éreztem, hogy muszáj megkérdeznem. Hogy hogyan gondolják, már csak azért, hogy a lelkemet megnyugtassam és ne éljek bizonytalanságban. Megtudtam, amit előre úgyis tudtam ( ismerem a szüleim igényeit) és azt kaptam, amire számitottam is.

Igen, ám elmagyarázták, hogy már áprilisban lefoglalták a szobákat,  ezért most lehetetlen más szobát kapni, mert mind foglaltak, de még volt egy esély, hogy telefonáljanak, hátha visszamondtak egy szobát vagy egy véletlen folytán kerül egy üres szoba? De még azért sem hivták fel. Másik dolog sajnáltak ugyan, de nekik most pihenniük kell és ezért nem zavarhatjuk meg őket a pihenésben, de ha Isten megsegiti őket és tart az egészségük, akkor jövőre elvisznek. Megnyugodtam, de mégsem vagyok annyira biztos benne, hogy  jövőre sor kerül a tengerezésre. Viszont gondoltam egy merészet és már egyik komaaszonyommal is beszéltem, hogy akár együtt is mehetnénk bárhova kirándulni:-)

Szünidei időtöltés

Muszáj valami szineset bevigyek a lányaim életében, ha már a kertészet miatt nyaralni sem tudunk menni:

Igy aztán, azonkivül, hogy járunk az uszodába úszni, még úszótanfolyamra is el szeretném vinni Boglárkát.
Kipróbálni a Balu parkot. Ellátogatni egy lovardában egy-két alkalommal.
Meg tanitani görkorcsolyázni a nagyobbik láynomat, amig Zselyke futóbringázik mellettünk.
Vakáció ideje alatt Boginak fülbevalót tenni, mielőtt kezdődne az iskola, ez is legyen meg:-)

Rossz idő esetén mindenféle foglalkozásokat kitalálni itthonra.

Főállású anya és feleség.....

... és nagyon úgy néz ki, hogy ismét főállású anya és feleség szerepében fogok tetszelegni, ki tudja meddig?! Amig a sors közben nem szól vagy nem kinál fel egy újabb lehetőséget a változásra.

Irom mindezt azért, mert sikerült megszerveznem a BMM Montessori képzést Csikszentmártonban a Korai Fejlesztő központban, de szervezés közben derült ki, hogy négy állást hirdettek egy bölcsődében dadának. Úgy látszik a sors nem elég kegyes hozzám ami a melót illeti. Bár az igaz, hogy a dadai állásra középfokú végzettséget kérnek, az én egyetemi diplomámhoz viszonyitva, amihez sokan sajnos a szájukat húzták. Sebaj gondoltam én magamban, még azért is megragadom ezt a lehetőséget és két képzés között csak azért is elmegyek vizsgázni. Irásbelin 25 jelentkező volt, amiből én továbbléptem a szóbeli vizsgára, hátha. Igen, ám de mivel  csak négy állás volt meghirdetve és akik maradtunk 18-an abból is csak négyet vehettek fel, hiába na az nagy százalékos számarány ,még azért se vettek fel.  

Igy most nem tudom meddig csak háziasszony, anya, feleség és tortasütő mester leszek , amit nem is bánok, de azért  már jó lenne ha valami mást is csinálhatok. Ezért most a legfontosabb, hogy a lányaimmal türelmesebb legyek és eszközöket fogok késziteni számukra meg a SNI igényű gyerekeknek (ha kapok majd egyáltalán ilyen helyet, ahol órákat tartanék számukra, egyelőre nincs esélyem rá). 

Sokan akik a képeimet nézegetik a facebookon, sokan el sem tudják képzelni mi megy végbe az én lelkemben, azt hiszik  csupa boldogság az élet. Pedig ez csak részben igaz, mert én is szeretnék valamilyen oknál fogva szabad lenni, amikor van saját keresetem, amikor kimozdulhatok barátnőkkel csevegni vagy kangoozni (ha már ki kell menni oda  már némi pénz is kell). És bár mindezeknek, most nem örülhetek, de viszont arra gondolok, hogy a fejünk fölött van tető ami a sajátunk, autónk és amire szükségünk van abból kitelik.És  nem is nagy lábon élünk, mint ahogy sokan teszik és meggondolatlanul.  Nem egy olyan esetet tudok, hogy sokan laknak lakbérben, kölcsönöket vettek fel, négy gyerek van és még az apa fizetését is le blokkálták. Mire jó ez? És egyáltalán kinek jó ezt végigcsinálni? Inkább megvárom az én időmet, amit Isten előkészitett számomra és nem ugrok fejest valami olyan dolgokba, aminek a kárát fogom elszenvedni, nem csak én, hanem a családom is.

