Az én kicsi lányom -újra

Vasárnapi ( nov.16-án) történt ugyanis,hogy mi ketten elmentünk sétálni a közeli környékre a Gambrinus vendéglő felé kézen fogva sétáltunk. Aztán a hazafelé vezető útat már a karjaimban tette meg a kicsi galambocskám,és annyira édes,gyönyörű volt a hatalmas nagy kötött sapkájában a ragyogó napsütésben azzal a csodás szürke szemeivel,hogy nem tudtam megállni,hogy ne mondjam azt,hogy ,,Szép vagy,szép vagy és szép vagy,,- megértette amit mondtam neki,mert a sapkáját húzta be a szemébe annyiszor ahányszor mondtam neki,hogy szép vagy:P:)))) Zabálni valóan édeske volt a lánykám,hogy egyszerűen az élet is szép ilyenkor,más színben látom a világot.
Aztán a délután folyamán a figyelmetlenségemnek köszönhetően egy icipicit véletlenül elvágtam az ajkamat,hogy megállás nélkül kezdett a vér folydogálni,ennek ellenére lehajoltam,hogy a mimózám által szerte széjjel dobált tekercs WC papírokat szedjem össze:S Erre mit tesz a lányom? Néz,néz és néz engem,hogy mi van nekem és láttam az arcán nagyon,hogy őszintén megsajnált engem,mert a kicsi kézfejével megsimogatta az arcomat:9 Annyira meghatódtam ettől az együttérzéstől amit láttam a kicsi Boglárkámon és ahogy vigasztalni próbált:) Először szóhoz sem tudtam jutni mintha kissé elszégyelltem volna magamat a saját lányomtól az ügyetlenségem és a lányom okos együttérzése miatt:P Egyem meg a kicsi szívét hogy olyan kedves,együttérző tud lenni. Ennél nagyobb boldogság nincs a földön.