Szemműtét

Némi huzavona és szívzakatolás után,legalábbis az én részemről határozottan,belementem a műtétbe,így aztán december 17-án sor került rá,szombati napon.

Szüleim elkísértek engem és Bogit Brassóba előzetes kivizsgálásra,hogy aztán döntsünk a műtét felől,ami után Cormos doktornő is megerősítette, azt amit Kinga doktornő. Hogy szükség van a szemműtétre. Fájdalmasan érintet,és hiába kérdeztük meg Cormost,hogy muszáj lesz megműteni?! Dr. Cormos is határozottan állította,hogy muszáj,mert hanem később tanulási zavarai lesznek,és az agy működteti a szemet,vagyis ismeri fel,hogy merre mozgassa. valahogy így.Hm. Igy aztán más választásunk nem volt,ott maradtunk Brassóba és egy panzióba szálltunk meg,nem messze a klinikától.
Édesapám hazajött,mi hárman ott maradtunk anyukámmal,hogy segítsen nekem,mivel úgy beszélni románul nem tudok,mint ahogy kellene a hallásom miatt. Viszont tény,hogy csak az orvos volt román,körülöttünk mindenki magyar volt,sőt a kis páciensek és azoknak a szülei is. Addig Zselyke Zolival maradt itthon.

Péntek este még sétáltunk Brassó központjában,megnéztük a nagy karácsonyfát,az üzleteket ami ámulatba ejtettek,mivel csak egyszer sétáltam Brassó környékén.Máskor átutazóban voltam. Boglárkát meglehetősen nem nyűgözte le a város,nyűgös volt és tudta,hogy mi vár rá másnap,annak ellenére,hogy felkészítettem. Este visszafelé menet a panzióba, édesanyám vett neki kifestős füzetet és ceruzákat,amitől megjött a kedve. Utána is egész este vidáman telt a hangulat:)

Az éjszakát inkább végigolvastam,mert nem volt türelmem aludni,de ugyanakkor nem is akartam a másnapra gondolni. nem féltem,mert valahogy tudtam,hogy jó lesz minden,de mégis ideges voltam. Utoljára elmondhatom,hogy alaptalanul.

Reggel hétkor keltünk,összepakoltunk mindent és felkerekedtünk a klinikára:Várunk.Volt négy gyerek és életkor szerint vizsgálta meg újból Cormos doktornő,és ugyancsak aszerint kerültek sorra a műtétre,dehát Boglárka volt a harmadik a sorrendben. A várakozás teljesen megviselte kicsi Bogikámat,amikor látta,hogy az elsőt hozták be szeme letakarva és mélyen alszik a kislány,akinek már a második szemműtétje volt.
Idegölő volt a várakozás,olyan meleg volt,hogy egy pillanatig azt hittem,hogy Boglárka lázas,mert ki volt pirosodva az arcocskája melegtől,izgalomtól,várakozástól,hogy a végére egy pillanatig pánikszerűen viselkedtem.De minekutána hamar észbe kaptam,hogy én kell nyugalmat plántáljak Bogiba,és ne lássa rajtam,hogy ideges vagyok. De igy is nehéz volt,mert állandóan cirógattam,magyaráztam,nyugtatgattam,hogy minden oké lesz,holott én se tudtam,mi fog ránk várni,csak sejtettem. Érzetem,hogy egyfajta nyugalom szállja meg a lelkemet,még akkor is ha szinte éreztem a szívem zakatolását.
Szerencsére a nővérek mint kedvesek voltak,és mint m betűs nevük volt Melinda,Melánia ,mert ugyebár anyukám is Melinda,az én második keresztnevem Melinda,hogy volt min egy darabig nevetgélni. Utána újból csend és vártunk.
Kb.félóra volt egy műtét. Először egy kislány ment be, mikor végeztek vele,utána bement az anyukája egy órára,amíg megfigyelés alatt tartják a műtét előtt,addig bevittek egy kisfiút.Egy hónappal kisebb Boginál,és ugyancsak Csíkból jöttek,akinek az apukája Zoltánnal jártak egy főiskolában Budapesten.Micsoda véletlenszerűség.

