Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Premature Baby tickers
Lilypie Premature Baby tickers

Középső

Zselyke a középső lányom. Ő a leghangosabb, legvidámabb és nagyon- nagyon igazi gyermek tud lenni, amit nagyon szeretek benne, de sokszor mindent most és azonnal szeretne valamit, amit néhanapján nehezen tudok elviselni. Közben belül fegyelmezem magam, hogy Zselyke foglalja el a középső helyett a testvéri sorrendben,és ő rá fokozottan többet kell figyeljünk, mint eddig valaha bármikor. Most viszonylag ő a szivem csücske. És amilyen érzékeny vagyok mostanában, nagyon tudok haragudni, hogyha  valakinek ha kicsit is, de  nincs türelme Zselykihez. Néha előfordul ilyen is, néha van ilyen. Ettől függetlenül egyformán szeretem mindhárom gyermekemet, csak a természetük, hozzáállásuk is más-más bizonyos helyzetekben, amit tudnom kell kezelni, és ha másnak nincsen, akkor nekem kell fokozottan türelmesnek lennem mindenkihez. Amit mindig tanulni kell, mert áratlanul adódnak bizonyos helyzetek ,és akkor van az úgy, hogy itt és most kell cselekedni, sosem később.
Ugyebár Boglárka az első gyermek, és ő aztán mindenkitől megkapta a kitüntető figyelmet pl. a nagyszülők figyelmét, sőt többet is kapott, mint Zselyke. Figyelmességből, kedvességből, minőségi időből, ajándékokból... ez az amire most nagyon kell figyeljek, hogy Zselykének is járjon, az ami Boginak jár.
Réka a legkisebb csak szopizik, alszik és amikor ébren van, akkor figyel.

Hál Istennek Zselyke részéről nyoma sincs féltékenységnek, mert ott van Bogi akivel együtt hancúroznak, hangoskodnak, játszanak, rajzolnak, társasoznak, gyurmáznak és nagyokat beszélgetnek.... és Bogi nagyon tudja Zselykét is rendezni, ha megkérem rá, mert éppen most nem vagyok elérhető. Tegnap este például Bogi magától olvasott mesét Zselykinek, amig én szoptattam, de ugyanakkor lefekvés előtt, még belőlem is kért, hogy olvassak neki egy másik mesét. Hiába olvasott Bogi meséket, Zselyki igényelte tőlem, hogy én is olvassak fel vagy vigyek be neki egy pohár vizet.

Zselyke nagyon aggodalmaskodó tipus Rékával kapcsolatban.Az első két éjjel kétszer is fel kelt, hogy szóljon nekem, hogy sir.... Ő az a gyermek aki figyel rám és nagyon tud szeretni, mert egy pohár vizet is behozott nekem, anélkül hogy kértem volna, vagy ma egy pohár almalevet tett Boginak....
És akkor jöjjenek az ovis képek:




Táncol hátulnézetből





Bogiról

Bogi nem tud betelni azzal, hogy ő az idősebb, igy most átvette a nagyobb testvér szerepét. Ahol és amikor csak lehet igyekszik nekem segiteni, Zselykinek mesét olvas, Rékával nem tud betelni... .. Első héten mikor hazajöttünk, meg is mondta, hogy Rékának hosszú spagetti ujjai vannak.
Nekem meg mosolyog a hasam....
Tegnap este, négy mesét elolvasott az Icinke Picink könyvből Zselykinek..

Zoli erősen meg van fázva, Zselyke meg köhög, úgyhogy ki vannak tiltva a háló szobából, ahol Réka alszik, igy most én Rékával és Bogival alszom.

Féltem őket

Még mindig sokat hezitálok, hogy zároljam vagy ne zároljam a naplómat, mert nem szeretném sem a magánéletünket, sem a képeinket kiteregetni a nagyvilágnak. Úgy gondolom, hogy aki nagyon kivncsi ránk, az úgyis betér hozzánk olvasgatni, rákérdez, velünk együtt örül, segit, tanácsokat ad és még sorolhatnám.

