Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Premature Baby tickers
Lilypie Premature Baby tickers

2009.02.05-06 (Cs-P) A nagymamák és a mosogatásügy

Cs:Egy unokáért odavan a két nagymama egyformán akarják látni,játszani,mondókázni,sétáltatni,csakhogy az egyik nagymama itt lakik egy házban velünk de külön lakrészben ,míg a másik kissé messe lakik,hogy pontos legyek a város másik végében.DE!!! De mind ketten igyekeznek a lehető legtöbb szabad idejüket Bogicával eltölteni ami többnyire bejön,ha nem is mindennap.Ez nem történt másként, ma sem minthogy délelőtt felugrott marika mami (anyosóm) hintáztatta a hordozós székében az unokáját az összes babáival együtt amit már ugyan kinőtt,énekelt neki,játszottak együtt. Ez jól jött mert délután más elfoglaltságuk akadt Gyuszi tatával. Mivelhogy vakáció van le tud jönni ugyanez nap délelőttjén Melike mami is.Ezúttal végre együtt mentek sétálni amit kivételesen nagyon várt erre az alkalomra anyukám. Sikerült ez nekik,nekem pedig jól esett hogy van két gondoskodó nagymamája a kislányomnak.Én pedig ha kicsit is ugyan tehermenetsítettek engem de nem volt sok dolgom,mert én is kivehettem volna,de tudtam olvasni. Az is röpke negyed órát tartott.
P: Ezen napon is lejött hozzánk anyukám,elmentek sétálni Bogicával egészen a Petőfi utcáig ahol is találkoztak Baba dédivel is ( anyukám lehívatta mert a közelben laknak egy 10 emeletes tömbházban).Végül bementek egy Meglepi boltban ahol is déditől kapott a leánykám egy kis rózsaszínű lovacskát:))Anyukámmal vettek egy hóvirágot dédi maminak,Marika maminak és nekem is.Mikor hazaértek a leánykám kissé mérges volt mert még mehetnékje volt,de már elérkezett az ebéd idő és a délutáni alvás ideje.Ha fáradtan,álmosan,kissé mérgesen ugyan de jól esett nekem a az első Hóvirág amit a kislányom hozott nekem.Sorolhatnám ha nem volna fáradt akkor ,,,,,-dilemmát,ha és ha-t de nem teszem mert mindenek így kellett lennie:)
Ma este pedig várt bizony rám mosogatnivaló de az égvilágon semmi kedvem nem volt hozzá,de Boglárka nem ismert lehetetlent mindenáron a széket a mosogatóhoz kellett húzzam:P És akkor elkezdődött az együttmosogatás,előbb hagytam hogy Bogi mossa a tányérokat,de aztán végül mindketten szorgoskodtunk:)Már látom hogy rendmániás lesz ugyanis van kitől örökölnie,sőt.:)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönjük a kedves hozzászólást és hogy gondoltok ránk is:)

Hajni és Boglárka