Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Premature Baby tickers
Lilypie Premature Baby tickers
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vendégség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vendégség. Összes bejegyzés megjelenítése

2009.01.29.(Cs) Bogács Mirjamkánál :P


Tavaly 2008.dec.elsején született meg Bogács Mirjam,Éva gyerekkori barátnőmnek a kislánya és őket látogattunk meg. Belépünk a házba bogi sírt a kijárati ajtó felé fordulva,ellenezte hogy a ruháját lehámozzam róla,először azt hittem minden simán fog menni mint a karikacsapás hiszen bárhová is mentünk sosem sírt .De ezúttal úgy látszik minden másképp kellett történjen,pedig azelőtt való nap és mai mondogattam neki,hogy megyünk babát nézni.Én pedig szégyelltem magam,magyarázgattam hogy miért is van és hogy nem szokott ilyesmi előfordulni,közben hallgatóztam,hogy nem-e sír fel Mirjamka Bogica ellentmondást nem tűrő dühkitöréseire.Nos Mirjamka részéről minden rendben volt,aludt mint a bunda,szép formás kerek arcocskáját és fekete haját mutatta.Tiszta apja. Boglárka mikor meglátta a kicsit elképedt,csodálkozott,elhallgatott és csak nézte,nézte és csak nézte az anyukája karjában szuszogó,parányi édes csöppséget.Életében most látott közelről alvó kisbabát aki még sem mozdult,beszélgetésre fel sem ébredt. Megcsodáltunk Mirjamot aztán rövi időre éva vissza tette az ágyikójába aludni mikoris pár perc elteltével újból sírt,bár ebben nem vagyok biztos benne,de a lényeg hogy sikerült közénk kihozni egy időre. Én mikor karjaimba vettem Mirjamkat Boglárka aki addig az apukája ölében üldögélt kissé megilletődve ugyan de rezzenéstelen arccal,kitágult szemekkel ,és mondhatom kis féltékenységgel nézett bennünket:O Mikor mondtam simogassa meg Mirjamka lábacskáit szó nélkül teljesítette,de sajnos nem mosolygott ahogy általában szokott és amilyenek megismertünk:S:P Mit mondjak? Be kell vallanom,hogy látszott rajta a cseppnyi féltékenység de én ezek hatására nem éreztem semmit,mert tudom,hogy Bogicám okos kislány ha valamit elmagyarázok neki akkor megérti. Viszont amíg nem jön a kis tesó addig nincs mit meséljek neki.Addig várok vele.Voltunk,láttunk,megcsodáltunk a kisbabát,megtapasztaltam a leánykám reakcióját ,egyelőre nincs mit tennem,de számíthatok sok mindenre.De személy szerint szeretettől és a neveléstől függ sok minden.

2008.09.14.-Vasárnap

Vasárnap ismét összegyűlt az egész Bölöny és Vécsey család apraja-nagyja egy kiadós pisztráng vacsorára .Ezúttal anyósomék hívták vissza az én őseimet ,ez a gesztus ugyancsak nagyon jól esett nekem, mert nagyon jót tesz a lelkemnek, és legfőképpen Bogica miatt is hiszen ő az első unokájuk a szüleinknek:D Úgyhogy egész vasárnap csak körülötte forgott minden, mindenki csak őróla társalgott,hogy ilyen-meg amolyan édes s még sorolhatnám, s persze még az én leánykám aztán az egész családot is jól meg tudta nevettetni a maga mókás szereplésével...... És persze ahogy ,,udvaroltak,,neki :P Ez úgy volt,hogy mivel másnap kezdődött a tanév s hiába volt bezárva az üzlet csak jöttek délután is a vásárlók gyerekkel,hogy vegyenek virágot,és ugyanakkor mi is végeztünk a pisztrángvacsorával ezért mindenki kiment az udvarra levegőzni. De legfőképpen mi nők mentünk ki Bogicával az udvarra, s hát Baba déd mama oda ment Bogicával a fiúcskához, egymás kezét megfogva körbe táncoltak hármasban:P Ééééés persze,hogy valamivel teljen az idő, legyen jó a hangulat, s nem titkolom azt sem,hogy Bogicám úgy nézte és csak nézte a fiúcskát,hogy ki az? miért olyan alacsony? és még mit tudom én miért de nagyon élvezte a társaságát :))))) A fiúcska szégyellte magát, csak húzódozva fogta Bogicám kezét, igen ám de már az én kislányom ahogy egy kissasszonyhoz illik ő szívesen fogta a fiúcska kezét,nézte,nézte és csak nézte:P Közben mi jókat derültünk a látványon, mert olyan ,,összeillő ,édes,komoly tekintetű pár voltak,,hogy csak na.... :D
Kézenfogva táncoltak körös-körül:)))))))

