Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Premature Baby tickers
Lilypie Premature Baby tickers

Naplóírásról


Annyi mindenről írnék Bogiról és a mindennapjainkról, hogy
legszívesebben az egész blogot teleírnám ami képtelenség. Egyrészt mert nem mindig van erőm írogatni, mesélni mert nemcsak Bogiról szeretnék mesélni, hanem a saját érzéseimről, tapasztalataimról amit érzek a kislányom iránt a mindennapi életben, órában, ebben vagy abban a percben, ésatöbbiésatöbbi no. Közben úgy érzem, hogy legszívesebben írnék mindennap, de mégsem szánom rá magam mert a fennmaradt szabadidőmben olvasok, pihenek a napok pedig telnek-múlnak, és nem írom le aznap akkor ami épp történik Bogicával és velünk. Igy aztán csak napok telnek el amikor beszámolok a heti, napi történtekről:P Aztán tudatalatt úgy érzem, hogy jót tesz ez a naplóírás testemnek-lelkemnek, de még a szívemnek is, sőt úgy érzem az egész családomnak is,csak épp magamnak sem merem bevallani. Pedig tudom, hogy ez így van, még most sem tudom miért írtam a fenti sorokat, pedig egyszerűen csak úgy jött :) Közrejátszik a naplózáshoz az is, hogy egész nap itthon vagyok s valamivel pedig el kell foglaljam magam, pedig most olvashatnék ám amíg Bogicám épp ebben a pillanatban alszik, de mégsem teszem hanem írok,írok,írok miközben én sem tudom miért írok:O Kinek??? Magamnak, Zolinak, édesanyámnak, Emő első unokatestvéremnek aki Körtvélyfályán lakik távol tőlünk,barátnőimnek akiknek épp nincs idejük olvasni mert vagy gyerekük van, tanulnak, vizsgáznak és a többi vagy épp az egész világnak írok?! Az utóbbi nem is biztos, hogy igaz. Mindegy. Egy biztos, hogy igaz mégpedig jól tudom, hogy csakis Nekik a családomnak, közeli hozzátartozóknak és mindazoknak akiknek érdekel a mi kis családi életünk Bogicával írogatok. És persze az én drága kicsi galambocskámnak is leírom vagy akarok beszámolni Neki, hogy mennyi minden jó történt-történik vele és velünk. Csak remélni tudom, hogy lesz türelme Bogicámnak, hogy végig fogja olvasni majd az évek, napok,órák során történt eseményeket,történeteket, meséket, izgalmas kalandokat,érzéseket, meg miegyebeket. Most csak azt tudom ,hogy rossz idő van és valahogy a naplóírással akarom levezetni a felgyülemlett unalmat, az egész napos itthon üldögélést. S persze mindezek ellenére úgy érzem, szívesen írok,mesélek Bogicáról meg az egész családról mert tudom illetve tudni vélem,hogy aki minket ismer, és szívesen olvass bennünket akarják tudni ,hogy Bogica mit csinál, hogy van, hogyan cseperedik, nő, változik és mi új dolgokat képes csinálni, felfedezni vagy épp mi történik velünk:)
Még most sem tudom van-e értelme naplót írni vagy csak teszem magam, hogy igenis csak folytatni fogom az egész babanaplót évekig, he nem is írok mindenről, de igyekezni fogok.Mert mégazértismégazértismégazértis olyaaaaaaaaan jóóóóóóó írni, hogy magam sem tudom mi ütött belém na. Hm.

1 megjegyzés:

Köszönjük a kedves hozzászólást és hogy gondoltok ránk is:)

Hajni és Boglárka