Sz: Délelőtt épp sétálni indultunk Bogicámmal amikoris megérkezett anyukám,így hármasban mentünk egyet szánkózni a házunk udvarára,úgyhogy felváltva ültünk Boglárka háta mögött a szánkón. Nagyon jól telt,jól éreztünk magunkat. Végül késő délután eljött hozzánk Baba déd -mama mint mindig most sem jött üres kézzel hozott tésztát,csokit,banánt . Épp akkor evett Bogicám, és amikor a csokit meglátta máris kellett neki az,de én gyorsan eltettem s szépen elmagyaráztam a leánykámnak,hogy most -előbb ebédelsz és majd miután ettél kapsz csokit is addig nem .És mint aki értette,hogy miről van szó szépen elfogyasztotta az ebédjét anélkül,hogy egy ellentmondást nem tűrő, hangos szót kiadott volna a csoki miatt amiért nem adtam.Bár eleinte nem tetszett,hogy ebéd közben Bogicám szeme láttára a csokit elővette Baba mama nyilván azt hitte,hogy most megette a levest és második fogást nem adok.Ez tévedés volt,mert bizony adtam spenótot,de már vajmi keveset evett belőle legnagyobb sajnálatomra.Viszont nagymamám csodálkozott, kissé meglepődött arckifejezéssel kérdezte tőlem:Bogi mindig ilyen jó kislány? Más gyerek eddig már kiverte volna a biztosítékot egy csoki miatt. ezeket mondta -ha még ebéd előtt nem kapják meg és hasonlók.Mire én igennel válaszoltam,csakhogy én a lelkem mélyén tudtam,hogy nagymamám azt hiszi a gyerekekről,hogy szófogadatlanok,nem lehet kezelni őket,vagy szép szóval rájuk szólni ésatöbbi. Se vége,se hossza nem volt a szóáradatnak,hogy -Bogi erősen jó kislány,miközben nagyi a kezét a mellkasához tette még mindig csodálkozva azon,hogy Bogi hogyhogy nem hisztizik,nem követeli a csokiját.Jólesett a dícséret,bár nem ez a fontos,hanem az hogy ne legyen elkényeztetve a leánykám.
Késő estefelé viszont lejött anyukám ezúttal már apukámmal és Gerő öcsémmel.Beszélgetős,játékos,megnempuszilós estéink voltak némi kacagás kíséretében. Az utóbbi már csak azért is érdekes mert dédi mama mondta a leánykámnak, hogy puszilja meg anyukámat és ahelyett,hogy megpuszilta volna gyorsan gondolt egyet,hogy elterelje valamivel a figyelmünket s a földön lévő Mukás nevét mondta,hogy ne kéne puszit adjon:P (gondolom én).Mivel dédi látta,hogy Bogi nem akarja nagymamáját megpuszilni hát akkor puszilja meg a lovacskát( épp akkor a hinta lován ült).azt már boldogan megpuszilta,megölelte:)
V: Délelőtt édeskettesben szánkóztunk mimózámmal,délután pedig felköszöntöttünk Zsófi keresztmamát 40-ik születésnapja alkalmából.Beszélgetős,egymásután tésztaevős,unatkozós,keksz evős,zenehallgatós percek,órák teltek el így.Bogicám többször egymásután vette el ,de mindig más-más tésztának a felső lapját amelyik kakaós krémmel volt kenve és azt a majszolta,Mikor én már megelégeltem ezt,hogy elveszi a felébe beleharap,aztán leteszi a kis tányéra és újból vett már ideje volt rászólnom,hogy :tegye vissza a helyére.A parancsom azonnal hatásos volt mert a kicsi galambocskám a helyére tette , és többet nem vette el .Zsófi csodálkozva nézett rám azt kérdezve.hogy mindig ilyen szófogadó? Hát most mit mondjak, ismét igen volt a válaszom és remélem mindig szófogadó lesz.Hm.Jól esnek nekem ezek a kérdések.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönjük a kedves hozzászólást és hogy gondoltok ránk is:)
Hajni és Boglárka