Mikor végeztek a kisfiúval,akkor behozták a kislányt a kórterembe,és következett Boglárka,de oda már én kellett bevigyem,mert nem akart mással együttműködni.Ami érthető volt. Én viszont zogokva jöttem ki,nem kaptam a helyem,sok vízet ittam és megettem egy banánt,mert reggel óta semmit nem ettem,aminek oka az volt,hogy Bogi ne lássa,mert éhgyomorral kellett neki műtétre menni. Hát így. Végül az a fél óra gyorsan eltelt,mire felocsúdtam már mentem is Bogi után,csak azon csodálkoztam,hogy már ébren volt.Utána következett a neheze.

Bogikám szeme lekötve,kapálózott kezével,lábával,hogy viszket a szeme,nem lát (levolt kötve),kapott oda szeméhez,meg volt szegény ijedve,hogy nem tudta egy pillanatig mi történt vele. Addig beszélgettem,babusgattam ,ölelgettem,puszilgattam a homlokát Boginak amíg felfogta,hogy ott vagyunk mindannyian,vigyázunk rá,minden rendben van,mígnem megnyugodott annyira,hogy a karjaimban átvittem a kórterembe. Ott aztán az ágyban próbálgatott aludni,de mégiscsak mondogatta,hogy viszket az orra,arca,homloka,lába,mert melege volt.Miközben arra vigyáztam,hogy nehogy a szeméhez nyúljon,de szerencsére nem történt ilyesmi.

Nagyon-nagyon jó,fegyelmezett kislány volt Boglárkám,és mindig engem figyelmeztetett,hogy most mit szeretne csinálni, a saját testrészein,mielőtt azt hinném,hogy meg akarja dörzsölni a szemét. Édes bogárkám. És ketten anyukámmal voltunk,ami könnyebb volt elviselni,mintha egyedül lettem volna Boglárkával.

Fél óra múlva aztán elaludt,de nem sokáig.Aztán mielőtt elaludt volna ,levettünk az egyik kötést mert zavarta Bogikát,a szemei persze pirosak voltak,amitől kissé megijedtem,de aztán megszoktam és elfogadtam a helyzetet.Viszont vigyáztam Bogira az öltözködésnél,hogy ruha ne érje a szemét,kikísértem a Wc-re saját lábacskáin kézen fogva,meglepően jól látott,csak a pupillái voltak kitágulva,amitől elég homályosan látott kissé.
Aztán a szükséges rövid vizit után,amig Bogika aludt összepakoltunk és vártunk. Apukám jöjjön utánunk,Boglárka ébredezzen és utána megevett egy fél banánt.Sajnos rossz vége lett,mert kihányta a banánt az orvossággal együtt a kocsiban hazafelé jövet. Ez volt a legkevesebb gond,annak örvendtem,hogy nem kellett egy napnál tovább maradnunk Brassóban,hanem a műtét után két órával,már úton voltunk,ami hatalmas megkönnyebülést jelentett mindannyiunknak.

Egy hétig,napi háromszor kapta a Tobradex szemcseppet. ha egy hétig nem is,de mindenképpen addig,amíg nem jön a kis kék cérna szeméből.

Annak ellenére,hogy Bogikám közérzete nem volt a legjobb,de a hazautat végigaludta,mert fáradt volt.

U.i És amit kifelejtettem,hogy mivel a vizeletében genny volt,még péntek délután az altatóorvos által javasolt Augmentint adtam be éjszakáig,hogy legyen valamelyest hatása. Ugyanakkor ha nem volna semmi a vizeletében,akkor is adtak volna más antibiotikumot,ami műtét előtt elengedhetetlenül fontos.
Nehéz volt,túléltünk és ami a legfontosabb,hogy Bogikám szeme szépen javulgat,de három hónapig halványodik a szem pirossága.

Hogy el ne felejtsem megjegyezni,azt sem,hogy igazából csak Boglárka tudja,hogy milyen egy szemműtét,mert ő élte át. Ő tudja a legjobban,hogy mit látott,mit érezhetett,mit csináltak vele,mondjuk mikor lefektették a műtőasztalra,hogy bele se merek gondolni. És most hasított belém az a felismerés is,hogy vajon tényleg megsimogatták akkor,amikor nem lehettem mellette? Bár meg vagyok győződve,hogy igen,mert hiszen sok gyerekkel van dolguk a csapatnak.
Én viszont csak egy anya vagyok,hogy legszívesebben átvettem volna a lányom összes fájdalmát,félelmét és mindent amit lehetett volna.