Egészen felfordulás volt ma minálunk. Ugyanis jött a karbantartó mester,hogy engedje ki a fűtőtestekből a vízet, cseréljen csöveket mert esett le a nyomás a kazánnál,addig mi hárman a kis szobába csoportosultunk az olajkályha mellett:)
Zselyke az ágyban játszott ( nem is tudtam volna Zselykit földre tenni a nagy rendetlenségben), addig mi ketten Bogival kártyáztunk,míg elő nem vettünk a polcon régóta pihenő Nyulász Péter: Mi az ami című könyvet. Én felolvastam Boginak a verseket és mondanom sem kell,hogy meglepő módon Bogi jól tudta a válaszokat.Ha pedig nem tudta kitalálni miről van szó,elég volt belenézzen a könyvbe,hogy némi gondolkodás után rávágja,hogy mit jelent a vers egy szóban:)
Annyira megtetszett Boginak a kitalálós versikék, hogy este még lefekvés előtt is mese helyett, kérte, hogy olvassak a versekből,hadd találja ki mi is rejtőzik a versben:)
Jókat derültünk. Kellenek a nagy kacagós,hancúrozós esték (közben én fulladoztam a nevetéstől,mert tudniillik köhögő rohamot kaptam,mert még nem gyógyultam ki teljesen a hűlésből, közben Bogi fogta le a számat,hogy már olvassam tovább).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönjük a kedves hozzászólást és hogy gondoltok ránk is:)
Hajni és Boglárka