Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Premature Baby tickers
Lilypie Premature Baby tickers
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dackorszak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dackorszak. Összes bejegyzés megjelenítése

Feladatot adok neked

Épp most este lefekvéshez készülődve mondta az apjának Bogica feladatot adok neked,nézzük a képeket ( mi ketten jót nevettünk,míg a lányom elszégyellte magát,és a hátam mögé bújt). Általában esténként nézi a gyerekeket ahogyan játszanak és a képeken látottakat megbeszéljük a Dorothy Einon Kreatív játékok című könyvből. Ez már megrögzött szokása a lánykámnál,hogy muszáj minden este belenézni. Ezúttal az apjával együtt nézegették a képeket,tanácskoztak mindenféléről,számoltak...és már ideje volt lefeküdni,de a lányom makacskodott, hogy még nem akar lefeküdni.Ehelyett tovább számolgatott,mondókázott a tükörben nézegetve magát. Hiába kérleltem,hogy már ideje lenne lefeküdni,szép szóval sem lehetett megmondani a lánykámnak mert rettenetesen makacs,szófogadatlan lett az utóbbi napokban, akármit mondok/mondunk mindig a nem szabad,soha,majd holnap csúszik ki a száján miközben a karjait összefonja nagy bölcsen. Ilyenkor muszáj volt ráripakodnom. Általában nyersen rászólok,hogy már ideje nekilátni valaminek. Ilyenkor persze lelkiismeret furdalásom van,hogy az én kedves kislányommal így viselkedek mert nem szeretném,de időnként nálam is elszakad a cérna.Holott tudom,hogy mindent szépen rá kell hagyni, mert úgy sem érek ezzel semmit nála csak rontja a helyzetet, és mert előbb utóbb csak megcsinálja,de van egy rend,egy időbeosztás mint például az esti lefekvés amit nem hagyhatok figyelmen kívül. Közben ha látom,hogy nagyon hisztis,nem szeretne valamit akkor rugalmasan kezelem a helyzetet és rá bízom a döntést,de van egy határ amiben én döntök. Például ma délelőtt is amikor nem akart kimenni sétálni,mert szívesebben bújócskázott az apjával,hancúroztak meg miegymást hát akkor ezt nem erőltettem,mert tudtam hogy még délután is ki lehet menni a levegőre.Ilyen egyszerű. Nem azt mondom,hogy mindig nem fogad szót,de közben vannak nehéz napok amikor nem hallgat ránk mert nagy adag akaraterő van benne,mindig és mindig mást szeretne mind mi a szülei. Nem tudom, honnan tanulta ezeket a dolgokat vagy miért csinálja ezt? Miért ilyen makacs?Miért nem fogad szót akkor amikor én megkérem valamire? Normális körülmények között elfogadható,csak hát ugye nekünk is néha elfogy a türelmünk amit tényleg nem szeretek s uralkodok. Pedig általában és többnyire szófogadó szokott lenni,de ez a három amit nem szeret: lefeküdni se délután,se este a megfelelő időpontban, öltözni,levetkőzni.Csak nagy nehezen enged ez már régi dolog igaz,de mégis ez nem tetszik.Csak abban bízok egyelőre,hogy mindezeket kinövi ,és nem fog a fejem tetejére nőni. Az utóbbi állítás pedig nem szeretném ,hogy bekövetkezzen.

A kis,,doktornő,,-szódapor minden fájdalomra

Még a tegnap előtt este a nagyszüleivel hagytuk Bogicát amíg az apjával elmentünk bevásárolni.A lányunkat nem vittünk a hideg és a tömegközlekedés miatt sem,főleg nem télen. Különben a vásárlást is valamivel gyorsabban bonyolítottunk le,ne de ezzel nem akarom azt mondani,hogy jobb gyerek nélkül vásárolni vagy könnyebb,sőt! Ellenkezőleg épp azt akartam,hogy vigyünk Bogicánkat is ,de az apjával összenéztünk,hogy hát ez így nem lesz jó,hogy vigyünk olyan helyre ahol sok az ember,meg lehet fogni bármit vagy elkapjon valamit.Főleg most hogy különböző helyekről szivárog az influenza ,és más valamiféle járvány.Most higgyem vagy ne higgyem? Mindenesetre jobb is volt,hogy nem vittünk a bevásárlóközpontba Boglárkánkat,még anyukám is óva intett ettől.Szót fogadtam!

