Meglep,hogy milyen gyorsan fejlődik a szókincse,már normálisan lehet párbeszédet folytatni a Boglárkámmal mert mindenre tudja választ és van olyan is amikor hangosan énekel magának vagy épp mondókázik ami épp eszébe jut:)
*
Szerda:
Anyukámmal játék közben etetik a babákat mire Bogicám elszólja magát:,,Nem hall a baba:P -már mint ezt azért mondta mert Melike mama mondta a babáknak,hogy egyél,egyél és egyél baba:) Az én okos lányom mint aki tudja ,hogy ez csak amolyan játék és úgysem fognak enni a babák gondolkodás nélkül rávágta a fent leírtakat.
*
Közben mondta elfáradtam merthogy késő este volt és valóban álmos volt.
*
Estefelé áll és elszégyelli magát,én pedig tudtam,hogy épp és most székletet űrit amolyan kíváncsiságból és hogy csak egyet beszélgessünk Bogival megkérdezem-Mi a baj? Bogi válassza pedig az volt,hogy Semmi.Meglepődtem,hogy egyből tudta mit válaszoljon egy olyan kérdésre amire tudja,hogy illik is,meg- nem is kimondani ami számára zavaró lehet:) Első ízben mondta ki a semmit ezek után felteszem magamban a kérdést,hogy a későbbiekben ha valamit megkérdezek mindig semmi lesz a válasz:S
Péntek:
Bogicám a délután hátralévő részét a szüleimnél töltötte ott is mondogatott megállás nélkül mindenfélét.
Anyukám megkérdezi az unokájától -Hány autótok van? Egyből rávágja a a csiripelő kis madárkám,hogy kettő:D Meglep!
Hazajönnek este nyolcra ,Bogicám az ajtóban sír,hogy még akar menni egyet kocsikázni én pedig mondom van itt kocsi a házban ( merthogy ekkor vettük a sportbabakocsit ha hosszabb időre megyünk a városba,kirándulni ne kelljen cipelni ölben Bogit).Fülig érő szájjal,ragyogó arccal hagyja,hogy lehámozzam a ruháit,beül a kocsiba,én,Zoli,Melike mami és Ferike tata is tolja a kocsiban ülő Boglárkát:) Amíg élvezi a babakocsit egyszer csak elszólta magát narancssárga-borzasztó( merthogy a babakocsi narancssárga-szürkével és ma egész nap azt hangoztatta ,hogy borzasztó):P
Megkérdezem Bogicát tetszik a babakocsi?
Bogi: Nagyon tetszik:
Az apai és az anyai nagyszülők egész nap áradoztak az unokájukról,hogy ilyen-meg amolyan ügyes és hogy milyen szépen beszél,mindent kimond tisztán:) Jól estek nekem a dicsérő szavak.
-

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönjük a kedves hozzászólást és hogy gondoltok ránk is:)
Hajni és Boglárka