Kissé álmos szemekkel, kávé mellett pótolom be az elmaradt eseményeket, mert nem mindig van kedvem jegyzetelni :((((
Kezdem azzal, hogy ma délután lesétáltunk a szüleimhez egyet ahol Boglárka megevett fél szelet vajas kenyeret s közben várunk, hogy anyukám nyomtassa ki a papírokat apumnak ami kell a munkájához utána hármasban elmentünk egy hosszú sétaútra:) Amíg anyukám bement a Korallba vásárolni ezt-azt addig én a drága csórikámmal sétáltam, sétáltam amíg egy 2 éves forma kislány odajött hozzánk és egymást szemlélték Bogival :) Igen ám, de amíg barátságosan mosolygott a kislánynak amaz viszont komoly arckifejezéssel szemlélte Boglárka kislányomat, aztán én megkérdtem bogit, hogy simogassa meg szépen a kislányt amit ugyancsak teljesített, sőt még lenyűgözte Bogikámat a kislány zöld sárgás pöttyös kalapja mert ezt is képes volt megsimogatni :D Aztán anyukám amikor végzett a bevásárlókörútjával Boginak mindenáron kellett neki a nejlonzacskó amiben benne volt a két fogpaszta :P Igy aztán két fogpasztát kivette és egészen a főtérig csak vele játszott, össze ütögette a két fogpasztás dobozt, rágta, dobra la földre annyiszor egymásután ahányszor felvettünk, de ő újra és újra csak dobta le, hogy mi vegyünk fel:P A főtérre érkezve anyukám kivette az unokáját, hogy egyet sétáljon vele, de Bogi valósággal visított, kiabált a mellette elhaladó biciklis gyerekeknek, sőt arrafelé vette a sétáját amerre gyerekek voltak:) Anyukámat viszont lehet, hogy jól elfárasztotta bár ő erről nem mondott semmit, csak sejteni vélem mert bogi gyorsan vette a lépési iramot, ment előre gyorsan visszafordult aztán megint előre tehát többször egymásután fordult meg ahelyett, hogy egyenesen ment volna előre, mert hely az volt bőven:) Végül a főtérről a park felé vettünk az irányt ahol aztán Bogi a c gyerekeket nézte végtelen,túláradó, ragyogó arccal ahogy csúszkálnak, hintáznak, bicikliznek, kiabálnak és a többi, hogy aztán csórikám addig,addig és addig nézte a hintázó gyerekeket, hogy aztán saját magát hintáztatta meg a babakocsiban előre-hátra ez volt második alkalom, hogy ezt csinálta:P Igy aztán anyukámmal a hintához mentünk, hogy Bogika is hintázzon, de majdnem sírt mert ugyan a hintától még fél egyelőre, ezért az ölemben ültettem bogit, hogy hintáztassam meg, hogy ássa milyen csodálatos dolog, élmény a hintázás, de sajnos ekkor is eltörött a mécse Boginál :(((((( Az egyik apuka aki az egyéves kisfiát hintáztatta a mellettünk lévő hintán, mondta is Boginak, ,,hogy hintázzál te is,, annak ellenére, hogy bogi látta, hogy hintáznak még mellette, körülötte gyerekeket azért sem akart hintázni:O Na majd később, ez is várat még magára.Lehet még kicsi a hintához bogi vagy pedig rám ütött, mert én sem szerettem nagyon hintázni, csúszkálni csak hébe-hóba, sőt még szánkózni sem:( Azért nagyon remélem nem lesz félős típus mint én annak idején gyerekkoromban:P
Késő estefelé olyan 8 óra után valamivel értünk haza, de ahogy Bogi meglátta Gábor nagybátyját ebből a nyakába csimpaszkodott, ilyenkor aztán körülötte senki és semmi nem érdekli Bogit, csakis a kereszt apja :) Igy aztán egy jót Buksi kuytáztak, sétáltak együtt fel-le a lépcsőn az udvaron, mikor három negyed 9 kor át akartam venni Boglárkát a kereszt apjától, hogy hozam mert elérkezett a vacsora és a lefekvés ideje, erre Bogi nemhogy nem akart hozzám jönni, hanem azonnal bömbölni kezdett, kapaszkodott Gabi pólójába, hogy márpedig ő nem jön fel, még akar játszani Gábor nagybátyjával:)))))))) Ezek után még hagytam 5 percig, aztán szóltam Gábor sógoromnak hozza fel Bogit mondván, hogy akkor majd nem fog sírni és nyugodtabb lesz ő is:P Ennyi .