Itthon hagytunk Bogicát anyósomékkal próbáltunk úgy kiosonni a házból,hogy ne vegyen észre minket,hogy mi készülünk...hiába a nagy körültekintő figyelmesség,ráadásul én már ki is tettem a házból a lábam.De az apját észrevette a lánykám és mérgesen csapkodni kezdte a fűtőtestet,már majdnem sírt ,de meggondolta magát hogy milyen jó is lesz mamikával kettesben:)
Rajzolgattak,festegettek,beszélgettek közben persze még össze is vesztek.Hm. Az összetűzés úgy kezdődött,hogy anyósom mondta az unokájának,hogy nem akar most rajzolni valamilyen oknál fogva,erre a lányom mérgesen a földhöz vágta a ceruzákat,és hátat fordított duzzogva a nagyanyjának.Ott állt és csak állt háttal anyósomnak Bogika mígnem mérgében anyósom is oda vágott jó messzire egy füzetet, mégpedig azért hogy érezze a lányom,hogy a nagyanyja mellette van.Anyósom nem szólt semmit Bogihoz a miután oda vágta a ceruzákat a földhöz,épp ellenkezőleg ő is oda vágott valamit,hogy Bogi érezze,hogy az milyen helytelen dolog.Ezzel meg is leckéztette az unokáját,mert szegény lánykám úgy megijedt,hogy magától megfordult és szépen felvette a földről a ceruzát és a füzetet,letette a székre és szégyenében bement a nagyapjához a másik szobában. Ahogy elmesélték nekem ott állt a nagyapja előtt összekulcsolt kezekkel ,és aszonggyta,,mami haragszik rám,,:( Erre apósom megkérte Bogit,hogy menj és kérjél bocsánatot mamitól,de a lányom meg sem mozdult,gondolkozott. Még egyszer mondja tatájának,hogy mami haragszik rám,és ismét megismételte a nagyapja a fenti tanácsot,hogy akkor menjen és kérjen bocsánatot mamikától. Közben zárójelben hozzáteszem,hogy tényleg anyósom egy szót sem szólt, sőt még meg sem szidta az unokáját egyszerűen csak ő is oda vágott valamit amitől elijesztette Bogit és ettől pedig azt hitte,hogy tényleg haragszik rá.
A nagyapja szobájában folytatódik:
Bogi hát nem tudta mit csináljon kérjen-e bocsánatot vagy sem mamikától? Végül nagy nehezen csak megfordult,indult az ajtó felé de nem ment ki,hanem leguggolt és kikukucskált,hogy mit csinál mami:) Anyósom viszont,hogy oltsa unokája szorongását szólt,hogy menjen oda hozz mert nem haragszik rá.Bogi viszont olyan édeske volt,bár láthattam volna amikor guggolásból,leskelődésből felállva kimerészkedett a másik szobából mamikához,s jó hangosan és gyorsan bocsánatot kért:,,Bocsánatot,kérek ne haragudj mamika:) Ezek után persze anyósom mondta a lánykámnak,hogy milyen rosszul esik nekem és nem szeretem amikor így kiabálsz,csapkodsz.Ilyenkor fáj a szívem,mígnem a lányom gondolkodás nélkül oda szólt a nagymamájának,hogy ,,akkor vegyél be szódaport,hogy ne fájon a szíved:) Mindenki egy jót nevetett a lánykámon,hogy milyen jópofa volt és milyen gyors észjárású.
Ezek után egész este mondogatta mamikának,hogy szeretlek mamika,simogatta az arcát és nagyon,de nagyon kedvesen viselkedett a lánykám.