Közben megnyugtat az a tudat, hogy milyen jó is, hogy nem nyertem felvételt a dadai állásra, mert igy nem fogok valamilyen láthatatlan betegségeket hazahozni a lányaimnak, még akkor is, ha én nem is vagyok beteg.

Hát igy állok most, szerencsére a családom többi tagja is maximálisan mellettem van, de mégsem tehetnek helyettem semmit.

 Megboldogult Apósom jó szava is megnyugtat, ha valaki felidegesit vagy nem tudok bizonyos helyezeteket, dolgokat megváltoztatni, akkor vegyek elő egy jó  olvasmányos könyvet ,mert az nyugtat :-)

Az én lelkem már csak ilyen....

.. mert egy cseppet irigylem azokat,akiknek három-négy gyerekük van
... mert a gondolataim a gyerekek jóléte felől forog
.. mert egyetértek Montessori tanitási elveivel és most a képzést szerveztem meg ,bizok abban, hogy összejön
... Montessori jellegű eszközökkel szeretnék tanitani a gyógypedagógiával összevetve ,szeretném nagyon.
.... mert megszerettem a virágokat,a kertészeti munkát (és sajnos vannak olyanok is,akik egyenesen lenézik ezt a szép munkámat)
.... mert szerettem volna a 74 éves nagymamámnak tortát késziteni,de hajthatatlan volt. Nem engedi,hogy szeressem,kiszolgáljam, kedveskedjek neki , és mindezt azzal háritja el,hogy ne fárasszam magam. És bevallom sokkal jobban fáraszt az,ha nem csinálok semmit sem,nem okozhatok örömet másoknak.
... mert a májusi névnapja alkalmából meglepetést akarok nagymamának.
.. ja ,igen és nagyon szeretem a könyveket ,hogy minden hónapban vásárolnék... és tényleg nem értem azokat,akik mindennap költenek sörre,kólára és cigarettára. És mindebből semmi nem marad az utókornak csak a nagy semmi . A könyv ennél értékesebb.
... szeretem a tortasütéseket (de nem pénzért,hanem hobbiból,de sajnos kell az előbbi is).

Tömören ez  lennék én és mostanság ezek foglalkoztatnak!

Anyámra hasonlitok....

Sokszor azon kapom magam,hogy amikor a gyerekeimmel beszélek,rájuk szólok vagy éppenséggel megszidom,akaratlanul is anyám hangját vélem felfedezni magamban.Akárcsak a természetét és bármit ahogyan beszélek,ahogyan kicsúszik egy.-egy szó a számon,ahogyan reagálok egy bizonyos helyzetekben és ez nagyon nincs jól. Ennek nem örvendek. Ha nem akarom,hogy a gyerekeim úgy bánjanak később másokkal és legfőképpen az ő saját gyerekeikkel,akkor nagyon gyorsan kell változtassak a saját hozzáállásomon. Ugyanakkor haragszom magamra,mert nem akarok olyan lenni,amilyen vagyok.

Nem akarom,hogy mások engem befolyásoljanak a saját döntésemben és sok mindent nem akarok,mert akkor azt érzem,hogy nem vagyok a helyemen.

Még mit mondhatnék?

Változást szeretnék

Eddig minden tőlem telhetőt megtettem,ami a változásokat illeti. De hátra van még nagy változás,amit be szeretnék hozni az életembe,de az már a körülményektől, a szüleim és nagyszüleim hozzáállásától is függ,de legalább a lelkiismeretemet megnyugtatom,hogy megpróbáltam,amit meg kell  ezután tennem. Ezután jön csak a neheze.Amit előre nem látok,csak egy nagy szakadékot,de a  fényt még nem látom.

És nem utolsósorban a fennvalótól függ a terveim megvalósitása is.Elsősorban azt kell megtanuljam,hogy ne az én akaratom teljesüljön,hanem a Jó isten akarata Jézus nevében.

