Szégyenérzet

Hétfőn ( nov.9-én)meglátogatott bennünket Gergely öcsém aki többnyire ritkán szokott hozzánk jönni, és persze e az én galambocskámnak szokatlan,ijesztő illetve el is szégyelli magát ha kedve úgy tartja a magas ,izmos termet, kissé rövidre nyírt haj látványán. Valljuk be őszintén,hogy az én leánykám nem ilyen szégyenlős,félénk mindig amikor meglátja az öcsémet:P De most olyan volt mint egy bújós kiscica,hogy a világért sem akart rólam leszállni,nem mert az öcsémet nézni, ha véletlenül is rávetődött a tekintette az öcsémre akkor gyorsan a szeméhez kapta kezét vagy épp elfordult ,és a mellkasomba fúrta arcocskáját. Mikor már meguntam térdelni a földön miközben Bogicámat fogom fájó háttal, akkor már felültem az öcsém mellé a kanapéra:P Ekkor már bogicámnak kezdett oldódni a szégyenérzete vagy a félelme mert én sem tudom pontosan,hogy mi volt az ami kiváltotta mimózából,de viszont már barátságosan nézte a keresztapját:,kezdett lemászni rülam és járkálni is:)