2009. 10.18-19 .Nyaffi

Annyi jutott nekünk az elmúlt egy ,kettő és három napon át egy egész napos hisztiből amiben két év alatt sohasem volt részünk.Most ebbe is belekóstoltunk kis gyerekes szülőként.Kibírtunk,megszenvedtünk,túléltünk ez is egy átmeneti időszak ami a dacosságot illeti.És még tart,azok már nem olyan nagy hisztik mert kezelhetőek. Hála Ranschburg Jenő:A szülők című könyve segített nekünk.Amin keresztül ment szegény Bogicám az már túl ment a határon,sőt éreztem minden hisztinél,hogy ezt nem bírom tovább,ez irtó nehéz szakad meg a szívem,gyengék a karjaim,fogytán az energiám,szerencsés vagyok mert megőriztem lélekjelenlétemet és nem vesztettem el a fejem érzések és hasonlók.Ilyenkor számtalanszor eszembe jut az én gyerekkorom ,hogy mennyit de még mennyit sírtam mindenkiért aki hiányzott nekem,és ebből azt a következtetést vontam le magamnak,hogy nem kell felvegyem Bogikám hisztijét,nem kell agyon sajnáljam.A hiszti tudomásul nem vétele hatással van a gyerekre és ez többnyire sikerül is,ez szóljon egy másik bejegyzésben.Na jó,ez így nagyon jó de sokszor nem tudtam semmit kezdeni vele mert olyan is volt,hogy egy -két órán keresztül csak sírt,ordított magánkívül,pöttyögtek a könnyei összefolytak mindenfelé.Még normálisan sem lehetett hozzá szólni, még nekem és az apjának sem sikerült megnyugtatni édes lánykánkat csak anyósom tudta elcsendesíteni,megvigasztalni,megnyugtatni.Hát így álltunk.

A hiszti kiváltó okai Bogikánál:
* Egész nap anyósomnál és apósomnál volt,játszottak,énekeltek,beszélgettek,mondókáztak,labdáztak szóval mindent csináltak.Jól érezte magát mert csak vele foglalkoztak egész nap,vidám a hangulat is ,több idejük is van.Ez rendben van,sőt.
* Amikor haza hozzuk eltörik a mécses nála és egyfolytában kiabálta menjünk le,menjünk le mamikához,menjünk le mamikához úgy sírt, hogy még levegőt is alig kapott.
*Engedem a vízet a fürdéshez,egyedül vagyok itthon,Bogi tovább sírdogál,kiabál,kérlel engem,hogy öltöztessem fel,vigyem le.Közben azon agyaltam hogy fogom megfüröszteni?Nem sikerült.Legnagyobb szerencsémre feljött Zoli és szóltam,hogy hívja fel anyósomat.Hátha megnyugszik mamikája jelenlététől a lányom.
* Anyósom feljött,Bogi megnyugodott,már nem sírt meg tudtam füröszteni.Még kicsit beszélgettek,labdáztak egy nagyokat.teljes nyugalom honol este és már nyugodtan lefeküdt.(okt.19).
****
Vasárnap okt.18
Egész nap mamikáéknál időzött kivéve ebéd és alvás időben volt csak fent,délutántól egész estig együtt voltak.Este bevallom akkora hisztit csapott,hogy képtelen voltunk megnyugtatni Bogikánkat,így aztán felhívtunk mamikát amitől teljesen megnyugodott. Igen ám ez neki nem volt elég,nem akart lefeküdni csak úgy ha anyósom is lefekszik a nappali kanapéjára. Bogicám marasztalta,leste ,hogy itt van-e a nagymamája,nem-e ment el természetesen az igazságot mondta az unokájának anyósom ,hogy ő nem fog elmenni,lefekszik ő is .Anyósom lefeküdt,az apja még olvasott mesét végül mikor ennek is vége lett nemhogy lefeküdt volna a lánykám ha tovább is kitartóan folytatta a hisztit,hogy neki mamika kell.mamika ne menjen el? Hol van mamika? Mi mondtunk hogy kint van alszik ,előbb nézze meg a nagymamáját,hogy kint van-e hogy nyugodjon meg ,és aztán feküdjön vissza az ágyunkban. Hiába minden,hiába nem hazudtunk,de ő csak tovább csak sírt és sírt végül tényleg anyósom megelégelte hogy hiába van nálunk csak azért is jobban sír,dacosodik az unokája miatta.Közben mégis az igazat megvallva szólt az unokájának,hogy már késő van ideje haza mennie,mert ő is fáradt és le kell feküdjön.Aztán valahogy megnyugodott a lánykám,csuklott a sok sírástól,de lassacskán elaludt úgyhogy hozzá bújtunk két oldalról én és az apja.:)

