2009.01.06( kedd) Egy apróság

Délutánonként sosem szabad megzavarni Bogicát még akkor sem ha már teljesen fel van ébredve.Inkább elüldögél egymagában, leskelődik az ajtón,gondolkozik,pakolászik vagy épp jókorát lustálkodik az ágyában. Ha pedig észreveszem,hogy már felébredt és bemegyek hozzá a szobájában egy et köszöni,megpuszilni,egy ölelést várok el tőle és ahelyett,hogy nekem örülne inkább sír,hisztizik,elfut,a fal felé fordul,hogy ne lásson.Ilyenkor persze elbújna a világ elől semhogy valaki a közelébe merészkedjen.Így aztán mást nem teszek minthogy nem beszélek hozzá,egy időre magára hagyom az ágyikóban,hogy ébredezzen és aztán magától kijön jókedvűen.Ilyenkor egy teljesen életvidám,mosolygós Boglárka tér vissza a délutáni sziesztából aki hajlandó az anyukájának örülni,aki hagyja,hogy agyon pusziljunk,öleljünk és akihez lehet már normálisan beszélni.-.Mindezekhez hozzátartozik az is,hogy sokkal inkább az apjához bújik,öleli,puszilja a délutáni órákban ha esetleg pont akkor kelt fel amikor én hazajöttem a munkából,hogy nem szívesen látna ilyenkor.Teljesen jogos a reakciója hiszen a délelőtt folyamán jóformán anyósom és a férjem foglalkoztak enni adtak,játszottak,sétálni vitték, együtt rudiznak,énekelnek,mondókáznak ésatöbbi . Nem is titkolom azt sem,hogy életvidám emberek. Ezek után teljesen megértem,nem szomorkodok ha Bogicám meglát engem ,és azonnal elfordítsa a fejét az apjához bújva mintha haragudna rám:p,,Hogy anya hol voltál ma egész nap?,, (gondolom én). Végül mégis elfelejti az egészet és a délután hátralévő részében örül nekem,én kellek mindenhez ha szomjas,ha éhes,ha játszani akar akkor kiabál,hogy Hajni még mindig hajnikáz. Kiváncsi vagyok mikor fog erről leszokni.Hm.