Hétfőn vendégeink voltak-szept.8

Budapestről hazalátogatott Apának egyik legjobb gyerekkori barátja a családjával, akinek van egy 3 éves és 10 hónapos kislánya. Minden évben egyszer szoktak hazajönni s ilyenkor rendszerint szakítanak időt arra is, hogy bennünket is meglátogassanak s ilyenkor nagyon jól érezzük magunkat a társaságukban,hogy bizony sajnáljuk amikor vége van a napnak:S Ezek után marad a sóhajtozás,hogy vajon mikor és hol fogunk még találkozni? Mindegy a távolság néha fájdalmas tud lenni amiért ritkán találkozunk a legjobb barátainkkal, de mégis szép emlékkel maradtunk utánuk.Végül a lányok Bogica, Mimi és Tilli nagyszerűen megértették egymást és hamar feltalálták magukat egymás társaságában,hogy öröm volt nézni ahogyan eljátszanak a földön míg mi felnőttek az asztalnál társalogtunk. Kopogjam le áldott jó kislányok voltak ők hárman,hogy nem tudnám másképp megfogalmazni,és azt sem ami most lejátszódik a lelkemben annyira édes tündérkék voltak. Bogica néha-néha nézte a tévét, jött -ment, Mimivel próbáltak a saját nyelvükön ,,társalogni,, már amennyire ők tudtak. Igaz Mimi nagyon el volt foglalva Bogica játékaival, míg Tilli próbált kúszni a földön. Komolyan mondom ,hogy az én kedves galambom egyenesen arra figyelt,hogy hova lépegessen mert bizony alig lehetett közlekedni a nappaliban a sok játék miatt, és persze ilyenkor az én leánykám elsősorban arra figyelt,hogy nehogy Tillire lépjen még tiszta véletlenül se. Bogica nagyon kedves volt Tillivel ha látta,hogy már sírásra görbül a szájacskája már vitte is oda Neki a hozott,ismerős zörgő játékát. Aztán nem sokkal később mielőtt haza mentek volna sikerült pár képet csinálnunk a lányokról:D

Ja, igen s még kapott Bogicám tőlük ajándékba egy gyönyörű ,barna ,puha bársony virágmintás díszítésű blúzocskát, egy kis táblát együtt két kis fehér krétával és szivaccsal:)

Emília,Ottilia és Boglárka


Zakariás családnál voltunk


Nem is tudom hol kezdjem a jegyzetelést, először is meglátogattunk Zoli rég nem látott barátját, habár nekem semmi kedvem nem volt elmenni, de a változatosság kedvéért belementem, hogy aztán végülis elmentünk. Na de annyira beleéltem magamat, hogy Zsoltnak a két lánya Anna és Dorottya akiket már két éve nem láttam , otthon lesznek és majd kedvesen, nagyokat fognak játszani az én kicsi drágalátos Bogicámmal. Amikor megérkeztünk az oly rég nem látott barátainkhoz, Bogici kissé sírva fakadt a sötét miatt, mert valóban az új emeletes házban ahová egy éve költöztek be az ajtója sötét barna volt, kevés ablakkall és persze még soha nem látott ismeretlen arcokkal kellett szembesüljön Boglárkám:O Épp ezért akartam vendégségben elmenni, hogy lásson, ismerkedjen, barátkozzon a kicsi tündérke kislányom más emberekkel. Ez még hagyján, de amikor a Zsolték közölték, hogy Anna el van utazva Szárhegyre a nagyszüleihez vagy mit tudom én hová, Dorottya pedig a kocsiban aludt kinn a mellékúton mert egy órával korábban jöttek haza a strandról, s elaludt a kocsiban. Kicsit csalódtam, ez még hagyján:O De amikor Dorottya végre felébredt jó sokáig nem is jött ki közénk a verandára, hogy velünk és Bogival legyen, megismerjen bennünket, hanem bement rajzfilmet nézni:S Oke. Ez minden, vártunk, vártunk, és csak vártunk hogy végre valahára jöjjön ki az a szép, kicsi duci barna szemű, fekete hajú, bájos arcú, kissé duci, kedves, életvidám Dorottya akit 3-4 évvel ezelőtt megismertem.Mivel láttam nem jött ki, ezért mi ketten Bogival és Zsolttal bementünk megnézni Dorottyát aki most már 5 éves, hogy egyet játszodjanak a kislányommal. Oda mentünk szépen köszöntem Dórinak, beszéltem hozzá, Bogi mondta neki baba, ragyogó, életvidám szemeivel ehelyett a Dori dacosan elfordul rajzfilmet nézni, semmi mosoly, szó nem jött ki belőle:S:S No mindegy, de az már nagyon rosszul esett nekem, hogy majdnem elbőgtem magam amikoris a drága kicsi, kedves Boglárkám odament megsimogatta Dorottyát, ő pedig elfordult és nézte tovább dacosan, mérgesen azt amit mit tudom én milyen rajzfilmet:((((((((( Aztán rosszul esett mert mégiscsak anya vagyok és fájt nekem amit láttam, de mégis a józan eszem az súgta, hogy ez a Dóri még gyerek azt sem tudja mi illik-mi nem vagy egyszerűen ilyen dacos, kedvetlen mindig:O Ki tudja? Én ismerem, hogy vélemény formáljak, csak annyit tudok amit láttam. Na mindegy annál büszkébb voltam az én kislányomra, hogy próbált kedvesen, barátságosan viszonyulni Dorottyához:) Míg az apja kérve kérte, hogy legyen kedvesebb, próbáljon játszani Bogicával, de sajnos nem volt hatása az apai szigornak, mert sírni kezdett Dorottya ezért ezután is tovább folytatta a TV nézést:O