Sőt, még a fészbukra sem szivesen teszek fel képeket, mert az már tényleg nagyon rosszul esett, hogy sokan használják a webet, de legalább négy embertől elvárhattam volna, hogy egy hogy vagy/ vagytok kérdést feltegyen Nekem. Főleg igy három császár után. Bár tudják, hogy jól vagyok, de mégis, akkor minek mutassak egy képet a három kislányomról? Ha arra sem jut 5 perc idő, hogy megkérdezzék, hogy vagyunk....

Aki úgy gondolja, hogy továbbra is szeretne betekintést nyerni életünk mindennapjaiba, annak külön meghivót küldök.
Legalább tudom, hogy ők közel állnak hozzám, még akkor is ha messzi távolban vannak... két ember legalább őszintén érdeklődött....



Még a pocakban

Néhány szót akarok ejteni, arról az időszakról, amikor Réka még a pocakomban volt, hogy mennyire foglalkoztak vele, aggódtak érte, kérdezgették, hogy van, hogy fogják hivni és még sorolhatnám.... És én persze mint aki álmodik úgy válaszolgattam kissé érthetetlenül, csodálkozva, döbbenten, hogy öööö ez nem lehet igaz, hiszen ők is tudják már. Valahogy igy kezdődött az egész várandóssággal teli időszak.

Még a leges legelején ,amikor másfél hónaposan először kórházba kerültem, mert elkezdtem vérezgetni, akkor még nagyon friss volt az élmény, és az a tudat, hogy ezt a babát nagyon akarom, bármiáron ,de küzdeni fogok érte. Bár nem jósoltak nagy reményt. Mégiscsak az orvos nagy bátorságnak titulálta az állapotomat, hogy két császár után be mertem vállalnia harmadikat, de közben meg is nyugtatott, hogy most a feltámadást ünnepeljök, mert pont húsvét votl akkoriban. Szigorú megfiygelés alatt tartottak, ágy nyugalmat rendeltek el, kaptam g9rcsoldókat injekcióban, vitaminokat és a folsav sem maradhatott el. Aztán néhány nap múlva kiengedtek a kórházból, de alig hogy hazajöttem, valamiért felmérgelődtem, és másnap újra a kórházban kötöttem ki, de itt már sirva, hogy hogyan tovább....Újból beutaltak és kezdődött minden előlről, viszont a lelkem mélyén tudtam és hittem, hogy csak az első három hónap a legnehezebb, amikor semmi sem biztos, amikor aggódva várjuk hogy lássuk az az Új Élet elindul-e, megatapad-e, megamarad-e. Anno annak idején isátéltem ugyanezt Zselykével, és előtte már volt egy veszitésem.... Emiatt dühös voltam, hogy mindez miért pont velem történik, de a sok negativ élmények hatására kitartottam az elhatározásom mellett.

Azt kell mondjam, hogy az idő, a szerencse, a kiartás és a hitem engem igazolt.
Anno nagyon féltettek engem ,ettől a harmadik terhességtől, hogy hogyan fogom kihordani, nem-e lesz valami baja a babának vagy  netalán koraszülött, ami sajnos manapság elég gyakori esetnek számit ( láttam és hallottam is a kórházban).


Azt kell, hogy mondjam, hogy a várandósság végéig velem volt a Jó Isten, és most már Réka születése után (szölésről egy másik posztban), mindennap hálát adtam a Jó Istennek, örömkönnyeket ejettem sokszor is, amikor senki nem látott, hogy milyen jó ,hogy nem lett koraszülött babám és egy makkegészséges harmadik  kislány édesanyja lettem. Maximálisan büszke vagyok, hogy három kislányom van és érzem, hogy ezúttal  igy lett teljes kerek a mi családunk.

Még hátra van hosszú lista, hogy mennyi mindent kibirtam a várandósságom alatt, ahelyett hogy végig feküdtem volna....

