Most,hogy itt az ősz már szeptember elején elkezdtem adni az immunerősítőt,hogy elkerülje Bogika az estleges meghűlést,megfázást vagy netalán valamit nyavalyát ami nem hiányzik. Immunerősítőből is sokféle van az Echinachea,Broncho-vaxom de ezek nem valami jók,főleg az utóbbi nem tesz jót a májnak.Igy aztán dr.Bustya Edit gyerekorvosunkkal aki a család kedves,közeli ismerőse is a Béres csepp mellett tettünk le a voksunkat. Szeptembertől novemberig kap 10 cseppet C vitaminnal,és akkor is evés után megissza narancslével együtt.Van mikor ribizli sziruppal issza. meg,ez változik annak függvényében,hogy épp mit szeretne inni. Három hónapig szedi napi kétszer,aztán három hónap szünet,majd ismét tavasszal három hónapot márciustól májusig. Elmondhatom a Béres csepp mindenféle vitaminokat tartalmaz,sőt még az étvágya is sokat javult,hajlandó mindent megenni az utolsó falásig,megkóstolni új ízeket amit addig tartott tőle,és ha ízlik akkor meg is eszi.Nem tudom a friss levegő teszi-e a rohamosan fejlődő étvágyát vagy a vitamin,de mindenesetre ennek nagyon örülök. Azért még válogatós a leánykám.
Bogi 2007 április. 4-én érkezett hozzánk, Zselyki 2010 szeptember.8-án, legkisebb Réka 2014 november. 12-én
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vitaminok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vitaminok. Összes bejegyzés megjelenítése
Herbalife -Kindermins
Ezt a Amerikai márkájú vitamin szirupot amelyik történetesen a legdrágább a gyerek vitaminok közül ( legalábbis ha nem tévedek) Zsófi sógornőm ajánlotta amikor még a kórházban voltunk:) Így aztán három gyerekorvost is megkérdeztem a biztonság kedvéért,hogy adhatok-e belőle a leánykámnak? Mindhárman egyöntetűen állították,hogy ez nagyon jó vitamin gyereknek és felnőttnek is egyaránt ha minden igaz.Bár az utóbbi állításomban nem vagyok biztos benne mert csak fél füllel hallgattam,de az igaz,hogy a fent említett vitamin forgalmazója ismeri szerte világból az orvosokat.Bár az orvosok a drágasága miatt nem ajánlják önként ezt a vitamint a szülőknek,de mégis állítom,hogy nagyon jó mert erősíti az immunrendszert,étvágygerjesztő és még sorolhatnám...... leglábbis ezt tapasztaltam.
Nos, ez az oly drága szirup tartalmaz: A,C,DE vitamint, Tihamint, Riboflavint,Niacint, B6 vitamint, Biotint és Panthotenic Acidot,de vasat nem tartalmaz.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)