Egy kis lelkiismeretfurdalás és nagy öröm

Tegnapelőtt azaz kedden délelőtt elmentünk Zolival Szentegyházára a strandra, amióta megszületett a drága kislányunk először mentünk el édes kettesben,, szórakozni,,:P Boglárkánkat édesanyámra bíztunk, hogy vigyázzon rá aki nagyon-nagyon örvendett, hogy végre valahára kettesben lehet a kis unokájával, mert imádja Bogicánkat mint bármelyik nagymama, és szívesen vigyázz bármikor az unokájára amikor csak kérjük csapot-papot otthagyva máris rohan hozzánk:) Ezért jár külön köszönet anyukámnak. S különben is ritkán vagyunk távol, és nem szívesen hagyom Bogit másra amikor csak tehetjük Zolival bárhová elviszünk és fogjuk is vinni magunkkal- magammal, csakhogy ez nem mindig sikerül. Annyira, de annyira megszoktam, hogy sülve-főve együtt vagyunk, egymáshoz vagyunk nőve Bogival, hogy már-már az a rögeszmém,hogy ha egy fél napra vagy pár órára elmegyek valahová nélküle, hogy könnyezni kezdek, ritkán sírni vagy úgy érzem mintha a lelkem másik felét kitépték volna:O Ez még hagyján, mert ez nagy ritkán van így, de közben az motoszkál a fejemben, hogy Boglárkám vajon most mit csinál? Hogy érzi magát? Jókedű-e vagy kedvetlen? Vajon, hogy érzi magát nélkülem?Vagy épp mindig arra gondolok, hogy nem tettem jól, hogy most nem vittem, hoztam magammal Bogit bárhová amerre megyünk??? S közben ott vannak a miértek, hogy miért nem vittem magammal valahová? Ez mindig így volt, van és lesz hogy az elején nagyon, de nagyon rosszul érzem magam, fáj a lelkem, hogy Bogit otthon kellett s kell majd hagyjam még akkor is ha jó kezekben tudhatom anyukám mellett:) Anyukámban teljesen megbízok, még azt is tudom, hogy mit s hogyűan fog csinálni valamit, elvégre négiscsak az én vérem és az unokáját mindennél jobban szereti:D Bizots még nálam is jobban:P Ez teljesen megértem, sőt!!!
Térjünk a lényegre, hogy amikor elindultunk Zolival Szenetegyháza felé egész úton csak Bogicára, Bogicára és Bogcáira gondoltam végig, sőt könnyeztem is, hogy milyen anya vagyok, hogy a saját kicsi láynomat nem viszem a strandra? Bár vihettünk volna, de mégis milyen jól tettünk az apjával, hogy nem vittünk, mert még kicsi a strandoláshoz. S különben is bizonytalan volt az idő is, be volt felhősödve helyenként, nem tudhatunk, hogy milyenek lesznek a körülmények a strandon, lesz-e a árnyék, bőven hely ami egy kisgyerekes családnak figyelembe kell vennie. Mindössze 4 órát ültünk a strandon és már indultunk is hazafelé ,mert erősen fújt a szél, fáztunk bármennyire kellemes volt a víz, de azért mégis kellemetlen a rossz,szeles idő na:P Na, de azért bevallom titkon alig vártam, hogy haza jöjjek Bogikámhoz, meg nem is arra gondolván, hogy most olyan jó pihenni, nagyokat olvasni , úgyis kétnaponta ki sem látszom a gyereknevlésből, a kétanponkénti főzőcskézésből:))))
Mikor hazaértünk a drága, édes kicsi galambocskám egy jót játszott a földön vidáman:) Aztán édesnyám elmesélte, hogy miket s mennyit evett, hogy fogta a labdát s hirtelen elindult egyedül, miközben édesnyám apukámmal beszélt a mobilon::P Az én kislányom már csak olyan, hogy csak akkor indul el váratlanul egyedül amikor elfordítjuk a fejünket, el vagyunk gondolkozva vagy néha egy percre másfelé nézzünk, ő egyet gondol s már elindul egyedül:D Igy már aztán mikor látta édesnyám, hogy a kicsi Boglárkám egyedül megy a két kezébe vett labdájával a, ő ledobta a mobilját, hogy rohnajon Bogihoz, neeehogy elesseeeen csupsz:) Hát nagyon-nagyon boldogok voltunk az apjával amikor ezt hallottunk!!!! Nem tagadom,de valahogy mégi megéreztem, hogy a labdát a kezébe fogja venni s elindul :P Mindig akkor történnek a legérdekesebb dolgok amikor nem vagyunk itthon, de az igaz hogy nem ez volt az első alaklom, hogy Bogikám valhonan elindult , amikor épp nem láttam:P De a szemem sarkából szoktam figyelni a kislányomat.
Anyukám még azt is mesélte nekünk, hogy Bogi mondta a tegnapelőtt először, hogy:,, Gabi elment,,:) miközben integetett :P Hát hogy miket tud az én kis galambocskám. Elképesztő!!!
Aztán a délután hátralévő részében ebéd után elkezdtünk Zolival fagyit majszolni :P Én pedig a földre ültem s úgy ettem a fagyit, hogy közben Bogival is játszodjak meeeeert..... a többit tudjuk a fentiekből, éééés aztán az én kicsi csórikám is odajött hozzám s nézte,nézte és nézte de oooolyan édesen, hogy én vajon mit eszek??? Háááát nem volt mit tennem,megkóstoltattam vele a csokis, hideg fagyit, de csak egy ici-pici mogyorónyit, de akkor is az ajkait érintette meg Boginak:) Befalni már nem akarta, mert elég volt neki rájönni, hogy az a micsoda amit én eszek az hideg :O Igy már nem kért többet belőle, aminek külön örültem:P Hanem ezután mint mondtam, mondtam s mondtam Boginak, hogy ez fagyi:P De ami ezután következett az maga volt a csoda, legalábbis számomra, hogy nem is gondoltam volna,hogy első hallásra szépen utánam mondta kicsi tündérkém a szemembe nézve, hogy FAGYI :))))))
Fagyizás alatt s után Boglárka kislányom tette-vette, tekerte magára, húzta maga után,próbálta leteríteni a földre a pókrocot ami a fotelbe volt téve ( ez vittünk magunkkal a strandra):P Végül aztán én neki leterítettem a pókrocot a földre amire ő is szépen lefeküdt:))))))) Minhta tudta volna világéletében, hogy mi is az a pókroc:P Vége a történetnek. Ennyi ami legényegesebb.