Eddig igy épitettem az életem,hogy a mindenhatóra biztam mindent. A változást elsősorban magamban kell keresnem és  a többit hagyjam az Úr vezetésére. Bármilyen nehéz lesz az elkövetkező hónap,mert érzem muszáj lesz lépnem,harcoljak.... Kerül mibe kerül.

Az a bizonyos R betű

Nagyon sok vitám volt Édesanyámmal és nagymamámmal Bogikám R betűje fölött,merthogy lassan 6 éves lesz a leányzó,és a R betű helyett J-t mond, hogy már-már fájt a lelkem. Egyrészt,mert rosszul esett,hogy nem biztak meg bennem,hogy majd ráérez Boglárka füle,hogy mikor és hogyan kell majd kiejteni a R betűt. Meg hogy nem gyakorolom eleget itthon vele azt a bizonyos R betűt. Nem igényelte,igy én nem is erőltettem.. mert tudtam,éreztem,hogy hamarosan meg is tanulja és igy is lett.Pár napja ügyesen ki tudja ejteni a R betűt,aminek nagyon örült a két grácia. És ha mégsem igy lett volna,akkor 9 éves koráig van ideje a gyereknek,hogy kialakuljon a domináns keze,esnek ki a tejfogak és ha nincs beszédhibája,akkor a helytelen betűt is kijavitja magától.,azaz a fülecskéi ráéreztek volna.

Túl sokat, túl tökéleteset és azonnali eredményt vártak el a lányomtól,ami Nekem borzalmasan nehezére esett,mert én másképp fogtam fel a dolgokat. Na,de ezen is túl vagyunk. Már csak azt lessük,hogy mikor esnek a ki tejfogak,mert Bogikám két alsó középső fogát ki is húzták,mert már bújtak  ki a hátsó csontfogai. Most ott tartunk,hogy Boglárka egyik szemfoga mozog,de hajthatatlan abban,hogy kihúzzunk:-) Igy várunk,mert biztosan ki fog esni,de nem látok hátul semmit.

És igen Boglárka áprilisban töltötte be a 6-ik életévét és már be is van iratkozva az előkészitő C osztályba,anyósom egyik egykori kolléganője és barátnője lesz a tanitónője. 

És még mindig fiatalnak érzem magam,a lányaim pedig növögetnek. Hihetetlen.

Kicsit szomorkásan....

... mert hiába szeretnék dolgozni,ha nincs ahol
... mert hiába tanultam és megvan a magamhoz való eszem,ha nincs ahol felhasználjam
.... mert hiába kiáltok segitségért,több ajtón bementem,de köszönik szépen nincs szükségük rám
....hiába vagyok áldott jólelkű és jószivű,most inkább másnak a lelki baját kell a vállamra vegyem,ha helyett,hogy észrevennék,hogy Nekem van most segitségre szükségem
.....hiába vagyok itthon és szeretnék csak ANYAKÉNT élni nyugodtan,ha a külvilág arról zeng,hogy a mai világban gyereket nevelni nehéz vagy csak minimálisan lehet.(emiatt utálom a pénzt,mert csak eszköz)
..... hiába akarok földet művelni,ha nincs olyan föld  ahol dolgozni lehessen,hogy aztán végülis,ezen az úton megtaláljuk az alagút végét
... akarok és szeretnék még egy gyereket,mert tudom,hogy ha később is,de lesz munkám,de most ki kell használni az időt.
... mulasztani nem akarok
.....mert tudom,hogy ami embernél lehetetlen,Istennél minden lehetséges.
... élek,létezem,boldog vagyok,de tennem is kell valamit és pedig azt amiért a Földre jöttem.

És akkor most Istennek vajon van-e terve velem? Vészesen közeledik a 30 éves születésnapom és nagyon félek.... nos,ez már túlzás.  Nem is félek,inkább izgatott vagyok,hogy mi lesz énvelem igy?!

Sokszor elgondolkozok azon, hogy voltak háborúk,gazdasági válságok,szegénységek ,de a NŐK mindig is talpon tudtak maradni,nem estek kétségbe,gyerekek születtek és születnek erre a Világra. Mindig is volt és lesz valahogy.TÜRELEM. Éljünk a mának,a pillanatnak és aztán,meglássuk mit hoz a holnap.

