Azt hiszem nem ebbe a naplóba illik az ami kizárólag csak az én lelkemet nyomja,de mégis leírom... új naplót kellene nyissak egy sajátot és zártat.
Vallom és hiszem az ember fel kell készüljön a legrosszabbra mert nem lehet mindent rózsaszínű szemüvegen keresztül nézni. Az élet nem ebből áll,sőt meg kell tanulni veszíteni amiből nekem van az lehet másnak nincs meg,és fordítva amiből másnak van az nekem nem adatik meg.Nem hosszú időre,csak pillanatnyilag fájdalmasan érintett,hogy egy szerdai napon vizsgáztam,de veszítettem életemben először.Diplomám van,munkám nincs.Ugyancsak szerdai napon volt vetélésem ami sokk volt ez,hogy még felfogni ugyan nem fogtam fel,de másnap jól kibőgtem magam,annyira hogy a halk sírásom átváltott hangos zogokásba mintha megkínoztak volna. Még most sem tettem túl magam.Nem és nem magamat sajnálom-sajnáltam,hanem a kialakult helyzetet. Hogy miért pont velem történik,nem kapom a választ a miértre és még sorolhatnám.Ennek megvan a nyomos oka,akik ismernek csak tudják miről beszélek beleértve az életvitelemet,egészségemet is.Mindezeket azért írom mert sok babanaplót végigböngészve azt látom hogy a nagyobbik gyerek két éves vagy még annyi sincs és már az anyuka pocakjában fejlődik egy új élet.Nem irigylem őket dehogyis,csak a lelkemben ott motoszkál a fájó pont amit megmagyarázni nem tudom,hogy az mi?Tudom ezt nem kell tragédiaként felfognom, mert tudom bárkivel előfordulhat,sőt minden második nő átesett ezen,de mégis. Tartom a lelkem,erős vagyok,de jó ha kiírom magamból. A Jó Isten így akarta már ha ennek hihetek, lehet hogy egy szerencsétlenségtől óvott meg vagy ki tudja miért vagy mitől? Bánom,nem bánom az igazság mégis,hogy egy évvel korábban mentem vissza dolgozni meg sem várva a szülési szabadság lejártát.Most ezt vissza kaptam azzal hogy nem sikerült munkahelyet találnom,itthon lehetek a kicsi csillagommal bepótolva azt az egy évet amíg dolgoztam.Cserébe azért titkon örülök,hogy itthon lehetek a lányommal együtt játszunk,sétálunk, mondókázunk,tanítgatom,mesét olvasok egyszóval mindent kihasználva az élet apró örömeit.
Vallom és hiszem az ember fel kell készüljön a legrosszabbra mert nem lehet mindent rózsaszínű szemüvegen keresztül nézni. Az élet nem ebből áll,sőt meg kell tanulni veszíteni amiből nekem van az lehet másnak nincs meg,és fordítva amiből másnak van az nekem nem adatik meg.Nem hosszú időre,csak pillanatnyilag fájdalmasan érintett,hogy egy szerdai napon vizsgáztam,de veszítettem életemben először.Diplomám van,munkám nincs.Ugyancsak szerdai napon volt vetélésem ami sokk volt ez,hogy még felfogni ugyan nem fogtam fel,de másnap jól kibőgtem magam,annyira hogy a halk sírásom átváltott hangos zogokásba mintha megkínoztak volna. Még most sem tettem túl magam.Nem és nem magamat sajnálom-sajnáltam,hanem a kialakult helyzetet. Hogy miért pont velem történik,nem kapom a választ a miértre és még sorolhatnám.Ennek megvan a nyomos oka,akik ismernek csak tudják miről beszélek beleértve az életvitelemet,egészségemet is.Mindezeket azért írom mert sok babanaplót végigböngészve azt látom hogy a nagyobbik gyerek két éves vagy még annyi sincs és már az anyuka pocakjában fejlődik egy új élet.Nem irigylem őket dehogyis,csak a lelkemben ott motoszkál a fájó pont amit megmagyarázni nem tudom,hogy az mi?Tudom ezt nem kell tragédiaként felfognom, mert tudom bárkivel előfordulhat,sőt minden második nő átesett ezen,de mégis. Tartom a lelkem,erős vagyok,de jó ha kiírom magamból. A Jó Isten így akarta már ha ennek hihetek, lehet hogy egy szerencsétlenségtől óvott meg vagy ki tudja miért vagy mitől? Bánom,nem bánom az igazság mégis,hogy egy évvel korábban mentem vissza dolgozni meg sem várva a szülési szabadság lejártát.Most ezt vissza kaptam azzal hogy nem sikerült munkahelyet találnom,itthon lehetek a kicsi csillagommal bepótolva azt az egy évet amíg dolgoztam.Cserébe azért titkon örülök,hogy itthon lehetek a lányommal együtt játszunk,sétálunk, mondókázunk,tanítgatom,mesét olvasok egyszóval mindent kihasználva az élet apró örömeit.
Istenem, Hajni, sajnálom! Szerencsére én soha nem voltam ilyen helyzetben, de két gyermek féltő-óvó édesanyjaként sejtem, sőt tudom, mit élhetsz át.
VálaszTörlésKözhely... de tudod, hogy majd minden rendben lesz, és lehet még gyönyörű pici babád, addig is használd ki minden pillanatát a nagyobbacskával töltött időnek!
Szeretettel ölellek,
Melcsi
Remélem hamar tovább gördít az élet és nem sokára megkapjátok azt ami tényleg jár nektek!
VálaszTörlésHa munkát nem is, de egy kisbabát, idővel, ha begyógyulnak a sebek...
Puszi
Annyira sajnálom a dolgot,nem sokkal rosszabb dolog történhet egy anyával. Én is csak egy nagy virtuális ölelést tudok küldeni és bízom benne,hogy miután kiírtad magadból a dolgot sokkal jobban vagy. Próbálj meg előre tekinteni,mint ahogy érzik is az írásodból szerencsére és tényleg meríts erőt a gyönyörű,okos kislányodból. És ha úgy döntesz,hogy bezársz,de zárt ajtók mögött fogadsz látogatókat,gondolj rám is!
VálaszTörlés