Visszatérve arról a két jó fej egy Silló Géza nevű szomszéd gimnáziumi tanár úrról és egy Solymossi Alpár nevű lelkipásztorról, akik viccesen, jókedvűen nekem szegeztek egy -egy kérdést: Előbbi még a nyár elején megkérdezte tőlem, hogy hogy van Réka? Én meg döbbenten néztem Géza bácsit, hogy hiszen ő kellene tudja, hogy van Réka, merthogy az ő fogorvos lányát is Rékának hivják (ahová Bogi is jár). Látván a csodálkozásomat, gyorsan helyesbitett, hogy a pocakomban lévő Rékáról kérdezget.... később jutott el a tudatomig, hogy hoppá nekem ismét lányom lesz, akit Rékának fogjuk nevezni. Akinek nevét a nővérkéje Boglárka választotta.
Utóbbi a lelkipásztor- akivel véletlenül összefutottam, egy nap november elején, amikor Bogit hoztam haza az iskolából, és nekem elkezdett bókolni, hogy milyen szép kismama vagyok, nem hiztam semmit..... még ekkor is döbbenten néztem, hogy ez a pasas biztos szereti a nőket. Vagy mi? Eléggé abnormálisank kezdtem magam érezni..... végül megkérdezte, hogy fogják hivni (pedig már nagyon jól tudta a férjemtől ), de még azértis tudni akarta tőlem, igy rávágtam, hogy biza Rékának fogják hivni. Mire ő viccesen nem Zsófinak? Mig én a fejem csóváltam ,hogy bizony nem, de közben már alig vártam, hogy már szem elől tévesszem. Jogosan kérdezgette,hogy hogy fogják hivni a mi harmadikunkat, mert  neki is van három lánya:,  születési sorrendben Bogi, Zsófi és a legkisebb Zselyki. Mig nálunk is Bogi, Zselyki és  végül Réka... .Hát igy....

Végezetül sosem szerettem a szájról szájra terjedő hireket, hogy velem mik is történtek....mert alighogy kijöttem a kórházból, már a boltos néni is tudta, hogy hol voltam és hogy terhes vagyok, holott még alig látszott a pocakom. Én viszont szép csendben, ameddig lehet őrizni akartam a várandósságomat a nagydobra verésnél.

Lényegben a lényeg, hogy túl vagyok a nehézségeken, izgalmakon....




Öröm

Boglárka ma mondta, hogy a legjobb AJÁNDÉK  Réka.

Zselyke szintén a napiba indulás előtt az ajtóban kissé aggódva rám parancsolt, hogy menjek be Rékához, mert sir. Igaza volt , csakhogy én kisértem ki a lányokat az ajtóig :-)))

Meglepetés

Csodálatos ajándékot kaptam a férjemtől... ez várt engem, mikor hazajöttem a szülészetről... :-))))

És nem csak Réka születésekor kaptam ajándékot, hanem a másik kettő születése alkalmából is meglepett valamivel Zoltán (jobban szeretem igy ejteni a nevét).

Boglárka születése alkalmából hatalmas csokor virágot kaptam, de azelőtt felépült a házunk.

Zselyke születése alakmából ugyancsak hatalams csokor virágot és egy arany karperec volt a meglepetés. Most viszont a szülészetre nem lehetett behozni virágot, mint anno Bogival és Zselykével volt, látszik, hogy négy év óta mennyit változott a szülészeten a szabályok szigorú betartása.

Esztány táska ,nagyobb fehér rózsa és kisebbek a Rékáé

Itthon Rékával

Szülészetről hazaérve, másnap Zselyke kiadta az utasitást, irány be a szobába, mert Réka nem szereti egyedül....