És ami a legrosszabb,hogy sok a negativ beállitottságú ember,amitől az embernek elmegy az életkedve,bátorsága a kihivástól.....
Most akkor Istennek,másnak vagy magamnak élek?
Érdekes feltevés.

Öt éve,majdnem hat éve itthon!

Már nagyon régen irtam ide is, azt be kell vallanom,hogy amióta ide nem irtam egy sort,sokkal inkább történtek velünk jobb dolgok. Azt még le kell szögeznem,hogy lassan már hat éve vagyok itthon mint főállású anyuka,ami részben nagyon jó dolognak számit,mert látom a gyerekeimen,hogy sokkal nyugodtabbak,jobban fejlődnek. Szó szerint csakis rájuk figyeltem és figyelek továbbra is.

De mindezek ellenére még ott van az én saját életem,terveim vannak amiket meg szeretnék valósitani (egyébként bizok is benne,hogy sikerülni fog). Ugyebár a saját szakmámban még nem tudtam elhelyezkedni ,mint gyógypedagógus.Ezért meg kellett keresnem,hogy mi az ami tudnék csinálni,hogy ne legyek hátrányban a hallásom miatta,de ugyanakkor másoknak is tudjak örömet szerezni.: Nos,két lehetőséget is kaptam saját magamnak,amit tényleg szeretek csinálni: tortákat késziteni ismerősöknek és másoknak,mert ez nagyon inspirál és látványos. Előnye,hogy mégis itthon csinálom és legalább nem unatkozom.

Második lehetőség,már ha megvalósul,hogy létre szeretnék hozni egy Montessori jellegű játszóházat ,más szóval tanuló házat,ahová betérhetnek különböző korosztályú,egészséges,tanulási zavaros és sérült gyerekek. Külön-külön játszhatnak,megtanulják egymást elfogadni vagy  éppen egy figyelemzavaros gyereknek segitenék abban,hogy a tanulás örömtelivé váljon.

Mindenesetre hosszú út előzi meg a Montessori jellegű gyermekek házát létrehozni. Meglátjuk. Ami biztos,hogy egyiket sem adom fel.

Négy izgalmas dolog

Négy izgalmas dolog létezik az életben,az én belátásom szerint:
A HIT meggyőződés arról amit nem látunk,de még megvalósítható. Elképzelhetünk bármit ,amit szeretnénk,de még nincs (arra pedig vigyázzunk,hogy senki ne próbáljon minket lebeszélni,amiben reménykedünk,mert akkor a kedvünket szegi).
A GYEREK olyan jó érzés3-4 gyereket látni magam körül,és jó ha ennyi gyerek van egy családnál. Mások a te

rmészetüknél fogva,de mégis elfogadják egymás hibáit. Megtanulnak egymáshoz alkalmazkodni,kedvesebbek lesznek,és ha úgy vesszük talán boldogabbak is. Nem biztos,hogy jó barátok (egy-kettő kivételével) lesznek,de az biztos hogy a bajban egymás segítségére lesznek.Ez utóbbi pedig függ attól,hogy hogyan neveltek bennünket. Viszont a lelki fejlődés bonyolult,ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni:)
IDEGENNYELV ez is Isten ajándéka. Belekóstolni,megtanulni egy idegennyelvet, már önmagában is egy bizsergő érzés,mert akkor szabad vagy (hát én még nem tartok itt),de pótolni fogom. Mondjanak bármit. És ha már itt vagyunk,akkor több ajtó megnyílik előttünk.DE mégiscsak az anyanyelvünkön értünk és fogadunk el bármit.
VILÁG -Ha nincs benne sorsunk forgatókönyvében,hogy eljussunk a világ bármelyik pontjára,akkor sem kell elkeseredni:-) Vegyünk egy jó ,izgalmas szépirodalmi, földrajzi,tudományos könyvet a kezünkbe és utazhatunk a könyv segítségével (más embereket,szokásokat,tájakat ismerhetünk meg).

Más kérdés,hogy mit szeretnénk és hogyan gazdálkodunk az IDŐVEL!!!

És ha van egy kis szerencsénk,akkor a szakmánk által tanult és tapasztalt dolgokat bővítenénk,kibontakoztatnánk ki-ki a saját belátása és tehetsége szerint. Más kérdés,hogyan állnak hozzánk mások.

Saját megfigyelés a fenti szöveg!!!