2009.10.13. Nemakarom hiszti



Sokszor délelőttönként tör ki Bogiból a nem akarom most,nem tetszik ez meg amaz hisztiszerűség ,hogy már nem tudom mire vélni hogy épp reggel csinálja mindezt.Lehet álmos,lusta még és nincs vagy egyáltalán nem volt kedve semmihez,semmi nem volt jó neki vagy a változó időjárás és a hirtelen beállt hideg,szeles idő teszi-e? Mindenesetre ha a papucsát akartam felhúzni akkor ellentmondást nem tűrően kiabált,hogy ne húzzam fel és mindezek tetejébe eldobta a fotel mögé.Ha rá szóltam,hogy engedje meg,hogy legalább a kertész nadrágját adjam fel rá,hagyta ugyan hogy öltöztessem de vonakodva. És amikor nagy nehezen sikerült fel adnom a kertész nadrágját akkor nyúzta hogy vegyem le,mert neki az nem tetszik. Kétszer,háromszor is keresgéltem a neki tetsző nadrágot olyat amit szívesen felvenne.De sikertelenül mert egyiket a másik után hajigálta el,hüppögött,térdelve és lehajtott fejjel adta ki magából ,hogy neki ez most nem jó.Na,de hiába próbáltam jókedvre deríteni,hiába mondogattam hogy megyünk sétálni,hiába akartam bármit is feladni rá,hiába beszéltem szépen hozzá semmi se volt,semmi se tetszett Bogikának. Én persze higgadt maradtam,nem kiabáltam,sőt éreztem a lelkem lefacsarodik,nehézkesen éreztem magam mintha valami égbekiáltó bűnt követtem el,nem haladtunk az öltözködéssel,telt-múlt az idő,ebéd nem volt főzve, akartam is neki fogni főzni,de mégsem mert sétálni akartam menni Bogival. Mi ketten saját magunkban őrlődtünk.Mindent meg lehetett volna csinálni,de mégsem sikerült.Már az előző bejegyzés valamelyikén leírtam,hogy Marika mamának mondta Bogi még gondolkozik,hogy menjen-e sétálni vagy sem.Aztán amikor meggondolta magát levittem Gyuszi tatához és neki pedig asszongyta meggondoltam magam. Végül ők ketten elmentek sétálni,míg én feljöttem főzőcskézni.
* Két héttel ezelőtt amikor reggel levettem a pizsamámat Bogikám azért rimánkodott,kérve kérte,sírdogált,ordított,hisztizett hogy vegyem vissza a pizsamámat.Ha a nadrág pizsamát vettem le és csak a felsőjét hagytam magamon akkor rám parancsolt hogy vegyem vissza a nadrágot is:P Igy hát kénytelen voltam átöltözni. Ettől pedig megnyugodott.
*Tegnap pedig újra rám szól ezúttal pedig azért,hogy tegyem vissza a szemüvegemet. Élveztem.Hát ilyen is van.