Áááá, első nap este még a saját kinőtt napközis cipőjét Réka kiságya elé tette, mert ő bizony kinőtte :-)))

Nosztalgia

Azt hiszem sok mindent lehetett volna másképp csinálni gyerekkoromban, csak hát ugye a gyermek mindent elhisz a felnőttnek... féltek tőlem, én pedig féltem tőlük ( emiatt nem is próbáltak rájönni, megismerni, hogy mi rejlik bennem). Mostani eszemmel rájöttem, hogy sok mindent elmulasztottam, sok mindent csinálhattam volna másképp és most hogy gyerekeim vannak, emiatt ráismerek régi önmagamra. Hirtelen rádöbbenek, hogy sokat tanulok még tőlük... és be kell pótoljam ami nem adatott meg nekem, csak mert van egy óriási sérült veszteségem. Sokszor nem is értek meg néhány embert, akik elmulasztanak néhány dolgot a jó eszükkel és hallásukkal. Ez már mulasztás. Őrület, de én harmincévesen sok mindent átértékelek és szeretnék elölről kezdeni néhány dolgot.
 — nosztalgikus hangulatban van.

Első

Megkapta Boglárka az első osztály első jegyét. Matekból. Egy foarte bine-t ami azt jelenti, hogy kitűnő, azaz 10-est.

Na, most már olvasni is tud, a füzetei nagyon tiszták, rendezettek. A román lecke tanulás, ismétlések mindennaposak nálunk, ha kell, ha nem, hogy ne felejtődjön el. Szóval ebből tanulunk a legtöbbet. Nagyon meguntam már az elején, hogy csak könyvből, szóbeli szövegekkel ismételünk, és még csak keveset rajzoltak románból, de annál többet kérdez a tanitónő. Ismételnek együtt.

Nem tudom, hogy helyes-e , de sajnos a tankönyv úgy van megszerkesztve , hogy csak képek sorra jelenik meg az újabbnál újabb leckéknél, és szerintem az már nem helyes, hogy a képek alatt nincsenek románul szavak feltüntetve. Ehelyett hátra kell lapozni a szavakért, szövegekért, megkeresni, hogy milyen kérdések, mondatok lapulnak hátul.... azért is zavaró ez, mert egy elsős, ha nem is mindenki, de vannak egy páran akik akarnak nyomtatott betűkkel olvasni, románul is. Boglárka például már szivesen olvasna románul, ha látná hogy mit ir a kép alatt. Igy hát elhatároztam, hogy csinálok nyomtatott betűkkel szóképeket, szövegeket és melléje képet ragasztok.... és játékosan menjen a tanulás, ismétlés. Ezeket is úgy játszanánk el, hogy megkeressük a megfelelő képhez a szavakat, mondatokat.

Angolból még sehogy sem állunk. Abból is hasonlót kellene csináljak, akárcsak a románnál. Eddig két angol tanárral beszéltünk, hogy Bogi járjon külön órára. Egyikkel nem voltunk megelégedve, a másik tanár már nem tudta fogadni, mert már betelt a hely. Ha nem kapunk mást, akkor visszatérünk az előbbihez, mert csak szeretném, ha hetente legalább egyszer járna angolra.




Gyerekekről

 Zoli reggeltől estig dolgozik, de reggel ő viszi a lányokat óvodába, iskolába. Délben egy órakor értük megyek, mivel egy helyen vannak és egyszerre hozom haza őket, hogy ne kelljen kétszer forduljak még Zselykiért. Zselyke napközibe jár, de januárig nem fogom engedni, hogy ott aludjon. Délután még  lefektetem Zselykét, mert estig nem lehet vele birni, és aludni muszáj  egy négyévesnek.

Boglárka szereti az iskolát. Reggel korán költöm még, hogy legyen ideje reggelizni, megmosakodni és felöltözni. szerencsére közel van az iskola. Igy bőven van időnk elkészülni, csak nehezen kelő tipus.

Ami Rékát illeti, nagyon jól érzi magát odabent. Ha egész nap tevékenykedek,  nagy lárma van körülöttem , akkor csendben van. Mihelyt egyedül maradtam, leülök vagy este lefekszem rögtön elkezd  mozgolódni.  Az esti meséknél is érezteti velem, hogy hallja ,amikor felolvasok a lányoknak.

