Még a pocakban

Néhány szót akarok ejteni, arról az időszakról, amikor Réka még a pocakomban volt, hogy mennyire foglalkoztak vele, aggódtak érte, kérdezgették, hogy van, hogy fogják hivni és még sorolhatnám.... És én persze mint aki álmodik úgy válaszolgattam kissé érthetetlenül, csodálkozva, döbbenten, hogy öööö ez nem lehet igaz, hiszen ők is tudják már. Valahogy igy kezdődött az egész várandóssággal teli időszak.

Még a leges legelején ,amikor másfél hónaposan először kórházba kerültem, mert elkezdtem vérezgetni, akkor még nagyon friss volt az élmény, és az a tudat, hogy ezt a babát nagyon akarom, bármiáron ,de küzdeni fogok érte. Bár nem jósoltak nagy reményt. Mégiscsak az orvos nagy bátorságnak titulálta az állapotomat, hogy két császár után be mertem vállalnia harmadikat, de közben meg is nyugtatott, hogy most a feltámadást ünnepeljök, mert pont húsvét votl akkoriban. Szigorú megfiygelés alatt tartottak, ágy nyugalmat rendeltek el, kaptam g9rcsoldókat injekcióban, vitaminokat és a folsav sem maradhatott el. Aztán néhány nap múlva kiengedtek a kórházból, de alig hogy hazajöttem, valamiért felmérgelődtem, és másnap újra a kórházban kötöttem ki, de itt már sirva, hogy hogyan tovább....Újból beutaltak és kezdődött minden előlről, viszont a lelkem mélyén tudtam és hittem, hogy csak az első három hónap a legnehezebb, amikor semmi sem biztos, amikor aggódva várjuk hogy lássuk az az Új Élet elindul-e, megatapad-e, megamarad-e. Anno annak idején isátéltem ugyanezt Zselykével, és előtte már volt egy veszitésem.... Emiatt dühös voltam, hogy mindez miért pont velem történik, de a sok negativ élmények hatására kitartottam az elhatározásom mellett.

Azt kell mondjam, hogy az idő, a szerencse, a kiartás és a hitem engem igazolt.
Anno nagyon féltettek engem ,ettől a harmadik terhességtől, hogy hogyan fogom kihordani, nem-e lesz valami baja a babának vagy  netalán koraszülött, ami sajnos manapság elég gyakori esetnek számit ( láttam és hallottam is a kórházban).


Azt kell, hogy mondjam, hogy a várandósság végéig velem volt a Jó Isten, és most már Réka születése után (szölésről egy másik posztban), mindennap hálát adtam a Jó Istennek, örömkönnyeket ejettem sokszor is, amikor senki nem látott, hogy milyen jó ,hogy nem lett koraszülött babám és egy makkegészséges harmadik  kislány édesanyja lettem. Maximálisan büszke vagyok, hogy három kislányom van és érzem, hogy ezúttal  igy lett teljes kerek a mi családunk.

Még hátra van hosszú lista, hogy mennyi mindent kibirtam a várandósságom alatt, ahelyett hogy végig feküdtem volna....

Visszatérve arról a két jó fej egy Silló Géza nevű szomszéd gimnáziumi tanár úrról és egy Solymossi Alpár nevű lelkipásztorról, akik viccesen, jókedvűen nekem szegeztek egy -egy kérdést: Előbbi még a nyár elején megkérdezte tőlem, hogy hogy van Réka? Én meg döbbenten néztem Géza bácsit, hogy hiszen ő kellene tudja, hogy van Réka, merthogy az ő fogorvos lányát is Rékának hivják (ahová Bogi is jár). Látván a csodálkozásomat, gyorsan helyesbitett, hogy a pocakomban lévő Rékáról kérdezget.... később jutott el a tudatomig, hogy hoppá nekem ismét lányom lesz, akit Rékának fogjuk nevezni. Akinek nevét a nővérkéje Boglárka választotta.
Utóbbi a lelkipásztor- akivel véletlenül összefutottam, egy nap november elején, amikor Bogit hoztam haza az iskolából, és nekem elkezdett bókolni, hogy milyen szép kismama vagyok, nem hiztam semmit..... még ekkor is döbbenten néztem, hogy ez a pasas biztos szereti a nőket. Vagy mi? Eléggé abnormálisank kezdtem magam érezni..... végül megkérdezte, hogy fogják hivni (pedig már nagyon jól tudta a férjemtől ), de még azértis tudni akarta tőlem, igy rávágtam, hogy biza Rékának fogják hivni. Mire ő viccesen nem Zsófinak? Mig én a fejem csóváltam ,hogy bizony nem, de közben már alig vártam, hogy már szem elől tévesszem. Jogosan kérdezgette,hogy hogy fogják hivni a mi harmadikunkat, mert  neki is van három lánya:,  születési sorrendben Bogi, Zsófi és a legkisebb Zselyki. Mig nálunk is Bogi, Zselyki és  végül Réka... .Hát igy....

Végezetül sosem szerettem a szájról szájra terjedő hireket, hogy velem mik is történtek....mert alighogy kijöttem a kórházból, már a boltos néni is tudta, hogy hol voltam és hogy terhes vagyok, holott még alig látszott a pocakom. Én viszont szép csendben, ameddig lehet őrizni akartam a várandósságomat a nagydobra verésnél.

Lényegben a lényeg, hogy túl vagyok a nehézségeken, izgalmakon....