Aztán mikor indultunk haza a végén Kati mondta nekem, hogy Anna kedvesebben bánik a gyerekekkel mint Dorottya. Mikor hazaértünk Zolitól pedig azt kellett halljam, hogy a szülőknek nincs idejük a gyerekekre, mert reggeltől estig munkában vannak:( Igy aztán rájöttem, hogy miért volt Dorottya olyan befelé forduló. Tévedhetek is, lehet nincs igazam, de mégis ez a gyanúm. Hm.
.
Na, nem akar játszani Dorottya???
Bogicám mászott mindenfelé, sétáltunk együtt ketten,fotóztam :))))
Kinnt beszélgetnek a férfiak és arrafelé néz Bogicám:P
És rajzfilmet néz, Dorottya a tévé előtt van
A verandán is mászott mindenfelé Bogicám, a nadrágját kissé összepiszkította:S Kati lehozta a lányok a labdáját és a kicsi rószaszínű hajas lovacskájukat, de Bogicámat legnagyobb meglepetésemre nem érdekelt a tüneményes, kedve játék lovacska:O Hanem ,,birtokbába,, vette nagy boldogan a labdát és azzal eljátszott. Talán a fiús dolgok fogják érdekelni? Még a babákat sem szereti egyelőre:S Hm.

Péntek- Éva barátnőméknél

Tegnap elmentünk felköszönteni Éva barátnőmet az egyetemi ballagása alkalmából, aki a kommunikáció szakon végzett:) Vittünk neki két könyvet melynek címe Tracy Hoggett: A suttogó. Ugyanis decemberre várja első gyermekét, és mindenképpen könyvet akartam vinni ajándékba de semmiképpen sem semlegeset. Hanem valami hasznosat na amit fel tud használni most és a jövőben:) Kicsit meg voltam ám ijedve, hogy biztos nem fog örülni neki, meg aztán hogy vannak babonás emberek akik úgy gondolkoznak, hogy a baba megszületése előtt semmit sem szabad venni:O Igen ám, de én mégis féltem de kellemesen csalódtam, mert nagyon megörvendett a könyveknek no:D

Bogicám feltalálta magát Éváéknál, mászott, labdázott, az asztalon lévő barackot hajigálta le a földre, vette le a tányérról, és rakta vissza a helyére s így tovább többször egymásután amolyan játékként, csakhogy elfoglalja magát valamivel, amíg mi felnőttek beszélgettünk:P

Belemarkolászot a pattotatott kukoricapehelybe is, így aztán ha már ott volt a szeme előtt, érezte a szagját is, hogy bizony milyen finom lehet megengedtem, hogy megkóstolja, bár tudtam, hogy még nem szabad adnom :O De mégis azt lett a vége, hogy ette, ette, és csak ette a patogatott kukoricapehelyt de szerencsére nem nyelt félre, de legalább megízlelgette ott és csak akkor, mert többet nem fogok adni belőle egyelőre, csak mikor nagyobbcska lesz :)Hm, hibás vagyok, nem vagyok hibás, hát aztán mégiscsak meg kell kóstoltassam Bogicámat valamivel. Ha már vendégségben voltunk megengedtem hát aztán ettől a kicsi édességtől nem lett semmi baja szerencsére, de rájöttem, a saját bőröm tapasztalm meg, hogy ezután bárhová megyünk, itthon is előtte nem eszünk semmiféle édességet, mert akkor persze, hogy kívánni, kérni fogja mindenáron:O
Késő délután 7 felé mentünk vendésgségben, de aztán Bogicám volt a főnök mert fél 9-kor jelezte, hogy haza kéne már jönni :P Igy aztán Bogicámhoz alkalmazkkodtunk, bármennyire is marasztaétak bennünket Éváék de mégiscsak egy kisgyerekkel nem lehet sokáig ülni bárhol is vagyunk:P