Tegnap voltam nőgyógyásznál, s mivel két hónapja nem voltam, kicsit tartottam tőle, ezért vettem egy szobanövényt a virág szinével hozzáillő kaspóban. Szóval a gyanúm beigazolódott, mert mások előtt épp mondta is, hogy ,, magára gondoltam, hol volt mostanig? Cccccc, lényeg, hogy minden rendben van és Réka is szépen fejlődik.

November 12-re vagyok kiirva újabb császárra., ami történetesen ez a harmadik. Réka is, akárcsak Zselyke keresztbe van feküdve.

Röviden ennyi.

Falu a városban

Múlt hétvégén rendezték meg a falu a városban lévő szabadidős tevékenységeket, ami különösen kisgyerekes családoknak nagyon kedvezett. Jó korán, majdnem 10 órakor indultunk el gyalogosan, mert a város másik végében volt, és két gyerekkel bizony nagyon fárasztó volt. Főleg nekem a sok gyaloglás. Hazafelé jövet még betértünk  a Merkúrba vásárolni, és közben azon fohászkodtam, hogy valahogy épségben érjek haza. Éreztem, hogy a lábaimban nincs erő, közben a hátizsákom a hátamon, két gyerek mellettem és egy a pocakban. Hál Istennek a piacra érve találkoztunk Gabiékkal, szerencsére kocsival voltak, és akkor megkérdeztem, hogy merre mennek, végül felajánlották, hogy hazavisznek engem és a két gyereket. Kopp-kopp.  Azelőtt pedig az  állatvásárba menet, még betértünk egy üzletbe Boginak kabátot venni, azt meg otthagytam, hogy ne kelljen magammal vinnem ,s visszafelé jövet kivettem.

Lényeg, hogy nagyon jól éreztük magunkat, bár  elég hűvös, változékony idő volt. Másnap újra elmentünk, ezúttal Zoli  és anyósom is tartott velünk.,ekkor már természetesen ragyogóan sütött a nap.














VII. Székelyföldi Lovas Ünnep

Véletlenül találtam meg ,hogy a megrendezett Székelyföldi Lovas Ünnep alkalmából, rajzversenyt is szerveznek a lovakkal kapcsolatosan. Igy kapóra jött, hogy akkor Bogi is rajzoljon lovakat, amit időben be kellett küldeni. Száz rajzot küldtek be 5-15 év korosztály, és Bogiéknál a 7 éves kategóriában 10 rajz volt. Határtalan volt az örömünk, hogy Bogi első dijat nyert a rajzversenyen.

El kell ismernem, hogy nagyon sok szép rajz volt, és azok akik nem nyertek, valami jegyet kaptak.



Jelvényt is kapott és a szatyorban volt kis lovacska, kutya, egy könyv és két házi csoki

A büszke nyertes és ami büszkeségünk

Először ült nagy lovon, mert eddig pónin mert ülni :-)))

A kiállitott rajzával :-)


Bogyó és Babóca

Naponta este, ahányszor Zselykének mesét olvasok , olyankor Réka nagyokat rúg,  amikor Bogyó és Babóca neve elhangzik.  De már a mese elején is jelzi, hogy ő is hallgassa a megszokott esti rutint :-)

Iskola

Bár még csak az első osztály elején tartunk, de úgy veszem észre, hogy Bogi szereti. Még panaszt nem hallottam tőle, csak annyi, hogy késő délutánra már fáradt, amin nem is csodálkozok, hiszen napi 5 órájuk van és ez tart egész heti programmal.

Az elején  kicsit aggódtam, hogy hogyan térünk a napirend fölött.Milyen lesz Bogi hangulata, az én lelkierőm és hogyan tudom a családot összetartani  a nagy biztonsági (majdnem kényelmes zónámból kilépve), mert most tényleg, akárki akármit mond, nem szeretem lógatni a lábam és hatalmas két nagy változásnak nézünk elébe (ezek külön posztban).

Hétfőn reggel fél 8-kor kezdik a korcsolyázást, utána 9 -re irány az iskola. Ez már Zoli feladata, mert autóval viszi a jégpályára és onnan fel az iskolába. Ugyancsak hétfőn órák után jár az iskola kórusába énekelni, mert beválasztották. Szerencsére, hogy hétfőn könnyű órái vannak, bár kettőig vannak. Máskor reggel 8-kor kezdik és tart egyig a tanitási idő.

Annyi változás van, hogy nem engedem, hogy református vallás órára járjon, ami ugyancsak órák után, azaz egytől 2-ig tart, mert ezt már túl soknak tartom és fárasztó. Már csak azért sem, mert a református gyerekek kisebbségben vannak és vegyes korosztály jár vallás órára, ahol a  tanár folyton a táblára irogat. Egy elsős gyereknek ez még nem élmény. Viszont a katolikus vallás óra a megszokott időben, reggel 8-kor kezdődik, mivel a katolikusok többségben vannak. Igy a kis osztálytársak együtt vannak (az egész osztály, ebből hárman reformátusok). Kénytelen voltam beszélni a vallás tanárnővel, ha lehet ,akkor vegye be Bogit is, hogy járhasson vallásra. Az alapvető dolgok egyformák, de mégis együtt van a saját korosztályával. Náluk könyv is van és egyformán, az ő  felfogási szintjük szerint  tanit a tanárnő és nincs az nagy összevisszaság, hogy egyik osztályból a másikba vándorolnak, a tanár ki tudja hogyan magyaráz, ami szerintem néha unalmas és még csak irni sem tudnak a kis elsősök. Az már végképp nem hiányzik, hogy nehéz nap után, még egy vallás óra rátegyen egy lapátra.

Másik jó hir, hogy a szülői értekezleten Zolit beválasztották a Szülői Bizottság Elnökének, ami nem kis feladat..



Tanévnyitó

Először is beszéljenek a képek. Láthatóan jól látszik rajtuk, hogy Boglárka már nagyon várta az iskolát, de Zselykiről lehervadt a mosoly az arcáról.

Büszke vagyok arra, hogy már van egy elsős  és egy középcsoportos kislányom. Bár az igaz, hogy Zselyke reggelente nem nagyon akar  bemenni a csoportba,inkább minduntalan visszatart ,hogy még  ölelhessen .






Zselyke négy éves

Hivatalosan szeptember 8-án töltötte be Zselyke a négy évet. Azon hétvégén esküvőn voltunk, igy a születésnapja megünneplését a rá következő hétvégén tartottunk meg:
Az elmaradt születésnap három napos ünnepléssel zajlott, és bevallom ezer örömmel sütöttem két különböző Bogyó és Babóca tortát. Kicsit tartottam, hogy nem fogom birni, meg fáradt is voltam . Nagyon akartam elkésziteni a tortákat, ami Hál istennek nagyon szépre (már amennyire lehetett) és nagyon finomra sikerült.

És azért lett három napos ünneplés, mert szűk kicsi a lakásunk és annyi embernek nem tudtam volna teriteni sem, meg meleg is volt. 
Az úgy volt, hogy péntekre akartam az egész családot összehivni, hogy vasárnap pihenhessünk és készülődjünk a tanévnyitóra. Mivel pénteken  a sógorom dolgozott, igy kénytelenek voltunk három napra szervezni az ünneplést, de egyszerűen.

Péntek este jöttek a szüleim és a nagyszüleim
Szombaton Zselyke  Katóca keresztmamája jött el a két lányával Csengivel és Borcsival  Udvarhelyről
Vasárnap végül anyósom ,azaz  Marika néni és a sógoromék jöttek.
Gerő öcsém is feljött köszönteni:-) Mindenkitől egyformán kaptak a lányok ajándékot.

Továbbra a képek beszéljenek:

Péntek:







Szombat




Vasárnap